Így lehettek menő költők

Ha vesszük a fáradtságot és költővé válunk, akkor egy egészen új és ismeretlen világ kapuin léphetünk be: minden évszakban hordhatunk sálat, szőrös hónaljú bölcsészlányokat vághatunk gerincre, sőt akár még liberális pártot is alapíthatunk. De hogyan fogjunk hozzá? Gyorstalpaló kezdőknek.

Verset írni mindenki tud. Sőt, mindenki írt is már verset életében, legalább egyszer. Vagy irodalomórára, vagy hatodikban a szőke kislánynak a szomszéd padba, esetleg tizenhét évesen hosszú hajat növesztve, önmegvalósítás okán. Még én is írtam verseket ifjú koromban. Körülbelül tizenöt darab papírra vetése után jöttem rá, hogy ehhez nekem sem türelmem sem tehetségem sincs. Nincs is ezzel semmi baj, az emberiség 99,99 százalékának ugyanúgy nincsen tehetsége a versíráshoz. Verset írni ugyanis könnyű, jó verset írni igazán nehéz. Szerencsére nekünk egyáltalán nem kell jó verset írnunk ahhoz, hogy költők lehessünk. De erről később, kezdjük az alapokkal.

Először is le kell szögeznünk, a költősködésből nem fogunk meggazdagodni. Minden költő, még a jók is szegényen halnak meg, hát még akkor a rosszak. Szerencsétlen József Attila is odaadta volna a fél karját azért, hogy egyszer libacombot ehessen. Aki tehát a gyors meggazdagodást keresi, az inkább most lapozzon tovább, vagy inkább kattintson erre a posztra. Nem fogunk meggazdagodni, híresek is csak közepesen leszünk, akkor meg minek vesződni?

Azért, mert a költővé válással egy új világ nyitja meg előttünk kapuit, egy olyan fennkölt birodalom, mely csak a kiválasztottakat fogadja magába. Főleg fiatalon, bölcsészegyetemen eltöltött 10-12 évünk alatt fogjuk élvezni eme különös birodalom kincseit, és egyúttal megalapozhatjuk további életünket is. Szakállat, vagy egyenesen bajuszkölteményeket növeszthetünk, megkaphatjuk bármelyik elsős bölcsészlányt (vagy bölcsészfiút), akiket nem kapunk meg azok majd fizetik a rozéfröccsünket valamelyik budai romkocsmában, felolvasóestekre járhatunk mint meghívott vendég, dedikálhatunk, különböző on- és offline magazinokban jelenik meg az arcképünk, akár még az ATV-be is behívhatnak interjúra. Végső soron a politikában is megvethetjük a lábunkat, mint elhivatott liberális szószólók. Menők leszünk. Jampik. Értelmiség. Valakik. A közízlés formálói. Mélyenszántó soraink Facebook idézetgyűjteményekben jelennek majd meg, ha ügyesek vagyunk még C-kategóriás celebbé is válhatunk.

Na, de hogyan fogjunk hozzá? Először is tisztázzuk, mi a vers? Ritmikus szöveg, vágja rá minden harmadikos diák. Rossz válasz. Ma már MINDEN vers lehet. Ha csak a jó verseket tekintenénk verseknek, és csak a jó verseket író embereket tekintenénk költőnek, akkor honnan lehetne ennyi költő? Pont fennebb írtam, hogy jó verset nehéz írni, ez a lényeg. Nem kell nekünk azzal vesződni, hogy rímeket faragunk, meg szótagszámokat számolunk, ne adj isten harcba szállunk a jambikusok ellen. Elég, ha közepesen pocsék verset írunk. A vers fogalma ma már olyan, mint a közpénzé: relatív.

Ha pedig írtunk egy pocsék verset, akkor találjunk ki hozzá egy stílusirányzatot, és magyarázzuk meg azzal a vers pocsék voltát, hogy ez egy új irány, mely meghaladja korát, s az avatatlan fülek s elmék nem is érthetik meg magvas gondolatait. Ha ugyanis a kutyaszarra elég sokan és elég meggyőzően mondják, hogy franciakrémes, akkor a nagyérdemű egy idő után boldogan fogja elmajszolni a kutyaszart.

