Miért halott a magyar sportújságírás?

Aki figyelemmel követi a magyar online sportoldalak tevékenységét, az talán már maga is elgondolkodott a kérdésen. Silány minőségű cikkek, kattintás-vadász címek, tárgyi tévedések, bicskanyitogató stílus, bulvárhírek. De mi ennek az oka? Kulisszatitkok, bennfentes infók következnek, melyek segítségével jobban megérthetitek, hogyan ver át titeket a média.

Aki valamennyire ismer, az tudja, hogy korábban szerkesztőként dolgoztam az egyik legnagyobb magyar sportoldalnál. Sporton most természetesen futballt értünk, mert még mindig ez Európa legnépszerűbb sportága, ezzel lehet a legtöbb hírt eladni és erre kíváncsiak a legtöbben.

A futball azonban - mint minden sportág - újságírás szempontjából egész egyszerűen egyhangú és unalmas. Egy átlagos keddi napon nem történik sok érdekes dolog, amiről írni lehet. Nem miden nap történik ugyanis hatalmas szenzációt jelentő átigazolás, vagy botrány, vagy egyáltalán valami olyan esemény, ami legalább minimális hírértékkel bír. Beharangozókat és meccstudósításokat ma már a kutya nem olvas, az eredményeket kismillió oldalon meg lehet nézni. Mit csináljon tehát az egyszeri újságíró?

Normál esetben az újságíró feladata nem csak az, hogy szolgamód kimásolja, vagy lefordítsa a híreket, és ezt odategye az olvasó elé. Ez nem újságírás, erre egy jobb képességű csimpánz is képes. Az újságíró feladata az, hogy a hírhez kapcsolódóan kérdéseket tegyen fel - olyan kérdéseket, melyek a hírt olvasó olvasóban is felmerülnek - majd ezeknek a kérdéseknek utána is járjon. Elemezzen. Kutasson. Keresse a választ a miértekre és a hogyanokra. Kérdezzen játékostól és edzőtől. Olyan infókat tegyen az olvasó elé, amiket máshol nem talál meg. Ezt kellene tennie. De ez ugye idő és meló. Sok meló.

Ez lenne a normális feladat arra az esetre, ha nincs semmi botrányos hír. Persze sokkal egyszerűbb CSINÁLNI egy botrányos hírt. Vagy legalább egy botrányos hírt feltételező címet eszkábáljunk össze, amire majd jól rákattint az olvasó, aztán majd rájön, hogy mégsem volt botrányos a hír és jól át lett verve. Annak idején nekünk is ki volt adva, hogy a cikkek címei minél figyelemfelkeltőbbek legyenek. Ez persze öngerjesztő folyamat volt, mert egy idő után minden cím figyelemfelkeltő volt, így aztán még figyelemfelkeltőbbre kellett írni őket, és így tovább, és így tovább.

Egy egyszerű példa: tegyük fel, hogy a Barcelona B játékosának, nevezett Lucas Gafarotnak eltörik edzésen a lába. Szomorú dolog, írjunk belőle hírt. Mi legyen a cím? Esetleg ,,Edzésen tört el a lába Gafarotnak". Rossz válasz. A kutya sem fog rákattintani. E helyett írjuk azt, hogy ,,A Barca-sztárjának edzésen törték el a lábát." Ugye, hogy sokkal jobb? Az nem számít, hogy Gafarot egyáltalán nem sztár, ennyi csúsztatás belefér. De ezt is lehet fokozni: ,,Brutálisan törték el a Barca-sztár lábát". Ez még több kattintást ér, ráadásul kihagytuk az edzésen szót, így aztán az olvasó azt képzel oda, ami akar. Lehet, hogy meccsen? Lehet, hogy egy kocsmában? Ez a cím már megállná a helyét bármely sportoldalon, de még ezt is lehet fokozni, főleg ha van egy homályos videó is az esetről: ,,Brutálisan törték el a Barca-sztár lábát - SOKKOLÓ VIDEÓ." Így, nagybetűvel, sokkolódjon csak a paraszt olvasó. Így működik a címadás. Ökölszabály, minél hangzatosabb egy cím, annál inkább nincs mögötte semmi.

Ez vonatkozik arra az esetre is, ha a cím kérdést tartalmaz. Újságírói alapszabály, hogy ha egy címben kérdés van, akkor arra a kérdésre MINDIG "nem" lesz a válasz a cikkben. Egy példa: ,,A Barcába igazol Cristian Ronaldo?". Izgatottan rákattintunk, és persze kiderül, hogy semmi ilyesmiről nincs szó, maximum Ronaldo kiejtette a száján a Barca szót, és ezt ferdítette el az újságíró. Megint átdobtak a palánkon.

