zeon: miért pont Izlandra?
Andrew: köszi, de nem sokat érzékelek belőle, mivel egy gyárban vagyok napi 11 órát, de amúgy 25 fok van napközben (este kb 15) és a helyiek közül többen nagykabátban nyomulnak. :)
Kerülendő a dátumállítással kapcsolatos problémákat - mert nekem a telefonok egy része automatikusan frissít a másik része nem - egyszerűen átállítom a dátumot.
Szerintem feleslegesek ezek az összevetések a "zölddel", nekem úgy tűnik, hogy kicsit más a két oldal törzsközönsége.
Itt több a hobbista, elkötelezett ember, akik napközben munka és egyéb elfoglaltságok mellett vetnek egy-egy pillantást az oldalra. A "kedvenceket" elolvassák, naprajklészek az oldal ügyeről, de arra már nincs idejük/energiájuk (vagy éppen munkahelyi tűzfal kiiktatójuk), hogy folyamatosan kommenteljenek.
A zöldön szerintem több a grinder, akik emiatt alapvetően géphez kötöttek, így nagyobb az aktivitás, illetve eleve több a nagyobb tétes játékos (nagyobb nyeremény és nagyobb veszteség, ami egyaránt érdekesebb mint a microlimit szopórollere).
Munka:
Nagyon érdekes héten vagyok túl, először is voltam múlt héten Münchenben egy állásinterjún, amihez eleve úgy álltam hozzá, hogy nem nekem való pozíció, de gyakorlásnak azért jó lesz. Ehhez képest úgy jöttem haza, hogy mennyire király lenne megkapni az állást, így elég nagy pofára esés volt, amikor szerdán kiderült, hogy nem én lettem a kiválasztott, ráadásul nem is nagyon indokolták, ami szintén roppant frusztráló tud lenni. Szerencsére ugyanaznap visszaszóltak a másik pozícióról, szintén München, ahol még decemberben voltam és megkaptam az ajánlatukat, ami jobb, mint amire számítottam. A fejvadász konkrétan azt mondta, hogy ilyen jó ajánlatot hasonló pozira az elmúlt egy évben nem látott. :D Viszont most kénytelen vagyok mindent mérlegre tenni, és egy olyan döntést meghozni, ami komoly hatással lehet a családi és egyéb szociális életemre. Eddig ezzel a kérdéskörrel nem foglalkoztam túl sokat, mivel úgy voltam vele, majd akkor, ha valamelyik pozíció biztos lesz, eldöntöm és kész, most itt állok, kezemben egy nagyon jó ajánlattal és mégis úgy érzem, hogy bajban vagyok. Egyik pillanatban úgy érzem, hogy persze menni kell, másik pillanatban meg úgy, hogy a nagy átlagnál sokkal jobb életünk van itthon, mit sírok, miért nem elégszem meg ennyivel és maradok a seggemen itthon. Nagyon nehéz kérdés és hétfőig döntenem kell, lesz min agyalni az biztos.
Ha elfogadom az állást, akkor két terv van a fejünkben jelenleg, egyik, hogy megpróbáljuk összehozni a második gyerkőcöt és úgy jön utánam az asszony és a kisfiam, a másik, hogy megpróbálunk valami állást szerezni a páromnak is kint és ha megvan, akkor jönnek ki. Mivel a próbaidőm félév lesz, ezért minimálisan félévet kellene nagyrészt külön tölteni a családtól, ami nagyon sok idő, persze, amilyen gyakran csak lehet hazautaznék hétvégére, de ez azért nem olyan könnyű dolog.
A helyzetet még az is bonyolítja, hogy két másik állásnál is bejutottam az utolsó körbe, mindkettő rengeteg külföldi utazással járna (idő 80%-a), viszont itthon lenne a bázis, azaz garantáltan itthon lennék minden hétvégén és nem kellene mozgatni a családot. Természetesen az itthoni bérezést össze sem lehet hasonlítani a kintivel, kb. duplaannyi a másik, viszont a kinti költségek is értelemszerűen jóval nagyobbak. A gond az, hogy ha elpasszolom a mostani lehetőséget, egyáltalán nem biztos, hogy a másik két állásnál én leszek a szerencsés kiválasztott, így cirka 5 hónap munkanélküliség után elég felelőtlen dolog lenne kockáztatni. Ennél nagyobb problémám ne legyen, tudom, de higgyétek el nem könnyű ezt a döntést meghozni.
Család:
Most volt egyéves a kisfiam, családi körben ünnepeltük meg a születésnapját, kapott egy szuper autós tortát. Nagyon aranyos, szinte mindennap rácsodálkozunk valamilyen új dologra, egyre többet gagyarászik, ill. kb. 10 percenként feláll valamibe kapaszkodva, úgyhogy lassan el fog indulni, ami biztos izgalmas lesz. Egy évesen 77cm magas és majdnem 10kg súlyú, úgyhogy szép nagy gyerek, szerencsére nem olyan vézna mint én. :D
Akartam néhány képet beszúrni ide, de nem találom az átjátszó kábelt, úgyhogy ezt majd legközelebb ejtem meg.
