Ma reggel mikor felkeltem, s az ablakból néztem a viharban derékszögben meghajló fákat, s a kavargó port a majdnem fekete ég alatt, arra gondoltam végre valahára, itt a világvége. De aztán kiderült, hogy mégsem. Csalódottságomban megkávéztam, s fölütöttem az index címlapját, hátha mégis itt a világvége, csak ide még nem ért el. Ha a Viharsarokba ...
Mivel munkám során egyre közelebb kerülök a magyar futball jeles és jeltelen személyiségeihez, sok információmorzsa hullik körém. Például 1986-ról és Mexikóról...
Az egyik szerkesztőtársam egy alkalommal egy volt válogatott játékossal vacsorált egy asztalnál, nevét persze nem mondom, aki érdekes részleteket osztott meg a magyar válogatott ...
A kérdés költői volt, nem kell válaszolni.
Bár gondolom nem sok mindenkit érdekel mi történt velem az elmúlt három hónapban, azért leírom, elvégre ez az én naplóm, hehe.
Pont akkor volt az utolsó bejegyzésem, amikor egy elég kemény időszakom következett, ami úgy az ünnepek előtt ért véget. Egyszerre két melót nyomtam, egy offline-t, meg egy ...
De előbb fejezzük be a tegnapi történetet. Szóval először is szögezzük le, hogy az eset főszereplője nem én vagyok. Olyannyira sportszerű játékos vagyok, hogy egy kezemen meg tudom számolni hány sárgát kaptam pályafutásom során. Viszont egyben kis sunyi geci is vagyok, rengeteg piros lapot provokáltam ki az ellenfelektől. A hergelés mestere ...
A címbeli kérdés költői, a válaszokat tartsátok meg magatoknak.
Azért amúgy ragadok billentyűzetet (hogy egy ilyen igazi modoros közhellyel indítsak) mert
1. Unatkozom, ami egy melóhelyen kurva jó érzés ám.
2. Annak ellenére, hogy hónapok óta büdös szót nem írtam ide, két-három naponta mégis idekattint 10-20 fanatikus. Őket akarom meglepni, ...
...egy normális poszt. Legalábbis annak indul, aztán majd meglátjuk mi lesz belőle.
Kurva régen nem írtam ide, igazából az oldalt se nagyon látogatom már, néha felnézek az OMC miatt, meg beleolvasok pár topikba, de már rohadtul nem érdekel a póker. Ebből asszem könnyen ki is található, hogy nem játszom. Már egy jó ideje. Mivel pedig nem vagyok ...
Immár nyugodtan és elégedetten halhatok meg, kipipálhattam életem To Do Listjének legvastagabban írott pontját.
Mint azt már tegnap is írtam, ez a hét sem maradt focis kajálás nélkül, és mivel még frissek az emlékek, gondoltam meg is osztom veletek, nehogy valami a múlt homályába vesszék.
A birkapörkölt, a túrós rétes, a rengetek sör és pálinka betermelése után kb. kilenc óra magasságában fogalmazódott meg az igény a kártyázásra. Mivel mindenki sokkal ...
Múlt héten képzeljétek élőben pókereztem. Meccs után volt kajálás a csapattal, és hát ilyenkor pár sör után előkerül a pókerszett, ami ugye egy magára valamit is adó kocsmából sem hiányozhat manapság. Na leültünk, HUD-ra nem volt szükség, a hat emberből négy laza-agresszív fish ittasan, egy ismeretlen játékos a jobbamon Kálmán, a 150 kilós ...
Történt az a sajnálatos eset, hogy végignéztem minden sorozatot, amit akartam. Szavazzatok, melyik legyen a következő, mert képtelen vagyok dönteni!
Nafene, olyan régen jelentkeztem, hogy azóta még az OPHU is megváltozott. De hát ilyen egy dógozó élete. Merthogy ott hagytuk abba, hogy elsejétol munkába álltam. A meló eddig tök fasza, foleg azért, mert nagyon jó fejek a kollégák és a fonökasszony is. Most többnyire ilyen lótifuti feladatokat kapok, amiket egy jobban idomított majom is el tudna ...
