• 2009-04-23 16:09:23
  • Wasp

Egy asztalos Sit and Go alapstratégia – kezdőknek

IV. rész

 

A Sit and Go tornák fázisai – a középső szakasz.

A korábbi cikkekben foglalkoztunk a SNG versenyek sikeres lejátszásának alapvető szempontjaival, és eljutottunk a versenyek korai szakaszában alkalmazandó taktikai megfontolásokig. E cikkben a versenyek talán legrövidebb, de nem kevéssé fontos szakaszával fogunk foglalkozni - a középjátékkal. A középjáték a versenyekben általában a negyedik és hatodik vakszint közé esik, és jellemzően 6-8 játékos maradt talpon. Ha a versenyek korai szakaszára vonatkozó tanácsokat megfogadtuk, akkor ebbe a szakaszba túlnyomórészt elfogadható zsetonmennyiséggel érkezünk.

Tegyük és kerüljük – az ökölszabályok:

- NE LIMPELJÜNK!
- Kezdjük el késői pozícióból lopni a vakokat.
- Ne legyünk korai pozícióból kreatívak.
- Védjük meg a vakjainkat. Időnként.
- Ha 10 BB alá csökken az effektív zsetonszámunk, támadásként ne aprózzuk: toljunk be mindent.
- Ami nincs benne a pókerkönyvekben: Váljunk láthatatlanná!
- Jól jönnek az előző szakaszban észleltek alapján tett feljegyzések ellenfeleink hibáiról. Emeljünk rá a feszes játékosokra szinte bármivel, és a lazább megadókra az erős kezekkel.
- Ez az a játékszakasz, ahol az agresszív ellenfeleinket csapdába csalhatjuk: provokáljunk ki blöfföt.
+1: térjünk el a tanácsoktól, ha tudjuk, miért tesszük azt.

A korai szakasztól való eltérés oka:

A helyes játékunk a korai szakaszban elsősorban a pozíción és az indulólapokon alapult, ebben a szakaszban azonban bejött egy új szempont: a stackek mérete erősen polarizálódott. Várhatóan lesznek kevés zsetonnal rendelkező játékosok, de lesznek olyanok is, akik előtt a kezdő zsetonkészletük két- esetleg háromszorosa tornyosul. Ettől a szakasztól fogva nem tudunk SNG leosztást elemezni anélkül, hogy ne vizsgáljuk meg, hány játékosnak kell kiesnie még a pénzbe érésig, hányadikak vagyunk zsetonszám szerint, hány leosztás alatt esz meg minket a vak, és ugyanezt ne nézzük meg az ellenfelünk szemével is.

A megelőző cikkben leírt (korai szakaszos) optimális játék ezért tehát jelentősen módosul: - A vakok megnőttek, és szükségessé vált azok megfelelő védelme,
- Ha ezidáig nem sikerült, most el kell kezdenünk megfelelő méretű zsetonkupacot magunk elé gyűjteni.

A vakok védelméről:

A tipikus vakvédelmi taktikák a versenyeken a stop and go, és a re-steal. (az NEM számít a vak védelmének, ha pozíción kívülről a javulás reményében megadunk! Helyes mértékű emelés esetén többnyire ugyanis hiba) Ezek önmagukban megérnének egy külön cikket, de pár szóban megpróbálom összefoglalni a lényegüket.

Stop and go

Stop and go esetén abban bízunk, hogy ellenfelünket nem (sem) találta el a flop. Első beszélőként emelünk ezért a flopon egy akkorát, hogy a további utcákon való játéktól elvegyük a kedvét. Ez az emelés a versenyek későbbi szakaszában az all-in, most még általában elég a kassza két-harmada. Ezzel három esetből kétszer visszük az emelt kasszát, ami tulajdonképpen magvalósítja a célunkat.

Re-steal:

