A Leicester-csoda nyomában

Ha a Leicester City csodálatos menetelésére gondolunk az angol bajnokságban, rögtön felszökik a szemöldökünk. Hogyan csinálták? Mi a titok? Hogyan lehetséges, hogy a két éve még újonc és a tavaly mindössze 14.helyen végzett csapat most féltávnál vezeti a bajnokságot? Az igazi csodára ugyan még 12 fordulót várni kell, a Leicester ugyanakkor máris bebizonyított valamit: kis pénzből is lehet nagy focit csinálni.

Pénz nélkül ugyanakkor semmilyen focit sem lehet csinálni, így aztán én is a pénzügyeknél kezdem a csoda okának kutatását. Az angol Premier League abból a szempontból egyedülálló, hogy talán itt osztják szét legigazságosabban a televíziós pénzeket. A belföldi tévés pénzekből egy csapat három csapon keresztül kap pénzt:

1. A teljes befolyt összeg 50%-át egyenlő arányban osztják szét a 20 csapat között. A 2015/16-os szezon becslései szerint ez klubonként körülbelül 54,1 millió fontot jelent majd. Helyezéstől függetlenül, tehát a kiesők is biztosan kapnak ennyit.

2. A teljes összeg egyik 25%-át a bajnoki helyezések függvényében osztják ki. Az utolsó helyezett ebből a pénzből 1,23 millió fontot fog kapni, az összeg minden helyezéssel 1,23 millióval nő egészen a bajnokig, aki 24,7 millió fonttal lesz gazdagabb.

3. A fennmaradó 25%-ot az élő közvetítések alapján számolják, 875,000 font jár minden élőben közvetített meccsért, de legalább 8,75 millió font.

Ezek alapján a Leicester City tavalyi, 14. bajnoki helyezése egészen pontosan 71 millió és 608 ezer fontot hozott a klub konyhájára, plusz 240 font sörpénzt is. Viszonyításképpen, a bajnok Chelsea 98 millió fonttal lett gazdagabb, a különbség tehát mindössze 27 millió font. Ne feledjük, ebben csak a televíziós pénzek vannak benne, mindenféle szponzori pénzek, támogatók, ajándéktárgyak, jegybevétel.

Összevetésképpen, ha a Leicester a spanyol bajnokságra nevezett volna a 2014-15-ös szezonra, akkor 14. helyével mindössze 20 millió fontot kaszált volna, szemben a bajnok Barcelona 140 milliójával.

Láthatjuk hát, hogy a Leicester már azzal hatalmas összegekhez jutott, hogy sikerült felkapaszkodnia a Premier League-be, stabil hátteret biztosítva ezzel a klubnak. De legalábbis nagyobb esélyük van beleszólni a nagyok dolgába, mint egy spanyol kiscsapatnak. A pénz azonban nem minden.

A Leicesternek ugyanis pénzügyei alapján semmiféle keresnivalója nem lenne a bajnokság élén, de még a legjobb tízben sem. Lássuk például a Premier League 2015-16-os szezonjának bérköltségeit, klubokra lebontva:

1. Chelsea.........215 millió font
2. Man United...203 millió font
3. Man City........193 millió font
4. Arsenal..........192 millió font
5. Liverpool.......152 millió font
.
.
17. Leicester City 48 millió font.

Bérköltségük tehát sokkal alacsonyabb riválisaiknál. Sőt, a teljes csapatuk értéke is mindössze 127 millió font, szemben a Manchester City 501 milliójával, vagy a Chelsea 490 milliójával.

A pénz tehát fontos, de nem minden. Talán egyszer a top klubok is rájönnek, hogy a 40 millió fontért vásárolt játékos nem játszik négyszer jobban, mint a 10 millió fontért vett, és talán arra is, hogy a tudatos csapatépítés sokkal jövedelmezőbb, mint az ad hoc elköltött 100 milliók. Hiszen a rengeteg pénz elköltése után a Manchester City is csak egyetlen (hatalmas mákkal és a QPR hathatós segítségével megnyert) bajnoki címet tud felmutatni, és ugyanezen az úton indult most el a Manchester United is.
De mégis hogy a fenébe került a bajnoki tabella élére egy ilyen, angol viszonylatban szegény csapat, kiugró igazolások nélkül?


1. Jó helyen vannak, jó időben.

A Premier League mezőnye az utóbbi tíz évben soha nem volt ennyire kiegyenlített, mint idén. A Leicesternek jelen pillanatban 53 pontja van, az utóbbi tíz évben soha egyetlen csapat sem tudta ilyen kevés ponttal vezetni az angol bajnokságot 26 forduló után. Az alant következő hevenyészett táblázat ezt hivatott szemléltetni, benne láthatjuk az utóbbi tíz évben mely csapatok vezették a bajnokságot 26 forduló után, hány pontjuk volt ekkor, és a Leicester mostani eredménye akkor milyen helyezést jelentett volna.

2014/15...Chelsea...60 pont...Leicester 3. hely
2013/14...Chelsea...60 pont...4. hely
2012/13...MU.........65 pont...2. hely (holtversenyben)
2011/12...MU.........65 pont...3. hely (hv)
2010/11...MU.........57 pont...2. hely (hv)
2009/10...Chelsea...61 pont...4. hely (hv)
2008/09...MU.........62 pont...4. hely
2007/08...Arsenal...64 pont...4. hely
2006/07...MU.........66 pont...3. hely
2005/06...Chelsea...72 pont...3. hely

Láthatjuk, hogy ha bármely másik évben ismétli meg ezt a fantasztikus teljesítményt a Leicester, akkor is csak a 3-4. helyért harcolhatnának. Teoretikusan természetesen. Ez pedig elvezet minket a következő ponthoz.


