Változás

"Mindenben, ami bánatot okoz neked, jusson eszedbe a következő alapelv: nemcsak hogy nem szerencsétlenség, ami történt, hanem olyasmi, amit derekasan elviselni egyenesen szerencse."
Marcus Aurelius

Itt fentebb hihetetlen nagy igazságot olvashattatok. Úgy érzem, hogy az elmúlt 2 hétben, de legfőképpen az utolsóban nagyon jól sikerült ezt az "útmutatást" követnem.

"Ász vagy, igaza van, mindig is tudta, hogy mennyi energiát kell befektetni, ahhoz hogy elérje amit akar, mondtam barátnőmnek, hogy ez a GT 1 hónapja kezd igazán odab*szni, látszik, hogy odateszi magát, csak Téged kínállak meg sörrel, végre igazán jól nézel ki" és még ezernyi aprócska jel, megjegyzés, ami pozitív.

Ezek mellett olyan apróságok, mint a beszéd és meggyőzőkészségem fejlesztése egész jól megy, kedvencem amikor meggyőztem a volt egyetemi német tanáromat arról, hogy nem érdemes dolgozni, érveltem mellé, igazat adott, utána elkezdett fényezni engem a buszon, mire egy csaj, akivel még soha nem beszéltem korábban, csak köszönőviszonyban voltam vele, megszólított és beszédbe elegyedtünk. Helyes, van barátja, és mocskosul elkerülte ennek közlését, amikor lett volna rá lehetősége, igazából kicsit füllentett is. xD

Szerencsére önkéntelenül is kerülök olyan szituációkba, amik mások számára esetleg kellemetlenek is lehetnek, és nekem is azok lettek volna még 2 hónappal ezelőtt. Gondolok itt arra, hogy kint főzőcskéztem a konyhában, amikor volt barátnőm szülei feljöttek a koliba az új baráttal együtt, mert most volt a diplomaosztó. Hogy mit csináltam volna régebben? Nem is tudom. Lehet, hogy ugyanezt, de esélyesebb, hogy nem. Nem tudtam volna ilyen bizalmas, kedves, őszinte arcot vágni, hogy volt barátnőm apukája odajöjjön hozzám, mikor éppen az új baráttal jön a folyosón, és kedvesen elbeszélgessen velem, az több mint valószínű. Lehet valami sértett, zavart arcot vágtam volna, ami nyilvánvalóan elijeszti a velem való kommunikációtól. Szerencsére nem így történt. Igazából csak néhány mondatról és kb. 2-3 percről van szó, de az annyira jólesett, örültem neki. Megkérdezte, hogy vagyok, amire akaratlanul is azt mondtam, hogy "bizonyos dolgok hirtelen jöttek, és meglepetésszerűen értek, de most már előre nézek", mire némi sajnálkozást, és egy pici szégyenérzetet véltem rajta felfedezni, pedig semmi oka nem lenne rá neki. Azért biztos fura lehet nekik, hogy 4,5 év után én nem vagyok sehol, és 2 hónap elteltével egy másik srác mászkál a lányukkal diplomaosztóra. Pedig ők nyilván a MEN-es dolgot nem is tudják, azt meg pláne nem, hogy Bea részegen mászkált le pasizni... :) Ők elég konzervatív emberek, gondolom ebből adódik. Tehát Bea szülei nagyon-nagyon kedvesek voltak velem mindig, és ezután érzem úgy 100%-osan, persze eddig is tudtam, hogy tényleg szerettek, tehát szerethető vagyok még így is, hogy szakítottunk a lányukkal, és sajnálják a dolgot. Ezt nekem mondjuk az anyukája is mondta kb. 1 hónappal a szakítás után. Jó érzés, na. :)

Összességében teljesen elmúlt az érzés, hogy én vagyok a "vesztes", és kezd átfordulni abba, hogy én jöttem ki jobban a dologból, annak ellenére, hogy nincs senkim. Ugyanis azalatt, hogy nincs senkim, én csak a párkapcsolatot értem. Ott van a családom, valamint a rengeteg barátom, haverom, ismerősöm, akik támogatnak engem, és ez sok erőt adott, köszönöm is nekik. Ha arra gondolok, hogy 3 helyre hívtak már most a nyárra, az jó. Ott van egy egri kiruccanás, ami talán 2-3 nap lesz az egyetemi ismerőseim szervezésében, ott van a Gazza-party, ami zártkörű rendezvény, de meghívott rá Gazza8, mert a naplóm segít az alvászavara leküzdésében, valamint ott van 1 hét Mezőkövesden és a környéki strandokon, amit szintén az évfolyamtársaim szerveztek. Én nem akartam soha, mint azt mondtam, hogy válasszanak barátaim kettőnk közül, de most már látható, hogy mégis választottak. Beát ezekre nem hívták. Nyilvánvalóan úgy gondolták, hogy felesleges konfliktusok lehetnének belőle, így inkább döntöttek. És más ez, hogy hívnak, mint ha erőltetnem kellene és nekem szervezni valamit, mert az olyan lenne, mintha én akarnám, hogy válasszanak, meg meg akarnám őket nyerni magamnak. Ezekhez persze majd pénz kell, de előteremtem rájuk. Nincs mese.

Rájöttem arra, hogy barátnőt könnyű lesz találni (többet is :D), de ezt... ezt bitang nehéz lenne egyetem után, ha valami úgy alakult volna. Szerencsére nekem megmaradtak az ismerőseim (sőt, egyre több van az utóbbi időben, mióta "van időm" szocializálódni (:D)), és ez jó érzés. Megtanultam azt is, hogy milyen egyedül lenni, megtudtam, hogy egy ilyen hosszú kapcsolat után is kibírom a szakítást, megtanultam, hogy azt is kibírom, ha volt barátnőmben óriásit csalódok, vagy ha előbb lesz barátja, mint nekem barátnőm, megtanultam ezekért "megbocsátani" és nem foglalkozni vele, tanultam a hibáimból, amiket már a következő kapcsolatban nem fogok elkövetni (persze új hibák mindig lesznek, mert mindenki más). Én nem fogok már "összetörni" egy következő szakítás után ennyire, mert tudom, hogy mindig lesznek emberek, akikre számíthatok, és tudom, hogy az idő megoldja. Nagyon érdekes, hogy amíg Beával voltam, sokszor éreztem úgy, hogy "egyedül vagyok", kicsit elszigetelődve, de ez az érzés mostanra szertefoszlott. Rájöttem arra, hogy nem egy másik ember kell ahhoz, hogy te jól érezd magad (persze bizonyos dolgokban azért jó, ha van :D), aki biztonságot ad, hogy ott van veled, mert amint eltűnik, ez nem ér semmit. Neked kell lenni annak, aki mellett jól érzik magukat mások, akit szeretnek, akivel szeretnek beszélgetni, együtt lenni, akinek megnyílnak, akiben bíznak, mert így ér ez az egész valamit, és nem úgy, hogy ha ráakaszkodsz valakire, mert félsz élni és bátran, magabiztosan viselkedni.

Tényleg úgy érzem, hogy most kezd igazán kiteljesedni a személyiségem, és ez még csak az eleje.

u.i.: Egy következő bejegyzésben már filmről és pókerről is lesz szó, valószínűleg most majd egy kicsit elmozdul megint a naplóm abba az irányba. :) Persze az érdekességeket nem fogom visszatartani, attól nem kell félni. :)