Az utolsó naplóbejegyzésem az oldalon...

Már pár napja néztem, hogy jó rég írtam a szeretett naplómba, de valahogy nem vitt rá a lélek. Nem éreztem megfelelőnek az alkalmat, hogy nap közben, mikor éppen semmi dolgom nincsen, és úgyis ráérek, postoljak egyet, sokkal jobban esik most, amikor is csak reggel 6-ig aludhatok. (megyek Miskolcra szilveszterezni)

Nehéz is igazán naplót írnom mostanában, ami elég furcsa dolog. Nem azért, mert nem tudnék miről, hanem azért, mert igazából a pókerhez semmi köze és nem tudom, hogy itt van-e értelme ezekről írni.

Szóval most egy kis ilyen 2011-es összefoglalót írok a dolgaimról, bár nem konkrét eseményekről, mert arról sokat írtam már, először pedig kicsit visszább is mennék ennél. Kicsit szerintem komolyabb hangvételű lesz, de ezt már megszoktátok tőlem szerintem (ugrás az időben) Most hogy már nagyjából megírtam az egészet, nos hosszú lesz és igen komoly hangvételű. Vagy éppen egyszerűen boring. :) Ah, így utólag azt hiszem, hogy inkább törlök belőle, cenzúrázom önmagam, sok lesz ez így is...

Nemrég megkérdezte egyik haverom, hogy miért is írom én ezt a naplót egyáltalán. Jó kérdés, be kell vallanom, hogy valami ophus akció miatt kezdtem el, ami talán nem is tartott olyan sokáig, de kialakult ez a szokásom, és megmaradt az ophus promóció halála után is. Ez már lassan 3,5 éve tart. Legalább ennyi ideje pókerezek, és nem lettem "legendás" játékos, de még csak NL200 reg sem. Nem gondoltam, hogy így lesz, főleg azért nem, mert gyakorlatilag folyamatosan a kezdetektől fogva nyertem, képeztem magam. Persze rengeteg hibám volt, és visszagondolva, mentálisan mindig is gyenge voltam a játékhoz. Mára arra jutottam, hogy ehhez kell egyfajta lelki érettség, ami nem volt meg. A legfontosabb tulajdonság, amit én nem tanultam meg korábban: Tudni kell veszíteni. Sajnos én ehhez nem szoktam hozzá, így hiába voltak olyan eredményeim eleinte MTT-ben, majd pedig CG-ben, aminek az emberek igen nagy része örült volna, én elégedetlenkedtem, és ez rengeteg hibát eredményezett, emiatt nem haladtam elég gyorsan. Az állandó cashout pedig nem tette lehetővé, hogy ez a tempó elegendő legyen a "felemelkedéshez". Utólag könnyű okosnak lenni, kár hogy nem volt mellettem egy olyan pókerhez értő ember, aki leült volna velem beszélgetni ezekről a dolgokról. Apró kitekintés: Arra is ráébredtem, hogy ezt az egy formáját (ezt a coach, mester jellegűt - nem csak pókerben) tartom elfogadhatónak az alá-fölé rendeltségnek a társadalmi életben, gazdaságban. A többi kegyetlenül igazságtalan, szerintem érzitek ti is. De hát, így alakult, alakították. :) A másik probléma, hogy ennek ellenére, hogy kb. 6-7 könyvön (némelyiken többször), sok-sok cikken, kb. 60-70 oktatóvideón, rengeteg elemzett és lejátszott handen túl vagyok, nem voltam elég szorgalmas. Ennél is több kell, mert ha a pókerben igazán ász akarsz lenni, akkor nem a legjobb 10%-hoz kell tartoznod, hanem legalább a legjobb 1%-ba. (ez az élet más területére is hasonlóan érvényes) Nos, nagyjából ennyi a régmúltról.