Firestarter és Agyfasz kapitány kalandjai a bürokrácia nyirkos dzsungelében, avagy keserédes történet a fiatal szerzőről, akinek sertéstenyésztés közben arra is marad ideje, hogy precedenst teremtsen megyéjében.
Ez olyan szép cím lett, hogy izibe meg is kövérítem. Így. Nos, annak, hogy az elmúlt lassan tíz napban semmi érdemivel nem ...
Na, a biztosításos koma végre leszállt rólam. Úgy néz ki jól tettem, hogy nem fogadtam el a mesés ajánlatát, mert ha a Jóisten nem köp szembe az utolsó pillanatokban, akkor március 1-től munkába állok. Kopp-kopp-kopp.
Egyik legjobb barátom egy kulturális és felnőttképzési irodánál dolgozik már vagy másfél éve, kb. azóta próbál beprotezsálni oda. ...
Január
A 30K hand valóban nem jött össze a végére, még kb. három nap kellett volna. Ami ennél szomorúbb, hogy megint nem sikerült értelmes profitot felmutatni. A rakebackkel együtt persze más a helyzet, de azért ennél sokkal jobb hónapra számítottam. Látható, hogy 10K hand után egy igen jó sorozat kezdődött, melynek végén 5 beülővel EV ...
A bizonyos novella. Vigyázat, hosszú!
A vesztes
Igazán különleges nap az ember életében, amikor rájön, hogy ő egy igazi vesztes. VESZTES, így nagybetűvel. Nálam ez a nap nem sokkal a harmincadik születésnapom után, 1995. március 17-én jött el. Igen, ilyen pontosan emlékszem rá. Mint ahogyan az első csókot sem felejtjük el soha, ...
Sajnos úgy néz ki nem lesz meg a célként kitűzött 30K hand a hónapban, bár ha valami rám tör hétfőn és átmegyek pusztító-üzemmódba, akkor meglehet. Sajnos a téli alapozás megkezdődése alaposan felborította a hosszú hetek munkájával gondosan összeállított napirendemet. Fél nyolctól kezdődnek az edzések, ami azt jelenti, hogy jó esetben is fél tízre ...
Ha valaki azzal kezdi a blogpostját, hogy születésnapja van, akkor azt azzal a tudatos, vagy tudatalatti szándékkal teszi, hogy minél többen felköszöntsék. Mer az ember azt szereti. Így aztán én is. Bezony, ma van a 24. Hiphipp.
Sokszor mondtam már, hogy azért jó, ha néha kimozdulok itthonról, mert olyankor biztos lesz miről írnom. Nincs az az ...
Mostantól alaposabban megválogatom a szavaimat, mert hallottam, hogy az új médiacsendőrség vasszigorral le fog sújtani a káromkodókra, láncra fogja veretni őket, és a latexruhába és bőrtangába öltözött Grécsi tanár úr fogja a hátukon rojtosra verni a Magyar Helyesírás Szabályainak tizenegyedik kiadását.
Az mondjuk vicces, hogy pont szegény ...
BÚÉK így utólag is, remélem már minden olvasómat kiengedték már a detoxikálóból és nem csak magamnak írok.
Kezdjük gyorsan a decemberi graffal, sok szót úgy sem érdemel.
Szép, szép, csak tízszer ilyen hosszú kéne legyen. Azzal már elégedett lennék. Azért már innen is látszik, hogy egy olyan középszar játékos is, mint én, kényelmesen ...
De nehéz kimászni ebből az ünnepi punnyadásból. Kb huszonharmadika óta tegnap volt az első nap, hogy evésen, iváson és alváson kívül bármi mást csináltam volna. Mondjuk túlzásba nem vittem, de legalább nem délben keltem fel. Nem tudom, talán neveltetés, vagy genetika, de mindig bűntudatom van, ha kilencnél tovább alszom. Így aztán ma is hajnalok ...
