BPO day2 avagy teli nadrággal nehéz...

46 játékos kezdte meg a BPO második napját, jómagam az alábbi "remek" asztalkiosztást kaptam: (utólagos engedelmükkel, ahol a nick 'jön' jobban kézre, ott azt fogom használni) Kovács András, Koszta Miklós, Bani, Kincsesz, Csermely Balázs, Kuremszki Csaba, Darányi Tamás, Vízner Tamás

Ez "ööm és boddottsá", megest Bani mögött, és megest további életveszélyekkel mögöttem? Kezdem azzal, hogy előre is elnézést, ha valamit rosszul irok le, majd a főszereplők kijavítanak, de ismét nem jegyzeteltem, és a memóriám nem a legjobb, mint az előző írásból már kiderült :) Sokáig semmi, aztán nagy nehezen beesik egy TT, K magas flop c/r-rel kicsit erősödök. Utána megint sokáig semmi, a mezőny nem akar fogyni, a zsetonom igen :) Ekkor jött két-három olyan parti, ami ahogy mondani szokás, kulcspartinak bizonyult. A második ezek közül egy dobás volt, amiről már ott megjegyeztem, hogy ez valószínűleg sokáig bánni fogom - de előbb lássuk az elsőt, ami egy viszonylag egyszerű történet volt.

AA-ra néztem le nagyvakból, amit Kincsesz egy erős emeléssel támadott. Kör fold, én visszaemeltem, Kincsesz hosszas gondolkodás után el tudta engedni a párját, én viszont szépen felerősödtem. Nem sokkal később AQo, az emelésemre viszont jött egy allin, ha jól emlékszem Vízner Tamástól, kb ugyanannyi zsetonnal mint ami előttem volt - és ekkor hangzott el a fentebb említett, és eldobtam. AJs-t mutatott, még most sem tudom eldönteni, mi volt a helyes - ha megadom, és kiesek? Ki tudja. Győzött a félsz?. Ezután volt még egy JTo, amivel megadtam egy emelést - majd ismét begazoltam? Flop J93, sajnos hibás taktikát választva nyitottam 20k-val, amire Kuremszki Csaba habozás nélkül allin. Azt hiszem, számomra a nap leghosszabb gondolkozása jött, majd - szinte biztos vagyok benne, hogy hibásan - eldobtam. Csaba először KQ-t mondott, majd később JJ-t, én ott a helyszinen sokkal valószínübbnek éreztem, hogy AJ, 99 vagy abszolút blöff volt az az allin? (ekkor 33-an voltunk játékban). Itthon már egyre jobban hajlok arra, hogy tényleg KQ volt vagy még gyengébb. Talán jobb lett volna ismét a c/r-t választani?

Ezután jött az asztal számomra addigi legfurcsább partija, Kuremszki Csaba a gombról ráemel Bani 6k-s nagyvakjára 15k-ig, aki addigi játékával ellentétben csak megad. Hm, egy gyanús, szinte minraise és call? Flop Kc4s7c, Bani check, Csaba emel(12k), Bani vissza 30k-ig, Csaba ad. Turn egy piros négyes, most Bani emel (újra 30k) Csaba megad. River treff 3, Bani betol egy nagyobb zsetonhalmot, ami Kuremszkinek allint jelentene, ő pedig rövid habozás után megadja - és kiesik treff 8T-vel (full vs flush). Közben kieső volt egy másik asztalnál, és innen következett a rémálom: 31 fő, és a "ki fog kiesni" társasjáték, amiben mindig a kevesebb zseton nyer :) A következő allinek zajlottak le innen (elöl mindig a kevesebb zsetonnal rendelkező lapja):
KK vs KT
A9 vs K9 Bani K9-e nem elég
Egy amit nem tudok, sajnos nem voltam ott és máshol sincs meg egyelőre a neten, mindenesetre Bélabácsi duplázott
AQ vs 77
AT vs K6 (ez a mi asztalunkon volt, flop K6T, turn A? Harada nyert)
TT vs 8c9c (ez ismét, én voltam a TT, flop AJT egy treffel, szerencsémre nem jött se a sor, se több treff, és hogy biztos legyen, river J)
AAs vs 68s flop 245 két pikkel, Viki sor+flush húzója nem javul
AQ vs 69 AQ78 board-on ment allin Harada, Kincsesz tart - de nem javul
A8 vs JT - Bani nem kap semmit Vízner Tamás ellen
KJ vs 77 flop KJ2 és nem jön hetes

Lehet, hogy volt több is, de ez minimum 10 allin, (ebből 5 nálunk) és mindig a short nyert.

