Gulliver Mordorban, avagy B.P. a bű(N/Z)ös város és egyéb történetek - avagy gig

Csodálatos napom volt. Talán még nem említettem, néhány hónapja extra melót kaptam. A tisztítószalonunkba kell reggelenként napi rendszerességgel szállítanom egy sokcsillagos hotelből a vendégek tisztítandó ruháit (ez annyiban jó hogy mivel fél 10 előtt nem mehetek oda, később kell kelnem is), délután pedig vissza a tisztítóból.
Annyiban meg rossz hogy cserében később is érek haza, ráadásul amit reggel egy fordulóban elviszek, azt többnyire csak két fordulóban tudom visszavinni mert oda ugye szatyorban viszem, de vissza már a cuccok jó részét vállfán kell visszavinni, és hát a fém vállfák akasztóit kicsit nehezebb fogni - különösen hogy ugye magasra is kell emelni hogy a cucc alját ne húzza végig az utcán az ember.
Eszméletlen ruhaméretek vannak. Én nem tudom, az átlag vendég NBA kosárlabdás vagy mi, de az ingek általában akkorák hogy általában jó mellmagasságban kell őket tartanom ahhoz hogy ne érjen le a végük a földre. Pedig nem vagyok egy kertitörpe tipus.

Na mindegy, ma reggel is megyek a szokásos adagomért, nem is volt túl sok cucc, egy jól megpakolt nagy szatyor meg egy kicsi. Remek, ma egyetlen komolyabb fordulóval végzek, gondoltam. A szálló és a tisztító között szerencsére nincsen nagy távolság (Blaha-Astoria, egy metrómegálló), de azért így is megspórolok vagy 20 percet minimum.
Szép délelőttünk volt, sütött a nap, a madarak csiviteltek, egy helyi csöves arcán vidám mosollyal vizelte le a padot miközben átvágtam magam a téren.
Minden a szokásos megszokott módon ment, egészen addig amíg a tisztítóban ki nem nyitotta a csaj a kisebb szatyrot.

Hát basszus... Olyan tömény alkoholszag csapott meg, hogy majdnem hanyattestem. Megagigabrutál volt. Csak néztünk hogy ez meg wtf?! A csomagban egyetlen Boss kabát volt, de ahogy kinézett... Az első tippem az volt, hogy a tulajdonosa csontrészegre itta magát, az éjszakát a blahán fekve töltötte ahol is magára öntött egy üveg piát, össze-vissza rókázta magát, majd hajnaltájt minimum hat csöves lehúgyozta. A szaga és a kinézete alapján legalábbis ez a minimum.
És én ezzel flangáltam vidáman a városban. Komolyan mondom, ha egy véletlen folyamán egy izzó cigarettacsik berepült volna a szatyorba (ilyen összehúzós volt szerencsére), szerintem akkorát robbant volna a cucc hogy lehet, villámlátogatást tettem volna a nemzetközi űrállomáson, vazz.

Plusz poén, hogy természetesen azonnal felhívtuk a szállót hogy jelezzük, erre a ruhára semmiféle garanciát nem vállalunk, mire a recepciós azonnal mondta hogy igen, a HÖLGY valóban egy KISSÉ illuminált állapotban volt, de ha lehet ne írjuk le neki a kabát látványát és szagát mert nem akar rosszul lenni. :D

Na mindegy, ez a nap is véget ért, megyek vissza a cuccal. A kabát tökéletesen tiszta lett, bár az 50 percnyi mosás után is még éreztem egy minimális alkoholszagot amikor véletlenül az orrom elé került a cucc zárt téren...
Megyek a cuccokkal vissza, Astoria aluljáró. Már messziről láttam hogy itt konfliktus lesz. Szauronék ugyanis kiengedték az orkokat. Nekem pedig mindkét kezem tele...

Nem tudom ki hogy van vele, nekem soha semmi problémám nem szokott lenni a BKV ellenőrökkel. Bérletem van, felmutatom (naponta kb 10*), az esetek 50%ában oda sem néznek, 49%ban vet rá egy pillantást, a maradék 1%ban pedig alaposabban megnézi, mert általában lyukra fut - időnként negyedéves bérletet veszünk, így amikor véletlen meglátja a "március" feliratot májusban, azt hiszi, most kifogta a halat,gyün a prémium... Aztán csalódottan kényszerül tudomásul venni hogy mégsem.

