A Rossz élvezi szorult helyzetünket, és megpróbál apró kasszákkal, kis vaklopásokkal egyre visszább szorítani minket. Lépjünk fel agresszíven! Kényszerítsük be ellenfelünket az aktív stackhez képest kényelmetlenül magas kasszákba preflop (az aktív stack egynegyede már megfelelő) és a flopon csapjunk le pozíción kívül ha blöffölni akarunk, míg pozícióból – ha ellenfelünk postflop játéka alkalmas rá – csekkeljük végig ász magassal a kasszát riverig. Ez az ellenfél nehezen enged el még utolsó párt is, azonban a riveren túlértékeli a figurás magaslapok nyerési esélyét. Játsszunk ellene olyan sok utcás pókert, olyan magas kasszákban ahogy csak megtehetjük. Ne óvatoskodjunk.

Amikor megszereztük az előnyt, célszerűbb a Rossz ellen a vaklopó lapjaink tartományát szűkíteni, és a visszaemelő lapjaink tartományát kitágítani, hiszen bármennyire is agresszívnak és félelemnélkülinek tűnik is ellenfelünk, azért játssza ezt a stratégiát, mert nyerni szeretne, és ezt tartja épp a legcélszerűbbnek.

Ha működik ellene a limpelés (tehát nem emel ellenjátékként hatalmasakat), akkor legalább lapjaink 70%-át limpelésként játsszuk meg. (ha csak két-háromszoros vakra emel „büntetésként”, viszont ezt gyakran teszi, akkor nyilván nem túl jó játékos, mert önként játszik ez esetben emelt kasszákban pozíción kívülről.)

A Rossz minél előbb egy olyan kasszát szeretne látni, amivel minden korábbi veszteségét visszanyerheti – visszablöffölheti. Ez elég sokszor működik (működött más játékosok ellen) neki ahhoz, hogy jól megtanulja ezt az alapvetően hibás stratégiát.

Sok esetben azonban a veszteség utáni növekvő agresszió nem logikus átgondolások következményeképp lép fel. Szerencsésnek mondható, ha észrevesszük, hogy ellenfelünk agressziója nem valamiféle stratégia megvalósítása, hanem például azon alapul, hogy tiltre került, elege van a frusztrációból, türelmetlenné válik, vagy bármely más olyan okból, aminek a konkrét licitszituációhoz elvileg nem lehetne köze. Az érzelmi befolyásoltság ugyanis nem csak a támadási, de a megadási hajlandóságot is megemeli, mégpedig pont a számunkra kedvező irányba. Ilyenkor ezért – bár az ellenstratégiaként 3betre is alkalmas lapok köre valamennyire kibővül - nagy hibát követhetünk el a túl laza visszaemeléssel.

A célunk elsősorban itt az lesz, hogy egy 60-40 szituációban betegyük preflop a zsetonjainkat, ennél sokkal kedvezőbb helyzet zsetonelőnyből nehezen alakítható ki a Rossz ellen. Ha egyre lazábban ad meg, akkor a visszatámadásra már a QT jellegű lapok is ragyogóan megfelelnek, nem kevésszer fogjuk látni, hogy T-7-el (vagy rosszabbal) instant megadást kapunk tőle.

Figyeljünk azonban arra, hogy az aktív stack ebben az ellenstratégiai alapesetben (a restealben) ne legyen Bandita ellen sokkal magasabb, mint 12-15 nagyvak, ugyanis egyébként túl magas lesz annak a kockázata, hogy megadása esetén dominál minket.

Ebből azonban az is következik, hogy minél erősebb lapjaink vannak, annál nagyobb lesz a restealre alkalmas stackméret. A Rossz ellen az AK-AQ gyakorlatilag az összes létező vakszinten és eloszlásban (vezetésünk esetén) reraise all in lap. A resteal lapok körét a Rossz ellen NE az ellenfél korábbi – zsetonelőnyben bemutatott - játékához igazítsuk tehát, hanem a stackméretekhez.

Mint írtam: kétféle Rossz van. Az egyik, aki „stratégiát játszik” és a másik, akinek „elege van”.

Kérdés, hogy hogyan választhatjuk el a két bandita típust? (a lopkodós első fajta gonosztevőt, a megadogatásra is hajlamos második fajta öngyilkos merénylőtől)

Nagyon nehezen. Ha nincs a leosztásnak előzménye, akkor elsősorban a metagame-re kell hagyatkoznunk.

Metagame: a szűk értelemben vett alapjátékon kívül eső tényezők csoportja. Nem csak a chat felesleges használata, vagy a korábbi leosztások története tartozik ide és a felhasznált gondolkodási idő, de adott esetben a licitek nagysága is jellemző lehet – értelmetlenül nagyra vagy kicsire választott emelések, vagy épp tört nagyvaknyi emelési összegek lehetnek árulkodóak (200-as kasszába 117 vagy mondjuk 299 zsetonnyi emelés).

