BPO Liga 2011 (111.)
- 2011-10-27 16:05:47
- DaDirk
Értékelő
Enyhe tilten vagyok, 4$-os 3xR sat 530-asra FT-n sikerült KK vs Q5 kiesni, sora lett riverre az 5-össel. Ráadásul szokásommal ellentétben nem kellett vennem egyetlen rebuyt sem csak az elején a duplastacket és az addont, szép megtérülés lett volna 12.4$-ból 530$-at csinálni. Ehh, undorító tornapóker, na mindegy, inkább megírom a BPO Ligával kapcsolatos tapasztalataimat, amit remélhetőleg később is el fogok olvasni, ha még egyszer ilyesmire jelentkezem. Igyekszem nem személyeskedni, de egy-két ponton biztos említést teszek erről-arról, remélem senki sem fog megsértődni. Nem célom senkit sem megbántani, de a biztonság kedvéért előre is sorry.
Kezdési időpont és struktúra:
A kezdési időpont (21.30) és az aránylag deep struktúra eleinte jó ötletnek tűnt, annak ellenére, hogy a gyerekfürdetés kb. 21-22 között zajlik nálunk általában, így szinte mindegyik versenyen minimum félórás sitout-tal telt. Ez annyira nem okozott problémát a számomra, az már sokkal inkább, hogy ha ne adj' Isten jól szerepeltem, akkor éjjel 1-2 között volt vége a játéknak, ami egyrészt rossz hatással volt a hétfői munkavégzésemre, másrészt éjféltől olyan fáradt voltam, hogy sokszor már komolyan alig vártam, hogy kiessek. Nyilván egy gyorsabb struktúrával a játék idő lecsökkent volna, de a többség a deepebb struktúrát kedveli, ami részben érthető. Nekem hátrány, mivel inkább turbo versenyeket/SNG-ket játszom.
Fordulók száma:
A 40 forduló egyértelműen túl sok, főleg úgy, hogy csak négyhetente játszottunk duplafordulót, többször is csak emiatt ültem a gép elé. A családnak is tele volt már mindene azzal, hogy vasárnap BPO forduló van. 20-30 forduló sztem bőven elég, én kb. a 20-25. fordulónál kezdtem nagyon unni az egészet, ennek ellenére végigtoltam az egészet, mert úgy voltam vele, hogy ha vállaltam, akkor még esélytelenül is illik lejátszani. Azt hiszem egyszer nem neveztem, mert elfeledkeztem róla, ill. kétszer nem játszottam egyáltalán, hanem végig sitouton voltam, már nem emlékszem miért.
Buyin és fizetés:
A buyinnel sztem nem volt gond, úgy gondolom, hogy a nevezők nagy része komolyan vette a játék. A fizetésekkel azért akadtak kisebb-nagyobb problémák. Most gyorsan ránéztem a 810-es hsz-re, Rikk és truczat kivételével mindenki kifizette a teljes összeget, remélem velük sem lesz semmi gond, bár nem értem, hogy ezt miért nem rendezték már korábban.
Lemorzsolódás:
21-en kezdtük, kb. 15-16-an fejeztük be a ligát, ez számomra csalódás. Nyilván én sem bíztam benne, hogy mindenki végigtolja, de azért nem gondoltam volna, hogy a vége felé már ennyien szarnak bele. Indokokat, kifogásokat lehet találni, van amelyik elfogadhatóbb, van amelyik kevésbé, de ez akkor is gáz, mégha a többség rendesen kifizette a nevezési díjakat.
Játék közbeni hangulat, chat:
Alapvetően többnyire jó hangulatban teltek a fordulók, akadtak kisebb-nagyobb froclik ide-oda, ill. előfordultak kisebb kifakadások szinte mindenkinél. Sam tudja legkevésbé visszafogni magát, ez egyértelmű, anger-management-et még van hova fejlesztenie az biztos. Sajnos ez a dolog több alkalommal is megmérgezte a hangulatot az asztalnál. Pedig a fórumból egy nyugodt, normális, segítőkész srác képe jön át, ezt nem kellene lerombolni az asztalnál szvsz.
Szervezés:
Alapvetően hatalmas munkát végzett Gaza, amiért ezer köszönet, nélküle ez nem indult volna el, úgy gondolom, hogy a segges képek beszúrása mellett ő az OPHU egyik motorja. Másrészt ő sem hibátlan, sajnos ő is belefásult egy kicsit és a végefelé már azért akadtak kisebb gondok a fordulók kiírásával, és az eredmény nyilvántartásával, de összességében azért nem lehet rá panasz sztem. A tanulság, hogy ilyen hosszú/nagy feladatot tanácsosabb két-három főnek vinnie sztem.
Szabályok:
A liga gyermekbetegségein átestünk, több mindent lehetett volna előre pontosítani, de alapvetően egy kísérleti jellegű dolognak ez tökéletesen megfelelt. Legközelebb (ha lesz még ilyen vagy más), még jobb/körültekintőbb stb. lesz.
Előzetes várakozások és elért eredmények:
Előzetesen úgy gondoltam, hogy kb. a top5-be fogok tudni beférni a végén, kis szerencsével talán dobogót is megcsíphetem. Nos, ez nem sikerült, még a top50%-ba sem fértem be. Kereshetnék mindenféle kifogást, sorolhatnék badbeateket, hibáztathatnám a sok sitoutomat, de be kell ismernem, hogy alapvetően szarul játszottam többnyire vagy ha úgy tetszik ritkán játszottam jól. Legtöbbször a 11. helyen végeztem, gyakorlatilag majdnem ennek felel meg a végső helyezésem is. Az OPR mintjára kiszámoltam magamnak az elért helyezések eloszlását, érdekesség kedvéért összehasonlítottam a total MTT PS eloszlásommal.
Liga (40 verseny) vs PS total (1238 verseny)
Early: 8% vs 4%
Early-middle: 10% vs 17%
Middle: 60% vs 38%
Middle-late: 10% vs 26%
Late: 12% vs 15%
Látható, hogy middle-late és late szakaszokban sokkal gyengébben teljesítettem a ligában, mint általában. A PS százalékok alapján fordulónként 27-28 pontot kellett volna szereznem a tényleges 20-21 helyett, bár azzal sem lettem volna sokkal előrébb. Legalább ez megnyugtató!
Végeredmény:
Gratulálok a győzteseknek, remélem valamelyikük elhozza majd a kupát januárban. Pacuha nem semmi hajrával ért célba, le a kalappal, Szabi pedig tulajdonképpen végig magabiztosan vezetett, úgyhogy megérdemlik a részvételi lehetőséget mindketten. Petit sajnálom, hogy épphogy lemaradt, valószínűleg idegbajt kaptam volna a helyében, gratulálok, hogy ilyen méltósággal kezelted a helyzetet.
Ma este adok egy esélyt az élőjátéknak, ráhangolódás gyanánt a jövő hétre elmegyek az Universumba, remélem sikeresebb lesz a látogatás, mint a mai online teljesítményem!
GL All!