Namármost 10 ellenőrből 9 teljesen normális. Látja hogy mind a két keze tele van az embernek, nem tudja letenni a cuccot, nem áll le szarakodni vele.

Na de a tizedik... Minden tizediket maga Szauron tenyészti Mordor legsötétebb poklának bugyraiban, gondosan szelektált, mesterségesen tenyésztett mutáns génkészletből.
Minden tizedik csak azt nézi, kibe köthet bele. Ő vért akar. Ő csakis a tutira megy. Aki felmutat neki valamit (bármit, lehet az születési anyakönyvi kivonat, igazolás aids szűrésről, bármi), azzal általában nem foglalkozik. Oda sem pillant. Neki sikerélményre van szüksége. Ő arra hajt aki valamilyen okból tuti nem tud felmutatni semmit. Persze az évmilliók alatt kifejlődött benne a túlélési ösztön, gondosan ügyel arra hogy lehetőleg mindig nála legyen a fizikai fölény (a szellemivel nem foglalkozik, egyrészt azért mert amúgy is nehezen lenne képes értelmezni a fogalmat, másrészt meg elég ritkán fordul elő olyasmi hogy valakit ájultra verjenek mondjuk egy sokismeretlenes egyenlettel vagy egy jambikus verslábbal).
Még soha nem fordult elő olyasmi hogy két méter magas, száztíz kilós, nem tegnap barnult emberkébe kötött volna bele, akinek deréknyi karján hatalmas tetoválás látható, egy óriási nyíllal átlőtt szív, "szeretlek gizi (áthúzva, alatta mari, áthúzva) alatta feri" felirattal található, átizzadt izompoloján pedig "megzúzlak" felirat hírdeti hogy viselője az utcai harcosok bajnokság hatszoros győztese cím büszke tulajdonosa.

Az ideális célpontjának nincsen egyetlen keze sem (nem csak szabad, egyáltalán), lehetőleg nem több 40-45 kilónál vasággyal együtt és lehetőleg nő. Az sem baj ha külföldi vagy néma, legalább nem tud visszaugatni neki, könnyedén tudja terrorizálni. Különösen ha egyedül van.

Nos, ezek a kitételek rám nem igazám jellemzőek. Nem vagyok nő, a számat is ki tudom nyitni ha nagyon kell, ráadásul vaságy nélkül is vagyok 40-45 kiló. Úgy kétszer. :)
Viszont pechemre, mindkét kezem tele volt, és az is egyértelmű volt hogy rohadtul nem tudok ez ellen mit csinálni. Bónuszként elég jámbor tekintetem is van, így ha nem is jelentek számára perfekt célpontot, mindenképpen veszélyeztethető fajnak számítottam a szemében.
Mondanom sem kell, már vagy húsz méterről láttam ahogy öröm csillan a szemében. Természetesen ahogy elhaladtam előttük, az ork rögtön beszólt.

- "És a jegyek vagy bérletek?!"
Én faarccal visszafordultam felé és ledolgoztam a köztünk lévő két-három lépés távolságot:
- "Megfogná ezt egy pillanatra?" - és nyújtottam felé a jobb kezemben lévő pakkot.
- "Dehogy fogom!" - kiáltotta felháborodván a gondolattól, hogy akárcsak felmerülhetett bennem az hogy ő bármiféle fizikai erőkifejtést is megtesz majd a kedvemért a szent cél érdekében.
- "Akkor hogyan vegyem elő a bérletem?" - tettem fel neki a költői kérdést, majd választ nem várván hátat fordítottam és mentem tovább a dolgomra.
- "Azért megpróbálhatná!" - kiáltotta utánam, mire én gondolatban elröhögtem magam, elképzelvén a jelenetet amint megpróbálom a farzsebemből előhúzni a bérletem, közben pedig igyekszem mindkét kezem kb vállmagasságban tartani. Na persze. Szép látvány is lennék. :D
- "Legalább szóljon hogy mindkét keze tele van, nem tudja elővenni a jegyét vagy valami! Nem pedig csak úgy elfut, ez nem így működik!" - kiabált utánam még mindig dühösen.
Fut a halál, vazzeg - gondoltam magamban, de azért még visszafordultam közölni vele hogy "De hát látja mindezt, nem?"
Ezek után azt hiszem még motyogott valamit félhangosan, de már nem értettem mit mert megfordultam és otthagytam. Most mit vitatkozzak ezzel? Ja, fontos megjegyeznem : ez már a második alkalom volt. Egyszer már eljátszódott ez a jelenet egészen odáig hogy megkértem, fogja meg a cuccot amíg megmutatom a bérletet, nem volt hajlandó rá, mondtam hogy sorry de akkor nem tudom elővenni a bérletemet és továbbmentem.