Ha úgy becsüljük, hogy az érzelmi érintettség játszik közre a támadási hajlandóság emelkedésében, akkor ne habozzunk kifizettetni a jónak mondható lapjainkat!

A tilten levő játékosok jellemzően nem súlyozzák ki a fokozottan támadó játékukat a dobási hajlandóságuk megemelésével, hanem sokkal inkább „ha már egyszer játszunk, nézzük meg, mi esik le a flopra” mentalitást követik. Véleményem szerint ezért hibát követünk el, ha a preflop támadások ellenjátékaként felveszünk egy passzív-agresszív magatartásformát (csak megadogatunk), hiszen ezen ellenfelek egyáltalán nem biztos, hogy az őket elhibázó flop-turn-river után is folytatni akarják a támadást. Célszerűbb, ha ellenük akkor pakoljuk be a zsetonokat, amikor előnyben vagyunk, de még ők is húzhatnak a javulásért. Ezek a játékosok például egy sor vagy flösshúzóval szívesen kockáztatnak, ezért érdemes úgy megválasztani a licitünket, hogy a flopon – legfeljebb kétszeres overbettel - all in mehessünk ellenük.

A Rossz harmadik alváltozata a „Részeg Bandita”, aki a flop után is félelem nélkül (az összes utcán legalább 80%-ban) támad. Ilyenkor nincs igazán más választásunk, mint a korábbi cikkben már említett passzív-agresszió. Ne feledjük azonban, hogy ez az ellenstratégia inkább csak kivétel, a főszabály továbbra is az marad, hogy az erős lapjainkkal támadjunk, a gyengéket pedig minél olcsóbban játsszuk meg.

… és a Csúf

Utoljára egy nagyon kellemes ellenféltípust hagytunk. Aki őt nem tudja megverni, az senkit nem fog tudni legyőzni a Heads Upban. Ennek a típusnak a jellemzője, hogy hagyja magát sodorni az árral, tehát a legfontosabb megjegyzés vele kapcsolatban: NE FIGURÁZZUK A JÁTÉKUNKAT. Nincs értelme – a Csúfnak semmi szépérzéke nincsen.

A Csúf nem feltétlenül passzív, de gyakran az. Tulajdonképpen semmi más dolgunk nincs, mint annál agresszívebben játszani, minél erősebbeknek tűnünk a közös kártyák alapján. Sokszor kapunk emelésünkre dobást, ami bosszantó, ha jó lapunk van, de ha megpróbálunk trükközni, és gyenge lapokkal blöffölünk a riveren, sokkal fájóbbak lesznek Csúfnak a buta lapokkal történő rettenetes megadásai, amik számunkra jelentős zsetonveszteséggel járnak.

Lényegében mindegy, előnyben vagyunk, vagy épp hátrányban: játsszunk nagyon alap ABC pókert, de csak közepesen agresszíven. Az alapelv az, hogy minél kisebb lesz az aktív stack-ünk, annál agresszívebben kell megtámadnunk a kasszákat.

Ha előnyben leszünk, akkor azért kapunk majd sok dobást, mert nem akar Csúf kiesni, ha hátrányban leszünk, akkor azért jobb támadnunk, mert ellenfelünk pont csak egy megfelelően erős pocket lapra vár, hogy végre kiüthessen minket a játékból.

Játszunk ezért látszólag a kezére: vigyük dűlőre a partit preflop, vagy legkésőbb a flopon.

A Csúf ellen sok utcás pókert csak jó lapokkal játsszunk – de akkor nagyon egyenesen.

A Csúf teljesen vak a reverse implied oddsra, ezért deep stackben építsünk a szokásosnál nagyobb kasszákat olyan kezekkel, ahol van esély, hogy domináljuk: jobb a kickerünk, magasabb színünk, párunk lehet mint az ellenfélnek. Egészen addig kerüljük az all in szituációkat, amíg nem szűkül le az effektív stack által meghatározott mozgásterünk egy-másfél-két utcás licitekre.

A kulcsszó egyébként a Csúf ellen játszva a „Biztonsági póker” legyen.

Konklúzió

Az adott (effektív) stackméretnél megjátszható (és megjátszandó) lapok tartománya tehát nagyban függ attól, hogy mit tudtunk meg az ellenfélről, várhatóan hogyan változik stratégiája a zseton egyensúly eltolódásával.

Törekedjünk arra, hogy időben alkalmazkodjunk ellenfelünk játékához, és ne csak utólag verjük a fejünket a falba: „dehát hogyan lehetett ezt a restealt 7-5-el megadni?!”

Rossz (vagy Jó) ellenfeleket kíván a Heads Upban:

Wasp