A Borsodi k*va jó sör!
- 2011-09-16 15:19:29
- Makó Eszter
Kicsit aggódva indultam útnak a Daniel Negreanu Budapesten PokerStars promóció keretében rendezett versenyre, de gazdagabban tértem haza - mindenféle értelemben.
A helyszín a Jókai utcában lévő Cotton Poker Club volt, a verseny hétkor kezdődött, de már hatra ott kellett lenni, mivel ekkorra tervezték a szöveges interjúkat. Az RTL Klub Fókusz című műsorába, és egy szünetben egy másik televízió számára is forgattak vele, érdemes lesz figyelni. Tíz percem volt a kérdezésre, Negreanun látszott ugyan, hogy a százezredszer hallja az ugyanolyan vagy nagyon hasonló kérdéseket, de nagyon kedvesen válaszolgatott. (Az eredmény
itt olvasható. ) Már ekkor érezhető volt, miért ő a póker egyik legnépszerűbb személyisége, az okok verseny közben még nyilvánvalóbbá váltak.
Az 50 000 forint nevezési díjú versenyre 15-en jutottak be a PokerStars szatellitjeiről, a terem meghívta négy affiliate oldal képviselőjét, és természetesen játszott még két Team PokerStars Pro, Tóth Richárd és Daniel Negreanu. Így 21-en, három asztalnyian lettünk volna, amivel az volt a gond, hogy csak két Team Pro volt, nem jutott belőlük mindegyik asztalhoz. Az egyik szatellitről bejutott játékos azonban megoldotta a gondot, mivel nem jött el. Így tehát húszan vágtunk neki a tornának, 20000 kezdőzsetont kaptunk, a vakok előbb 15, majd 10 percenként emelkedtek, az első három hely fizetett.
Először Tóth Ricsit ültették mellém, sajnos nem tudtam vele sokat beszélgetni, annyit mondott, hogy valószínűleg nem utazik az Europa Poker Tour Londonra, mert nem szereti a londoni mezőnyt, és nincs kedve annyit utazgatni. Viszonylag hamar, még messze a pénztől ki is esett. Fél óra múlva megcserélték a profikat, hogy mindenki találkozhasson mindkettőjükkel. Daniel Negreanu nem nagyon sztorizgatott, ellenben elkápráztatott bennünket magyartudásával. Ismerte a számokat - bár alighanem csak tízig, mert a koromat firtató kérdésre adott magyar nyelvű válasznál egy tízessel mellélőtt. Kedvenc kifejezése a "k*va jó", illetve a "nem k*va jó" volt, az előbbit előszeretettel alkalmazta a Borsodi sörre - ezzel alighanem mindent elmondtunk az amerikai sörökről - az utóbbit például akkor, amikor elültettek mellőle... Sokszor mondta, hogy "nem gond", és volt, hogy végigkommentálta az akciókat: "dobás, dobás, dobás, allin... dobás." Daniel Negreanu él a pókerasztalnál, ez a természetes eleme, és iszonyú jó hangulatot teremt, még a szomszéd asztalnál is dőltek a röhögéstől a szövegén. Például kiakadt azon, hogy Magyarországon már egy sör után sem lehet vezetni, kitalálta, hogy indul a miniszterelnökségért, aztán törvényt hoz arról, hogy egy sör után még lehessen vezetni.
Sokkal feszesebben játszott, mint számítottam rá, nem láttam nála a videókbeli laza dolgokat. Kétszer volt nála K-K, egyszer ellenem, csakhogy nálam éppen A-A volt. Vicces volt, ahogy saját maga ellen drukkolt: "nem király", majd amikor majdnem sor jött az asztalra, akkor mondta, hogy kettő, azaz osztani azért hajlandó lett volna. Nem jött sor, a stackje nagy része hozzám került, és nem sokkal később ki is esett. Korábban azt mondta, az ötödik helyre tippel engem, majd helyesbített, hogy az első ötbe kellett volna.
Hárman, majd ketten maradtunk Salamon Róberttel, aki tud játszani, de igazi mániákus, volt, hogy 4-9-e ellen dupláztam hetes párral. A háttérben gőzerővel keresték a neten az eddigi eredményeit és a ROI-ját, Negreanu pedig tanult egy új magyar szót, miután megkérdezte, mi magyarul a maniac. Már csak azért is megtanulta, mert Salamon ejtette ki, akárcsak előtte Tóth Ricsit. A későbbi győztes egyébként azt mondta, nem szokott élőben játszani, két éve volt pókerklubban utoljára. Ez időnként egy-egy potba fájt neki, például rossz helyre tette a kártyáját, és halottnak nyilvánították, vagy nem mondta, mit csinál, így néha emelés helyett csak tartott. Mindenesetre élvezte a helyzetet, amiben aligha volt kis szerepe a nem kevés Mojitónak és sörnek, amit felhajtott verseny közben. Bár néha szólni kellett neki, milyen zsetont kell betenni a vakokhoz, tudta figyelni a játékot, többször is jól readelte az ellenfelét. Az utolsó leosztásban A-5-öm volt a K-6-ja ellen, a szerencse az ellenfelem mellé állt, 2-5-3-8-6 jött az asztalra. Az eredmény:
1. Salamon Róbert 440 000 Ft
2. Makó Eszter 264 000 Ft
3. Horváth Bálint 176 000 Ft
Amikor véget ért a verseny, még órákig pörgetett az adrenalin. Bár a nyereményem hatalmas összeg - különösen egy egyetemista számára -, a Daniel Negreanuval való játék élménye talán ennél is többet adott.
A versenyről készült képek a brian/zwad galériában láthatók.