Mindenféle (119.)
- 2011-11-28 10:10:34
- DaDirk
Szösszenet
Akadémiás tenisz kupa:
Mivel heti egy-két alkalommal járok pötyögni egy ideje, úgy gondoltam, hogy egy szintfelmérés mellett, jó alkalom lenne megismerni néhány pókerest a másik oldalról a kupa keretein belül. A Kőér utcai Spartacus pályán zajlott a torna, a tervek szerint 4 db 4 fős csoport alkotta a selejtező köröket, ahonnan a top2 jutott tovább. A sorsolásnál nem volt túl nagy szerencsém, úgy gondolom, hogy elég erős csoportba kerültem, az ellenfeleim: Fyrtuk, Kanrich és Cseguevara voltak. Első meccset Kanrich és Cseguevara játszották, ott maradtam megfigyelni a színvonalat és hamar realizáltam, hogy a csoport első két helyére kb. nincs esélyem. Első meccsemet Fyrtuk ellen játszottam, aki némi késéssel és másnapossági tünetekkel érkezett, hamar elhúztam 5:0-ra, innen viszont képtelen voltam megnyerni a meccslabdáimat, volt vagy 10 db, amit elbuktam, feljött 5:3-ra, amikor végre be tudtam fejezni a meccset. A vége 6:3 lett a javamra. A második meccs rögtön ezután jött, ami nem volt túl szerencsés, mivel már az elsőn elfáradtam, Kanrich ellen. 1:1-ig tudtam tartani magam, utána szabályszerűen kivégzett, kikaptam 6:1-re. Némi pihenőt követően már csak formalitás volt az utolsó meccsem a csoportban Cseguevara 6:0-ra lealázott, de úgy, hogy kb. 5 pontot szereztem az összes game alatt, ebből 3-szor tulajdonképpen ő hibázott. A második és harmadik meccs között még elkezdtünk egy párost, Bgbss-sel voltam And217 és Kanrich ellen, de szerencsére nem tudtuk befejezni, mert ott is talán 3:0-ra elhúzott az ellenfél. A sikertelenség ellenére azért nagyon jól éreztem magam, jó volt megismerkedni a srácokkal és külön élvezet volt nézni Knish, Domokosa70 és Cseguevara játékát. Az ex-sportolókkal, illetve rendszeresen edzőt látogatókkal nehéz felvenni a versenyt, de a körülményekhez képest aránylag tisztességesen helytálltunk. Ezúton is köszönet Zoleee-nak és a PA-nak a lehetőségétr!
Sorozatok:
Végeztem Dexter első két szériájával. Most egy kis pihenőt tartok, de a vizsgáim után gyorsan le akarom tolni a maradékot.
Álláskeresés:
Az igazság az, hogy mióta eljöttem a cégtől nem pörögtem túl az álláskeresést, mindig volt mire fogni, hogy éppen miért nem küldöm ezer helyre az önéletrajzomat. A liferollom hihetetlen ütemű apadását látva két hete erőt vettem magamon és elkezdtem gyártani a motivációs leveleket és küldözgetni a CV-ket, elsősorban külföldön, de itthon is beadtam néhány helyre már a pályázatomat. Eddig két külföldi fejvadásszal is beszéltem, akik továbbították egy-egy konkrét pozícióra a CV-met, ahol már megvoltak az elsőkörös telefonos interjúk. Érdekesség, hogy az egyik egy német interjú volt, ezen a nyelven még sosem interjúztam és tekintettel arra, hogy vagy 10 éve nem használtam aktívan, a tudásom erősen megkopott. Az interjú előtt gyorsan vettem néhány órát, de ez is csak tűzoltásra volt elég. Az interjú 40 perc volt, nem sikerült rosszul, de jól se. Sajnos nem tudtam olyan folyamatosan és választékosan beszélni, ahogy szerettem volna, illetve egy dolgot rosszul mondott előzetesen a fejvadász, ami érezhetően megakasztotta a beszélgetést. Itt ráadásul a fejvadászra hallgatva szabtam meg a fizetési igényemet, amire egyből igent mondtak, azaz kérhettem volna ennél 10-15%-kal többet is. A másik helyen szerencsére csak angol nyelvű telefonos interjú volt, ami majd másfél óráig tartott, nagyon jól sikerült, érezhetően pozitív volt a beszélgetés kicsengése. Itt a fizetési igényemet jóval magasabbra állítottam be, ami viszont túl sok volt, de abban maradtunk, hogy ezt remélhetőleg egy személyes beszélgetés keretében még tudjuk finomítani. Mindkét helyen a héten várhatok visszajelzést, ha pozitív, akkor ki kell majd utaznom egy-egy személyes interjúra, mivel mindkét pozíció Münchenben van, remélem össze tudom hangolni őket, ha mindkettőnél továbbjutok. Bár még messze a vége, de valahogy csak most esett úgy igazán le, hogy nagyon nagy változás lesz, ha kimegyek/kimegyünk. Először is ugye a család az kb. hónapokkal később fog tudni csak kijönni, ezalatt külön leszünk, másrészt, ha kimegyünk, akkor minimum 2-3 évben szabad csak gondolkodni szakmai szempontból. Egyik pillanatban úgy vagyok vele, hogy nagyon szeretném, másik pillanatban meg úgy érzem, hogy mindenkinek jobb lenne, ha maradnék a seggemen és elfogadnám az itthoni dolgokat. Nem tudom mi lesz, azt eldöntöttem, hogy nem akarok mindenáron kimenni, azaz kevés pénzért, kint nyomorogni az semmiképpen sem pálya. A kevés pénz természetesen relatív, de mondjuk, ha az ember keres nettó 2000-2500 €-t, amiből 1000 € a kinti albérlet és rezsi + fizetni az étkezést, az időnkénti hazautazást, illetve az itthoni hiteleket, nem biztos, hogy egy fizetéssel megéri... Meglátjuk, egyelőre tartsak ott, hogy megkapom a melót. Nagyon szeretnék mihamarabb dolgozni!
