Rossznak mondod a világot,
Dőresége bosszúságod,
Siratod az élet álmát,
Földi gondok durva jármát,
Felpanaszlod lázban égve:
Bölcs elméje, jók erénye
S fényt sugárzó lángod ég,
Csak hiúság, buborék.
Óh, pedig hány perced, órád
Volt, midőn e sujtoló vád
Könnyeidben elviharzott,
S kiderült rá szíved, arcod.
Gyönyörűség volt az ...
Eljött az újabb blogbejegyzés ideje, asszem ez most kicsit rövidebb lesz a megszokottnál, mert gyorsan merül a laptop :). A január szokás szerint nem úgy alakult, ahogy elterveztem, a tervezett játéknak csupán töredékét sikerült lenyomni. Mindenképp mozdulok új lakásba legkésőbb február közepén, csak találnék már végre egy olyan albérletet, ami jó ...
Aki szereti a komolyzenét annak kár lenne kihagynia:
Itt pedig egy egész koncert tőle.
Mostanában elég sokat hallgatok ehhez hasonlóakat, ettől a csávótól meg különösen sokat. Március vége felé lesz koncertje Bécsben, tervezem élőben is megnézni egyszer, ...
Már egy ideje ez a kedvencem, nem tudom hogy maradhatott ki eddig:
Érdemes elindítani a számot, 720 pixeles felbontásra váltani, teljes képernyőre kitenni, minden villanyt lekapcsolni a szobában és végignézni azt a 8 percet erre a zenére, nekem hatalmas élmény akármikor is teszem ezt.
Kicsit nehéz lesz, de ...
Eltelt az első hónap, amit elég sok velem egykorú gyerek az iskolapadban tölt, akarom mondani az egyetemi előadótermekben, nekem viszont megadatott, hogy itthon maradjak és grindoljak, amíg úgy tartja kedvem. Kicsit sajnálom azért, hogy ebből az egyetemi balhéból kimaradtam, több osztálytársam szerint nagyon ...
Végeztem a 15ös super turbokkal, leginkább bemelegítésnek terveztem ezeket, átéltem pár csúnya szériát, még mindig ev alatt futok, de ez sajnos benne van. Ennek ellenére elégedett vagyok a játékommal és a teljesítményemmel, olyan 4% körüli roit szeretnék 30on is megtartani, reméljük menni fog.
Elértem a platinum star státuszt is, szóval a pontok ...
Jó reggelt mindenkinek! Pár perce még az ágyban feküdtem és azon gondolkoztam, hogy mit tegyek, hogy valahogy helyreállítsam a bioritmusomat és ne ilyenkor legyek fáradt és feküdjek le aludni. Arra jutottam, hogy mivel a játékhoz túl fáradt vagyok, olvasni nincs túl sok kedvem, a filmekhez meg megint csak nem ...
sajna nem sok időm van írni, viszont megjött a kedvem összedobni egy nagyon rövid postot
mivel épp nincs jobb dolgom gondoltam írok egy postot, úgyis rég tettem már...
Yo. Van negyedórám összedobni egy rövid posztot.
Elkezdtem hát az sngzést, haladok a magam ki tempójában, már 155 darabon túl vagyok. Őszintén szólva tartottam egy kicsit a mezőnytől, azt hittem sok jó játékos lesz és sok regular. Regularok vannak bőven, jó játékossal eddig csak kb 4-el találkoztam, szerencsére ...
Új év, új remények. Az előző évről összedobok egy pársoros összefoglalót, utána pedig kivételesen lefekszek még éjfél előtt.
Az előző évről röviden, tervek
Visszakerestem, hogy mik is voltak a céljaim erre az évre. Nem sok mindent sikerült teljesítenem, de azért átfutok rajta gyorsan. Kezdjük talán a ...
Annyiszor kezdtem már elcsépelt "mivel épp nincs más teendőm..." szerű dolgokkal a bejegyzéseket, hogy ezúttal semmiképp nem akartam úgy kezdeni. Mint látjátok ez sem így kezdődött.
Hát így utólag is boldog új évet mindenkinek, remélem jól teltek az ünnepek. Nekem ez a szilveszter volt az eddigi legjobb. ...
Erőt lehelvén a hidegtől elfagyott hosszú ujjaimba újabb post megírására szánom el magam. Gyors leszek, már amennyire alkoholos befolyásoltságom engedi. Mondjuk ezt már a kései postból is lehet sejteni, nem kell hozzá több level 1-nél.
Csak megjegyzem, hogy ezt a blogot nem CSAK a kedves olvasók, hanem saját ...
spontán poszt, isteni sugallatra
na jó, nem is
igazából ösztönöztek. valamelyik nap írt egy "ismeretlen" lány évfolyamtársam az arckönyvön, hogy szerinte folytassam, mert jól írok
most mondjam azt, hogy nem? NEM, nem mondom, hogy nem
Szóval folytatom, a rendszerességet azonban továbbra sem fogom tudni ...
