| Megcsalatva |

A fájdalomtól üvölteni tudott volna. Az állat tombolt benne és mi más hozhatna gyógyírt, mint a bosszú, mely minél alantasabb, annál fájdalmasabb, ehhez pusztán a legjobb barátnő kell.

A lépcsőházban erősen magához szorította, a lányt bár zavarta az ital, a környezet, a barát a háttérben, sőt az egész szituáció oly' megalázó volt, de elhessegette magától a rossz gondolatokat.

Miközben benne tombolt az állat: szorította, szaggatta, harapta. Egy pillanatra kizökkent a "játékból", szája a lány szájához ért és az oly' szenvedéllyel és szerelemmel csókolta, amibe még ő is beleborzongott. Túl őszinte és túl sok volt benne a szeretet.

Hirtelen fáradság tört rá. Hátat fordított és szó nélkül a szobája felé indult. A két ember hangtalanul követte.

A portás állta útját. Unottan meglóbálta a belépőjét, majd erőteljes lépésekkel a lift felé vette az irányt. Az éber őr a két másik jövevényt feltartóztatta, de ezzel ő már nem is foglalkozott.

Hajnalban kopogtattak az ajtaján. A barátja esett be és gyors mesélésbe kezdett, miként játszotta ki az öreget és hogyan találta meg.

Nem érdekelte, az ágyra rogyott és aludt tovább.

Reggel összepakolt. Körbenézett a szobában. Szeme csupán egy pillanatra időzött az alkoholmámorban szunyókáló alakon.

Az előtérben egy fotelben aludt a lány. Még mindig őt várta. Mikor mellé ért a szem kinyílt. Összenéztek és egymásba láttak. Egy pillanat alatt felismerte, hogy csupán játékszer volt egy sokkal "nagyobb" játékban. Nyitott szemmel, könnyek nélkül sírt, míg ő hátra sem nézve távozott. Belül semmi más csak az a fájó nagy űr, a közöny.