2017, egy megosztó év
- 2018-01-01 02:09:55
- Xmaster
2017 meghökkentő, felismerésekkel teli, szemet felnyitó év volt számomra.
2017-ben jelentősen kevesebb időt fordítottam pókerjáték folytatására, mint az ezt megelőző években nagykorúságom betöltése óta.
A zöld posztónál töltött percek egészen decemberig főként élő, valós, hús-vér emberekkel folytatott játék formájában valósultak meg, amelyet kifejezetten élveztem. Életemben először sikerült élő versenyt nyernem, amire kifejezetten büszke vagyok, még akkor is, ha négyesben osztottunk, és akkor is, ha ez nem volt valami gigantikus verseny. Főként annak a tükrében érzem ezt kiemelkedő eredménynek, hogy két kezemen meg tudom számolni, az elmúlt öt évben hány nyilvános élő versenyen indultam el. Különös érzés volt, hogy ezt gyerekkori legjobb barátommal közösen értük el.
December második felében - a hagyományoknak megfeleleően - online kerültem játékba. Korábban szokásom volt screenshotokkal, statisztikákkal dokumentálni - főként megboldogult blogteres időmben - jegyezni kiemelkedő eredményeimet. Screenshotok készítésére ezúttal is volt okom, és nem holmiféle 18. royal flush alkalmából, és nem is bad beatekről készítettem lenyűgözően sokkoló képernyőfelvételeket, inkább magamnak. Önző vagyok annyira, hogy nem szívesen osztanám meg őket. Maradjunk annyiban, hogy korrekt mennyiségű zsetont halmoztam fel magam előtt készpénzes asztaloknál, saját meglátásom szerint életem legjobb játékával, elsősorban a sok kihagyás ellenére nem megcsorbuló olvasási képességemnek köszönhetően.
Körülbelül egy éve olvastam utoljára mélyen szántó, magvas blogbejegyzéseket póker témában. Akkor GTO-ról, különféle HUD-on megjelenő csillogó számokról, százalékokról, mentális edzők elmélkedéseiről gyűjtöttem be információkat. Sajnálatos módon - bár kétség kívül a szakmaiság csúcsát jelentik ezen posztok - mégis kiábrándítóak is voltak egyben. Ennek részletezésétől eltekintenék, de összességében úgy érzem, kihalófélben vannak az egyéniségek. Egyéniségek alatt én olyanokat értek, mint mondjuk Achilleas Kallakis, Patrik Antonius, vagy éppen Doyle Brunson, akivel személyesen is volt lehetőségem beszélni, vagy akár a néhai Dave Ulliott, akit lehet ekézni, ám eredményeit elvenni kevésbé.
Mielőtt valaki megvádolna azzal, hogy én az előre beállított Poker After Dark vagy HSP részek szikrázó bűvöltetével lettem elkápráztatva, nem. Mégis, ha ma belenézek egy élő pókerverseny közvetítésébe, meghökkentően ritkán tudok felfedeni akár megközelítőleg hasonló egyéniségeket, mint a fent említett showműsorokban szereplő Urak. És most teljesen lényegtelen, hogy hány parti volt azok közül megrendezve, mert az ott szereplő vendégek ugyanakkora egyéniségek voltak egy random WSOP, WPT, EPT tornán, vagy akármilyen más versenyen/készpénzes játékban.
Szóval nekem az egyéniségek, a személyiségek vesztek el a modern pókerben. Nem tudok már mit mondani arra, amikor egy gyakorlatilag símaszkba burkolózott fickóval adott fel facebook hirdetést a PokerStars, mondván, hogy ezt a "pókerarcot olvasd le"...
Szeretném azt hinni, hogy egyszer valamikor a nem túl távoli jövőben ha megnyit egy pókerklub Magyarországon, amelyik ha számlát ad a nevezési díjról, nem fog becsukni hónapokon belül, de nem tudom, van-e ennek bármiféle realitása. Persze közel vannak a határok, ilyenek és olyanok is, lehet játszani kint és bent is, világosban és sötétben is.
