Megszűnik a DON a Stars-on. Írtam róla cikket, akit érdekel, megtalálja. (Van benne hirdetés, azért nincs link.)
Pókeres összeállítás az MTV1 Sport7 műsorából. Nyilatkozik Luigi, Tatár Gergely, Huszár Enikő és Tóth Ádám.
Megnyílt az első "legális" budapesti pókerterem .
Nyomasztó, hogy januártól már esetleg mindenki megválogathatja a szavát. Médiatörvény. Ez kellett nekünk.
A Szerencsejáték Zrt. egy hozzászólással tisztelte meg a Maradjon játék! című kampányukról írt kritikámat. A komment a cikk után, a lap alján olvasható. Nektek mi a véleményetek? Most elmondhatjátok Ti is, úgy látszik, a Szerencsejáték Zrt. csupa fül:
A cikk és a szóban forgó komment itt olvasható.
A Szerencsejáték Zrt. indított mostanában egy kampányt a szerencsejáték függőség megelőzése érdekében, de valójában már megint a pókeresekbe rúgtak egy jókorát. Nem hagyhattam szó nélkül, a kritikám itt olvasható.
Elindítottam saját blogomat, persze a téma marad, csak a felület változik. A kíváncsiak itt követhetik nyomon PókerTrend című oldalamat. A tartalom folyamatosan bővül: elsősorban arra vagyok kíváncsi, hogyan teljesít a póker, ha nem csupán a szokásos szempontok alapján közelítjük meg, hanem mint kulturális jelenséget ...
Zappa
Sokak számára legendás hírű hely, én is dolgoztam itt egyszer-kétszer. Most félig-meddig nosztalgiázni tértem vissza a barátaimmal, véletlenül a Zappát választották ki, én meg nem tiltakoztam. A teraszra ültünk ki. Két pincér foglalkozott velünk felváltva, vendégből nem volt sok, gondolom, a vasárnap máshol is nyugisabb.
Az első ...
Bodog
A Party -s őrület után (most már tényleg csak akkor megyek vissza, ha Superuser-státuszt adnak) logikusnak tűnt egy kis nyugi, így a Bodogot választottam, ahol csak 4 asztalt lehet nyitni egyszerre. Persze ez elég időrabló vállalkozás, de le kellett csillapodnom a 10-16 asztalszám után. Az FD és az Instant bónusz elég jó, bár ...
Csak a 4. oldalon találtam a blogomat, ebből is látszik, hogy a tanulmány megírása után megint krónikus betűundor fogott el. De most legalább nem másfél évig tartott.
Party
Sokadjára fogadtam meg, hogy soha többé Party Poker , de nyáron hozzámvágtak pár dolcsit, amiből nyertem egy 5$ sng-t! Gondoltam, majd visszanézek, ha ...
Bölcsészet
Másfél év után ismét képes voltam tanulmányírásra adni a fejem. Áprilisban voltam egy gondolatébresztő konferencián, ahol a szerencsejátékokról adtam elő, ezt a témát sikerült gatyába rázni annyira, hogy végül egy 8 oldalas dolgozat formáját öltse. Mivel elég kevés időt hagytam magamnak a kutatásra és főleg a tulajdonképpeni ...
Party Poker
Mindennap ugyanaz. Az első két session 6 db 6$-os DoN, 3 speed SNG 3$-on, szépen felkúszok 15-25$os haszonra, aztán valahogy az RNG aszondja: - Eddig, és ne tovább!
És totál tehetetlen vagyok ellene. Mi a fenét kezdjek például a következő leosztásokkal:
1. Közepesen short vagyok (1150 chip), 200/400-nál betolom ...
Party
Hm, hm. DoN-ból lenyomtam ma 18-at 6$-on, 12-6 arányban voltam nyerő, meg mellé speed és turbó SNG-ket 3$-os asztalokon, itt 10-20 volt az ITM aránya, sajnos csak 3 első. Pont fordítva indult, a normál SNG-ben volt egy 6-2-es szériám, aztán egyszer csak bumm, és amivel addig nyertem, az átfordult vesztőbe. Sharkscope szerint -...
SSS
Végre hozzájutottam néhány fontos oktatóvideóhoz SSS-témában, úgyhogy most felváltva tanulok és próbálgatom a szárnyaimat. Úgy látszik tényleg elég későn érő típus vagyok, idestova 5 éve játszom vagy több ideje, és egy csomó alapvető dolgot még ki sem próbáltam. Ilyen volt az SSS is. Mostanában DoN-on hajlamos voltam tiltre menni, nem ...