És jött ez a 2011-es év. Mit is mondhatnék rá? 1 év volt ez is. 1 év az életemből, sem nem rosszabb, sem nem jobb mint a többi, csak más. Teljesen. Egy csomó olyan dolog történt velem, amihez nem szoktam hozzá, ami kimozdított ebből a látszólagos kényelmemből. Lehetne úgy értékelni, hogy nagyon rossz dolgok történtek velem, de én ilyen egyértelmű, megingathatatlan kijelentéseket már nem nagyon merek tenni. :)

A legnagyobb változás mindenképp az volt, hogy vége lett a 4,5 éves kapcsolatomnak. 25 vagyok, 4,5 év az majdnem az eddig életem ötödrésze. Nagy idő. De már haldoklott a dolog, egyikünk számára sem volt gyümölcsöző az együttlét. A két kis tudatlan, tapasztalatlan, naiv ember kapcsolatának, ott, akkor már nem volt semmilyen jövője, így meghoztunk egy olyan döntést, amit meg kellett hozni. Igazából biztos vagyok benne, hogy ritkán ragaszkodik egymáshoz ennyire két ember manapság, de nagyon sok tényezősek a dolgok. Eddig is így gondoltam, mára pedig már tudom. Emlékszem, hogy valaki írta egyszer a naplómhoz, hogy ez az ember életének egyik legnehezebb kérdése, hogy kivel élje le azt az időt, ami adatott neki. Valóban ez az egyik legnehezebb. Itt megemlíteném még egy tulajdonságomat, ami nagyon rossz volt: Nem igazán bírtam addig az ekkora változásokat. Nem bírtam elviselni azt, hogy "vesztettem". Nem szoktam "veszíteni", és hiába próbáltam józan ésszel meggyőzni magam, nem ment. Nem sikerült tovább "működtetnünk" a kapcsolatot, kudarcot vallottam, és "elvesztettem". Csak erre tudtam gondolni. Aztán jött az egyetemi kötelesség, amihez már semmi kedvem nem volt, és még kaptam egy pofont, hogy tuti legyen, nem tudtam leadni a szakdogát. Az én hibám volt. Vesztettem megint. Az egyetemet sem fejeztem be.

Próbáltam úgy tenni, hogy minden oké, minden menni fog, nem szabad szomorkodni, de ez erőltetett dolog volt. Aztán kaptam még egy pofont, amikor volt barátnőmnek új barátja lett. Nem tudom, hogy ti milyenek vagytok, nem tudom más helyzetébe beleélni magam, nem tudom, ki hogyan éli meg például ezt, csak azt tudom, hogy nekem milyen volt. Ha azt mondanám, hogy borzasztó, az nem jelentene semmit. Olyan volt, mintha valaki minden egyes percben azt suttogta volna a fülembe, hogy: "Látod, egy 0 vagy... Már van is más, el fog felejteni ügyesen, hahaha. Kinek képzelted te magad?" És itt jön a képbe az egó. (ami mindig hátráltatott a pókerben is) Nem volt elég, hogy fájt hogy vége van, ez tovább gyötört. Gyötört, mert emiatt nem lehet senkit hibáztatni, ez van, és semmit nem tehetsz ellene, csak szenvedhetsz. Legalábbis ezt hittem akkor, én a tudatlan.

Aztán jött a nyár, több helyre is sikerült eljutnom több jófej társasággal (köztük az egyik valami pókeres fórumon szerveződő dolog volt, ha jól emlékszem Agárdon, csupa fanatikus pókerjátékossal, gyilkossal meg rendőrrel, bukott TT vs AA pf all-inekkel meg vérszomjas, Tibi halálát követelő tömeggel és önzetlen, szerény személyemet háztól házig furikázó emberrel, nem is érdekes...), ami nagyon kellett.

Aztán augusztus végén elkezdtem igazán kíváncsi lenni. Úgy értem, vannak olyan emberek, akik nem kíváncsiak a miértekre, semmilyen miértre, meg vannak, akik igen. Nem jobb vagy rosszabb egyik sem a másiknál, nincs ilyen. Ettől függetlenül én az előbbi kategóriába tartozom, bár hibernálva voltam jó pár évre, sőt, igazából ilyen mélyen még soha nem voltam kíváncsi a "világra". Nehéz ezt megfogni, de biztos vagyok benne, hogy sokszor jut eszetekbe ilyen kérdés, hogy mi, miért történik úgy, ahogy. De valahogy mindig továbbmegy az ember, és csak úgy elfogadja. Nos, én nem akartam, hogy minden úgy menjen tovább, hogy totál nem értek semmit, és csak vagyok. Megpróbálok példát mondani. Talán a legjobb kérdés, ami azért talán nem túl földtől elrugaszkodó: Miért szenvedünk? Itt most kifejezetten nem fizikai fájdalomra gondolok, az nyilvánvaló. Legalábbis azt hiszem...

