Trallalalla
- 2011-06-29 16:50:39
- PatGarret
Terveztem egy ideje, hogy feltámasztom a naplóm üszökkel vegyes poraiból, de azt sem szeretném, hogy rajtam legyen a beszámolási kényszer, főleg az elmúlt nem is tudom mennyi időről, amíg nem jelentkeztem, szóval most csak egy gyors post következik némi köszönetnyilvánítással és reklámmal.
Nem panaszkodhatom, az utóbbi néhány hónap közel hétszámjegyű profitot eredményezett forintban. Ez persze messze nem azt jelenti, hogy a br-om is ekkora lett, mivel adósságot kellett törlesztenem, és magáncélokra is ki kellett utalnom. Mondjuk úgy, annyi maradt, amennyivel sajnos még mindig nem érezhetem magam biztonságban, viszont egyelőre nem kell stresszelnem sem. A profit szignifikáns része NL holdem mtt-kből jött, kisebb hányada pedig PL 5 card tourokból és FL 5 card CG-ből.
Holdem mtt-kből - abból a jó sokezres létszámúból - összejött pár FT, ebből 1-nek "karrierbeindítós" első helyes prizepoolja volt, kettőnek pedig "innentőlsokáignemkellizgulni" első helye, de természetesen nem tartottak ki a lapjaim. Egy 11 turbón mondjuk érdemes lett volna felkínálnom a dealt, de sajnos eszembe sem jutott, mivel az utolsó három embernél CL voltam, és naiv fejjel azt hittem, hogy na akkor most ez már tényleg az én napom lesz. Mindegy, eljön majd ez a pillanat is, ezekről talán később.
Ja, igen: ezúton szeretnék hatalmas köszönetet mondani Guccykának - ő tudja, miért.:) Tényleg olyan srác, amilyennek a fórumon megismerhettétek.
És a reklám: Pazó barátom couchingot vállal. Már korábban is elérkezettnek látta az időt, csak akkoriban nem blogoltam. Az ár 50$/óra, ami kurvára megérős, ha engem kérdeztek, ez már csak feljebb fog menni. Az ország egyik legígéretesebb feltörekvő mtt-séről van szó, opr-en lehet csekkolni Lucky_Pazo néven. Elég kemény nevek csiszolgatták a játékát, úgyhogy igencsak naprakész tudást fog nyújtani a tanítványoknak. Aki komolyabban tervez mtt-kel, azoknak ez egy remek lehetőség, megfizethető áron.
Nagyjából ennyi, ezt a postot úgyis csak ráhangolódásnak szántam a blogírásra. Még biztos jelentkezem valamikor a közeljövőben, de rendszerességet nem ígérek. Hali!