| Április 9. |

Bár nagy reményekkel nem futottam neki a dolognak, a kormányváltás lehetősége gondolataimban a nullához tendált.. Hódmezővásárhely, s az egy pillanatra mégis leolvadni látszó cinikus mosoly L.J. pofáján azért nyújtott pár szép pillanatot, de pár nappal a választások előtt a Medián sokkolt: kétharmadot mértek a zemberek pártjának. Hann Endrét van szerencsém személyesen is ismerni, s az ő méréseik az egyetlenek, amelyekre tényleg érdemes figyelmet fordítani, s ezek alapján nem sok jóra lehetett számítani.

A Lajtán túlról pusztán a szavazás miatt indulok előbb. A Salzburg környéki kisváros legnagyobb szállodájának szinte minden pincére és takarítónője magyar, de most már a bárban és a recepción is túlsúlyban vannak. A kapruni Sparban előbb hallok magyar szót, mint németet. Évek óta ismert arcokat köszöntök újra, s beszélgetünk. Már szándékában sem áll egyiknek sem hazajönni, s most már messze nem csak a pénzről szól a történet, hiszen egyikük meséli, hogy rendszeresen hívják haza, munka lenne, s még a lé is dőlne, de itthon ebben a szakmában 14-16 órát kell dolgozni, ami megöli az embert, míg kint nyolc óra, persze hajtással, de van idő életre, családra, s megbecsülés is, mindez a híresen idegengyűlölő Ausztriában, ahol momentán Heinz-Christian Strache személyében egy - ne szépítsük - náci az alkancellár.

Hazaérve meglep a pezsgő élet a városban. Emberek családostul sétálnak. Boldognak és felszabadultnak tűnnek, vagy legalábbis olyannak, akiknek épp' most sikerül kinyomniuk egy kelést a testükön, ami már évek óta basztatja őket.

A szavazókörben nyugalom, ismerős arcok. Gyorsan letudom, holtidőben érkezem.

A választási műsort már nem nézem, nem érdekel. Régen a politika volt az életem, s ezen a pályán képzeltem el a jövőmet, mára ez teljesen kilúgozódott belőlem.

Reggel szokás szerint korán ébredek. A hírek már várnak, már meglepődni, s dühöngeni sincs kedvem. A gyereket viszem az iskolába, s a nap is ugyanúgy felkelt, bár mégsem minden változatlan, a várost valami mély, megfoghatatlan apátia lepi be.

Bár közömbösnek akarok tűnni, de lelkem mégis fogva van, eképpen testemen mintha úthenger ment volna át. Düh nincs bennem, nem okolnám már az ellenzéket a töketlensége(i) miatt, s nem hiányolok már semmilyen összefogást, hiszen itt nincs mit szépíteni a magyar választok közel felének EZ KELL! ENNYI ELÉG! PUSZTÁN A GYŰLÖLET! S ehhez még nyugodtan hozzávehetjük, hogy hiába Vona néppárti átalakítása a Jobbikban, mert a tagság döntő többsége még a Fidesznél is kirekesztőbb nézeteket vall.

Persze lehet itt sokféle dologgal dobálózni, de azért arra nem nagyon van magyarázat, hogy miként képes 22 ezer ember egy párjátritkítóan buta, sunyi és a választások előtt minden napra egy hülyeséget és korrupciós ügyet magára húzó emberre adni a voksát, s mindezt ráadásul egy magára oly' büszke cívis városban.

Most már nem lehet kétségünk, hogy ebben a hazában bizony erre, és OV királyra van igény és szükség, na meg abban sem lehet kétségem, hogy minimum minden második magyartól kiráz a hideg, s a gond és a kérdés az, hogy akarja-e az ember, hogy egy ennyire gyűlölettel és butasággal teli országban nevelje fel a gyermekét, mert hogy az én jövőmet elvették, az nem kérdés, de az övéért megéri küzdeni.