Oroszország I.

A haverokkal pár hete elmentünk sörözni, aztán mesélték, hogy mennek az oroszországi yoyos bajnokságra. Voltunk velük együtt a bécsi bajnokságon, ott ilyen városnézős, sörözgetős pár napot töltöttünk, nem tudom h. írtam-e róla, de most már biztosan nem fogok.

Szóval mondták, hogy lesz ez a bajnokság és egy hétig lesznek kint, én meg mivel még nem voltam soha Oroszországban, de kíváncsinak kíváncsi voltam, úgy döntöttem velük tartok. Az ideút is érdekesen alakult, először is mivel későn foglaltam repjegyet csak úgy tudtam megoldani átszállás nélkül, hogy Bécsből indultam. A vonat nem ért volna ki időben a reptérre, így busszal kellett mennem. Sajnos az sem ért ki időben, így kénytelen voltam előző este menni. Mivel azonban aznap már nem találtam szállást a környéken elfogadható áron, úgy döntöttem h. a reptéren töltöm az estét. Éjfél körül voltam a reptérnél, délután 11kor indult a repülő, szerencsére volt nálam laptop meg találtam konnektort is, úgyhogy elfoglaltam magam. A repülőutat kb végigaludtam, egyébként teljesen korrekt volt, időben megérkeztem. A reptéren a becsekkolás meg hasonlók jóval gyorsabban mentek, mint gondoltam, kellemes meglepetés volt h. alig kellett sorban állni, meg várni és az átvizsgálás sem tartott kb semeddig.
Az érkezés után megpróbáltam megtalálni a haverokat, úgy egyeztünk meg h. majd találkozunk a táskás résznél, háromnegyed órával később jöttek volna eredetileg mint én. Már közel két órája ott voltam amikor úgy döntöttem, hogy felhívom őket. A telefonom lemerült, kerestem egy töltőt. A töltő amit elhoztam nem működött, a haverom számát meg nem tudtam fejből. Elkezdtem keresni egy nyilvános telefont, de szerencsére pont összefutottam a többiekkel, így nem kellett telefonálnom. Ez volt az első és kisebb mákom aznap.

Amint leszálltam a repülőről és kiértem a táskás részhez, azonnal betámadott vagy 50 ember és arról próbáltak meggyőzni, hogy márpedig nekem taxival kell eljutnom oda, ahova szeretnék. Egyiküknek sem volt túl bizalomgerjesztő arca, elképzelni is nehéz h. mennyire átbaszhatják ott az embereket az ilyen taxisok, ha fognak egy-egy halat :).
Vonattal vagy 50 percet utaztunk, aztán leérkeztünk a metróhoz. A városról azt kell tudni h. 1300 km2, 11 metróvonal van és nagyon erős a kontraszt a kül és a belváros között.
Tegnap megérkeztünk a szállásra, kipakoltunk, átöltöztünk aztán elmentünk egy ilyen beülős helyre, ahol volt kaja, pia, vízipipa, tánctér, ilyesmik. Árban ugyanott volt kb mint egy magyar helyen, a heinekenért mondjuk kicsit sokalltam az 1100 forintot. Ez után elindultunk visszafelé, kissé spicces állapotban. A metrónál beléptetőrendszer van, egy kártyát kell lehúzni, aztán átmehetsz, de ha nem húzod le a kártyád és úgy próbálsz átmenni két oldalról ágyék magasságban belendül két fémrúd és rendesen oda tud vágni, mint az egyik már pár napja itt lévő sráctól megtudtuk. A beléptetőnél, meg a mozgólépcső lenti részén is ülnek kabinban őrök, akármelyikre ránézek arra jutok, hogy nem szívesen szórakoznék velük, pedig 50 éves asszonyokról beszélünk. Lehet, hogy a ruha meg a sapka teszi, de a legtöbből simán kinézné az ember, hogy ott volt még Sztálingrád ostrománál a csatasorban.

Rendszeresen látunk a metrómegállókban katonákat, hárman-négyen is vannak nap közben, inkább elhallgattunk, ha a környékünkre jöttek, nekik is nagyobb tekintélyük van, mint az otthoni rendőröknek. A metrókocsik tök ugyanolyanok mint itthon a hármas metrónál, az emberek nem túl barátságosak, szó nélkül fellöknek ha rossz helyen állsz a mozgólépcsőn, vagy ha épp nem igyekszel eléggé a felszállással. A vezető is minden figyelmeztetés nélkül csukja be az ajtókat, amik nagyot tudnak ütni :).

Szóval ott tartottam, hogy elindultunk visszafelé, de én nem találtam a kártyámat, ami mivel ott volt az őr azt jelentette, hogy nem mehettem le. Kb három perc után megtaláltam, mivel a többiek is ittas állapotban voltak ezért továbbmentek. Mire leértem persze nem voltak sehol. Szóval ott álltam a 10 millió lakosos 1300 km2es 11 metróvonalas városban úgy, hogy a telefonom le volt merülve (mert a töltő nem javult meg sajnos), a többiek elmentek, nem ismerem a cirill ábécét (tehát ki sem tudtam mondani a megálló nevét ahol vagyok), nem tudom hova kell eljutnom, milyen utcában van a hotel, az egyedüli amire emlékeztem az az volt, hogy vagy kétszer kell átszállni.