Minél későbbi pozícióból emelünk első megszólalóként, annál kevésbé erős kéz kell hozzá, és annál inkább számít emelésünk hagyományos értelemben vett vaklopásnak. David Sklansky mára már klasszikusnak számító könyvében a "Tournament Poker for Advanced Players"-ben kidolgozott egy akkor újszerűnek számító gondolatot: a rés-elméletet (gap concept). Ez az elmélet lényegében azon alapul, hogy egy emeléshez jóval gyengébb lap kell, mint annak megadásához. Ebből az elméletből egyenesen levezethető volt a tournament játékosok számára a re-steal (korábban is ismert) gondolatának az elméleti megalapozása. A vakokra ugyanis viszonylagosan gyengébb lapokkal is érdemes ráemelni (mivel a vaknak a pozíción kivül tartáshoz lényegesen jobb lapra lenne szüksége, mint az emeléshez nekünk), viszont a teljes stackel történő visszaemelés megadása (amivel a pozíciós előnyünk is eltűnik) csak a legritkább esetben +$Ev-s. (ajánlom az előző cikkben levő $Ev és cEV közötti eltérés okának átfutását, tapasztalatom szerint ennek megértése okozza a legnagyobb problémát a viszonylag kezdő SNG pókeresek számára). A re-steal előnye, hogy jelentős zsetonszámot nyerünk siker esetén, főleg, ha az elvesztetthez viszonyítunk. Hátránya, hogy ha az ellenfelünk "csakazértis" megadja a visszaemelést, akkor az esetek többségében -$Ev-s szituációba futottunk bele. Válasszuk ki megfelelően ezért a re-steal célpontját (például a "blöffölés és vaklopás" részben írtak alapján)

Figyelmeztetés: A re-steal túl gyakori, vagy véletlenszerű elsütése borítékolhatóan a tornákról való gyors kieséshez vezet! Az ellenfelek ujja egyre jobban viszketni fog a megadási gombon, mivel egyre inkább legitim kezekkel emelnek majd ránk. A re-steal-t nem szabad egy egyszerű blöffölési formának tekinteni, hanem játékunknak egy elméleti oldalról is megalapozott eleme kell hogy legyen!

Ami viszont örömteli: a sikeres re-steal után - azaz amit túléltünk dobás, vagy akár megnyert megadást követően - általában jó ideig békén hagynak minket, tehát csak olyan lapokkal fognak a vakjainkra emelni, amivel aztán a visszaemelést is megadnák.

Zsetonjaink gyarapítása:

A vakok felértékelődtek, és három (értsd: a többieknél hárommal több) sikeres vaklopás önmagában megalapozhatja helyünket a buborékig. A folytatólagos emelések szerepe is egyre nagyobb lesz, Amikor igazán erős kezünk van (pl AA-KK) és kellően agresszív ellenfeleink, akkor értelme lehet azok lassú megjátszásának (azaz az emelésre csak tartásnak), mivel a célunk itt az lesz, hogy elvegyük ellenfelünk összes zsetonját. Ehhez azonban játékba szállásunk előtt mindig vizsgáljuk meg az ellenfeleink előtt tornyosuló zsetonkupac méretét, és azt, hogy várhatóan mekkorára hízik majd a kassza. Ha jelentős méretűre nő a kassza ellenfelünk számára, akkor csábító lesz majd a flopon stackjének betolása. Ha úgy ítéljük meg a flop előtt, hogy ezt bármely felcsapott három lap után képesek leszünk majd megadni, akkor használjuk ki a szituációt. Ez a taktika főleg a kevés zsetonnal rendelkező ellenfelekkel szemben működik hatékonyan.

Pozíciós játék:
korai pozíció:

A korai szakaszhoz mérten sokkal aktívabbnak kell lennünk, de ne őrüljünk meg! Kérjük el kedvesünk rúzsát, és karcoljuk fel vele a monitorunkra: korai pozícióból csak óvatosan játsszunk! Ettől a szemponttól való gyakori eltérés egészen biztosan nagy hiba. Jobb tehát, ha betartjuk az előző cikkben szereplő példatáblázat ajánlásait - nagyon nem szeretnénk ugyanis pozíción kívülről olyan kasszába keveredni stackunk jelentős részét kockáztatva, ahol jellemzően dominálni fognak minket. (Gap-concept!) Ne trükközzünk korai pozícióból, nem éri meg. A recept egyszerű: emeljünk az erős lapokkal, a többit pedig hajítsuk el jó messzire. Daniel Skolovy szavaival élve: ne legyünk kreatívak.

Egy tipikus hiba: a limpelés! Nem szabad megfeledkeznünk a vakok stack-ünkhöz (illetve relatív stack-ünkhöz) viszonyított nagyságáról, elérte már ugyanis annak 5%-t. Összes zsetonunk egy huszadával belimpelni (javulás reményében) semmi más, mint pénzkidobás. Fokozottan igaz, amit az előző részben írtam, hogy ha beszállunk egy kasszába, akkor emeljünk, vagy ne is játsszunk egyáltalán.  