50
Szombaton parti barátnőm bátyjának a kedvesénél, születésnapot ünnepeltünk. Az alaphangulat meglehetett volna, aznap hajnalban pakolták ki a pecót (a röhej, hogy csütörtökig nem is voltak otthon, akkor viszont vagy tíz vendég volt elszállásolva), de valahogy sikerült felülemelkedniük a történteken. Egy ideig csak lézengés volt, ...
Mansion
Gyenge ingadozás, köszönhetően a flopon-turnön-riveren leugró két-három outoknak. Egy 1010+ vs AJ+ elvesztését már szinte föl se veszem, viszont nagyon nagyon fájdalmas három partim is volt.
JJ vs AK, 34J10Q, itt szimpla preflop ütközés volt
QQ vs KJs, QA10, itt turbo normál sng-n second chipleader voltam 3200 körüli zsetonnal, ...
DoN
Az utóbbi időben nemigen volt időm, egyrészt a játék, másrészt a meló miatt, most egy kis összefoglaló a történésekről. Folytattam a DoN-t a Betssonon , az egyik konkurens oldal cashrace-eivel megspékelve sikerült újra bankrollt építenem. 2,2$-os asztalokon kezdtem, sajnos 6-nál többet nem tudtam játszani egyszerre, mivel az Ongame-...
DoN vs SNG
Mivel a DoN mostanában csak vitte a pénzt, arra gondoltam, ötvözöm a szimpla SNG-vel, és egész jó eredményt kaptam.
DoN: 18/11 Két asztalon egyértelműen én hibáztam, egyszer egy limpelt AQ-ba futottam nagyvak Q9s-emmel Q74 flopon, egyszer meg nagyvak K8s járt hasonlóképp AK ellen. Talán ha négyszer-ötször mákoltak csak le, ...
DoN
Tegnap megint rámjött a duplázhatnék, előre szólok, 14 mínusz lett a session vége.
Előbb 2,2 beülőn bohóckodtam, ahol a következő mutatásokba sikerült belefutnom:
QQ vs AQo, river A
AJo vs 97s, kapott két párt (preflop all-in volt, kisvakból vakharcoltam)
AQo vs 105s, kapott egy fullt, biztos, ami biztos (szintén vakharc, ...
Az elmúlt hetekben sikerült átköltözni az új helyre. Madárcsicsergés, fák, macskák. Csend és nyugalom, kedves, bár egy kissé beszédes szomszédok. A villanyszerelésen (hála istennek, apám csinálta az egészet, nélküle és a barátnőm bátyja nélkül sehol se lennénk) és a festésen kívül a cuccolás volt a legproblémásabb, négy helyről kellett a ...
Állítólag új az Ongame szoftvere, ebből nekem semmi sem jött le. Az első sessiönöm 9 db 5+0,5 turbó sng-vel indult, egy harmadik, egy ötödik (AA vs 75o), egy hatodik (J9o kisvakom belefutott egy JJ nagyvakba), és hat negyedik hellyel büszkélkedhettem. Volt olyan alkalom, amikor a buborék játékot toronymagas chipleaderként kezdtem, majd három ...
Még mindig fenntartom szerény véleményemet, hogy az Ongame egy fosadék RNG-vel megáldott hálózat, bár ma elfogytak a varázsgömbbel megáldott játékosok, vagy talán a kraft fogyott el a varázsgömbökből: mindenesetre sikerült egy 8/7-es sessiont összehozni. Ez persze nem jelenti, hogy Ongame és én jóbarátok lennénk ezentúl, mint a borsó meg a hüvelye:...
Ma csak annyit óhajtok közölni a világgal, hogy az Ongame egy szar, csaló RNG-vel megáldott fos, semmi több. Egy hónapja életem legjobbját nyújtom SNG Wizard szerint, és közben a feeket nem tudom kitermelni? AA vs 32o és AA veszít? KK vs AQo, 99 vs K2o, AQ vs 1010, AQ vs 99, AKs vs AQo, 77 vs 55, 99 vs 88, A9s vs A8s, A8s vs Q5s, stb., stb., stb. ...
DoN turbo, 2,40
Azt hiszem, jót tett, hogy visszaléptem egy szinttel a bankroll-felezés után. Habár tegnap újra csak nagyon nem ment, ma már mutatkoztak olyan jelek, amelyek alapján látszik némi remény.
Ezen a szinten nagyjából olyan játék folyik, mint háromnegyed éve az 5,5-ös asztalokon, vagyis abszolút fejetlenség, káosz, ...
DoN turbo, 2,40
8db
Kiesések:
AKo vs J9 o, preflop all-in, flopon lejött a 9
AKs vs 1010, Q92 flopon all-in, fogadta
K5o vs A4s, preflop all-in, vaklopásnak indult
JJ vs A8s, preflop all-in, riveren A, majd kényszer all-in K3s vs AKo vs KQ board: 87310A
1010 vs AQ, preflop all-in, riveren A
Ongame még mindig szopat, mikor lesz ...
