Ukrajna - Munkács (354.)

Ahogy korábban írtam sikeresen abszolváltam egy ukrajnai céges utat, erről fogok írni pár sort.

Első alkalommal készültem Ukrajnába, és híradásokat nyomonkövetve eléggé tartottam az egésztől, függetlenlül attól, hogy csak Kárpátalja, pontosabban Munkács volt az úticél. Az út előtt igyekeztem tájékozódni az internetről a tudnivalókkal kapcsolatban, de leghasznosabbnak egy volt kollégám által elmondottak bizonyultak, aki az elmúlt 2-3 évben vagy tucatnyiszor járt ott elmondása alapján. Alapvetően árnyalt, de összességében sötét képet festett a helyről, de így legalább mindenre felkészített lelkileg.

Bérautóval indultunk, ezzel kapcsolatban azt kell tudni, hogy Ukrajnába a határátlépéskor be kell mutatni a nemzetközi biztosítást igazoló dokumentumot, ill. bérautó esetén közjegyző által ellenjegyzet nyilatkozat kell a tulajdonostól, hogy a bérlő (kölcsönbevevő) átviheti a határon és vezetheti az autót. A határátkelés elég érdekesen nézett ki, odafelé ugye először a magyar határra értünk, ahol kb. 12-15 autó hosszúságú sorba álltunk be a beregsurányi átkelőnél. Várakozás közben tilos járatni a motort, ergo nincs fűtés a kocsiban álló motornál, ez nyilván környezetbarát és üzemanyagtakarékos, ugyanakkor egy hideg estén nem túl kellemes, kabát nélkül. Várakozás alatt, érdemes kiszállni és előre menni a bódéhoz és az ablakba kitett kis fehér lapot magunkhoz venni és kitölteni. Ezen meg kell adni a sofőr és az autó adatait, a kilométeróra állását, valamint azt, hogy kb. hány liter üzemanyag van a tankban, illetve viszünk-e magunkkal hordozható üzemanyagtartályt vagy sem, és az mennyire van tele. A bódéhoz érve le kell adnunk a papírt, megnézik az útleveleket, az autó papírjait, megkérdezik az utazás célját és benéznek a csomagtartóba is. Ezután átgurulunk az ukrán oldalra. Először megállít egy géppisztolyos katona, aki benéz az autóba és felírja egy papírra, hogy hány személy utazik az autóban. Továbbhaladunk, majd a sort kivárva megállunk az első bódénál, ahol már az ukrán határőr csekkolja az útleveleket, az autó papírjait, és megnézi a cetlit. Fontos, hogy itt minden utasnak ki kell szállnia és odamennie az ablakhoz. Itt akadt egy kis gondunk, mivel a lengyel kollégámnak (aki Budapestre repült és onnan indultunk együtt) nem találták az előző ukrán utazásának a kilépő pecsétjét. Ezen nem csodálkoztam, mert annyi különböző pecsét és vízum volt az útlevelében, hogy szinte teljesen tele volt már. Itt ment a tanakodás egy darabig, majd kérdezgették oroszul, amire ő lengyelül válaszolt, de végül megbékéltek a dologgal. Ezután előrébb gurultunk az autóval 2 métert, a következő bódéhoz, itt is megnézték az összes papírt, elsősorban az autós papírokra fókuszáltak, jogsit is kérték, a közjegyzői okiratot is megnézték stb. Fontos, hogy itt lakcímkártyámat is elkérték, mivel az útlevélben nincs cím ugye, úgyhogy jó, hogy vittem minden igazolványt magammal. Egy másik határőr benézett az autóba, csomagtartóba stb, és mehettünk tovább. Már-már fellélegeztem volna, amikor újra megállított egy géppisztolyos csóka, aki elvette azt a papírt, amit az első géppisztolyos adott, és ellenőrizte, hogy tényleg csak ketten utazunk-e. Ez az egész herce-hurca kb. 1 órát vett igénybe, egy márciusi hétfő este.

Átérve az ukrán oldalra visszafogtam a sebességet, egyrészt nem ismertem a járást, másrészt figyelmeztettek, hogy a hivatalos közegek 'vadásznak' az óvatlan magyar sofőrökre és csak némi € vagy USD ellenében engednek el, harmadrészt az út egyes szakaszai eléggé kátyúsak voltak. A második pont miatt mindkét zsebemben volt némi valuta egyikben kevesebb, másikban több, biztos, ami biztos alapon. Hozzáteszem, hogy nem szeretem az ilyen jellegű zsebbetevős akciókat, de jobb felkészülni minden eshetőségre. Szerencsére az út alatt nem volt szükségem erre, nemúgy mint más kollégáimnak, ugyanis ők később érkeztek egy másik autóval. Náluk a probléma az volt, hogy fényes nappal, városon belül csak a helyzetjelző égett, és nem volt bekapcsolva a tompított fényszóró... Hozzáteszem az autójukon a világítás 'Auto' fokozaton volt, aminek ugye megfelelőnek kellene lennnie mindenhol, dehát a magyar rendszám varázsa ugye. Másik dolog, amire figyelmeztettek, hogy vasúti átjárónál és STOP feliratnál egyaránt KÖTELEZŐ MEGÁLLNI az autóval. Nemcsak lelassítani, hanem de facto megállni, különben büntet a közeg.