Olyan ragyogóan szép idő van, hogy kedvem lenne kisétálni az udvarra, felkötni magam a sárgabarackfára, felvágni az ereimet egy törött kúpcseréppel és főbe lőni magam.
Hogy a búbánatba lehet ilyen takony idő?
Nem is az a baj, hogy nem lesz hó karácsonyra, hanem ez a rengeteg sár. Errefelé ugyanis nem terem annyi beton, úgyhogy ilyenkor az ...
Kicsit megkésve, de itt a novemberi graf.
Sok szót nem érdemel, kevés játék, ingadozó winnings, de legalább a red line jó :) Ez még a tobet grsfja, de decembertől termet váltottunk, a Maxiplayen folytatjuk. A váltást a sokkal magasabb rakeback indokolta. Kurva vagyok, ott szopok ahol többet adnak érte.
Nem rossz terem az a Maxi, bár ...
Mozgalmas egy három héten vagyok túl, az már tuti. Ugye itthon volt écsapám, ennek örömére ki is festettük az egész házat belülről, ami ugye nem kis meló. Ezen felül minden napra kitaláltak még valami mókát, hogy senki ne unatkozzon. Így aztán csak este lett volna időm pókerezni, de azokat meg különféle alkoholos italok mértéktelen vedelésével ...
Az utóbbi hetekben aztán tényleg semmire nem volt időm, nemhogy blogolni. Nademajdmost. Mivel is kezdjem?
Kezdjük azzal, hogy berakom az októberi grafomat. Íme. (jobb klikk, kép megjelenítése, és látszik nagyban is)
Mint ahogy az előző postomban írtam (asszem...) nagyon szépen látszanak a grafikonon az elmúlt hónap történései. Az ...
Sajnos ez a hónap nem úgy sikerült pókeres szempontból, ahogy terveztem. Hátra van még pár nap, de nagy csoda nem fog történni szerintem. Elsején még úgy gondoltam, hogy sokat fogok játszani, és sokat fogok nyerni, de nagyon úgy néz ki, hogy kevés játékkal bukok elég sokat. Sajnos nem tudok eleget játszani, ebben eddig egyedül ez a hét a kivétel ...
Megint túl vagyunk az idei búcsún, ami kb. a legnagyobb és egyetlen népesemény errefelé. Teljesen szokványos volt, sok árus, sok ember, igazából ki sem akartam menni, de mondom azért egy kürtős kalácsra csak jó vagyok, még ha pofátlanul drágán is árulták. Plusz le is akart húzni a hülye picsa. Négyet vettem (nem magamnak) persze előre kellett ...
Hogy megy a póker?
Nem is tudom. A legelső Tobetes sessiönöm nagyon jól sikerült, élveztem a játékot, teljesen koncentrált voltam, igyekeztem betartani Topin instrukcióit, és ami a legjobb, nyertem. A második napon is nyertem, de éreztem, hogy már nem figyelek annyira, és nem gondolom át rendesen a partikat. Meg is lett az eredménye, 100 hand ...
Mint ahogy már a megjegyzéseknél is írtam, a végzet hamarabb ért utol engem, mint ahogy én értem volna utol az FD bónuszt. Amilyen jól gyűltek a pontok a turbó DON-okkal, olyan jól fogyott a bankroll is. 14 buyin plusz után 30 mínusz következett, és paff, maradt 7 dollárom. Az utolsó nap kurva vicces volt, 80-20-at nem tudtam nyerni, nemhogy ...
Kis helyzetjelentés, hátha érdekel még valaki élek-e vagy sem.
55%-nál járok a bónusszal, és 8 nap van hátra. A bankroll 171 dollár. A helyzet tehát nem rózsás. A héten vissza kellett lépnem NL10-re, ahol persze nem jönnek úgy a pontok, sőt, sehogy se jönnek. Már-mát ott voltam, hogy hagyom a francba az egészet, annyira kilátástalannak tűnt az ...