Izgatottan várom a 3. találkozót vele. Remélem megfenyeget hogy rendőrt hív. Rajtam ne múljék, én megvárom. :)
Vicces lesz, mert előtte viszont a telefonomat diktafon módba teszem, így ha odáig fajulna a dolog, vissza fogom játszani az eseményeket a zsarunak és közösen röhögünk majd a túlfűtött uruk-haion, persze előbb megvárom amíg összehazudozik valamit a jeles eseményről. :D

Na mindegy, túl voltam ezen is, event two : cipővásárlás. Mégpedig focicipő. Elhatároztam ugyanis hogy többet fogok mozogni... Igaz ugyan hogy melóban sokat mászkálok, néha gyalog is egész nagy távokat, de mégsem ugyanaz a dolog mint amikor a pályán rohangászik az ember. Ráadásul egy kicsit (tényleg csak kicsit) focizhatnékom is támadt. Ha belegondolok, te jó ég, már vagy tíz éve abbahagytam a focit, és azóta két alkalom kivételével labdába sem rúgtam!
A legszörnyűbb az egészben, hogy tulajdonképpen nem is hiányzik. Nekem, aki annó el sem tudta volna képzelni, hogy milyen lehet az amikor nem nyom le heti minimum 2-3 kispályás meccset, meg esetleg egy nagypályást is... Nagyon durva. :S
Persze azt hozzá kell tenni, hogy a lábam olyan szinten tropa hogy már az sem volt semmi teljesítmény hogy 25 éves koromig folyamatosan toltam... Az egy dolog hogy kiskoromban szétrúgták mindkét bokámat, de ez már nem számít amiatt, hogy a bal térdemben a keresztszalagok olyanok mint a takony. Semmit nem tartanak kb... A bokám már nem okoz gondot, mert mielőtt kiugorhatna, kiugrik a térdem. :)

Na mindegy, cipővásárlás:
Múlt héten vettem magamnak utcai cipőt. Beugrottam kedves kis boltomba a nyugatinál, ahol a múltkor is vettem magamnak egy vászoncipőt. Nagyon bejött, mert bár augusztus óta gyakorlatilag szinte lerohadt már a lábamról, legalább egyenletesen tette ezt. Az alja a sarkánál szinte betétig kopott, de mégsem ad ki hülye hangot ahogy lép az ember (minden eddigi hasonló sportcipőm igen...), az oldalán kezdett szétjönni a ragasztás, elszakadt a vászon, végül mindkét orrésznél kilyukadt a vászon. De még mindig kényelmes, jól szellőző (a lyukak miatt egyre jobban :D) cipő maradt, ráadásul nagyon jól bírta a strapát - rajtam fél évnél tovább a húszezres Adidas sem bírja. Szerettem volna venni egy ugyanolyat. Nem kaptam... Viszont 2000 forintért láttam teremcipőket!

Most hogy ophun találtam magamnak csapatot ahova beszállhatok, szükségem volt egy teremcipőre. Elmentem a kis boltba... És paff. Már nem volt egyetlen focicipő sem! Sőt, közölték velem hogy nem is lesz többet - merthogy a kutya nem vásárolt náluk focicipőt. :D
Viszont most láttam ugyanolyan cipőt mint amit múlt héten szerettem volna... Csak hát időközben már vettem egy "nagyo óccó!" kategóriájú cipőt egy kínaiban. Na sebaj, 2-3 hónap és úgyis lerohad rólam. :D