Sorozatok:
Végeztem a Homeland-del, őszintén szólva annyira nem fogott meg, valahogy nem tudom beleélni magam a főhős szerepébe + a csajszi is rohadtul idegesített a zakkantságával. Lehet azért, mert ismerek mániás depressziós személyt, nem egy leányálom kezelni az biztos. Elkezdtem nézni a Fringe-t, eddig 3 részt láttam, de ez egy az egyben X-akták feeling, ami már régen sem kötött le túlságosan, ez egészen biztosan nem az a sorozat, hogy nekiesek és letolom egyből az összeset. Úgyhogy most kissé tanácstalan vagyok mit nézzek, bármilyen ötletet szívesen veszek Andrew által megjelölt Death Valley mellett.
Egyéb:
Újra sikerült eljutnom egy vasárnapi teniszre, ahol valamennyire sikerült helyreállítanom megtépázott tekintélyemet, de tény, hogy egy helyben toporgok, mindenképpen kellene fejlődni, amit erős ellenfelekkel + edzővel lehetne elérni. A szervám az kb. annyit ér, mint gyenge fing tornádó idején... Ezt valahogy orvosolni kellene.
Néztem amcsi focit a barátaimmal, persze csak az első félidőt az egyik meccsen múlt héten, miután elmagyarázták a szabályokat és persze fogadtunk is a meccsre, egész élvezetes volt. Kár, hogy ilyen későn vannak ezek a meccsek, de lehet ezentúl megnézek egyet-kettőt.
A telefonnal egyre jobban boldogulok, de még mindig van egy csomó minden, amit nem tudok, hogy hogyan kell megcsinálni, úgyhogy a kérdéseimmel majd bombázni fogom az
Android-os topikot, kéretik minden hozzáértőnek válaszolni.
A konkurens oldalon megnéztem atish által készített leakfinder videót, amiben rockett játékát elemzi, ajánlom mindenkinek. Wazzup te mindenképpen nézd meg, mert szerepelsz is benne egy hand erejéig, valamikor a közepe tájékán.
A hízás projekt sehogy sem áll, még mindig 60kg vagyok a 183 cm-hez, sőt Karácsony után 59 voltam, éljen a nagy zabálás... nagyon gáz, tudom. Valami olyan sidebetre gondoltam, hogy mondjuk 6kg-ot (+10%-os súlynövekedés) kell híznom 6 hónap alatt, kérdés milyen oddsot kapnék erre. Azt azért hozzátenném, hogy kb. 16 éves koromban voltam utoljára 62kg, ami történelmi csúcspontnak mondható. Természetesen valami nyilvános mérlegelést megejtenénk egyik vasárnapi tenisz alkalmával, szóval várom az odds ajánlatokat (és esetleges összegeket), akik ellenem fogadnának és ennek fényében mérlegelem a fogadás megindítását.
Mára ennyit, GL ALL, de különösen a bécsi magyar különítménynek a hétre!
A bejegyzést eddig 5 látogató ajánlotta a címlapra
kell egy lökés a döntéshez?
tessék:
húzz el innen nagyon gyorsan,teremts egy olyan egzisztenciát pár év alatt,hogy ha beüt a krach,akkor se legyen gondod,neveld a gyereke(i)det emberhez méltóan,ne lássanak szükséget semmiben.
pár év múlva könnyen eldöntheted,hogy maradsz vagy visszajössz,mert már nem anyagi okokon fog múlni.
ha még a munkát is élvezed közben,az csak hab a tortán.
GL!
Megnéztem a videót,kösz a figyelemfelhívást.
Nem emlékeztem a partira,izgultam mit fogok mutatni,csak azt nem értem mit nem értett Atish,LOL
A preflop emelés leszűkítette a ranget 3 lapra,igazság szerint dobni kellett volna(minek all in,mint az agro Atish mondta,mikor 66%-ban agyon vagyok dominálva?),de gondoltam hátha behúzom a 2 outot,vagy flopnál akciózok(kisebb versenyeken alacsonyabb vakszinteknél ritkábban izmozok preflop),dobok,erre jött egy olyan flop amivel a 2 out helyett lett minimum 9,a flop hívás megadása miatt meg olyan kevés maradt,ezervalamennyi,amit már nem dobok el egy több ezer fős 3 dolláros verseny korai szakaszában,nem szenvedek tovább shortként.
Ráadásul inkább ő vigye a lémet mint egy orosz,jó helyre került.
Súlyos döntés, ez igaz. Mégis azt mondom, vágj bele, mert abban teljesen egyetértünk, ilyen lehetőség nem adódik mindennap. És talán ezzel gondoskodsz leginkább a családodról.
A fél év hamar elrepül majd,meglátod,DDD
Csak attól féltelek,hogy magányodban még jobban lefogynál és akkor mi lesz veled,egyszerűen eltűnsz,átlátszó leszel?
Videót megnézem,általában emlékszem az általam ismert(nem személyesen,csak bárhonnan) játékosokkal játszott partikra,erre így kapásból nem,majd meglátttyúk
GL!