Ne törődjünk se formával, se tartalommal, az igazi költő nem hagyja, hogy elméje burjányainak s képzelete szállongásának bármiféle barikádot emeljen holmi évszázados szúette szokásjog. Tessék, ha a fenti sort például másképpen tördelem, máris van egy versünk:

Az igazi
Költő
Nem hagyja,
Hogy elméje burjányainak
S képzelete szállongásának
Bármiféle barikádot emeljen
Holmi Évszázados
Szúette
Szokásjog

Ennyi. Ez a mai magyar irodalmi elvárások szerint egy vers, akármennyire is tiltakoznék ellene. Előállításához kevesebb, mint fél percre volt szükség, és ráadásul még egy alliterációt is sikerült készítenem. De hogy jobban megértsétek hol is tart a kortárs irodalom, hoztam pár valódi példát, melyeket valódi irodalmi folyóiratokból szemléztem.

,,varázslatos géntérképek, amelyekből kirajzolódik
egy-egy kerület alaprajza. A testük szarkofág,
amelyben bebalzsamozva álmodja álmait az ész.
A kozmosz egy halálos tetraéder"

,,buborék vagyok ízesített vizek palackjában,
máskor meg kirakati baba szőke parókával a fejemen"

,,Vers volt Ádám és Éva szájában a kukacos alma
királyok fején vers a korona
vers volt Hawking tolószékén a kerék"

Ennyi. Ilyen verseket napestig lehet írni a megfelelően hatásos szavak random sorrendbe helyezésével, s már ki is nevezhetjük magunkat költőnek. Kötetünk jelenik meg, s elindulhatunk a fent említett úton, bezsebelni jól megérdemelt munkánk gyümölcseit. Nem mondom, hogy ezek rossz versek, csak arra próbálok célozni, hogy ,,Hawking tolószéke" helyett nyugodtan írhatott volna a művész akár ,,Lendvai Ildikó szemüvegét" is, a tetraéder helyett pedig oktaédert, a tartalom nem változott volna. Ha pedig egy versben bizonyos szavakat kényünk-kedvünk szerint kicserélhetünk úgy, hogy az értelem s érzelem szemernyit sem változik, akkor az nem vers. Az bullshit. Kamu. Látszat. Jól hangzó semmi. Lufi. Átverés. De pont ez kell nekünk, ennél könnyebb dolgunk lesz nekünk is költővé válni.

Egy jó költői nevet feltétlenül választanunk kell azonban, Kovács Jánosként senki nem lett még a romkocsmák hőse. Ajánlatos minél különösebb nevet választunk, mely mögött sejtelmes tartalmat és bölcs gondolatokat feltételezhet az értő közönség. Lehet ez például Filánszky Antal Szilárd (az ipszilon használata erősen ajánlott). Ez tökéletes költőnév, ráadásul monogramunk mindenkiben mély nyomot fog hagyni, de erről már írtam korábban. Innen nincs más dolgunk, mint beiratkozni óegyiptomi költészet-görög színháztörténet szakra, venni egy vastagkeretes szemüveget és egy lenemvehetős sálat, elcsórni nagyapánk szvetterét, és a kínaiban venni egy dorkó tornacipőt. Összeeszkábálunk tíz tizenöt verset, kötetbe rázzuk őket, és készen is vagyunk. Menthetetlenül költők lettünk. Irány a hírnév.

Igazán jó dolgunk azonban akkor van, ha senki nem akarja kiadni a verseinket. Ekkor Meg Nem Értett Költők lettünk, akiket még jobban keblére ölel s dicsfénybe emel a szintén Meg Nem Értett Költőkből álló hallgatóság. A kör bezárul. A gödör kész. A költészet koporsójába az utolsó szöget is béverik.