Ha azonban az asztal tele van agresszív emelgető játékosokkal, akkor lehet létjogosultsága az ászokkal, királyokkal ránk emelés reményében történő "belimpelésnek". De ez csak kivétel: a főszabály az, hogy nem limpelünk semmivel.

középső pozíciók:

Az asztal közepéről lazíthatunk kissé az előző cikkben található indulási táblázat viszonylag szigorú követelményein. A "kissé" itt annyit jelent, hogy kissé. Nem igazán érdemes mániákus emelgetővé változnunk – legalábbis a játék középső fázisában. A játékba lépésünk viszont minden esetben emeléssel induljon.

Hátsó pozíciók:

Ahogy haladunk az osztógomb felé, úgy szélesedik a megjátszható lapok köre. A késői pozíció (az osztógomb) minden pókeres álma, bárcsak örökre nálunk maradhatna! Az osztógomb a SNG középső szakaszában az a pozíció, ahonnan felépíthetjük stack-ünket a buborék vérfürdőjének túléléséhez. Ha hátsó pozícióban vagyunk, megnyílik a lehetőségünk a "kreatívvá válásra". Kezdjük el lopni a vakokat, erős kezek nélkül hozzácsaphatjuk őket a zsetonjainkhoz. Hatalmas lyuk a játékunkban, ha a két hátsó pozícióból nem vagyunk a középjátékba érve elegendően agresszívek. Nem várhatunk örökké arra, hogy ászaink legyenek, mert olyannyira kivérezhetünk néhány kör alatt (ez főleg a buborékra igaz), hogy már a duplázás sem segít rajtunk.

A hátsó pozíció a középjátékban a jó SNG játékosok bankjegykiadó automatája.  Ha ezt helyesen használjuk ki, akkor buborékban egyszer-kétszer "lemákolhatnak" minket anélkül, hogy kiesnénk. Ennek a szempontnak a fontosságát csak az tudja igazán értékelni, akinek a tudatos játékát zsinórban túlhúzták vagy tízszer, hiszen ha elegendő zsetont gyűjtött a középjátékban, akkor allinparádé esetén csak felébe harmadába került neki az ellenfél szerencséje. Ez hozzávetőlegesen akkora hatást gyakorol majd a ROI-nkra, mint jól alkalmazott push-fold játék a buborékban.

Azt jelenti a "kreativitás", hogy bármilyen kártyával emelhetünk? Egyáltalán nem! A lopásra legjobban alkalmas kezek azok, amiknek várhatóan lesz a flopon is valamilyen játszható értékük. Véletlenszerű szemét kártyák kukába valók. A pozíció ugyan hatalmas előny, de nem jelenti azt, hogy a különböző színű T-3 jövedelmezően megjátszható lenne. Daniel Skolovy szerint úgy kell meghatározni a lopásra alkalmas kezeket, mintha egy nagyon passzív készpénzes asztalnál ülnénk. Egy azonos színű hetes-nyolcas kombináció kiváló lap lehet a lopásra, míg egy bubi-kettes jóval kevésbé.

Noha a célunk az lesz, hogy preflop elvigyük a vakokat, de néhányszor megadásba futunk. Ebben az esetben meglehetősen hasonlóan kell megjátszanunk mindenféle kezet: ha lehetőségünk van rá, használjuk a folytatólagos emelést. Ha ekkor is megadásba futunk, meg kell vizsgálnunk a lapunk erősségét, illetve azt, hogy a turnön történő emeléssel rádurrantunk e még egyet a másik puskacsőből. (szép angol kifejezéssel: "second barrel")

Eddig az általános elvek, és most jön a leglényegesebb rész: a SNG előrehaladtával a kártyák szerepe mind és mind jobban értékelődik lefelé a szituációkhoz és ellenfelekhez képest. Hogyan játsszuk meg a stack-ünket?

Stack-játék

Mi vagyunk a Sok Zsetonos Játékosok.

Az S.Zs.J. pozíciónkba beleértem nem csak a Chip Leader (a legtöbb zsetonú játékos) pozícióját, de azt is, hogy mi épp második legnagyobb zsetonkészlettel rendelkezünk, feltéve, ha a CL-től nem sok zseton választ el, viszont a harmadiktól legalább 1000-1500 zseton.