A bónuszból teljesített: 37%
Hátralévő pontok: 2532,27
Hátralévő napok:18
Egyenleg: $276,42 (-$230,34)
Hand: 19,744
Lejátszott handek a hóónapban: 13.203 Ahogy az várható volt, beütött a crach. Az utolsó 3 sessiönöm alatt (9 óra játék) 13 beülőt buktam el. Ebből hét és felet tegnap este. Katasztrófa. Az utolsó két órában már csak ...
Az állás:
A bónuszból teljesített: 29%
Hátralévő pontok: 2888,58
Hátralévő napok: 22
Egyenleg: $534,35 (+$27,59)
Lejátszott handek a hóónapban: 13.203
Ma hat órát játszottam, ami pontosan 2500 handet jelentett. A sorozatos szopások csak jöttek és jöttek, egész nap max 5 értelmes kaszát tudtam vinni. A 2-3 outok meg csak repkedtek. ...
Az állás:
A bónuszból teljesített: 25%
Hátralévő pontok: 3021,85
Hátralévő napok: 23
Egyenleg: $500,44 (-$6,32)
Az utolsó 2 nap kurva szarra sikeredett, ma este már kissé helyrejött a dolog. Tegnap és ma délelőtt viszont katasztrófa volt. Egy épkézláb kasszát nem tudtam vinni, amivel meg lehetett, azzal le is vertek, a jó lapjaimra meg ...
Az állás:
A bónuszból teljesített: 21%
Hátralévő pontok: 3215,80
Hátralévő napok: 25
Egyenleg: $577,56 (+$70,80)
A fősulis buli miatt múlt éjjel a kóterben aludtunk, délre értünk haza, így ma csak 1300 handet játszottam. Ami másnaposan azért nem rossz. Érdekes, hogy az utolsó három napon az volt a forgatókönyv, hogy délelőtt buktam 1-2 ...
Így állunk most:
A bónuszból teljesített: 19%
Hátralévő pontok: 3296,20
Hátralévő napok: 26
Egyenleg: $534,58 (+$27,82)
Az esti session fősulis buli miatt elmarad, becsszó pótolom. :-)
Azok kedvéért, akik velem együtt szeretnének izgulni a Bettson FD bónusz ügyében, igyekszem minden nap végén beírni az állást, hogy együtt vágjuk a centit. Szóval.
A bónuszból teljesített: 16%
Hátralévő pontok: 3388,01
Hátralévő napok: 28
Egyenleg: $441,99 (- $64,77)
Szóval így. Kezdek visszakapaszkodni a -150-ből, ezt a napot már ...
Fel se tűnt, hogy a legutóbbi bejegyzésem a 700., legutóbbi megjegyzésem pedig a 2900. volt Éljen, éljen!
Ma a lehetetlen küldetésről fogok írni, mely ma vette kezdetét, s tart egészen október negyedikéig. A küldetés nem más, mint kijátszani a Bettson FD bónuszát. Miért lehetetlen? Nos azért, mert egyéb elfoglaltságaim miatt az első hónapban ...
Na, elkezdődött. Hajnalok hajnalán elindulok a boltba, és éppen a paprikákat válogatom nagy gondossággal a csirkeperkeltemhez, amikor valaki hátulról karonragad, és elkezd húzni. Ágyebugye hát héhahó, nyögök fel, s kiejtem kezemből a legszebb paprikát a boltban, amire még a levegőben rácsap egy Pókermberi reflexekkel megáldott mammer. Megfordulok, ...
Hosszas töprengés után rájöttem igazából miért is hagyta abba Alonso a 100K Challenge-t. Az mind kamu, hogy nem tudott alkalmazkodni, meg szarul játszott, meg bukószéria. Bullshit. Egyszerűen nem bírta idegekkel az Ongame szoftverét. Ami egy kínzóeszköz. Ha Guantanamóban rendszeresítenék, a leggonoszabb és legkegyetlenebb terrorista is sírva ...