Itt térnék ki a határátkelésre hazafelé, a folyamat gyakorlatilag teljesen ugyanez, csak visszafelé, annyi különbséggel, hogy a magyar oldalon is két bódénál kell megállni, és mindkettőnél lecsekkolják az autót kívül, belül, ez azt jelenti, hogy motorháztetőt is fel kell nyitni, végigkopogtatják az autót rejtett tartályok után kutatva, valamint kinyittatják a bőröndöket és benéznek a ruhák közé/alá is. Többször is megkérdezik, hogy mit hozunk haza (alkoholt, cigarettát), és ha azt mondjuk nincs nálunk cigi, mert nem dohányzunk, akkor nagyon erősen elcsodálkoznak, legalábbis a mi esetünkben ez volt a reakció. Kifelé az ukrán, visszafelé a magyar határ volt a gázabb. Visszafelé péntek délután miatt egy kisebb átkelőnél, Barabásnál jöttünk, így gyakorlatilag csak egy-két autó volt előttünk a sorban. Érdemes arrafelé venni az irányt, viszont az nincs éjjel-nappal nyitva.

A szállásunk a STAR HOTEL-ben volt, Munkács központjában. Épületen kívül, elzárt területen tudtunk parkolni, majd becsekkoltunk a recepción, ahol angolul nagyon szépen beszélő és egyúttal dekoratív hölgy fogadott. Itt jegyezném meg, hogy az ukrán hölgyek nagyon adnak a megjelenésükre, mind a munkahelyen, mind azon kívül eléggé csinosan és figyelemfelkeltően ötözködtek. A térdig érő csizma + testhez simuló rövid dressz standard kombó volt, a még hideg idő ellenére is, amit persze nem bántunk.

Kanyarodjunk vissza a hotelhez, a szoba meglepően rendezett volt, szépen felújított, kilátással a sétálóutcára. Free wifi alapszolgáltatás és gond nélkül működött, amin meglepődtem. A hotelnek volt saját fodrászata és étterme is, ez utóbbit igénybevettük az első este és megtudtuk, hogy helyben főzik a sört, ami nagyon finom volt. Sajnos a szobaszámlához nem lehetett hozzáiratni a számlát, de kártyával minden gond nélkül lehetett fizetni. Az étteremről is teszek be képet, mert hatalmas belmagasságú terem volt, az elmaradhatatlan diszkógömbbel és DJ pulttal. A reggeli benne volt az árban, ami elég érdekes volt, mert amint belépett az ember, a pincér automatikusan hozott valamilyen random gyümölcslevet, majd ezt követően megkérdezte egy másik pincér, hogy mit szeretnénk. Nem volt étlap, nem volt svédasztal, de volt palacsinta, omlett, hidegtál, gyümölcssaláta is, a kávé/tea mellett. Ez nem volt nagy szám, de egy hétig teljesen OK. A reggeli elején kérték a ticket-et (gyakorlatilag egy papírfecni), amit a recepción adtak minden reggel, ez hivatott igazolni, hogy szállóvendégek vagyunk és jár nekünk a reggeli.





A hotel mellett eljutottunk még 3 másik étterembe is. Az első egy Irish Pub volt, ahol megismerkedtem a helyi ajánlott konyakkal, 'Uzsgorod' (igen, mint a város) névre hallgat, de a 'Tisza' márkájú sem rosssz. Nagyon hangulatos kis pub, 3-4 síkképernyős TV-vel felszerelve, ahol sportközvetítések mentek, simán elmenne bármilyen nyugat-európai országban is.