Kissé pánikba estem, odamentem az információs cucchoz, benyomtam a gombot, majd közölték velem hogy "sorry, no english". Ekkor pár magyar szófordulat hagyta el a számat. Úgy döntöttem várok negyed órát, hátha nem annyira részegek, hogy ne vegyék észre, hogy nem vagyok velük. Miután lejárt a 15 perc megláttam egy srácot "okostelefonnal", megkérdeztem nála, hogy tud-e angolul, szerencsére tudott. Mondtam neki, hogy mi a helyzet, kiröhögött, aztán segített, megmutatta a metróhálózat térképén, hogy honnan hova kell eljutnom és az hány megálló, stb. Utána az utcát is mondta, de azt nem tudtam megjegyezni, leírni meg pláne. Szóval felszálltam a metróra, abba az irányba amelyiket mondta. Mint utólag kiderült van Moszkvában kb kettő v három megálló, ahol több metró is jár. Nekem pont sikerült ezt kifogni, de mivel erről a tényről nem tudtam ezt nem vettem észre, mentem egy megállót. Próbáltam elindulni a másik irányba, de mivel ott is rossz metrót sikerült kifognom teljesen máshova jutottam. Valahogy megtaláltam a megálló nevét a térképen, amit a csávó korábban mutatott, de senkitől nem tudtam megkérdezni, hogy merre kéne menni.
A belaruskaja (v. hogy irjak) megálló "cé, ipszilon, pí, o" jelekkel kezdik (vagy legalább is arra hasonlítanak a karakterek szerintem:), így vágtam neki az útnak. Innen már sikeresen a jó metróra szálltam és eljutottam oda, ahonnan még egy jó 10 perc séta volt a szállás. Egy kis hostelről van szó, szóval nem nagyon feltételezhettem, hogy tudják a 10 milliós moszkva lakói, hogy ez a szállás merre van. Már vagy 45 perce bolyongtam, de nem találtam a szállást, több autó is dudált, meg kiszólt, hogy taxit keresek-e. Mondtam, hogy nem, úgy döntöttem, hogy ha már eddig eljutottam, akkor megoldom majd valahogy azt is, hogy visszakerüljek.

Elkeseredésemben már virágárus asszonyoktól is kérdezgettem, hátha tudják, hogy merre találom a hotelt, de nem adtam túl jó oddsot annak, hogy megtaláljam. Épp egy boltba mentem be, ahol is találkoztam a többiekkel. Mint kiderült akiket utánam küldtek azok is eltévedtek, de valahogy addigra már ők is ott voltak a boltban. Volt nagy öröm, meghívtak néhány sörre, én meg úgy döntöttem, hogy ennek örömére veszek egy üveg pezsgőt. Azokat még a szálláson elfogyasztottuk, aztán ma ébredtünk dél körül. A subwayban toltunk egy gyors reggelit (hihetetlen h. mennyi subway van itt... bár az első amibe bementünk sanszos h. nem az volt, (hiába volt az kiírva) látva a felkínált ételek minőségét)
Az időeltolódásról annyit, hogy itt 3 órával van később, mint otthon, tehát most van fél három. Az ébredést követően elmentünk csoportosan megnézni a Vörös teret, fasza volt, bár kicsit nagyobbat vártam. Kívülről láttuk a Lenin mauzóleumot, meg jártunk a Kremlinben, utóbbi lényegesen kisebbnek tűnt élőben, mint amekkorát a fotók alapján elképzeltem volna.

Ez után elmentünk egy orosz yoyos sráccal, megmutatta a boltját, készített a yoyosokról felvételeket, stb, valamint mivel az apjáé volt az egész épület vendégül látott minket. Olyan fény meg hangtechnika volt a kis bálterem szerű helységben, hogy néhány otthoni szórakozóhely megirigyelhetné. Magunknak csapolhattunk sört, voltak mellé kis panírozott sajtgolyók, nagyon fasza és finom volt. Ez után mondta, hogy menjünk át kajálni az étterem részbe, ott is ő áll majd mindent.

A húst faszénen sütötték, az ételeket nem mi szedtük ki, hanem szóltunk, hogy miből mennyit kértünk, ha 10 percnél tovább volt ott a sör már elvitték és odaadtak egy olyat, amiből még nem ment ki a szénsav, az előétel után jött egy nagyon kemény főétel, én már az előétellel is jól laktam. A desszert is olyan volt, amit egyszerűen nem szeretnél megenni, annyira szépen meg igényesen néz ki. Szóval eltöltöttünk itt egy hosszú délutánt jó társaságban, nagyon igényes körülmények között, tulajdonképpen ingyen. Azon gondolkodtunk, hogy ha a végén hoztak volna egy számlát mindenkinek, az mennyit mutatott volna.
A kontrasztot már említettem, ahogy kimentünk az utcára 50 méterrel arrébb már asszonyokat láttunk, akik otthoni befőttesüvegbe tett gombát, uborkát, céklát árultak, jól láthatóan házi készítésű cuccokat. Volt olyan is aki reszelt répát árult szatyorból, a legundorítóbban viszont az a befőttesüvegnyi vízben ázó gomba nézett ki. Láttunk még cipőfűző árust is, aki egy bódéban volt, valamint egy nénit aki összetákolt magának egy kis bódét a dupla toitoi vécé mellé, elég valószínű, hogy az azokat használók pénzéből él.
Ez után elindultunk visszafelé, túl sok minden nem történt, útközben találkoztunk a másik csapattal és javaslatukra elindultunk várost nézni. Pár száz méter után feladtuk, álltunk egy csomót a hidegben, mire arra jutottunk, hogy hazaindulunk. Tegnap nem volt vészesen hideg, ma viszont kaptunk már havat is, meg a szél is nagyon hidegen fújt. Egyelőre nagyon faszán alakult minden, csak pozitív dolgokat tudok mondani. Holnap meg holnapután lesz a yoyos event, sanszos h. mindkét nap lesz afterparti, úgyhogy a hangulat meglesz. Most fekszem, mert holnap korán kell kelni, két-három nap múlva újra jelentkezem, ha nem lesz nagyon nagy szétcsúszás.