Firestarter naplójának hétszázhuszonhatodik bejegyzése
- 2011-03-17 18:31:36
- Firestarter18
Nafene, olyan régen jelentkeztem, hogy azóta még az OPHU is megváltozott. De hát ilyen egy dógozó élete. Merthogy ott hagytuk abba, hogy elsejétol munkába álltam. A meló eddig tök fasza, foleg azért, mert nagyon jó fejek a kollégák és a fonökasszony is. Most többnyire ilyen lótifuti feladatokat kapok, amiket egy jobban idomított majom is el tudna végezni, de párszor már megcsillantottam fogalmazási, számtech, angol, meg egyéb képességeimet is. Az is jó, hogy végre emberek között vagyok, ebben az évben annyi embert ismertem meg, mint elotte évek alatt se. Köztük jó pár CSH-s fazont is (csekély hibás, itt így nevezik virágnyelven az ütodötteket).
Az egyik vehemens apuka pl. be kíván perelni minket, mivel a múlt héten megrendezett népdaléneklési versenyen a zsuri nem juttatta tovább a kislányát. Annak a versenynek történetesen én voltam a társrendezoje, így magam is hallottam, hogy a kislány nem egy pacsirta. Mondta is a zsÄ1Äri, hogy kategóriánként két ember mehet tovább, de ha valaki nem üti meg a mércét, akkor lehet akár a legjobb is, nem mehet az országos döntore. Ez egyébként ahogy megtudtam ilyen pereskedo apuka (egyébként valami karbantartó vagy mi) úgyhogy nem viccelt.
A másik ilyen CSH-s fazon a közelmúltból egy médiamágus fickó, akinek az volt a dolga, hogy csináljon egy tv-s reklámszpotot az egyik rendezvényünkhoz. El is küldte, leültünk nézni, de látjuk, hogy valami nem stimmel a benne lévo magyar zászlóval. Pontosabban a címerrel. Hát a tehetséges kolléga nem a Királyi Magyarország címerét montírozta oda? Angyalokkal, a horvát piros-fehér kockás motívummal, mindennel. Ejsze mondom ez se töri szakot végzett. Aztán kb tíz percig magyarázták neki, hogy ezt miért nem lenne szerencsés leadni a tévében, szegény igen lassan fogta fel.
Úgyhogy elvagyok bent, mint a befott. Néha azért strapás, foleg ha rendezvény vagy valami más hülyeség van, olyankor azért rendesen lefáradok agyilag estére. Azért próbálok minden este játszani, és akkor milyen szépen átkötöttem mondanivalómat a pókerre.
Immár NL20-on kergetem a halakat, eddig inkább több, mint kevesebb sikerrel. Három napja léptem fel, azóta hat beülot szereztem, úgy, hogy volt egy pár igen csúnya lemák, aminek a rossz végén voltam. De kb. EV szerint alakultak a dolgok. Valahogy nekem mindig jobban ment a játék az agresszív majmok ellen, mint a passzív kacsák ellen. És azért van különbség NL10 és NL20 között. Sokkal több a pre 3bet, van már light4bet, postflop trükközések. És hát persze mérhetetlen agresszió. Eddig a tanulság az, hogy itt a legnagyobb fegyver a check.
Korábban Topin mutatott pár handet magasabb limitrol, ahol a csókák durrnak meg isildurnak képzelik magukat, és nyomják bármijük van ha egy kis gyengeséget éreznek. Nem szoktam hh-kat betenni, de most kivételt teszek, hogy lássátok mire gondolok.
Game # 2128994543 - Texas Hold'em No Limit € 0.10/0.20 - Table "Torup"
Players(max 6):
PongLenis (€ 20.00 in seat 1)
BRBu1ld3r (€ 4.00 in seat 2)
hmmmaces (€ 48.48 in seat 3)
helloyoyo (€ 34.08 in seat 4)
MyAcesUp (€ 21.12 in seat 5)
XIVAndor (€ 20.00 in seat 6)
Dealer: hmmmaces
Small Blind: helloyoyo (0.10)
Big Blind: MyAcesUp (0.20)
PongLenis was dealt: Ac - As
PongLenis Raise (0.60)
BRBu1ld3r Fold
hmmmaces Fold
helloyoyo Fold
MyAcesUp Raise (1.50)
PongLenis Raise (4.40)
MyAcesUp Call (3.30)
Flop 3h - 6h - 9d
MyAcesUp Check
PongLenis Check
Turn 3h - 6h - 9d - 9h
MyAcesUp Bet (7.00)
PongLenis All-In (15.00)
MyAcesUp Call (8.00)
River 3h - 6h - 9d - 9h - 7c
MyAcesUp shows: 7d - 6d (two pairs, Nines and Sevens)
PongLenis shows: Ac - As (two pairs, Aces and Nines)
PongLenis wins: € 38.10 (with two pairs, Aces and Nines)
Rake: € 2.00
Game ended 2011-03-15 21:55:51 CET
Game # 2129043021 - Texas Hold'em No Limit € 0.10/0.20 - Table "Torup"
Players(max 6):
PongLenis (€ 39.55 in seat 1)
HornsUP (€ 21.79 in seat 2)
hmmmaces (€ 59.78 in seat 3)
helloyoyo (€ 31.08 in seat 4)
MyAcesUp (€ 21.82 in seat 5)
XIVAndor (€ 21.20 in seat 6)
Dealer: MyAcesUp
Small Blind: XIVAndor (0.10)
Big Blind: PongLenis (0.20)
PongLenis was dealt: Jh - Jd
HornsUP Fold
hmmmaces Raise (0.70)
helloyoyo Call (0.70)
MyAcesUp Call (0.70)
XIVAndor Fold
PongLenis Raise (2.20)
hmmmaces Fold
helloyoyo Fold
MyAcesUp Call (1.70)
Flop 3h - 8h - 2s
PongLenis Bet (3.15)
MyAcesUp Call (3.15)
Turn 3h - 8h - 2s - Kd
PongLenis Check
MyAcesUp Bet (9.10)
PongLenis All-In (34.00)
MyAcesUp All-In (7.17)
PongLenis Payback (17.73)
River 3h - 8h - 2s - Kd - Kh
PongLenis shows: Jh - Jd (two pairs, Kings and Jacks)
MyAcesUp shows: 5c - 5d (two pairs, Kings and Fives)
PongLenis wins: € 42.89 (with two pairs, Kings and Jacks)
Rake: € 2.25
Game ended 2011-03-15 22:21:48 CET
Az ellenféllel többször játszottam már NL10-en de ott még normális volt. A PT-ben is valami 25/20-as stat volt róla 50-es agresszióval, de itt NL20-on valami megszállta szegényt, mert amint egy kis gyengeséget vélt felfedezni emelt és 3betelt orrba szájba mindegy mi volt a kezében vagy az asztalon.
Úyghogy most itt tartok, igyekszem, hogy legalább 20K hand összejöjjön hó végére, de ha teljesen zokni állapotban vagyok, akkor nem ülök le játszani, mert annak csak rossz vége lehet.
Na, most látom az új motor meggyalázta a bejegyzésemet, én aztán újra nem írom, kódfejtok elonyben. A fejléc egy próbálgatás eredménye, nem lettem bogaras, majd késobb szerkesztek valami faszát.