Na mindegy. Ha már ott voltam meló után a blahán, beugrottam az új bevásárlóközpontba. Ott is a Deichmannba. Hmm, elég jó kis bolt. Tényleg nagy a választék. Csak éppen teremcipőből nem annyira. Elsőre nem is vettem észre. Megkérdeztem egy eladót (szó se róla, valósággal vadászni kellett rá abban a rohadt nagy teremben), az rögtön mutatott is egy Niket tizenkétezerért. Hát izé... Én egy kicsit olcsóbban szerettem volna megúszni, de mindegy. Hányas is kell? Négyes-ötös... Ahh, ez pont 45ös. Remek, nézzük meg. Hmm, hát izé. A 44.5es lábamra a 45öst úgy tudtam felhúzni kb hogy két kézzel húztam a sarkát és közben nyomtam a lábam előre hogy majdnem leborultam a székről (cipőkanál sehol a láthatáron).
Hát ez "egy picit" kicsi, nyugtáztam a szemem előtt ugráló csillagokat. Nem tudom miért, de az a gondolat ütött százas szegeket a fejembe hogy valahogy nem lenne az igazi folyamatosan behúzott lábujjakkal futkározni.
Ezek a mai számozások - gondoltam... Nézzünk akkor egy 46osat. Az már tuti jó lesz, gondoltam én kis naív. Hát jó volt. Pont annyira hogy éppencsak szorította a lábujjaimat.
WTF vazz?! 47es focicipő kell nekem? LOL... Persze tudom hogy focicipőből nagyobb kell az embernek, de annó a jó öreg umbrom 44.5es volt. A most lecserélt utcai cipőm meg 44es. Erre ebből meg a 46os kicsi. Nézem, hetes már nincsen, csak kisebb. Sebaj. Van itt Adidas is, ráadásul olcsóbban, egy tizesért. (persze az eladó kapásból a drágábat tolta a kezembe, ahogy azt kell)
Hát akkor nézzük. Itt egy hatos... Hátha ebből jó lesz. Hát nem lett jó. Rohadt nagy volt!
Volt még egy ötésfeles. Sajnos az is nagy volt...
A következő kapható méret már 42es volt. Hát igen, pont mint régen. Gulliverre nincs cipő. :)

A vicces egyébként az hogy miután itt a fórumon kértem segítséget hogy hátha tud valaki a közelben olyan boltot ahol normális áron kapható normális méretű teremcipő, jutott eszembe hogy lecsekkoljam a régi cuccaimat. És hoppá, annó annál az egy alkalomnál vettem egy teremcipőt. LOL! Hülyetraz... Még jó hogy ilyen speciális (???) lábméretem van, kidobtam volna egy tizest az ablakon. :D

Apropó, még soha nem írtam a fociról, pedig fiatal koromban nagyjából az töltötte ki az életem. Sajnos 20 éves koromban összeszedtem a térdsérülésem, és utána már csak vegetáltam - elveszítettem a fordulékonyságomat, és ami még rosszabb, azt az önbizalmat ami ahhoz szükséges hogy igazán jó játékos legyen valakiből. Addig remek volt a labdakezelésem és 1:1ben is szinte lehetetlen volt szabályosan szerelni, de ez elmúlt. A legkisebb rossz mozdulattól is kiugrott a térdem, ráadásul mindezzel olyan fájdalom járt, hogy már bizonyos mozdulatok elképzelésétől is szinte sokkot kaptam. Ezzel együtt is maradtam egy jó közepes amatőr játékos - egy olyan átlagos játékos aki a létező leghülyébb helyzetekben képes bármikor lesérülni. Volt például olyan, hogy besétáltam a pályára, rátettem a lábam a labdára - és már vonszoltam is le magam sérülten. :D

Amúgy egész jó kis közepes csapatunk volt, az a fajta amelyiknek ha éppen jó napja van, szinte bárkit képesek megfogni. A bajnokságokban rendszerint a közepes erősségű csoportok középmezőny eleje-élmezőny vége között szerepeltünk, nem túl erős mezőnyű kupákban indulva volt pár érmünk, a nagypályás csapatunkba időnként lejött játszani egy-egy (akkori) NB1es játékos is (emlékszik valaki még pl JESSIre? :D), ők általában csak a brutalitásukkal tüntek ki közülünk. :D

Volt egy állandó (kispályás) mag, de az évek folyamán elég sok emberke megfordult nálunk. Volt néhány jó kis sztori, ill. érdekes fazon. :)