Egy átlagos hétfő délelőtt
Valami furcsán vinnyogó hangot hallok. Először halkan, majd egyre hangosabban. Nem tudom milyen madár volt, de sikerült felébresztenie. Pedig Jessica Alba már mind a két melltartópántját lefejtette szőke haja rejtekéből éppen csak előbukkanó kecses vállairól. Megnézem az órát, fél kilenc. Oldalra pillantok, ...
Tessék, csak panaszkodnom kellett egy kicsit a melegről és máris kellemes 25 fok van. Ez a nekem való idő.
Valamelyik nap néztem a Pókerarcokat a tv-ben, és alaposan megjött a kedvem a játékra. Persze nem játszottam, csak eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha. Április óta nem játszottam komolyabban, de egész évben is csak valami 40K handet. ...
Fene enné meg ezt a meleget. Két hete alig tudok aludni, mert álmomban is izzadok, mint Fekete Pákó a szép kiejtés versenyen. Múlt héten már muszáj volt kicsit strandolni, gondoltam felfrissülünk, meg hátha lesz egy kis színem is, mert úgy néztem ki mint egy pigmenthiányos svéd informatikus.
A felfrissülés jól összejött, a hideg medence is ...
Yeah, let them fuckin hit, visszamentem ugyanis focizni. És kurva jó érzés. Ismét felvehetem hát a hannibal mester által rám ruházott nemes fockovicsta címet. Már lement két edzés, van egy kis izomláz (olyan izmokban, melyek létezését másfél évig el is felejtettem) de iszonyúan jól érzem magam. Ráadásul úgy ...
A minap bankban jártam ami alapjáraton is mindig egy izgi történet. Valami rejtélyes oknál fogva elnyelte az ATM a kártyámat, mondom csak szólok. Ez is tök jó, kiírja a gép, hogy tranzakció törölve, vegyem el a kártyámat. Erre beszippantja. Na mindegy.
Megyek a helyi bankfiókba délután, és mivel nem vittem magammal harisnyát, várakoznom kellett. ...
Márpedig Lampard gólja szabályos volt
Írok már egy kicsit mielőtt kezdődik a következő meccs :-) Sok szabadidőm nincsen mostanában, hogy pörög a vb, úgyhogy például a pókerrel nem kell stresszelnem magam. Mégis megtalált, ma azzal álmodtam. Egy kocsmában pókereztünk, amikor ránk törték az ajtót a kommandósok. Gyorsan átültünk egy olyan asztalhoz, ahol magyar kártya volt kiosztva, és ...
Tegnap olyat tettem, amit még soha. Neten visszakerestem és megnéztem egy parlamenti közvetítést. Durva, de muszáj volt látnom Viktor beszédét, annyit magasztalták mindenfelé. Megnéztem, mondjuk bele-bele tekergettem, de ne mondjátok el neki. A gazdasághoz annyira nem értek, hogy meg tudjam ítélni a 29 pontját, meg egyébként is, se közszférában ...
Ma már eljutottam oda, hogy elindítottam a pókerklienst. Nézegettem a lobbit, mennyi pénzem van, milyen asztalok, stb. Szinte már be is ültem játszani. De azért még annyire nem gyógyultam meg. Vagyis lehet, hogy pont most gyógyultam meg, hogy nem pókerezek. Már ezt is furcsa leírni, hogy póker. Mintha soha nem is játszottam volna, csak egy hosszú ...
Rammstein új klippje művelődés céljából rakom be:
Mi van velem? Nem sok. Vissza kellett kapcsolni a fűtést bazz, mert lefagy a seggünk. Május végén. Shit wheather.
Egyébként megvagyok, attól függetlenül, hogy nem írogatok ide. Csak éppen egyáltalán nem foglalkozom a pókerrel. Ma megpróbáltam beloginolni a ...
Jvő héten koncert wáhháhááá!
Basszus, pont egy hónapja írtam ide utoljára. Shame on me. Pedig sok minden történt velem, csak épp időm nem volt írni. Meg mondjuk kedvem se nagyon. A legfontosabb, hogy egyedül maradtam. Mint az ujjam. Immár elmondhatom, hogy az összes családtagom elmenekült a közelemből. Szüleim ...