Az FL-kísérlet vége
Az utolsó két részletet DoN sng-vel játszottam ki, 6 és 10 fős 5+0,50$-os beülőkkel. FL asztalokon teljesen begőzöltem, képtelenség volt elviselni az ingadozásokat.
Pár adat:
Hands: 17.514
Hands won: 2.694
Hours: 55.85
Amount won: 20.92
VP$IP: 31.14
Talán majd visszatérek FL-hez a nyáron, magasabb limiten, ...
OPHU blogger free
Tegnapelőtt OPHU blogger free a Titánon. Nem fűztem nagy reményeket az egészhez, ez alapvetően a barátnőm játéka volt, most viszont szegénykém lázasan feküdt az ágyban, prizniccel a lábán, onnan szurkolt. Elhatároztam, hogy egy kicsit lazábban fogok játszani, mint ő szokott: kíváncsi voltam, hogy egy lazább range-el lehet-...
FL 0,10-0,20, 8. session
Mákolások és rossz döntések. Képtelen vagyok megérteni azokat a limites játékosokat, akik 95o-val preflop megadnak mindent, nemritkán capig. Ami aztán annyira felbasz, hogy a továbbiakban már magamat büntetem a vacak játékkal.
Kiültem, gondoltam NL-en vigasztalódom. Aha, 10 percen belül négy QQ-m és egy KK-m ...
FL 0,10-0,20, 7. session
Szerintem valamit korábban elnéztem, mert a bónusz 7. részlete csak most jött ki. Na mindegy. Tegnap PS-en próbáltam visszahozni az előző napi veszteségeket. A legdühösebb egy preflop all in miatt voltam, ficek erősködik egy ideje, na kivárom, amikor erős lappal tudom behúzni a csávába, kaptam is egy KK-t, a ...
FL 0,10-0,20$, 7. és 8. session között
Megkaptam a bónusz ötödik részletét, és ahogy kell, jött is a downswing. Érdekes, hogy mindig a bónuszrészlet jóváírása után jön, eddig ötből ötször így történt. De én sem most jöttem le a falvédőről, szóval a csaláselméletekben való dagonyázás helyett átváltottam no limitre ugyanezen a vakszinten, és ...
FL 0,10-0,20; 7. session
Ez igazából négy nap történése, de úgy gondoltam, 650 pontonként, vagyis a 10$-os bónuszrészlet kijátszásával érdemes sessionökről beszélni.
Az első nap igen jól ment, 8$ fölött végeztem, és úgy gondoltam, végre beindultam. Az utóbbi napokban viszont elég fáradt voltam, csak pár órát tudtam pókerre szánni, és ...
FL, 6. session
Most már emlékszem, miért hagytam ott annak idején a fix limitet. Főként a mákolás az uralkodó az asztalokon. A könyvek azt írják, az a legjobb, ha laza, megadós játékosok ellen játszunk. Csak azt nem írják le, mi a teendő akkor, ha a calling stationöknek állandóan megadja azt az egy lapot az rng, amivel ...
FL
7620 leosztás, 1233 nyert leosztás (durván 16%), majdnem 23 óra. Sajnos ez azt is jelenti, hogy átmentem mínuszba (-3,92$), de a legfájóbb, hogy a bónuszokat is eljátszottam. Többször is voltam 50 ajró felett, de hajnalra nagyon elfáradtam fejben. Döbbenetes, hogy még mindig 30% fölött vagyok benne a leosztásokban... Úgy rémlik, ...
Rövid helyzetjelentés a Fix Limites kísérletről:
3224 leosztás után 541 leosztást nyertem meg, 9 órát töltöttem játékkal, 3,49$ nyerőben vagyok. Az első 10$ bónusz kijött, a 6500 pontból 1007-et teljesítettem. Kicsit még így is túl sokat vagyok játékban, a 34%-ot előbb 30, aztán 25% alá szeretném nyomni. Napi átlag három AA-mat szopatják ki, ...
Fix Limit
Úgy látszik, SNG-n képtelen vagyok normális bankroll-menedzsmentet alkalmazni. CG-n a legritkább esetben merészkedtem bankroll-inkompatibilis szintekre, míg SNG-n ez rendszeres. Legutóbb egy egynapos bad beat-sorozat után mentem dupla vagy semmizni, akkor még egy kis pluszt is hozott a játék. Rákövetkező nap azonnal SNG asztalokat ...