Ha a középjátékban olyan szerencsésen érkeztünk, hogy fel tudtunk duplázni a korai szakaszban, akkor megnyílik egy nagyszerű lehetőség számunkra, hogy tovább gyarapítsuk várható bevételünket és zsetonjainkat. Miután egy-két játékos kiesik, a tipikus SNG asztalokon a játék képe mind és mind agresszívabbá válik. A játékosok egyre több határeset lappal emelnek, és ez különösen a kevés zsetonszámú játékosokra (short stack) igaz. Ők lesznek a másodlagos célpontjaink. A zsetonjainkkal helyezzünk nagy nyomást a short stack-ekre, és sohase limpeljünk. Ennek az eredménye az lesz, hogy a kassza 450-650 zseton környékére nő a vakokat (és az esetleges antét) is beleszámolva. Figyelmeztetés: korai pozícióból S.Zs.J-ként induljunk feszesen (lásd a korábbiakat), mivel megfelelő agressziószint esetén várható, hogy a short stack megpróbálkozik a re-steal-el, ami a pot odds miatt automatikus megadásunkhoz vezet, ami a kör egészét tekintve erősen -$Ev-s szituáció. Középső pozícióból a támadásra megteszi bármely pár, vagy figurás kártya, hátsó pozícióból erre sincs szükségünk. A tipikus emelés a nagyvak két- illetve háromszorosa.

Azonban a short stackeknél van egy zsírosabb hal az akváriumban: a közepes zsetonnal rendelkező játékosok. Ők nem akarnak "bármivel" visszaemelni, így preflop játékuk hitelesebbé, és egyúttal sebezhetőbbé válik.

Ha közepes zsetonszámmal rendelkezünk:

A tipikus SNG játékos befeszül, ha közepes zsetonszámmal érkezik ebbe a játékfázisba. A megfontolás általában az, hogy reménykednek az észrevétlen pénzbe érésben. Jókora hiba! Közepes zsetonszámmal lényegében hasonlóan kell játszanunk, mint a S.Zs.J-ok: vaklopásból és korai pozícióból feszes agresszív stílusból profitálva építsük fel a stackünket. Annyit igazítanunk kell a játékstílusunkon, hogy korai pozícióból emelésre kiválóan megteszik a 77+ párok illetve a figurás lapok is hasonlóképpen. E megmozdulás előnye az, hogy kis szerencsével a short stackek dobni fognak, vagy push-uk (megadásuk) esetén jó esélyünk van arra, hogy őket legyőzve a bubble fázisba eléggé megerősödve érkezzünk. Ha egyszer - kétszer lopunk vakot egy körben, az még nem igazán feltűnő, de ha ennél hangosabbak vagyunk, akkor magunkra irányítjuk a figyelmet, és várhatóan ránk fognak játszani. Ezt kerüljük el: maradjunk láthatatlanok.

Kevés zsetonunk van:

A kevés zsetonszám a középjátékban általában azt jelenti, hogy 10 nagyvak, vagy kevesebb áll a rendelkezésünkre. Ez nem kőbe vésett szabály, lehet, hogy 10, vagy kevesebb nagyvakkal van előttünk a középjátékban, mégis átlagos a zsetonszámunk. Ilyen szituáció például. ha eddig senki nem esett ki, a chipleader-nek 6000 zsetonja van, míg a többieknek (és nekünk is) mindössze 1000.

Amikor mi vagyonk a shortstackek, akkor a korai pozíciós játékunk annyi igazítást feltétlenül igényel, hogy ugyan lenne lehetőségünk 3BB-s emelésre, de valószínűleg úgyis a kasszához kötődnénk (pot commited lennénk). Az összes zsetonunk 30%-át ha betesszük, akkor visszamelés esetén gyakorlatilag nincs a dobásnak matematikai létjogosultsága. Ezért korai pozícióból csak erős kezekkel emeljünk, amivel aztán szívesen kockára tesszük majd a teljes stack-ünket is. Ha viszont középről játszunk, akkor a korábban írottakkal szemben bármilyen (!) párral vagy figurás lappal vélhetően megéri push-olni. Ha ugyanis már csak néhány játékos ül mögöttünk, akkor feltehetően mi vagyunk a legerősebbek, és könnyedén eldobathatunk még magunkra nézve veszélyes lapokat (mint pl 10-es párral kezünkben a QJo kombinációt). Ha sikeres a vaklopás, akkor enyhén erősödünk meg - van egy plusz körünk a duplázásra vagy pénzbe érésre, ha megadják és nyerünk, akkor viszont szignifikánsan jobb helyzetbe kerülünk, mint korábban voltunk. Ha ezt az emelést kihagyjuk, akkor feltehetően jobb lapunk nem lesz, amíg hozzánk ér a nagyvak, és lerombolja Fold equity-nk maradékát is. Hátsó pozícióból csapjunk oda bátran, de különös módon nem éri meg sokkal alább adni indulólapjaink felé az elvárásainkat, mintha középen ülnénk. Ennek a magyarázata az, hogy a hátsó pozícióból történő shortstack vaklopások viszonylag hiteltelennek számítanak a középjátékban, és a sok zsetonos játékosok viszonylag gyakran megadják.  