De ezzel újra elérkeztünk egy fontos dologhoz, a ferdítéshez, félrefordításhoz, szándékos csúsztatáshoz. Ehhez tudni kell azt, hogy a magyar oldalakon lévő futballhírek 99 százaléka szó szerinti fordítás külföldi oldalakról. Jobb esetben a Skyról és a BBC-ről, rosszabb esetben a Suntól. Na, most ezek az újságírók külföldön is dörzsöltek ám, és szándékosan úgy teszik fel a kérdéseket a játékosoknak, hogy abból botrányos hírt lehessen csinálni. Például: ,,Ronaldo, ha 16 évesen le akart volna igazolni a Barca, akkor igent mondtál volna?" Hát most erre mit tud válaszolni Ronaldo? 16 évesen ki ne menne el a Barcából. Igen mond. Mi jelenik meg 10 perccel később a neten? ,,Ronaldo: Majdnem a Barcát cálasztottam" vagy ,,Ronaldo a Barcába igazolna" vagy ,,Ronaldo: Gyerekként a Barcáról álmodtam". A magyar szerkesztő pedig ezt a ferdített angol hírt fogja lefordítani, jó eséllyel úgy, hogy még ő is csavar egyet a dolgon, hogy még figyelemfelkeltőbb legyen. Nyilván ezek sarkított példák, de jól mutatják, hogyan működik az online hírcsinálás. Csak a kattintás-szám számít, semmi más. A szakmaiság, az elvek, az etikett, az erkölcs már sokadrangú.

Hírverseny. Annak idején ezzel a szóval bombáztak minket minden nap. A lényege, hogy egy hírt az összes média között elsőnek kell megírni. Ez presztízs is, no meg az elsőre mindig többen kattintanak. Így aztán semmi más nem számított, csak a gyorsaság. Nem volt idő utána járni, hogy egyáltalán igaz-e a hír, nem volt idő átolvastatni valakivel a cikket, sok kollégám még arra sem vette a fáradtságot, hogy ő maga elolvassa a cikkét, mielőtt élesíti. És ez ma is így van, ezért a sok tárgyi tévedés, elütés, helyesírási hiba, értelmetlen mondat. Míg egy nyomtatásban megjelenő cikket legalább 10 ember elolvas megjelenés előtt, addig egy online cikket jó, ha egy. Mert sietni kell, mert kell a kattintás.

Annak idején nálunk sem számított más, csak a kattintás. Sokszor kaptunk lebaszást azért, mert az adott cikkekhez nem jött elég kattintás. A kattintás ugyanis = reklám. Reklám = pénz. És a pénz az úr. Történjék bármi is.

Ez hatványozottan igaz a Facebook-oldalakra is, mely egy sokkal kötetlenebb felület, az olvasó pedig még közvetlenebbül reagálhat. Még hír sem kell hozzá, egy fél mondattal el lehet indítani egy kommentfolyamatot. Annak idején nekünk is ki volt adva, hogy a Facebookra szándékosan olyan stílusban és olyan dolgokat írjunk, ami kommentelésre ösztönzi az embereket. A lényeg pedig az, hogy MINDEGY mint kommentelnek. Igen, mindegy, hogy odaírod egy bejegyzés alá, hogy hülyeségeket írt a szerkesztő. A lényeg, hogy írtál valamit. Egyrészt a kutya nem olvassa el a kommentedet, ha meg el is olvassa, maximum röhög egyet rajta. A havi kimutatásban úgysem szerepel, hogy Gipsz Jakab szerint hülye a szerkesztő, csak az, hogy volt 150 ezer bejegyzés aktivitás. Ezért láttok annyi vérlázítóan ostoba Facebook-posztot a sportoldalakon.

A fentiekért azonban nem csak a szerkesztő a hibás, hanem az olvasó is. Igen, ti is. Mert bekajáljátok ezeket az ostoba trükköket újra és újra és újra. A szerkesztő ugyanis olyan cikkeket ír, amire igény van, amire rákattint az olvasó. Ez persze szakmailag megkérdőjelezhető, de fentebb írtam, hogy a szakma huszadrangú. Az első a pénz. Jó tíz évvel ezelőtt még mi is írtunk egyedi, szakmai elemző cikkeket, melyek a világ bármely sportújságjánál elismerő csettintés váltottak volna ki a főszerkesztőből. De ez meló volt. Rengetek meló. Egyszerűen nem érte meg. Főleg úgy, hogy konkrétan 500 forintos órabérben dolgozunk, aminél egy napszámos többet keres. És főleg úgy, hogy míg a szakmai cikkünk hozott teszem azt 5000 kattintást, addig egy három soros, öt perc alatt összedobott random Messi- vagy Ronaldo-cikk tízezret. Szerintetek ezek után mit adtak ki utasításba, milyen cikkeket írjunk? Ezért láttok annyi szemét bulvár cikket a sportoldalakon. Ha a szakmai cikkeket olvasnátok jobban, akkor olyanokat írnának a szerkesztők.

Szóval, végső soron ezt ti csesztétek el. Meg persze azok a főszerkesztők, akiknek fontosabb a pénz, mint a szakmai munka. Tanulság? Tanulság az nincs. Meg fog-e változni ez valaha? Nem. Ha jön is egy olyan laptulajdonos, aki elhatározza, hogy komoly szakmai munkát fog végezni, és száműzi a bulvárt és a fenti trükköket, akkor is nagyon nehéz dolga lesz, évek munkájával és sok-sok millió forint rááldozásával talán sikerül megállítania ezt a folyamatot. Talán.