Én erre próbáltam magyarázatot keresni először, hogy miért van ez a borzasztó, nyomorúságos érzés bennem minden logikus magyarázat ellenére amellett, hogy már nem szabadna szenvednem, és rég túl kellene lennem a szakításon. Bevallom, most visszagondolva az egészre, talán az egyik legnagyobb jellemfejlődést az okozta bennem, hogy elvesztettem egy olyan embert, aki nagyon közel állt hozzám, akit nagyon szerettem. Ilyen korábban nagyszüleim elvesztésénél volt csak, de akkor tizenévesen még annál is zavarodottabb és butább voltam, mint most 22-24 évesen, nem is lehet elvárni egy akkora gyerektől többet. Akkor csak azt tudod, hogy a nagyszüleid, akikhez átrohanhattál a szomszédba, a mamád, aki elé lementél segíteni cipelni a szatyrát, amikor jött a piacról, aki minden vasárnap sütött almás kalácsot vagy mézes-krémest, és mindig jól megszorongatott és megpuszilgatott, amit olyan nehezen viseltél, és most annyira szeretnéd, a papád, akivel minden nap sakkoztál, kártyáztál, ping-pongoztál vagy éppen a totószelvényeket töltötted már 5 évesen, a másik papád, akihez mindig vonattal utaztál, akinél etted a finom porcukros epret a kertben, akiről tudtad, hogy apukád mennyire tiszteli és felnéz rá, nincs többé. Ezt tudtam egyedül. Nem tudtam felfogni igazán.

Nos, azt hiszem, hogy sok dolgot megértettem. Sokat olvastam, sokat gondolkodtam, és figyeltem azt, ahogy körülöttem zajlanak a dolgok, ahogy velem történtek a dolgok, ahogy mással történnek. Hosszú a lista, hogy miket olvastam, de ha már középiskolában és egyetemen (általános iskolában igen, mert megtanulsz számolni és írni-olvasni, amik jól jönnek, meg még sok-sok alap dolog ezeken felül is) nem tanul szinte semmi igazán hasznosat az ember, akkor legalább magának tanuljon. (erről is tudomást szereztem, hogy miért van...) Mielőtt ezt úgy képzelitek el, hogy reggel leültem, és elkezdtem gondolkodni, akkor felejtsétek el, mindössze arról van szó, hogy másról olvastam, mint eddig, amikor olvasásra adtam a fejem. :) Igazából érdekes, mert olyan dolgokról kaptam több információt, akár véletlenül is, amit úgy éreztem hogy úgy van, vagy tudtam hogy úgy van, csak nem értettem miért, esetleg nem tudtam, hogy hogy van, de érdekelt. Szép mondat. :) Nagyjából ennek a kíváncsiságnak köszönhetem, hogy lezártam a szakítás témát. Életem jelentős részének tekintem ezt a kapcsolatot, csak szeretettel fogok gondolni rá, és sok szép emléket köszönhetek Beának, haragudni pedig semmiért nincs okom. Így utólag már tudom, hogy ettől az egésztől csak erősebb lettem és érettebb. Csak azért változott meg a gondolkodásmódom úgy, ahogy, mert fájdalmas veszteség ért. Ez gondolom minden hosszú kapcsolat után így van.

Visszakanyarodva az olvasáshoz... Itt nem is igazán arról van szó, hogy az segít megváltoztatni a gondolkodásmódod, hogy olvasol, hanem az, hogy gondolkozol aközben, mialatt valamiről olvasol. Nem csak facebookon like-olgatsz, nem csak nézed a moslékot a tévében, nem csak nézed a sok sorozatot (amik persze jók azért ;) ), nem csak vásárolsz ész nélkül minden fölösleges kacatot, amit letolnak a torkodon, nem nézed bambán a reklámokat, nem azzal foglalkozol, hogy ki mit csinál, nem kritizálsz, hanem ezek helyett gondolkozol. Belegondoltatok már abba, hogy egy nap mennyit gondolkoztok? Nem, mert szinte ömlik az arcunkba mindenhonnan az, hogy: "Ne gondolkozz! Véletlenül sem!"