Pl, indultunk egy terembajnokságban, valahol újpalotán volt egy iskola kis tornatermében. Összességében nem volt valami erős a mzőny, de nem szerepeltünk túl jól mert nagyon nem feküdt nekünk sem a talaj (pokoli sérülésveszélyes volt), sem a terem mérete, sem a helyi speciális szabályok.
De nem ez a lényeg. Indult a bajnokságban egy testépítőkből álló csapat is, velük volt a csoportban a második meccsünk. Nem vicc, valami konditeremből álltak össze. A többségük az a tipikus szarrágyúrt, agyonkokszolt állat volt, az a tipikus "reggelire megeszek egy fél ökröt meg egy vödör tápot". Az első meccsünk nagyon komoly volt. :D
Annyian voltak mint az oroszok, volt vagy tíz cseréjük, mi éppen csak hogy megvoltunk úgy, hogy egy "rokon" csapatból átjött hozzánk játszani egy kb 165 "magas", kora negyvenes, enyhén duci, nem éppen egy céronáldó tipusú labdazsonglőr srác akinek "Szuper" volt a beceneve.

Elindult a meccs, hát ami ott volt... :))))))
Képzeljétek el a szitut : talán egy perc telt el a meccsből, a kis hátvédünknél van a labda hátul az oldalvonal mellett (az oldalvonal mellett meg egy pad, talán ha negyven centire onnan a fal), próbálja lekezelni a pattogó labdát, inkább kevesebb mint több sikerrel. Erre csak azt látni, hogy három kétméteres, szarrágyúrt izomtibor robog felé fújtatva lehajtott fejjel mint egy dühöngő bika. :D
Szuper végre sikeresen lekezeli a labdát a vonal mellett, felnéz... És ekkor meglátja a szemből felé rohanó, tőle ekkor két-három lépésre lévő izomhegyeket. Látom a rémületet a szemében miközben kétségbeesetten próbálja elrúgni a labdát, akármerre csak el onnan, de nem sikerült neki, pont telibe trafálta az egyik izomtibit. "ÁÁÁÁÁÁÁÁáááááááááááááá!!!!!" - sikoltott fel halálfélelmében Szuper orrhangon és probált volna menekülni, de ekkor már késő volt, ugyanis odaért kb 300 kg színtiszta izom, és a szó szoros értelmében a padlóba gyalulta. :))))))
De úgy képzeljétek el a jelenetet hogy Szuper konkrétan legalul feküdt, a három izomagy meg rajta, mintha kicsi a rakás játszottak volna. :))))))))
Mi többiek elhűlten figyeltük a jelenetet, ilyet még nem láttunk. Mi focizni jöttünk, de ez nem az volt, hanem valami izé az amerikai foci és a pankráció között. Az egész meccs ennek a jegyében telt, a 2*15 perc alatt szinte sokkolva voltunk. Ki is kaptunk két góllal... Konkrétan az egyik gólt úgy kaptuk hogy kb húsz centiről a gyerek bebikázta a labdát a hálóba. A KAPUSUNKKAL EGYÜTT. :)))))))))))
Nem vicc. A kapusunk térdelt, két kézzel fogta a labdát, állt volna fel, izomtibi meg belerúgott egy akkorát hogy a labdával együtt beesett a kapuba. Gól. :D

Véget ért a meccs, mi csak néztük egymást döbbentem hogy ez meg WTF volt?! De ezzel nem ér véget a sztori... Ugyanis ez a bajnokság oda-visszavágós volt, a csoport első fele ment utána a felsőházba, a második fele az alsóházba. Hátra volt még tehát a visszavágó...
Már tudtuk, mire számítsunk és alaposan fel is szívtuk magunkat a meccsre. A táblázatot a kondisok vezették - az összes meccsüket megnyerték, pedig a focitudásuk az nem volt éppenséggel túl nagy. :)

Indul a meccs, küzdünk mi is keményen. Jön a szitu, előrevágott, ívelt labda jön az enemy térfelétől felém, meg vele együtt a rám eső dühösen fújtató izomhegy. Nézem, látom a szemén hogy nem is figyeli a labdát, egyenesen a szemembe néz és robog felém. Ennek a fele sem tréfa - gondoltam, és én is hagytam a fenébe a labdát, ami pont egyszerre ért hozzám a mázsás emberkével. Egy elegáns mozdulattal hopp, mint egy torreádor a dühöngő bika elől egy félfordulattal oldalraléptem, a labda kiment a pályáról, a bika pedig aki nekem akart ugrani, akkora döndüléssel fogott padlót, hogy szerintem még japánban is minimum négyes erősségű földrengést jeleztek a szeizmográfok. :D
Hú de csúnyán nézett rám. :)))