2. Gyengélkedő riválisok

A Chelsea borzalmasan kezdte a szezont, majd most úgy tűnik, talán magukra találnak. A City erősen kezdett, majd leeresztett, a Manchester United pedig gyengén kezdett, és még gyengébben folytatta. Egyedül az Arsenal volt képes épkézláb formát bemutatni, erről jelenlegi helyezésük is tanúskodik. A Tottenham még képes lehet felkavarni az egyébként már régen nem álló vizet, de az előrelépésüket múló fellángolásnak érzem jelenleg. Nagyon ritka, talán példa nélküli a Premier League történetében, hogy a TOP4 csapatból az összes egyszerre fusson ilyen pocsék szezont, a Leicester pedig ügyesen ki is használta ezt, és a surranó pályán mindenkit beelőzött.


3. James Vardy

James Vardy-t nem csak azért emelem ki, mert régi kedvencem, Ruud van Nistelrooy rekordját is megdöntötte az egymás utáni meccseken lőtt gólokat tekintve, hanem azért, mert nélküle, és hű fegyverhordozója, Riyad Mahrez nélkül nem tartana itt a Leicester, ahol. Ráadásul Vardy a semmiből tűnt elő. Sok helyen lehetett olvasni, hogy öt éve még az angol ötödosztályban játszott, nos ez nem igaz. Vardy ugyanis a 2009/10-es szezonban a Stocksbridge Park Steels játékosa volt, mely az angol liga nyolcadik osztályában szerepelt akkor. Vardy pedig heti 30 fontot keresett. Azóta 5 különböző csapatban 303 meccsen 168 gólt lőtt, ami kifejezetten jó arány. Valahogy azért ez a nagy klubok tehetségkutatásának is kritikája, egy megfigyelő sem vette volna észre Vardyt? Vajon hány ilyen tehetség kallódhat még az angol ligarendszerben? Nem hiába hallani egyre többször, hogy az angol tehetségek nem kapnak elegendő lehetőséget a sok külföldi játékos miatt, akik sok esetben nem teljesítenek olyan jól, mint amennyit fizettek értük a klubok.


4. A csapat ereje

A kemény munka legyőzi a tehetséget, ha a tehetség nem dolgozik elég keményen. Bölcs mondás, és igen találó erre a helyzetre. Biztosak lehetünk benne, hogy a Leicester City öltözőjében a legnagyobb az egység a Premier League csapatok között, mindenki eltökélt, és mindenki egyformán húzza egy irányba azt a bizonyos szekeret. A csapat gerince 2011-2012 óta együtt van, az új igazolásokat pedig remekül sikerült beilleszteni. Nem tudom mondta-e valaha valamelyik nagy hadvezér, de zsoldosokkal nem lehet csatát nyerni, mert a zsoldosok fognak először szétszaladni, ha rosszra fordul a helyzet. Láthattuk ezt a Chelsea-nél, és láthatjuk ezt a Manchester Unitednél is. Hiába a nagy nevek és az elszórt tízmilliók ha nem lehet őket egységbe kovácsolni, és nincs tudatos csapatépítés.


5. Végy egy jó (?) edzőt.

Ian Hollowaytől kezdve Paulo Sousán át Sven-Göran Erikssonig sok edzőnek tört bele a bicskája a Leicesterbe, mígnem a megfelelő kézbe került a gyeplő. Claudio Ranieri egyszer már majdnem csodát tett egy angol csapatnál: Az Abramovics éra elején 49 év után a legerősebb Chelsea-t rakta össze (mondjuk volt rá 120 millió fontja) és a csapatot a második helyre kormányozta. Pechje volt, hogy az Arsenal pont akkor futotta legendás, veretlen szezonját. Ennek ellenére nem lehetett könnyű összefogni egy olyan csapatot, melyben olyan problémás jellemek feszültek egymásnak, mint Joe Cole, Mutu, Veron és Crespo. Ranieri sosem tartozott a legjobb edzők közé, sőt, topcsapatok élén kifejezetten pocsék teljesítményt nyújt, de a kisebb kluboknál rendre csodát tesz. 2006/07-ben megmentette a kieséstől a Parmát, de a Juventust csak 3. illetve 2. helyre tudta kormányozni, majd kirúgták. A Románál sem volt sikeresebb, a 2009-10-es szezonban hiába futottak egy 23 meccses veretlen sorozatot, és vezették sokáig a bajnokságot, végül csak a második helyre értek oda. Ráadásul az olasz kupa döntőjét is elveszítették, Ranierit pedig ismét kirúgták. Következett az Inter, ahol szintén nem sok babér termett neki, ki is rúgták. A Monacóval aztán a klub történetében először megnyerte a másodosztályt, a következő szezonban pedig bajnoki második lett a csapattal. Majd kirúgták. A görög válogatott élén is megbukott (4 meccs, 1 döntetlen, 3 vereség) innen is kirúgták. Majd jött a Leicester, amit mintha pont Ranierinek találtak volna ki. Kis csapat, ki elvárásokkal, nincs nyomás, nincs eredménykényszer, nincsenek különleges elvárások. Ranierinek ez pedig szemlátomást szárnyakat adott, és lubickol új szerepében. Talán a végén még az is kiderül, hogy jó edző.

Bár a Leicester-csoda titkát végül nem sikerült maradéktalanul megfejtenünk, talán már jobban átlátjuk, melyek azok a tényezők, melyek miatt ez a kis, szimpatikus csapat ilyen messzire jutott, és példát állított minden hasonló cipőben járó klubnak. Akárhogy is, én szurkolni fogok azért, hogy a Leicester történelmet írjon, és fityiszt mutasson a pénzeszsák topcsapatoknak.