Nem mehetek el a mellett szó nélkül, hogy 2017-ben elvesztettem egy barátomat, amit máig nem tudtam teljes mértékig feldolgozni. Ha tömören akarok fogalmazni, akkor pusztán annyit jelentett Ő nekem, hogy ma élek. Igen, talán kívülről szemlélve a "sportágat" puszta beképzeltségnek hangzik, de mégis teljesen komolyan gondolom. Engem a póker volt, ami átlendített a holtponton, ez az a "játék", amely hitet adott a legsötétebb napokon, ez az, amiben tudom, hogy magasan az átlag fölötti képességekkel rendelkezem, még akkor is, ha ez szerénytelenül hangzik. De tudod mit? Nem érdekel.
A póker az, aminek gyakorlatilag mindent köszönhetek. Van egy snooker asztal a nappalimban, pont bevágtam alá Magyarország egyik legmenőbb egyetemének diplomáját, amit a nevemre állítottak ki, csak hogy vízszintben legyen a hosszú felső talapzata. Nem viccelek, pont erre jó. Viszont az, amit a pókernek köszönhetően elértem anyagiak, emberi kapcsolatok, vagy éppen lélektani szempontból, az nem férne rá arra a csöves diplomára akkor sem, ha egy égig érő tornyot építenék arra a nyüves szőrmeborítású cetlire.
Zsolt sokat jelentett nekem, még annál is többet. Nem lehet szavakkal leírni.
Az élet persze kegyetlen, és megy tovább, egy zseni nélkül.
2017 volt az első év, amikor úgy ismertem meg több tucatnyi embert, hogy az nem egy labdarúgó klub váltásnak volt köszönhető. Az új kapcsolatok között számos értékes, és magától értetődően számos értéktelen született, viszont mindegyiknek meg van a saját konzekvenciája. Ó, és persze el is vágódott pár kötelék. Nem vagyok épp egy sors hívő, de ez "így volt szép, ez így volt jó".
Az élet sok kérdésére választ kaptam. Bár nem egy épkézláb dolog években mérni az időt, amely egy mesterséges dolog, hiszen nincs is olyan, hogy év, nincs is hónap, sőt, maga a nap, a perc és a másodperc is megfoghatatlan, üres dolog, értelmetlenség, emberek agyából kipattant szülemény, mégis valamiféle mérőszám. Új távlatokat láttam meg 2017-ben, új perspektívából szemlélem a világot, és mindezt túlnyomó többségben annak köszönhetem, hogy egyszer a vasútállomáson pókerkártyát ragadtam a kezembe valamikor 16 éves korom környékén.
Hozzászólások...
Köszi a választ, itt is, és privátban is. Ehhez a területhez sajnos nem nagyon értek, viszont van ismerősöm a szektorban, aki megerősítette, hogy nagyon nehéz megfelelő tudású kezdő informatikust találni, aminek nyilván az oktatási rendszer hiányossága/hibái a fő oka.
Ez az indexes videó pont a témába vág, esetleg megpróbálhatnád a GreenFox-ot megnézni.
Index video
Köszönöm a kommentet, a gratulációt.
Írtam privátban, de a lényeget itt is megírom név nélkül. Bár csak egy egyetemről van konkrét tapasztalatom, több hasonló történetet hallottam már, mint az enyém.
Amikor az első analízis órán a tanárnak beletört a bicskája a másodfokú egyenletbe, az meg is határozta onnantól az analízissel való kapcsolatomat. Sajnos az a tapasztalatom, hogy nagyon sok alkalmatlan ember választotta a tanári pályát kb. nulla pedagógia érzékkel, és bizony hiányos tudással, nem megfelelő koncentráció képességgel. Sokan közülük ráadásul úgy gondolják, hogy ők már egyszer tanultak, nekik többet nem kell - ezért volt az, hogy diavetítőn mutogatták, vagy talán még mind a mai napig mutogatják a tanárok, hogy milyen remek hordozóeszköz a floppylemez, aztán arról még talán elhangzik egy félmondat, hogy van pendrive, de hogy a felhő nem csak egy meteorológiai fogalom, arról már nem esik szó.