Eszköz és cél:

Türelem, türelem, türelem… türelem…. Agresszió! A középjátékot „a bátorság diadalának az óvatosság felett” hívták nevesebb szerzők. Ez nem véletlen: használjuk fel a felépített (vagy kialakult) imidzsünket ellenfeleink stackjének összezúzására. Figyeljük a játék hullámzását, ebben a játékszakaszban az általában "csak egy picit agresszívebb" megközelítés a célszerű mint az asztal általános képe. Ne akarjuk magunkra vonni a potenciálisan mindennel megadó játékosok figyelmét - ha ránk tűzik az "engem ki nem blöffölsz!" cetlit, anélkül, hogy észlelnénk, akkor ellehetetlenülnek a vaklopásaink - és ezt nem szeretnénk.

A célunk - bár nem szeretem ezeket az irányszámokat - a buborék elérése előtt a következő: 3000 zseton megszerzése a pénzbe éréshez szükséges mozgástérhez, 5000 zseton a viszonylagosan biztonságos bubble játékhoz, és 7000 zseton az első helyért történő játékhoz. Ha a buborékba éréskor nincs háromezer zsetonunk (esetleg még 2000 sincs), akkor igazán nagy bajba kerültünk. Mindenki minket akar majd legyilkolni - de erről bővebben a következő részben.

Mi van, ha a középjátékban „lemákolnak” minket? A SNG addig tart, amíg ki nem esünk, vagy meg nem nyerjük azt! Mit sem számít, mekkora balszerencsénk volt korábban, amíg van előttünk zseton, vissza tudjuk küzdeni magunkat a játékba. Nem egyszer, és nem kétszer fogunk nyerni néhány száz zsetonról talpra állva. Próbáljunk meg nem bosszankodni, és soha ne adjuk fel!  

Sikeres Sit and Go-zást kíván:

Wasp

Pontok: 4.6 (pontozók száma: 27)
    A Sit and Go tornák fázisai – a középső szakasz.
    14
    2009-04-30 18:10
    legnagyobb jószándékom ellenére sem fog a SNG suli új része a héten kikerülni, de javaslom, hogy nézzétek majd vissza, szerintem hasznosak lesznek a továbbiak ;)

    W.
    ----------

    Heads Up játékos és edző

    13
    2009-04-24 22:27
    Mondjuk ellenem nyereséges a stop n go az biztos. Bár attól függ ki alkalmazza mert sok játékos ha rámelek a flop hívására akkor megadja second párral. Van aki egyszerűen képtelen nyereséges játékra. Valahol kényszeresen elrontja. :)
    12
    2009-04-24 18:33
    "ha megfelelő az imidzsünk, akkor az említett "láthatatlanság" fennállása esetén viszont valóban megtehetnénk. "

    Ha bemásolnán ide mikkel adnak meg allint FTP 10$-os SNG-n azt hiszem az imidzsre való játszást mindenki elfelejtené.
    Nekem az a tapasztalatom, hogy ezen a limiten senkit nem érdekel mit mutattam addig. Egyszerűen Ax biztos megadó. De néha olyanokkal adnak meg amit nem is akarok elhinni.
    11
    2009-04-24 12:30
    Teljesen igazad van, de pont ezért kezdtem a cikksorozatot az ellenfélválasztás és vaklopás szempontjaival, hogy később ne kelljen ezt elmagyarázni, és ne gondolják azt az olvasók, hogy a megadott minimum lapok feltétlen megjátszandók.
    Egyébként a SNG előrehaladtával a lapok szerepe erősen devalválódik, szóval az ugyan még messze nem igaz, (és szándékomban sem állt ezt állítani) hogy a középjátékban felsorolt majdnem "bármivel" kell vakot lopni, az viszont szerintem biztos, hogy ha megfelelő az imidzsünk, akkor az említett "láthatatlanság" fennállása esetén viszont valóban megtehetnénk.

    Az induló (lopó, emelő) range széthúzásának akkor is lehet jelentősége, ha annak alsó töredéke a veszteséges szakaszba lóg.

    Ha azt tanácsoljuk (elméleti példa): hogy TT+ párokkal emeljünk, akkor lehet, hogy a TT-vel még veszteséges a megmozdulás, azonban az AA-KK-t sokkal jobban kifizetik, mintha csak ezekkel játszanánk (rendkívül feltűnő módon), és pont ez az, ami a TT-n képződő veszteséget kompenzálja.