Néhány perccel később lefordultam róla és lőttem egy gólt. Újabb néhány perc múlva megint lőttem róla egy gólt, ráadásul kötényben. :D
Na ekkor cseréltek, beállt egy alacsony, köpcös (persze ugyanúgy szarrágyúrt) emberke kifejezetten azzal az utasítással hogy engem fogjon. Én nem tudom hogy mit szedett, de túl sok ép agysejtje nem maradt a sok koksztól szerintem... Ahogy beállt, végig ott lihegett mögöttem, majd amikor egy bedobásnál megállt a játék - és vele együtt én is - utolért, és miközben hangosan fújtatott, elkezdett két kézzel lökdösni. A labda a közelben nem volt... Gondoltam, nehogymá', és fél kézzel visszalöktem. Semmi extra, (nagypályás) fociban van ilyen. Csakhogy ő nem így gondolta. Elkezdett nekem ugatni valami olyasmit hogy "lökdösöl te kis geci?! gyere ki, jáccuk le! jáccuk le!", és közben megint meglökött egy félig lökés, félig gyenge/elcsúszott ütéssel, merthogy közben már ment a játék én meg elmozogtam. Csodálkoztam néztem vissza hogy ennek meg mi baja van?
Néhány perccel később megrúgtam a harmadik gólomat is annak ellenére hogy lökdösődő barátunk mindent megtett azért hogy felvágjon, de nem sikerült neki.

Na ezután a "játék" teljesen átment pankrációba, szinte egész meccsen utánam loholt, amikor éppen lent voltam, akkor másik csatárunkra szállt rá, de olyan szinten hogy még köpködött is. Simán le kellett volna fújni a meccset és kizárni őket a picsába a bajnokságból. Viszont amit még nem mondtam, a bíró egy kb 170 magas, vasággyal együtt talán 50 kilós fiatal srác volt, aki érthető okokból totál be volt fosva tőlük, így az esetek kb 99%ában nem fújt le szinte semmit, többek között a lökdösődést meg a köpködést sem. A vége így 4-4es döntetlen lett.
Azonban a meccs után sem volt vége, a gyerek bejött az öltözőnkbe hogy "gyere ki! jáccuk le 1:1ben!", majd amikor szartam rá, még késsel is fegyegetett. Szó mi szó, elég meleg volt a helyzet, fostam rendesen. Szerencsére a kapusunk nem fosott tőle, így kitessékelte-legyugtatta egy kicsit. Mondjuk annyira nem hogy amikor leléceltünk, ne kiabáljon utánam hogy még találkozunk, meg ilyesmik... Nem volt semmi!

Ezek után kértük hogy bár mi is a felsőházba kerültünk volna, tegyenek minket az alsóházba hogy ne kelljen többet találkoznunk velük, mert abból nagyon durva dolog sülhetne ki - amivel a kis bírógyerek is lelkesen egyetértett...

Így esett végül, hogy az alsóházba kerültünk, ahol végül én lettem a gólkirály 2x góllal úgy, hogy az egyik utolsó meccsünkön mégiscsak összefutottunk szteroidékkel - a mienk volt az utolsó meccs a csoportunkban, az övék pedig az első...
Azon a meccsen végig a pályán voltam, és egyszerűen minden összejött : szinte minden lövésem gól lett. Lőttem gólt ballal, jobbal, fejjel, sarokkal, félpályáról, hetesből, szögletből betettem egyet mellel, sőt, egyet még seggel is. :)))
Nem emlékszem pontosan, 11et vagy 13at lőttem, három góllal nyertünk. Azok meg végignézték, és csak hümmögtem, csak 1-2 beszólás volt, szerencsére semmilyen incident nem történt.

Játszottunk mi nagypályán is, bár ott általában igen nehezen voltunk meg, általában kilencen-tizen toltunk az enemy ellen. Az első nagypályás meccsemen csatárt játszottam, hármat lőttem (egyet 11esből), de a második meccsen már hátra kellett mennem balhátvédnek, mert rohadtul nem akart védekezni senki...
Szó mi szó, voltak érdekes figurák a csapatunkban. :D