Kétségkívül a mai nap egyik legviccesebb leosztása (persze azért röhögtem rajta annyit, mert nem voltam részese), hát lássuk is:
PRE-FLOP
sebxtecouche folds, schusterch bets $250, ladup folds, nonicknever folds, bferi1 calls $250, Le0Bald0 bets $1,445 and is all-in, Pknighter folds, arianara1973 folds, MisterX25 folds, schusterch calls $1,195, ...
Tegnap shorthanded NL10 asztalokra ültem be. Az első félórában elvérzett két AA-m és egy KK-m, persze olyan 80-20-akat játszottam, viszont mindig jött runner-runner az ellenfélnek. Tartottam egy kis szünetet, mondom, ennek fele se igaz. De duplán lett az: további két óra alatt sikerült még 3 beülőtől megszabadulnom. Sajnos a fele az én hibám volt. ...
OPHU blogger freeroll
Valahogy csak kijött a hosszú táv. Ma este versenyzést terveztünk a barátnőmmel, ő a Titánon OPHU blogger freerollt, én a PS-en a Ligát, ez utóbbira most először neveztem.
A freen elég lapsivatagos időket éltünk át az első 10 perc után, JJ-vel tudott megnyerni egy szép potot Trogair elől, aztán tényleg csak ...
Harmincegy éves lettem. Korábban mindig szorongtam, hogy mi a tök lesz velem a harmadik X-en túl. De túl sokat nem változik az ember egy idő után, leginkább a beletörődés és az unalom a jellemző. Mármint a világ megmarad izgalmas, felfedezendő territóriumnak, ám lassan elveszik az a plusz motiváció, amely biztosítja, hogy újra és újra neki tudj ...
Das Experimnet vol. 2
Ígéretemhez híven, és elsősorban mooncreator kolléga kedvéért, következzen egy kis statisztika az elmúlt egy hónapról.
Terem: Betsson
Játék: Texas Hold'em
Limit: 0,5-0,10 NL
0,10 NL (full ring)
Full ringen 3 asztallal kezdtem, de volt olyan session, ahol még 5 is unalmas volt a viszonylagos ...
NL10 full ring
Hát... visszaültem egy félórára, kétszer fizettem ki a legnagyobb lelkesedéssel AA-t. Az első egy KK-val való ütközés volt, a turn K után örömünnepet ültem, és csapkodtam az asztalt, hogy mekkora fish-t sikerült kifognom, majd riveren egy A lehűtött egy picit, a másik alkalommal meg egy limperger AA-nak nem tudtam ellenállni ...
NL10 full ring
Ma elkezdtem grindolni NL10 full ringen, 5 asztalon; pár nappal ezelőtt mooncreator kolléga által tett felhívásra elsősorban, másodsorban meg mert elegem lett a shorthanded asztalokon való liftezésből. Az első félóra lapsivatagján kellett csak átkelnem, meg lenyelnem a békát, hogy KK-mat kétszer elkapta egy szett és egy ...
Ilyen egy hülyeséget...
Kábé 10 beülő mínuszt kellett lefaragnom 2-re.
Egyébként meg erősen gondolkodom, hogy betetetem magam a Póker Szégyene topikba. Blöe.
KK, AA kétszer szopott mindkettő. AK vs AQ again. Aztán belelendültem, és simán elment a beülők nagyrésze. A kiinduló állapothoz képest most olyan 10 beülő szopásban vagyok, és a bor is elfogyott. Ja és a pohár is eltörött. Fuck.
Na, azóta egyszer volt straight flushöm, amin kerestem olyan 1, 67$-t. Kétszer mákoltak, egyszer KK volt kezemben, ami ellen 22-je magabiztosan fejlődött tovább pókerré. Egyszer meg AKs-t szorongattam kezemben, és hát kollégát úgy ítéltem, elég laza preflop, szóval fogadtam olléját, ami volt AQo, hát istenem, sorig meg sem állt.
Te jó Isten! ...
Das Experiment
A kísérlet tárgya: részeg póker.
Jelenleg H****** Extra Dry pezsgővel locsolgatom a torkom, és kedvem támadt belevágni egy ilyen kísérletbe. NL10$-os asztalokon fogok játszani x időn keresztül, szerintem olyan hajnal 2 körül fogok kidőlni, ismerve az állóképességem (senki ne ijedjen meg, fel vagyok szerelkezve ...
NL10$
Betssonon tologatom a virtuális zsetonokat, három nap játékkal 7 beülő, ami nem is olyan rossz, tekintve, hogy napi átlag 4 órát játszottam, három asztalon, úgy, hogy óránként egyszer faszmákoltak (AKs vs Q6o, J10o és társai), illetve belefutottam a floppolt fullommal egy floppolt pókerba (persze csapdáztunk mindketten, ...