    Stop and Go negatív $Ev-je:

    3-ból kétszer dobás: igen, igazad van. ez zsetonszám alapján látszólag nullás megmozdulás, hiszen nagyon gyorsan és vázlatosan végiggondolva:

    BB-ben számolva random lappal játszva:
    0.5 (SB) + 1 (BB)+ 3 (steal)+2 (call) = 6,5 (a tipikus preflop játék)
    flopon all in megyünk legalább 7-el (legyen 8)
    2 szer viszünk 6,5-et, ami 13, (ebből lejön négy a "gyenge" preflop call miatt) tehát a profit 9.
    (példaként 66% ban) 9*0.66= 6
    1 szer megadásba futunk, amit megnyerünk mondjuk 15%-ban összesen:
    nyerünk 15% ban: 6,5+8+8 = 22,5 * 0,15 = 3,3 BB
    elvesztünk 85%-ban: 2+8 * 0.85= 8,5 BB
    summa: megadás esetén - 5 BB
    Ezt javítja a dobás átlagos +6 BB-je: summa a postflop dobást beleszámolva 1BB plusz, szemben a dobással aminek az eredménye biztosan -1 BB.
    ICM szerint nagyon igazad van, hogy az enyhe zsetontöbbletre játszás mindig hibás döntésnek számít.
    Ha viszont annyit igazítunk a stop and go taktikán, hogy pl csak két figurás lappal (vagy párral) és csak célzott ellenfél ellen, zsetonelőnyből játsszuk el, akkor a nyerési rátánk legalább 3BB-re ugrik, anélkül, hogy a vesztés esetén nagyon lecsökkenne a nyereményalapbeli részesedésünk.

    Azért szerintem fontos, hogy ha mi nem is alkalmazzuk a stop and go-t, akkor sem árt megérteni, hogy az ellenfeleink kb hogyan gondolkoznak.
    ----------

    Heads Up játékos és edző

    10
    2009-04-24 11:56
    Jó nem én vagyok a célpontja de nekem a cikkből az jött le, hogy szinte minden lappal érdemes lopkodni SNG-ban ami szerintem messze nem igaz.

    A Stop n Go-t meg azért sem alkalmazom mert kb. minden fish ezt csinálja mikrótéten. Megad pozíción kívül mindennel belehív mindennel. Ha annyira jó játék lenne nem lenne -10% ROI-ja egy csomó játékosnak aki ezt alkalmazza. Persze tudom nem csak ezen múlik de én mindig félek az olyan move-októl amit fishek is szoktak alkalmazni.

    Az ICM miatt egyébként egy pot hívásnál messze nem elég, hogy háromból kétszer eldobjon az ellenfél.Nem igazán tudom elképzelni, hogy nyereséges. Már egy emelés utáni c-bet se aranybánya önmagában nem hogy egy magadás után eldurrantott hívás. A c-bet is inkább csak az imidzs-dzsel együtt nyereséges SNG-ban. Egyébként nem sok szó volt a c-betről a cikkben pedig szerintem egy jó vaklopási stratégiához elengedhetetlen egy jó c-betstratégia. Arra is fel kell készülnünk, hogy mit fogunk tenni ha megadták a lopásunkat.

    Abban van igazság és nagyon jó gondolat, hogy ha nem hagyjuk ellponi a vakjainkat akkor kevesebbet fognak tűlünk lopni a későbbiekben. De ez is inkább restealnél jön ki. Stop n go-nál szerintem jóval kisebb ez a hatás. Ugyanúgy fog lopni, mert alig várja, hogy elkapjon minket és lappal megadhasson.
    9
    2009-04-24 10:52
    Ne felejtsd el, hogy ez a verseny középső szakasza - lehet, hogy még egy játékos sem esett ki. Lehet szerintem 12BB-nél még létjogosultsága az emelésnek, bár általában valóban a push a jobb.


    Stop and go - hadd védjem meg egy picit, noha nem igazán szeretem én sem:
    ha teljesülnek a feltételek érdemes lehet alkalmazni. Nem várható tőle nagyon nagy eredményt, de színesíti a játékot, hitelesebbé teszi a tipikusabbat, a restealt.

    Képzeljétek el ellenfeletek szemével a következő kétszer négy vaklopás szituációt, amit ellenem játszott:
    1. lopás - fold, lopás - reraise allin, lopás-fold, lopás-call és flopon allin
    2. lopás - fold, lopás - reraise allin, lopás-fold, lopás - reraise allin
    A második eset második reraise-ére már nagyobb eséllyel kapunk tartást, amit nem szeretnénk.

