örömmel üdvözlöm a történelemre fogékony kis kompániát!
gondoltam egy elégedett mosoly kíséretében dobok egy békát, de
ugye lassan nyolc éve vagyok történelem hallgató
néhány apróságról megfeledkeztek
megpróbálom röviden
a honfoglalás utáni kalandozáson van a hangsúly
mivel nem volt megfelelő központi hatalom a nyugati világban, lehetőség volt ezen "zsákmányszerző"-hadjáratok indítására/én ebbe nem mennék bele, hogy ez most a Kárpát-medence tartós biztosítása miatt, vagy csak mert már akkor is szerettük mindent ami fényes/
amint Madarász Henrik személyével megváltozott a helyzet, jöttek a zakók és várható volt a viszont látogatás...Géza ezen helyzetet felismerve küldött követeket quedlinburgi gyűlésre...megjöttek a papok, Ő meg ettől még áldozhatott annyi istennek amennyinek kedve tartotta...a vallásosan nevelt fia pedig több évtizedes küzdelem árán saját vezetése alatt egyesítette a széthúzó törzseket...a tömegeket pedig bekényszerítette a templomba...
mert minden út Rómába vezet
Nem személyek csaptak össze, hanem érdekcsoportok, felhasználva egy - egy Árpádházi herceg általatok jól leírt vitatható trónutódlási jogát.
PL. Dunántúl - Tiszátúl, német - bizánc párt, magyarok- idegenek, stb.
CÉL: Az ország javainak új szempontok szerinti újraelosztása, a döntési poziciók, rangok újraelosztása. Gyakran apát fia ellen, testvért testvér ellen fordítva- erről szól az egész Árpádkor.
MA NEM EZ VAN ??????????
WIKI szerint Géza még a szeniorátus alapján lett s magyar törzsfőnök,így nem Taksony,hanem Géza szakított ezzel a pogány szokással.
De végül is mindegy,jól legyilkoltuk mi magyarok már akkor is egymást,ezzel az ősi szokással azóta se hagytunk fel.
A magyar középkorban nem volt elfogadott öröklési elv.
Az elsőszülött joga és a szeniorátus mellett dönthetett az uralkodó is utódjáról, később pedig jött az elektio lehetősége.
Az Árpád-korban ezek mind keveredtek, nem volt egyik sem elfogadott, így mindenki a saját szája íze szerinti valót választotta. Ami ugye a legjobb út a viszályokhoz :-)
Az Árpádok eredetileg a szeniorátus elvét követték, Taksony, Géza apja volt az első aki ezzel szakított, ez vezethetett Koppány későbbi lázadásához a királyválasztás idején, mert Koppány személyét ugyan a mai napig nem sikerült megnyugtató módon elhelyezni az Árpádok családfáján, ám bizonyosan Géza közeli rokona volt, hogy annak halála után öröklési igényt támaszthasson és valószínűleg idősebb volt Géza fiánál és kijelölt örökösénél Istvánnál.
Szóval valóban a régi és az új rend csapott össze egymással, de nem az egyház miatt, mint a rockopera sugallja (és mint tény már beivódott a fejekbe:) , hanem az öröklési rend előző generációs változtatásá miatt.
Ergo Taksony borította rá a kakit a szokásjogra és Koppány már nem tudta visszahozni. Nem mintha később olyan egyértelmű lett volna az öröklés rendje.
(a témáról bővebben is ír a Rubicon 2011/3-as száma, a Trónöröklés, trónviszályok cikkében Zsoldos Attila
)
valamikor délután futott be egy hosszított mikrobusz a vip-részlegbe
semmi seggrázás, királykodás
mikor az ajtó kinyílt, a zenészek kiterülve az üléseken
igazság szerint
reggel 10-től este 10-ig mindent csinálunk ketten a fesztiválon
bármi gáz van
ketten vagyunk rá
annyira nem volt időm a számat tátani
a következő képem
már a zenekari konténerben vannak
és fekszenek
a koncertig sok mást nem is láttam belőlük
csak hogy fekszenek
újabb ugrás az időben
"gyere, elkezdték"
megyünk, tényleg
itt már javában piáltam + ilyenek
a koncert alatt 2x hagytam el a sátrat
csak szeszért
nem fogok ódákat mesélni
hiszen nem vagyok rajongó
és bizonyítani sem tudom, hogy egyetlen albumukat is az mp3-ra tettem volna...
de öcsém
szabály, amit idén nyáron tanultam
mi nem táncolunk a színpadon
/előző nap kicsit ittas voltam az Agnoszic Front-n...kaptam is egy laza mondatot...és ha jobb akarsz lenni a munkádban, az ilyeneket megjegyzed...megjegyeztem/
mikre emlékszem
ezekkel a zenészekkel egy színpadon állni
pff...büszke vagyok rá
egyszerűen ordított belőlük a profizmus
a dobos mosolyogva és olyan könnyedséggel ütötte végig a számokat, hogy nehéz volt nem tátott szájjal nézni...a két gitáros...max rispekt...az énekes pfff
tökéletes élmény volt
tökéletes, mert a sátor minden pontjáról megnéztem a koncertet és minden apró részletét próbáltam magamba szívni...két-három percenként váltottam a pozíciómat és közben az emberek arcát néztem...úgy tűnt mindenki elégedett...
mikor eljött a rájátszás előtti rész
meg a bejelentés, még két szám
őszinte örömöt éreztem, ahogy szerintem mindenki
még két számot eljátszanak!
minden zenekar két számot játszik ilyenkor, max hármat...de én még sehol nem örültem ennyire egy rájátszásnak sem...
aztán vége lett...ők az utolsó ásványvízig mindent bedobáltak a nézőknek...mi megtapsoltuk...
mikor a végén elsétáltam, tudtam egy életre szóló élménnyel lettem gazdagabb
utószó helyett
-másnap viszonylag korai fellépőként volt jelen a Road/egyik számuk egy-két bejegyzéssel visszább/...ők a csiri-viri zenekari busszal tolattak kifelé...én a sokadik energiás-töményes valamimmel lépkedtem a bázis felé...ösztönösen feléjük fordítottam a fejem...a nyitott ablakban a tüsi hajú gitáros + mintha a az énekes arcára emlékeznék...
össze néztünk...én annyit mondtam:
Napalm Death! Napalm Death!
teszek be pár videót...de sem a hangulatot, sem a hangerőt nem fogják vissza adni sajna...
/ha nézed a videókat, látod hogy a bal oldalon különböző emberek sertepertélnek...hangmérnökök, szájtátók stb...onnan tudtam volna képet vagy videót csinálni...de a mai napig azt érzem, hogy az felért volna egy szentségtöréssel.../
A bejegyzést eddig 1 látogató ajánlotta a címlapra