Irodalmi melléklet

Erlend Loe

Csak az érzések valódiak.



Ismét felébredt az éjszaka kellős közepén, és ismét a nőre gondolt. A szíve ismét elszomorodott, de ez már nem volt olyan fájdalmas, mint amikor még lobogott a szerelme. Most, hogy újra találkoztak, feltörtek a korábbi érzések.
A munkahelyén találkoztak először. A nő a szokásos heti munkaértekezletre érkezett, késve. Az iroda vezető kereskedelmi partnerük kapcsolattartójaként mutatta be. Az egyetlen szabad helyre ült a tárgyalóasztalnál, a férfi mellé. Az első benyomása viszonylag semleges volt, harmincas csinos nő, igényes kosztümben, ami jól is állt rajta. Nem volt egy szupermodell, de egy férfinek keresnie kellene, ha hibát akarna találni rajta. Fontoskodva és lendületesen adta elő az előkészítendő projekt részleteit, igazi törtető karrierista stílusban. Egy órán belül sietősen távozott.
Viszont másnap meglepődött és kissé rossz érzéssel töltötte el, hogy őt jelölték ki mellé segítségül. De csak morgott valamit a nővel kapcsolatban a heccelődő munkatársaknak. A férfinak saját irodát biztosítottak, ott kezdték el még aznap a munkát. Figyelte a nő reakcióját amikor az asztal alatt lévő botjáért nyúlt, hogy felálljon és üdvözölje. Úgy látszott már tájékoztatták enyhe fogyatékosságáról. Régebbi baleset, de a botot sokszor használta, de inkább csak biztos ami biztos alapon.
Már az első napon is jól haladtak, de a következő hetekben igazán jól összeszoktak, a heti pár órás közös munka alatt. Ez leginkább a nő előkészített ütemtervének és jól rendszerezett jegyzeteinek volt köszönhető, a férfi csak munkabírását és szakértelmét adta hozzá. A nő intelligenciája, gyakorlatiassága lenyűgözte. Mindig szeretett igazán okos nőkkel beszélgetni, felpörgették az agyát, minden szónak nagyobb jelentősége lett, figyelnie kellett a kifejezésekre, próbált velük lépést tartani. De vele nem mindig sikerült, csak kullogott a nő észjárása után.
Igazi magányos farkas volt, de különösen a balesete után lett zárkózott. A munkahelyén mindenkivel jó kapcsolatot tartott és őt is kedvelték. Fanyar humorával mindenkit megnevettetett, de nem engedett senkit közel magához. Egyszerű szenvedélymentes életet élt, egyetlen luxusa az igényes helyen lévő kis bérlakás volt. Szerette és maximálisan ki is használta a ház közösségi tereit.
Egy este arra eszmélt, hogy csak a nő jár az eszében, nem kötötték le a szokásos esti tevékenységei. Ha bakelitlemezei között válogatott, csak a szerelmes nótákat hallgatta. Verses kötetekben átlapozta a hősöket, epekedő szívekről olvasott.
A munka közbeni rövid szünetekben, apróságokról, hétköznapi bosszúságokról beszélgettek csupán, bár egyre inkább érdekelte volna a nő élete. Nem mert magánjellegű kérdéseket feltenni, annyit azért tudott róla, hogy a barátjával él. A humorával próbálkozott inkább, mert a nő kacaja, szemének csillogása, csodássá formálták. Nem értette hogyan, de egyre inkább elhatalmasodott rajta a szerelem. A közös munka során tartotta magát,. csak leste őt, imádta a mosolyát, élvezte ahogy hosszú hajába túr. Ebben a pár órában boldog volt, de esténként szenvedett a hiányától. Szenvedélye nem csupán gyarló ösztöneire korlátozódott, egész lénye után vágyakozott. Soha nem volt még ilyen szerelmes. Kéz a kézben mindhalálig.
Tudta, hogy nem kaphat viszonzást szerelmére. Semmit sem tudott volna nyújtani neki a vegytiszta érzéseken kívül. Csak az éjszaka sötétjében torzult sírásra az arca, marcangolta a reménytelenség. Sosem kereste az értelmet az életben, de most a létezést is fájdalmasan értelmetlennek tartotta. Ha lenne egy gomb amivel életünket az abszolút nullával tehetnénk egyenlővé, megnyomta volna. A sorra vett öngyilkossági módokat, kivitelezhetetlennek, megalázónak, vagy szánalmasnak találta. Megoldást kellett keresnie.
Be kellett vallja szerelmét, esetlen szavaira természetesen megértésen és sajnálaton kívül semmit nem kaphatott. Nem is várt el semmit sem, alig ismerték egymást. Az őszinte kitárulkozása viszont enyhülést hozott.
Gondolatai érzelmeit analizálták újra és újra. Ez a heves szerelem eddigi visszafogott érzelmi életének vulkánkitörése? Mikor kezd lohadni a tűz, hisz nincs semmi ami táplálja, szítsa? Korábbi szerelmein merengett, de azok nem voltak ehhez hasonlíthatóak. Ha más nőt hoz elé a sors, őt is így szeretné, és ez a hév csupán élethelyzete vészcsengője? Lehet-e ez után egyáltalán szerelmes, képes lesz ilyen mély és tiszta érzésre?
Végül talált valamit elfoglaltságot ami lekötötte figyelmét. A sok szerelmes vers és dal, a cicomás rímek és profán szövegek kavalkádja eggyé olvadt az agyában. A hatalmas halmazból kicsent szavakból elkezdte megalkotni saját szerelmi énekét. Egy verset e reménytelen szerelemről. Írta, csiszolta-faragta. Sietnie kellett, a projektet hamarosan befejezik, és múzsája többé nem jelentkezik. Magán életük elkülönült, nem tudta látja-e még valaha. Búcsú ajándéknak szánta.
Végül elkészült, a munkahelyén kinyomtatta. Mielőtt átadta volna, még egyszer átolvasta. Ott, az iroda fényében egyszerűnek és szánalmasnak találta. Nem igazi vers, csak egy keserédes blues, mint egy bárzenekar szerzeménye. Kisétált az irodájából és a lapot a faliújság sarkára tűzte.
A másik oldalára fordult, elhelyezkedett, de aztán mégis felkelt. Vizelni ment, egy korty bort is ivott. Visszafeküdt és gondolkodott. Hónapok elteltével ma újra találkoztak. Elfogadott egy állás ajánlatot, és a személyes egyeztetésen derült ki, hogy a nő lesz a közvetlen főnöke. Visszakozzon, megfutamodjon? Nem akart. Nagyon jól tudnak együtt dolgozni.
Még most sem tudta miért hozta az élet ilyen helyzetbe, mit ad ez a reménytelen szerelem. Reményt egy következőre?

2003