    A resteal és a stop and go vakvédelmeknek véleményem szerint egyébként sem az a szerepük, hogy gyarapítsák a zsetonjainkat, hanem az, hogy kevésbé fogyjanak. (ha szabadon hagyjuk a vakjainkat, az egy nagyon feltűnő hiba a SNG-ban, és rászoknak a többiek a vakjainkra rárablásra, mint vetési varnyú a kínai gyorsétterem kukájára)

    Pjotr: Ha te plusszosan jöttél ki a szituációból, akkor kiválóan alkalmaztad, hiszen a vakokról való játék a legritkább esetben az.

    A Stop and Go-ra ideális ellenfél véleményem különösen az a passzív játékos, aki azt hiszi, hogy középjátékban pl az AJ offsuit (vagy egy közepes pár) nagyon jó lap a flop előtt, de rendkívül boldogtalan lenne, ha tartania kéne egy teljesen félrement flop esetén - és nincs a nyakán még a kés. Én akkor szeretem alkalmazni, ha CL vagyok, és ellenfelem viszonylag óvatos közepes-gyenge stack a nagyvakon vagy CO-ban, akinek kb 13-17 BB-je van a támadás előtt.

    Ezek a módszerek nyilván nem csodagyógyszerek a vakjaink fogyása ellen, de úgy vélem, van létjogosultságuk, legalábbis annyira feltétlenül, hogy megismerjük, az ellenfeleink mit miért tehetnek a vaklopásainkra. A vakok védelme nyilván "kivétel" s nem "főszabály". Meg kell tenni időnként, de valóban szerencsésebb és könnyebb helyette egyel több vaklopást végrehajtani.

    (Nyilván nem elsősorban Ti vagytok a sorozat célcsoportja, hiszen az viszonylag kezdőknek íródik - Nektek sok újat nem hinném, hogy mondhatna.)
    ----------

    Heads Up játékos és edző

    8
    2009-04-24 09:57

    Az egyik "ökölszabály"-hoz:

    "- Ha 10 BB alá csökken az effektív zsetonszámunk, támadásként ne aprózzuk: toljunk be mindent."

    Már 12BB-re is igaz ez. 12BB-nél is nagy hiba raise-fold-ot játszani.
    7
    2009-04-24 09:48

    Szerintem is ritkán szabad stealelni olyan lappal amivel restealre dobnál. Aggro-k ellen is meggondolom ATo-val is buttonról hogy stealeljek-e, ha a resteal-t nem akarom adni. EZ 13-17BB-nél a gáz, mert erre a stackméretre a legvalószínűbb a resteal. 20BB-nél már kisebb a rizikó. 15BB-nél talán jobb az allin ATo-val buttonról, mivel az biztos +EV.
    Alacsonyabb limitekre a fentiek lehet nem igazak, mert ott nem nagyon restealelnek.
    6
    2009-04-24 03:36
    Alapvetően nem érdemes loose-an lopkodni. J9, 67s egyértelműen spew 20bb körül ha CS-k ülnek mögötted. Az 55 is gyanús. A probléma, hogy a cb-dre nem fogják dobni az mpnk-jukat, és túl nagy %-ot buksz a stack-edből amikor nem jön be, és keveset nyersz, ha bejön pf ( ha cb-dre dobják, akkor jól jártál). A hud itt nagyon jól tud jönni, ha csak weak tight játékos van mögötted, akkor hajrá. Magasabb téten az a probléma, hogy látják a hud-jukon a steal attemptjeidet, és optimális vagy legalábbis fájdalmas %-ban fogják restealelni. Itt olyan range-t kell választani, aminek legalább 1/2-ével tarthatod a restealjüket, különben kb atc-vel fognak szétszedni.
    ----------

     