Tanulás:
Jövő héten lesz a két vizsgám, amire eddig tanulnom kellett volna. Röviden eddig lófaszt sem csináltam... ez elég nagy idiótaság a részemről, mivel egyrészt magamnak finanszírozom és elég sokba kerül, másrészt szakmai előremenetelem későbbi alapján képezné ez a cucc. Még van pár napom, megpróbálok tényleg tanulni.
Sport és kondíció:
A kondícióm és az állóképességem egyaránt a béka segge alatt van, ráadásul még fogytam is, ami nagyon durva. Ehhez a magassághoz (183cm) legalább 20kg-mal többnek kellene lennem (most 60kg vagyok), de sajnos nagyon válogatós vagyok és keveset eszem, igaz legalább 5-ször egy nap. Ha lement a vizsgám, akkor kitalálok magamnak valami challange félét (ld. Plague), mert ez így nem lesz jó, bár most csináltattam egy vérképet, és a dokim azt mondta, ilyen jó vérképet már jó ideje nem látott, legalább ez megnyugtató.
Gyerkőc és évforduló:
A kisfiam hihetetlen gyorsan fejlődik, most múlt 10 hónapos és majdnem 10 kg, már próbálkozik a felállással, egyelőre inkább kevesebb, mint több sikerrel. Van 4 foga és nagyon kis rafkós! :D Strapás dolog ez a gyerekprojekt, de rengeteg örömünk van benne, ami bőven kárpótol a nehézségekért. Tegnap megszületett az egyik legjobb barátom első gyermeke, kisfiú, akit nagyon vártunk mi is, egyrészt pár év múlva lesz játszótársa a gyereknek, másrészt a baráti társaságban is lassan változnak a dolgok gyerekfronton.
A héten volt 6. évfordulónk az asszonnyal, úgyhogy jelentem beléptünk a kritikus 7. évbe. Remélem nem lesz semmi gáz! Kapott virágot, elvittem vacsorázni és megleptem egy szép gyűrűvel, aminek nagyon örült. Persze a méretet nem sikerült eltalálnom, így másnap vissza kellett mennünk kicserélni, de annyi baj legyen!
BPO Liga:
Örülök, hogy sikerült némileg előremozdítanom a dolgokat és a közeljövőben lezárul ez a történet. Bízok benne, hogy sikerül Szabinak és Pacuhának valami maradandót alkotni, így hátha könnyebb lesz még valami hasonlót összehozni jövőre, feltéve, ha lesz egyáltalán játéklehetőség. GL!
Póker:
Úgy terveztem, hogy tolok néhány szatot a 200K-s Szrt-s versenyre, de ez kimarad, se időben, se anyagilag nem fér bele. Ha esetleg lenne BPO januárban, akkor biztos megpróbálok egy szatot rá. A pókermentes időszak egyébként kb. másfél hétig tartott, azóta minimálisan újra játszogatok, de nem sok sikerrel. Szeretnék kijutni az iPOPS-ra (Prága), ha sikerül, mert, ha elkezdek újra dolgozni, akkor jó ideig nem fog beleférni újra egy ilyen külföldi pókeres túra. Próbálkoztam szattal DSO Marakech-re is, de nem jött össze, mondjuk nem is baj, mert nagyon drága a repjegy és elég hülyén mennek oda a gépek.
Ma reggel néztem az SM döntő asztalát, amikor 3-an maradtak a CL-nek volt kb. 30m zsetonja, a másik kettőnek kb. 18m és 12m. A két short javasolta, hogy osszanak, de a CL még a számokat sem volt hajlandó megnézni, egyszerűen nem reagált a chatben. A kifizetés 201K, 148K és 105K volt. Ilyenkor ugye úgy van általában a deal, hogy 20K-t félreraknak a nyertesnek, mindenki megkapja a 3. helyért járó összeget és a maradékot zsetonarányosan elosztják. Persze a shortak ugye alkudni próbálnak a bigstack ellenében. Ez alapján kb. az alaposztás úgy nézett volna ki, hogy 165K a CL-nek, 140K a másodiknak és 128K a harmadiknak + játszanak a maradék 20K-ért. Nos, gondolom mondanom sem kell, hogy a CL lett végül a 3. 105K-ért, így bukott kb. 60K-t. Mivel egyiküknek sem volt semmi nagyobb eredménye, ezért teljesen értetlenül álltam az eset előtt, hogy lehet ennyire hülye valaki? Ezek után a jubileumi SM-en mindenképpen el szeretnék indulni, végszükség esetén akár direkt buyinnel is. :D
GL All!