Egy másik hely a szálloda mellett található, 'Bogrács' nevű hely volt. Belépve egyből magával rántott a már-már giccsbe hajló autentikus ukrán-népies hangulat. Az étteremben helyi népi és mulatós zene szólt, és tele volt a fal aggatva különböző népi motívumokkal, kb. Mint egy túldíszített alföldi csárda. A pincér nem beszélt semmilyen számunkra ismert nyelven, csak oroszul és ukránul, de megértette az angolt és valamennyire a magyart is. Sikerült elérnünk, hogy ő hozzon nekünk, bármit, amit ajánl, ergo 3 fogást és persze hozzá sört + némi rövid italt. Úgy kezdte, hogy fejenként kihozott 3 különböző színű felest a sör és az előétel mellé (ld a képeket). A feladat az volt, hogy miután megittuk, ki kellett találni, hogy mit ittunk. Már nem emlékszem rá, de volt közte Slivovica az tuti, és az rémlik, hogy annyira tetszett a 'játék', hogy kértük, hozzon még egy extrát. ? Hozzáteszem az étel is nagyon finom volt és a dorbézolás egyáltalán nem volt drága, ahhoz képest, hogy egy frekventált helyen levő étteremről van szó.

Innen még továbbálltunk egy másik bárba, ahol az angol beszédet hallva két helyi srác csatlakozott hozzánk. Mindketten a keleti, orosz frontról tértek vissza pár napja, és nagyon kemény dolgokat meséltek, ill. egyikük mutatott egy általa készített videót, egy kilőtt terepjáról, amiben a katonatársai ültek. Nagyon szürreális és elgondolkodtató volt az az este, egyrészt ott egy ország, amiben hatalmas a szegénység, de az emberek kedvesek/barátságosak, és nagyszerű helyek vannak (pedig Munkács nem egy metropolisz), másrészt az ország háborúban áll, és a nyugati végekről is a frontra rántják az embereket. Nagyon kemény. Gondolom mondanom sem kell, hogy innentől kicsit más irányba ment az este, a vidámságot, komoly témák vették át, és bár megoldani nem sikerült a helyzetet, de azért természetesen meghívtuk a srácokat egy-két kör italra. Munkácsra jellemző, hogy bár sokan értik a magyar beszédet, de nem sokuknak akaródzik megszólalni magyarul valamiért, így volt ez a csapossal is.

A harmadik hely, ahova a vendéglátóink hívtak el, egy bevásárlóközpontban volt, ahol már este 7-kor bezártak az üzletek, de az étterem nyitva volt. Az étterem 'Daily' névre hallgatott, nagyon modern, designos, ugyanakkor ízlésesen berendezett étterem volt. Ahol egyetlen negatívumot tudok mondani, miszerint, nem volt angol nyelvű étlap, ugyanakkor olyan finom ételt hoztak, hogy az előző napi 'Bogrács'-ot hamar elfelejtettük, pedig ott is jót ettünk-ittunk.

Hazafelé úton megálltunk egy benzinkút melletti étteremben ebédelni, ahol magyarul beszélt a hölgy. Fizetéskor kiderült, hogy kártyát nem fogadnak el, készpénzt is csak ukrán hriványban. Nyilván nem volt nálunk elég, és ATM híjján a helyi kopaszegybenyakú úriemberektől váltottunk, aránylag korrekt árfolyamon, ők is beszéltek magyarul. Persze bizonylatot sem tudott adni a hölgy az elszámoláshoz, mivel éppen rossz volt a pénztárgép elmondása alapján, így egy füzetből kilépett lapra írt rá néhány tételt. Az árakról annyit, hogy 3 fogás + gyümölcslé 4 főre kb. 6000 Ft-ba került, de a gyári kantinban ennél is olcsóbban ettünk. Ketten két fogásért 600 (!) Ft-nyi hrivnyát fizettünk, egyszóval világbajnok árakkal találkoztunk. Még a határ előtt megálltunk egy helyi szupermarketben, ahol az ajánlások alapján jellemzően konyakot, kaviárt és csokit vásároltunk az otthoniaknak. Az ukrán vodka meglepő módon nem túl jó, összehasonlítva a lengyel vagy orosz vodkákkal.

Összességében nagyon jól éreztem magam, a határt és a hivatalos közegeket leszámítva teljesen rendben van a hely, sajnos nagy a szegénység (és magyar szemmel is) eszméletlen olcsóság van. Ugyanakkor az emberek hozzáállása, munkamorálja figyelemreméltó, ha nem lenne háború és lenne pénz beruházásokra, nagy potenciál lenne az országban, legalábbis a nyugati részén láttottak alapján. A kárpátaljai emberek alapból 3-4 nyelven beszélnek/értenek (ukrán, orosz, magyar, angol), ami azért hatalmas előny. Sajnos Munkács várába nem jutottam fel, de távolról lőttem egy képet az autóból, de sajnos nem sikerült túl jól, de azért betettem az albumba, mégiscsak Zrínyi Ilona védte. Ahogy a kétértelmű OTP reklámot is... nem szeretem nagyon őket, úgyhogy kaján mosollyal olvastam a reklámukat magyarul ott kint. Jó szórakozást!

GL All!