A nővéremnek megígértem, hogy most ezt rakom be:
Üdv mindenki! :)
Nem kevés dolog történt az elmúlt hónapban, naplót viszont nem írtam. Ennek csupán egy oka volt, mégpedig az, hogy nem volt kedvem. Most sem fogok regényt írni, igyekszem röviden összefoglalni az elmúlt egy-másfél hónap eseményeit.
Ahogy látom ...
Hit the road jack!
Két hét után ismét összedobok egy rövidebb postot. A suliban nem történik sok minden, továbbra is nulla tanulással mákolom végig az évet :).
Az angol érettségit és az arra történő "felkészülést" :D kivéve... Mivel abból előrehoztam az érettségit meg kellett írnom a dolgozatot a 13. év ...
Igen, nem tegnap jelentkeztem utoljára, elismerem. Mentségem azon kívül nincs, hogy semmi kedvem nem volt írni az utóbbi időben, pedig lett volna miről.
Mivel most a nőveremnél vagyok és még van kb fél órám belekezdek, aztán jutok ameddig jutok. Az ftops közepe felé jelentkeztem utoljára. Lezajlott az ftops, ...
ami még ma az ajtón bejött, holnap a kulcslyukon kimegy...
Igiri migiri jó, egy-két-há, gyerünk háhhá.
Jó szarul megy a játék, ma Madrid bíztatására és % vásárlása hatására ismét 100-ra merészkedtem, ahol ismét 2 outos rivernek köszönhetően -120-ban zártam egy sessiont egy fish ellen. Ez után jobbnak láttam ...
Anett: kép a suli előtt álló sorról (10-15 perc mire bejutsz):
(A többieknek meg mondom, hogy az nem az én kezem a képen :D)
Hála a magasságos megváltónak hipp-hopp meggyűttem oszt kivágom magamból a szót
Szeptember 6 belga koncert a zpben. Most nem követjük el azt a hibát, mint amit a múltkor, odamegyünk 7 óra körül és beállunk az első sorba. Csinálok majd felvételeket is, tuti nagyon állat lesz.
Tegnap meg tegnapelőtt próbálgattam ...
Kb egy hete Nándival, meg Jancsival elmentünk sörözni meg dumálni a Duna partra, untuk már az otthon ülést-én meg azt, hogy nem tudok all-int nyerni:)-. Szóval ültünk a Parton, Nándi táskájának támasztva másfél liter ásványvíz. Nándi felemelte a táskáját, hogy kivegyen belőle egy doboz sört, a víz meg a Dunában ...
Kicsit fura lesz így a Kartel szám után:)
Madridnál ismét jól indult a közös session, volt vagy három-négy deep rununk, sajnos azonban a vége felé a top 40-ekben a kulcsszituációkban nem sikerült nyerni, így kb nullára jött ki a session. Aztán beültünk egy kicsit omaha/8 heads-upozni egy olyan player ellen akitől ...
Csütörtökön ünnepelte h4xZ a 20. szülinapját, ahova én is hivatalos voltam pár barátommal. Nyilván szinte senki nem ért rá Ádámon kívül, így csak vele mentem. Kint betoltunk egy jó adag fütyülőst, bent pedig hax, akiben már rendesen dolgozott az alkohol meghívott minket egy-egy flaming lamborghinire.
Mi egyébként ...
Egy kérdés, ami Star Wars rajongó létemre már régóta foglalkoztat:
Miért/Mitől halt meg Darth Vader???
liszentujorháá'
Tegnap elég későn keltem, átugrottam a bátyámékhoz megnézni a kislányát, mert már nagyon rég voltam náluk. Utána be akartam ülni moziba, de nem ment semmi normális műsor, így mivel Madrid már egyébként is kérdezte, hogy mikor nyomunk megint közös sessiont megcsörgettem, hogy mit szólna hozzá. Azt ...
Ezt már nem tudom ki mutatta (talán pat), de köszi neki!
Bár mostanában ritkán írok, azért ennyire ritkán nem szoktam. A magyarázat pedig az, hogy nem nagyon volt kedvem, valamint az, hogy az elmúlt hét napot a világ végén töltöttem, Mo. legkeletibb részén az egyik legjelentéktelenebb faluban, ami ...
Bilidzsíniznotmájlávör
Tegnapelőtt voltunk zépében belgát nézni, mert már nagyon rég voltunk koncerten, hiányzott a fíling. Előtte vásároltunk és ittunk egy kis vodkát Nándival, aztán irány a koncert. A boltban kiszúrtam, hogy a fél literes Kalinka 1700 forint volt, míg az egy literes 4400. Röhögtem is egy jót ...