Hogy miket érdemes szerintem (hangsúlyozom, szerintem) olvasni ehhez? Hosszú lesz, és tudom, már hallottam, hogy van akit nem érdekel, hogy szerintem miről érdemes olvasni, az lépjen is tovább a post végére. És soha nem tudja meg... Vagy csak sokkal később...Nos, mindenki döntse el, hogy megéri-e ez a kockázatot. :P

Ezeket ajánlom: pszichológia (fun :) ), történelem (Kicsit alternatívabb megközelítésben, hogy valójában, vagy legalábbis valószínűbben hogyan mentek/mennek a dolgok - középsulisat is el lehet felejteni javarészt... szerintem mindenki érezte a tanulása közben, hogy túl sok a következetlenség, nem is azzal van a gond, hogy a tények, évszámok a rosszak... az okok. Ha hozzáveszed azt a tényt, hogy akár abban az időben, amikor élsz is egyértelmű hazugságok vesznek körül (nézzünk meg egy kommunizmust), akkor hogy lehet azt feltételezni, hogy több ezer évre visszamenőleg pont az az igazság, ami egy történelemkönyvben szerepel?

Ismert, híres emberek élete, gondolkodásmódja (csak egy pár: Einstein, Marcus Aurelius, Szun-Ce, Abraham Lincoln, Goethe... és még sorolhatnám, bár nem is tudom, hogyan kategorizálva... mert érdemes még Buddhát, Gandhit, Nietzschét, de még Bob Marley-t, John Lennont és Michael Jacksont is megnézni, csak egészen más szempontokból, de megint máshonnan nézheted Napoleon Hillt, Freudot, Jungot is... nem azt mondom, hogy mindenkiről, mindenkitől olvastam egy könyvet, néha belenéztem wikipediába, vagy ha egy könyvben voltak említve, akkor megnéztem egy-két idézetet, forrást, ilyesmi... érdekes, nagyon).

Aztán érdemes megismerni a közgazdaságtant is. Főleg ha már közgazdász az ember. Szomorú, hogy ennek ellenére nem tudunk, mi közgazdászok semmit. Nem csak arra gondolok, hogy azt a sok baromságot nem tudjuk, amit 5 éven át tanítanak nekünk, a sok-sok képletet és összefüggést, amit egy-egy félévre megjegyzünk, hanem nem értjük, hogy működik a gazdaság. Persze hogy nem, mert nem tanítják. Miért nem? Ez már melegebb kérdés, nem is mondom miért. Erre azért voltam kíváncsi, mert a pénz, pénzügyi problémák meghatároznak most szinte mindent. Annyira, hogy az már undorító. Emberek dolgoznak, és nem mennek vele semmire. Vagy éppen nem is találnak munkát. Nem csak Magyarországról beszélek, és nem is a nálunk még szerencsétlenebb helyzetben lévő országokról (mert rengeteg van), hanem arról, hogy ha most szétnézünk Európában, ha nem egy odúban lakunk, vagy a dzsungelben, látjuk, hogy méretes bulls*it állapotok uralkodnak még a "fejlett" nyugat- illetve dél-európai országokban is. Amikor ennek utánanézel, hogy hogy lehet, akkor felismered, hogy mi az oka. Először ezt az okot lehetetlennek tartottam, nem értettem, hogy ez hogy mehet így, hogy mehet ez a kegyetlen nagy vicc a világban, aztán meggyőződsz róla, hogy igen jó eséllyel igaz. Annyit mondok, ha elkezd valaki picit is kutatni, megérti. Igazából az a vicces, hogy nem tudom mi okból, de gyakorlatilag mostanában egyfolytában ezzel találkozok, szerintem tendencia lesz, valami azt súgja, hogy nem véletlen. De ha már egy League of Legends game-ben is erről kezdenek beszélni, valamint a BBC-n is olyan adás megy le, ami karcolja a dolgokat, az gyanús.

Aztán olvastam még kvantumfizikáról, ami talán az egyik legérdekesebb tudomány, nem olyan unalmas, mint az, amit fizikaórán tanultunk. :) Itt is van egy csomó érdekesség ezt a videót ajánlom kezdésnek, mindenki számára érthető, magyar, ha ez felkelti az érdeklődését valakinek, úgyis nézelődni kezd, ha nem, nem, szvsz beszarás:
Kettős rés kísérlet