Volt egy srác, "Újpesti" volt a beceneve, mert állítólag az újpest ifiben focizott (hát, ebben mondjuk szerintem kb annyi lehetett az igazság hogy egyszer lemehetett az edzésre, majd az edzés után megkérték hogy többet ezt lehetőleg ne tegye :D). Na ennek a srácnak volt egy rendkívül jó tulajdonsága. Gyors volt akár egy agár!
És kb ennyivel ki is fújt. Remekül tudott egyenes irányú egyenletes mozgást végezni. Ha egyszer sikeresen kikerülte az ellenfél védőjét, akkor utolérni gyakorlatilag lehetetlen volt - a probléma csak annyi volt vele hogy általában nem is volt rá szükség...
Volt olyan hogy rohanás közben félúton egyszercsak rálépett a labdára és eltaknyolt. Volt olyan hogy félúton elhagyta a labdát, de nem vette észre csak harminc méterrel arrébb. :)))
És ami a legviccesebb : egyszer előfordult az is, hogy kifutott a labdával a pályáról, és csak tíz méterrel arrébb állt meg akkor, amikor a bíró üvöltött utána hogy álljon már meg, kapuskirúgás van. :))))))))))
A legnagyobb erőssége a lesrefutás volt. :D

De mégsem ő volt a legnagyobb fazon a csapatban - rendkívül erős volt a mezőny.
Véleményem szerint a legütősebb fazon a csapatunkban a "csövi" becenevű emberke volt. Csövi hajléktalan volt. Általában nem dolgozott, mindig az aktuális barátnőjénél lakott, és az tartotta el. Csövi nem volt egy matyóhímzés, de valamit tudhatott, mert szinte hetenként új csajjal kavart, akik kivétel nélkül az "pénzes entellektüell" kategóriába tartoztak. Amikor éppen nem volt csaja, akkor nyáron a focipálya mellett bokrok között lakott. :)
Tulajdonképpen így is került a csapatba. Egy alkalommal még nyolcan sem voltunk, egyáltalán nem tudtunk volna kiállni. Jött is az utász hogy van még tíz percünk, szerezzünk valakit, akár egy csövest a parkból hogy ki tudjunk állni! És hát szó szerint így történt, a bokorból rángattuk elő és adtunk rá mezt. :D

Csövi nagypályán nagyon jól bevált csatárként, majdnem olyan gyors volt mint az újpesti, ellenben vele ügyesen bánt a labdával is. Viszont rettenetesen önző volt, ami nagypályán legelső emberként nem volt gond, a kispálya viszont nem nagyon feküdt neki, szüksége lett volna a bejátszható térre.
Csövinek természetesen soha nem volt pénze, meccsek előtt/után rendszeresen lejmolt tőlünk egy kis aprót zsíroskenyérre meg ilyenek. :D

Két vicces sztorit feltétlenül meg kell említenem vele kapcsolatban. A Szászház utcai sportcsarnokban játszottunk télen (terem), a teremről tudni kell hogy meglehetősen népszerű hely volt, nagyon magas, nagyméretű terem, körfolyosós emelettel, a kapuk mögött végig háló, háló mögött ablakok. Na itt volt az hogy az egyik bajnokinkra lejött Csövi is. Bemelegítés, első mozdulat, Csövi kb nyolc méterről tiszta erőből kapura lő - körülbelül nyolc méterrel fölé, megtalálván a hálón lévő kb egyetlen lyukat, és telibe az egyik ablakot ami természetesen hangos csörömpöléssel kitörik. A csörömpölésre egy pillanat alatt a szokásos moraj elül - néhány másodpercig döbbent csend a csarnokban, majd az egyik csapattársunk komoly hangon beszól : "Csövi, húzzál le, úgysem tudod kifizetni".
Csövi meg riadt képpel behúzott nyakkal rémülten oldalazva képzeletben folymatos invisible spellekett tolván magára somfordál le a pályáról, abban a hiszemben hogy tényleg ki akarják majd vele fizettetni. A látvány priceless volt. :))))

A másik sztori is az volt. Csövi egyszer elment dolgozni. Egy zöldséges vette fel, talán mondanom sem kell, egyetlen hét után lelécelt a kasszával. :)
Kispályás meccsünk volt szombaton vagy vasárnap a Tanuló utcában (akkoriban az amatőr csapatok számára az volt "A" bajnokság, a város valószínűleg legjobb talajú, legjobban karbantartott salakpályáin, oda gyakorlatilag tényleg csak kihalásos alapon lehetett bekerülni - vagy mint mi, ismerettségi alapon némi protekcióval akkor, ha valami súlyos esett miatt kizártak a bajnokságból egy csapatot.
Csövi jött oda is, épp öltözik át, amikor kit látunk relative nagy sebességgel, feszítővassal közeledni az öltöző felé? Egy igen dühös zöldségest. :))))))))))))))
A vége az lett hogy csövi alsógatyában magát az öltöző kb 50*50es budiablakán keresztül kituszkolva magát futott el, néhány hónapig a színét sem láttuk. :D

