Nem érhet minket se bánat se vész!

Az ellenünk hiába fenekedő tudjukkik most már abban se bízhatnak, hogy lábacskájukkal toppantván földrengés által pusztítsák el e lángoktól öleltet. Mert a Mi Eszünkön nem lehet kifogni.

Kezdtük ugye azzal, hogy megvédtük a magánnyugdíjakat. És a vörösiszap áldozatainak segélyezésére összedobott milliárdokat. Aztán folytattuk, hogy a magyar filmet, a kultúrát, a bankbetéteket, a frankhiteleseket, a nyugdíjasokat, a rendőröket és a munkanélkülieket is megvédtük. Ja, a cigányokat is.
Miután már mindent megvédtünk, Semleczi Garbriella, hazánk megvédésügyi polihisztora itt áll megvédhető dolgok nélkül, hogy egyem azt a dolgos kacsóját. Tényleg ritka ám ilyen szellemi potenciálban az ekkora buzgalom.

Mivel a mai napon a Mi Szerencsénk instrukcióit végre elfogadta az Unió, és nem ad nekünk több pénzt, azt hihetnénk, hogy egy csendesebb rettegést követő pánikszakasz után indul a katasztrófa. De Nem indul! Mert egy huszáros vágással átneveztük a Tűzoltózenekart Katasztrófavédelmi Zenekarrá. Milyen szerencse, hogy a Földrajzi-név Bizottságot kiirtották, mert így egészen biztos, hogy annak példáján okulva nem lesz ember, aki egy szót is merne szólni Anyanyelvünk Támaszának. Gondolom nem fog sokáig késni Selmeczi Gabriella kinevezése se tamburmajorrá. És akkor indulhat a katasztrófák profi megvédelmezése.

Abba nem mennék bele, hogy miért pont zenekarral lehet a legeredményesebben katasztrófákat védelmezni, és pláne abba, hogy mi a frászkarika az, ami egy katasztrófát megtámadhatna, de talán ezen képzelethiányosságom az oka, hogy nem én fogom hazánk gyorsnaszádmozdonyának a horgonyát.

Ajánlott irodalom: Arthur Koestler - Sötétség délben