Aztán jön egy még melegebb téma, amivel soha nem foglalkoztam, mert nem érdekelt egyáltalán: A vallások. Itt is félretettem mindent, abszolút előfeltételezések nélkül olvastam róluk. Ez onnan jött, hogy van egy ismert videó a Deucescracked-en, Tommy Angelónak, többször említettem, és ő a buddhizmuson keresztül próbál segíteni a tilt kezelésében. Szóval, először a buddhizmusról olvastam, mert a gondolatait zseniálisnak tartottam (mondjuk a buddhizmus nem is igazán vallás, ez már egy másik kérdés), aztán nagyjából végigmentem az összes jelentősebben. Tettem ezt azért, mert elég jelentősek a világban, vannak emberek, akik ennek szentelik az életüket. Nem írok semmit, mire jutottam, pedig meghatározó, kicsi spoiler, hogy állítom, hogy nincs idős, ítélkező, szakállas öregúr. Ami van helyette, azt megtalálod mindegyik vallásban. De lehet, hogy tévedek. :) Szóval itt igazából nem változott az eddigi véleményem, amit kb. úgymond "éreztem", csak most már jóval határozottabbak a gondolataim a témában.

Igazából van még valami, amiről sokat olvastam, de ha az eddigiek nem voltak "kicsit soknak" bélyegzettek, akkor az az lenne, úgyhogy hagyom. Összefüggésben van az összes többivel, mint ahogy ezek is összefüggnek egymással is.

Jó lenne mindent konkrétan leírni, de nem akarom. Nem akarom a saját véleményem, következtetéseim ráerőltetni senkire, nem akarok meggyőzni senkit semmiről. Csak annyit mondok ezzel a posttal, hogy nekem ez volt az az év, amikor először az életemben igazán elgondolkoztam mindenen. Ez mindenkinél akkor következik be (illetve nem mindenkinél következik be...), amikor valami olyan jelentős negatív dolog (vagy éppen dolgok) éri(k), amivel nem igazán bír el, és már elég érett ahhoz, hogy ezért elkezdi minden foglalkoztatni. Gondolhatjátok, hogy ez mind értelmetlen, nem kell ezekkel törődni, fölösleges, mire megyek vele. Nem tudom. Annyit tudok, hogy megváltoztatták a gondolkodásmódom, és úgy érzem, hogy "többet tudok" arról, ami körülvesz és ami/aki én vagyok, vagy akik ti vagytok. Valójában én úgy érzem, hogy ezek a kérdések mindannyiótokat, minden egy kicsit is önmagát gondolkodó embernek tartó egyént érdekelnek, mert minden nap találkozunk velük, minden nap érintenek minket. Persze nem akarok nagyokos lenni, biztos sokan vannak köztetek, akik már foglalkoztak is ilyen kérdésekkel, sokan idősebbek vagytok mint én, és valószínűleg tapasztaltabbak, bölcsebbek hiszen én még csak kis pisis 25 éves vagyok. :) Egyszerűen viszont van bennem, mindig is volt egy ilyen kis "tanító" én, valahogy mindig jól esett olyanról beszélnem másnak, amit érdekesnek tartottam és esetleg hasznosnak a többiek számára. Nézzétek ezt el nekem.

Ha unatkoztatok a post olvasása közben, akkor hát... Ez van, minek elolvasni, ha már az előző 8-9 is boring volt?? :) Nagyon hosszú lett, de ha egyszer elkap a gépszíj... Igazából nem tudom, hogy van-e értelme ennek, hogy ezekről írtam, de egyszerűen kikívánkozott, mert nekem elég jelentős, még így is visszafogtam magam. Végső konklúziót nehéz lenne levonni, mert sajnos annyira elcsépelt és közhelyes lett az évek során, hogy már csak nevetségesnek hangzik sajnos, de szerintem mindenki tudja, mi a lényeg ebben a világban.

Annyit mondanék, hogy örülök, hogy 2011-ben olvastátok a naplómat (lehet ezzel a posttal elvágtam ezt a szokásotokat 2012-re :D), örülök, hogy sok embert személyesen is megismerhettem közületek, örülök minden építő jellegű, vicces, vagy éppen poénosan beszólós kommentnek, és nagyon boldog, tartalmas és érdekes 2012-t kívánok Mindenkinek!

u.i.: Sokáig gondolkoztam, hogy egyáltalán kattoljak-e a mentés és jóváhagyásra, mert nagyon hosszú post, és lehet, hogy nem is érdekes senkinek. De ha már ennyit írtam, max. nem olvassa el senki. Ja igen! És rájöttem, hogy a GTSylar perfekt név nekem, jobbat keresve sem találhattam volna. Aki tudja mi Sylar képessége a Heroes című sorozatban, az érti. (nem tépek ki agyakat és nem vizsgálom őket, csak elvonatkoztatva gondolom a dolgot :) )