De voltak más érdekes figurák is a csapatban. Ott volt mindjárt csövi haverja, aki egy ideig szintén hajléktalan volt ha jól emlékszem. Na ő spéci egyáltalán nem tudott focizni, de igen lelkes volt. :)
Mondjuk a teljesítményét látva néhány meccsen mi mérsékelten voltunk lelkesek tőle, de azért hagytuk, hadd játsszon - mivel a legtöbbször nem volt kapusunk, hagytuk hogy ő védjen. Hát szó mi szó, ezen a poszton is meglehetősen komoly kihívásokkal küzdött. :)
A kifutásai kb legenda számba mentek - ha az ellenfél szöglethez jutott, az nálunk nagyjából a góllal volt egyenértékű, de az igazi erőssége a labdák megjátszása volt.
Képzelj el egy kapust, aki a labdát nem tudja távolabb dobni a tizenegyespontnál, illetve az ötös sarkára állított labdát legjobb esetben kb a saját térfél harmadáig képes kirúgni. És ez a skill ráadásul hihetetlen lelkesedéssel párosul, azaz az esetek felében nem engedi át másnak a kapuskirúgást. Priceless. :D
Amikor ő állt a kapuban, az enemy nyerő taktikája általában az volt, hogy ha kirúgással jöttünk, megszállták a harmadunkat. :)
De volt amikor erre sem volt szükség. Volt olyan, hogy kapuskirúgásból öngólt rúgott úgy, hogy tiszta erőből alányúlva előre akarta rúgni a labdát, csakhát nem igazán sikerült a dolog, a labda inkább ment fölfelé mint előre, a tizenhatost sem hagyta el, viszont a szél visszafújta. Két percig állt a meccs mert mindenki - beleértve a bírót is - a földön fetrengett a röhögéstől. :D

De volt még pár nagy fazon a csapatban. Mivel már így is elég hosszúra sikeredett a post, csak egyet említenék még meg. Ő is kiegészítő emberke volt, Kopinak hívtuk mert kopasz volt. Alacsony, kopasz, mindig jókedélyű, barátságos, dagi kis emberke volt valahol 30-35 között.

Néha kint játszott mezőnyben, de nagypályán leginkább kapuba állítottuk. Botcsinálta kapusként viszonylag közepes volt, viszont egy dologban szenzációs volt : zseniálisan védte a tizenegyeseket! Mondjuk ebben benne volt az is hogy viszonylag sok 11est össze is hozott, de szinte mindig kivédte azokat. :D
Vicces, de ellene valahogy szinte mindig rosszul rúgták az ellenfelek, addig-addig szuggerálta őket hogy szinte mindig középre mentek a lövések, de néha még a gyenge szélre menőket is hárította. Viszont ő is kapott hatalmas potyákat, a súlypontemelkedése nem volt nagy, és mivel ő is kb 170 magas volt, kb a felső lécet sem érte fel. :D
Egyszer kapott is egy olyan gólt hogy az ellenfél a saját térfele közepén belebikázott egyet, az erős szél meg elfújta egészen a kapunkig, majd pont úgy pattant hogy bár felugrott érte, a keze és a felső kapufa között befért. Hát ott is folytak a könnyek... :)

De a legnagyobb sztori vele kapcsolatban budafokon volt egy terembajnokságon. Botladozott a labdával, és a nem túl technikás, hasonló súlycsoportban lévő, de kicsivel magasabb, és mindenekelőtt lényegesen kigyúrtabb ellenfelével addig küzdöttek a labdáért míg végül mindketten a földön kötöttek ki. Némileg sértetten, de kultúrált stílusban odaszólt az neki : "Hát ez meg mi volt? Figyelj, foci van, focizunk! MI VAGY TE, BÍRKÓZÓ?!"
Az néhány másodpercig csodálkozva nézett rá, majd nem szólt semmit, visszakocogott a saját térfelére a szabadrúgáshoz helyezkedve. Az illetőt úgy hívták hogy Komáromi Tibor. :)))))))))))))))))
Meccs után közöltük vele. Lesápadt. :D