    5
    2009-04-24 03:14
    A stopandgo-t leginkább kis párokkal szokták alkalmazni. A feltétele, hogy kb potméretnyi stack-ed maradjon a tartás után, és oop legyél (tehát blind-on). A flopon be kell tolni, mindegy, hogy milyen a board. A stealernek általában nem PP-ja van, ezért a flop csak 1/3 eséllyel üti meg. A lényeg az, hogy ha pf restealelsz, akkor meglesz az odds-a a tartáshoz, a flopon azonban nem (1/3 pot odds, 1/4 esély a javulásra). Plusz eldobathatsz egy JJ-t a KQx flopon a 44-eddel. Kicsit lazább stopandgo, ha gyenge Ax-szel is csinálod. Suicider stopandgo, ha atc-vel vagy nagy range-zsel csinálod, pl ha btn krónikusan minbettel a 6-7 bb-dbe. Az se árt, ha rosszul is álsz (a többi shortihoz képest vagy egyszerűen nem tetszik az asztal flow-ja), mert nagy a variancia. A feltételek nagyon ritkán teljesülnek, és az ellenfelek vagy tudják, mit csinálsz, vagy egyszerűen megtartják az ai-odat mert bénák (vagy okosak), szóval nem sokat nyersz vele. Én túl vagyok 20K sng-n, és kb néhány tucatszor bírtam alkalmazni, és csak egy pici pluszt préseltem ki belőle , szóval valószínűleg nem éri meg vele foglalkozni.
    ----------

     

    4
    2009-04-24 03:01
    Még valami.

    Szerintetek érdemes SNG-n HUD-ot használni? Mondjuk arra, hogy ki ellen érdemes lopni vagy arra, hogy kire érdemes restealelni? Vagy a későbbi szakaszban push or fold illetve call döntések meghozásához?

    Én eddig úgy tudtam, hogy SNG-ban nem igazán használható a HUD és nem is hasznáják profi játékosok. Lehet, hogy tévedek?
    3
    2009-04-24 01:52
    A másik dolog amivel nem biztos, hogy 100%-ig egyetértek, hogy tényleg nyereseséges-e nagyon lazán vakot lopni. Mikrótéten én nem igazán ajánlom mert rengeteg a calling station. Én nem is nagyon szoktam 20%-nál többet lopni Buttonról. CO-ról meg inkább csak A8,KQ,55-nél jobb lapokkal. Magasabb téten lehet ritkábban adnak meg helyette viszont sokkal többször restealelnek, ami igazából sokkal rosszabb mint ha csak megadnának. Így nem vagyok biztos benne, hogy mondjuk J9-cel vagy 67s-sel nyereséges lenne vakot lopni akár magasabb téten is. MTT-n persze lehet lazán lopkodni hiszen ott sokkal többször adhatunk meg egy reastealt, mert nem kell befeszülnünk bubbleban.

    Nemrég nézegettem egy-két egy asztalos SNG pró oktatóvideóját és nagyon furcsa dolgot láttam. Szinte alig lopkodtak. Igazából ez gondolkoztatott el. De egyébként több stratégiában is olvastam már, hogy25%-nál lazábban nem nagyon kell lopni általában. Sőt. Kíváncsi lennék a véleményekre ezzel kapcsolatban.

    Élőben persze megint más, ott nyilván lehet többet lopni mert több információnk van és jobban kijön az imidzs és a tudás.
    2
    2009-04-24 01:17
    5 pont.
    Hatalmas különbség az első részhez viszonyítva.
    Amíg az a kezdőknek nyújtott némi mankót,addig ez már majdnem mindenkinek.
    Persze a játék is sokkal bonyolultabb itt,mint a kezdeti szakaszban.
    Szép és hasznos munka!
    ----------

    punk is dead 

    1
    2009-04-24 01:01
    Tetszik a cikk a legtöbb esetben egyet is értek vele. Egy valamivel viszont soha nem tudtam megbarátkozni. Ez a Stop and Go. Tudom, hogy sokan esküsznek rá de én egyszerűen nem látom az értelmét. Mikrótéten majdhogynem 100%-ig biztos vagyok benne, hogy nem érdemes alkalmazni. Legfőképp azért nem tudok megbékélni vele mert én SNG-ban a középső szakasztól "never limp never call-t" játszok.

    A Stop n Go-hoz meg ugyebár az kell, hogy csak megadjunk egy emelést, ráadásul pozíción kívül. Én egyszerűen képtelen vagyok pozíción kívül csak call-lozni, nem igazán látom, hogy ez, hogyan érné meg nekem olyan lapokkal amik gyengék ahhoz, hogy visszaemeljek velük.
    Szóval hálás lennék ha valaki kicsit részletesebben beavatna a Stop n Go rejtelmeibe.

    Bár ami azt illeti nem hiszem, hogy alkalmaznám ugyanis sok asztalon nem célszerű csak megadni mert sok esetben flopon nem tudja az ember, hogy most agresszor-ként van a partiban vagy védekezőként. Ami nagyon nem mindegy. Ha viszont valaki never limp never call-t játszik akkor 20-30 asztalon is mindig tudja mit csinált az előző körben még akkor is ha elfelejtené.