Hinnya! De rég jelentkeztem... Pedig lenne miről írni, de valamiért nem sok kedvem van.
A foci vbnél hagytam abba talán... Egy kb 8 fős társasággal úgy döntöttünk, hogy együtt nézzük meg a döntőt, utána pedig elmegyünk és iszunk ezt-azt. A meccsnézést a szabadság térre terveztük, mocskosul tele volt a hely, ...
Ismét eltelt néhány nap blogbejegyzés nélkül, gondolom minden nap ellenőriztétek, hogy írtam-e újabb postot. Legutolsó ellenőrzéskor (avagy most) sikerrel jártatok és örömmel konstatálhattátok, hogy egy információhalmaz újdonsült boldog tulajdonosává tettelek benneteket minden féle lingvisztikai formulák ...
Hogy fokozzam a már-már fokozhatatlant-azaz három napon belül három poszttal is megörvendeztessem a nagyérdeműt-, valamint azért hogy gyakoroljam a stand-up műfaját a holnaputáni érettségire-ami már élesben fog menni-, íme egy poszt tulajdonképpen arról, hogy mennyire nem történt velem semmi a mai nap ...
Yo!
Tegnapelőtt hívott Nándi, hogy menjünk a Deák térre, jön két-három osztálytársunk, aztán elleszünk. Vettünk egy üveg fütyülőst, vízipipáztunk, dumáltunk, elvoltunk. Szemtanúi voltunk egy verekedésnek, ami majdnem tömegverekedésbe torkollt. Egy nagyobb darab színes bőrű srác belekötött egy kis kapucnis ...
Vége!!!!
Mármint, hogy a sulinak. Pontosabban az utolsó előtti évemnek a suliban. El sem hiszem, hogy túléltem. Ez az év nagyon gyorsan eltelt, ha megkérdeznétek, hogy mi történt ez alatt elég sok mindent tudnék mondani és mégis, milyen gyorsan elmúlt...
A jövő év ilyen szempontból talán még durvább lesz, ...
Vaccgóin'on?
Mostanában valamiért semmi kedvem naplót írni. Nem tudom megmondani, hogy ez miért van, pedig lenne miről írnom. Véletlenül ma összeakadtam egy 6$os heads upon, ahova funolni ültem be egy olvasómmal:). Két meccset játszottunk, sajnos nem sok lehetőségem volt, se lap, se jó helyzetek a blöffre, így ...
klokz
Egy hete nem jelentkeztem és az első oldalon van a naplóm?! WTF!
Pannóniára végül nem mentünk, hála a parádés időjárásnak, hogy baszná meg...
Semmi különös nem történik manapság, a kajálással igyekszem átállni, úgy tűnik menni fog nagyjából, egy-két kisebb hiba becsúszik, de az belefér. A kondi is megy ...
oldszkúl :D
Csak egy gyors szösszenet az elmúlt pár napról.
Egyszerűen se időm, se kedvem nem volt játszani a héten, kedden-szerdán úgy döntöttem, hogy felkészülök a föci érettségire, két napig tanultam a föcit angolul, mint a hülye, kb négyesre (60%) sikerült is megírni, legalább is úgy érzem.
Elég alibi ...
Jó régen jelentkeztem igényesebb posttal, volt egy-két versenyeredmény, vagy hasonló szösszenet, lassan már tapintható a feszültség.
Most igyekszek kitenni magamért és megszakítani a csendet egy hosszabb posttal.
Nagyon gyorsan telnek mostanában a napok, a hetek szinte teljesen egymásba folynak, a dolgok amiket ...
All the crazy shit i did 2night!
Tegnap "beteg" voltam, mert reggel jutott eszembe, hogy ünneplőbe kéne menni, így offoltam a napot. Este el akartam menni a globba 50/50et játszani, de a délután háromkor kezdődő versenyen egészen sokáig húztam, aki már este is benézett a blogba láthatta, hogy egy második hely lett ...
***** Hand History for Game 20404189263 ***** (Full Tilt)
$50.00 USD NL Texas Hold'em - Tuesday, April 27, 04:08:25 ET 2010
Table Ring (heads up) (Real Money)
Seat 2 is the button
Seat 1: Trog-Air ( $53.60 USD )
Seat 2: blonde_goddess ( $50.00 USD )
blonde_goddess posts small blind [$0.25 USD].
Trog-Air posts big blind [$0.50 USD].
** ...
Coolio "másik" száma és ezzel azt hiszem sok mindent elmondtam róla:)...
Azt hiszem rendszeresíteni fogom ezt a "hetente1xírokegyhosszabbposztotamibensokmindentösszesűrítek" dolgot.
Ez a nap meg mondjuk lehetne vasárnap/hétfő hajnal.
A múlt héten nem sok minden történt, rohadt fáradt vagyok mostanában, ...