Az egyetemek többségén karcolgatják a felszínt, belecsipegetnek mindenfélébe, de nincs idő és lehetőség arra, hogy valóban megtanítsanak valakit programozni. Két félév nem elég egy programozási nyelv megtanulására, főként, ha az egyetemi gépek 30-40%-a alkalmatlan a használatra...
Nekem az a meglátásom, hogy jobban jár valaki, ha megtanul egy konkrét programozási nyelvet egy épkézláb tanfolyamon, vagy akár grafikai programokat használni, mert akkor biztosan lesz munkája. Ellenben ha valaki csak elvégez egy egyetemet, papírja ugyan lesz, de attól még nem lesz tudása.
Ezt azért érdemes megjegyeznem, mert én abban a hitben voltam középiskolásként - gondolom nem egyedül - hogy ha bejárok az egyetemen rendesen az órákra, és otthon készülök, akkor majd megtanulok programozni. Nos, ez nem így működött, ha valaki nem úgy ment oda, hogy már tudott alap, de inkább középszinten programozni, annak kb. esélye sem volt, hogy elvégezze az egyetemet. Azokért kapkodtak, akik már eleve középiskolában is tanultak már programozást, azzal töltötték az egyetemen kb. minden szabadidejüket 1-1 estét leszámítva, hogy programozzanak.
Félre ne érts, nem az ellen van kifogásom, hogy az órákon túl képezze magát az ember, ez természetes. Csak hogy a szöveg az, hogy az egyetemen majd megtanulsz programozni. Igen ám, de nem az órán. hanem akkor, ha már eleve tudsz valamennyire, jól beilleszkedsz, és szabadidőben összeülsz a többiekkel. Gyakorlaton meg nyilván 15-20 fős csoportban lehetetlen mindenkihez odamenni, és elmagyarázni, ha valamit nem ért. Előadásokon a tanárok jó része felolvassa/elmondja a diákon látottakat, amiknek vagy van értelme, vagy nem, de ezt egyedül is meg tudod tenni. Picit kisarkítva azt is mondhatnám, több értelme van, ha be sem iratkozol az egyetemre, csak bejársz, és összehaverkodsz olyanokkal, akiket minden nap ott látsz programozni közösen az aulákban, használhatóbb tudást fogsz felszedni, mint az előadásokon vagy a gyakorlatok többségén.
Én elpazarolt időnek érzem a mai napig az egyetemen töltött időt, ebben közrejátszik az is, hogy én nem vagyok egy ilyen csoportokban magát jól érző ember, és bizony szeretem, ha van szabadidőm. Ha ma állnék neki, akkor nem állnék neki. Helyette kitanulnék normálisan olyasvalamit, amivel szeretnék foglalkozni, mindezt olyan tanfolyamon, ahol valóban használható tudást adnak a kezembe.
Egy közeli barát v. családtag elvesztése hatalmas trauma. Ezt nem könnyű feldolgozni, elcsépelten hangzik, de ezen csak az idő segít valamennyire.
Tornagyőzelem, akár osztás, akár nem, mindig jó érzés, és jár érte a gratuláció téttől, mezőnytől függetlenül. Ennek örülni kell.
Arra kíváncsi lennék, hogy pontosan melyik egyetem, milyen diplomáról van szó, na nem azért mintha snookereznék, de azért a jobb egyetemeken végzetteket két kézzel kapkodják bizonyos szektorokban a munkaerőpiacon. Mivel én is interjúztattam jópár embert az elmúlt egy évben, tényleg érdekelne, hogy mit tartasz ennyire értéktelennek és persze a miért is érdekelne. Akár itt, akár privátban.
GL és BUÉK!