Több mint 2 órán át voltunk 31-en, amikor a versenyigazgató kihirdette a következő szünetet -nálunk közben Bani toronymagas CL-ből szórja a zsetonokat, az elötte ülő Koszta Miklós átveszi nem csak az asztalon, de a versenyen is a vezetést - és megszületett a 31. helyezés (amiért a kaszinó felajánlásával egy Cartamundi pókerszett járt vigaszdíjként): Bélabácsi preflop emelését László István AJ-vel adta, majd az A67 flopon allin ment - Bélabácsi 89-cel call, és most jött a riverben a tizes a sorhoz. Szünet, vakok 4k/8k/800, és előttem megint csak a szokásos 60-70k körüli zseton. Sajnos ez már nem sok jót ígér, de azért még hibázok is egy jót. Előbb az asztal és a verseny abszolút shortstack játékosa tolja be az ante után maradt mintegy 8400 zsetonját (amire kap egy reraise allint egy Q3-tól, aki igy sikeresen kizárja a többieket) és esik ki eléggé csúnyán. T92 flop után érkezik a runner-runner sor a set ellen, majd az egyes asztalon Ricsi irányít a kassza felé egyszerre három játékost egy KK-val (amihez biztos ami biztos alapon flopra jön még egy), majd UTG-ben találok egy 33-at. És itt a hiba, egyszerűen nem tudom, miért, csak limpeltem vele. Abban reménykedtem, lesz egy sok limpelős parti végre, amiben flopnál allint tolok, akármi is érkezik az asztalra. Szépen alakultak is a reményeim, három limp is érkezett - de sajnos derült égből villámcsapás, a nagyvakból jön az allin. És a hiba: eldobtam. Pedig lett volna esély, AQ vagy AK ellen kellett volna küzdeni (a későbbiekben már nem tudtuk tisztázni, épp melyik is volt, ha jól emlékszem Drahos Lászlónál). Áthaladt rajtam a vak, majd 44-et kaptam hátsó pozícióban, elöl egy emelés 20k-ra, én betoltam a maradék zsetonjaim- mögöttem habozás nélkül jött a reraise allin Duró Gyulától KK-val, amire az eredeti emelő dobott - én pedig 26. helyen távozhattam.

Hatalmas élmény volt, óriási köszönet az egész site-nak a lehetőségért hogy indulhattam, a sok-sok hasznos írásért, és azokért a játéklehetőségekért, amikor különböző OPHU-s tornákon játszhattam együtt általam nagyra tartott játékosokkal, akiket - számomra - már játékban látni is óriási élmény :)

Nem titok, ezt a kis írást közvetlen hazaérkezésen után pötyörészem be, így a nap végeredményéről még nem tudok beszámolni, de addig is - sok sikert a még bent lévőknek, hajrá mindenki, aki még küzd! (És egy extra dupla gratuláció Bélabácsinak, aki a legkevesebb zsetonról kezdve a napot még bent van, ráadásul pénteken a Holdem Masters-et megnyerte - ha így halad, a főversenyt is behúzza)

Alyr

Pontok: 4.5 (pontozók száma: 60)
    BPO day2 avagy teli nadrággal nehéz...
    18
    2007-12-04 10:29
    ha ennyire megragadt benned, akkor nyilván emlékszel, hogy én milyen csöndben voltam :)
    leginkább a mögötted ülők kérdőjelezték meg, de közülük is az egyk játékostárs elég hamar eljutott oda, hogy azt mondja, a magad szempontjából teljesen jól játszottad a partit. Ez persze szerintem nem teljesen őszinte megnyilatkozás volt. Hogy miért is? épp azért, mert short allin volt, és Te a kockáztatás mellett döntöttél - de azt hiszem, ők ezt abban a pillanatban nem ismerték fel, aztán terítéskor döbbentek rá (ekkor nyilván nagyon kiakadtak, hogy nem mentek Veled), majd a rivernél megkönnyebbültek, hogy nem mentek veled :)
    A re allint ott abban a pillanatban szerintem a mögötted ülők - hibásan! - brutális erőnek könyvelték el, a viszonylag pontosan felmért kockázatvállalás helyett. Hiszen ha mindenki dob (ahogy történt is) akkor teljesen jó a bevállalás a halott zsetonok miatt, majd egy matekos pontosan kiszámolja, hogy kb még AA ellen is reális az odds, és elég valószínütlen, hogy az épp odaültetett extrashort játékos legelső partivában az any card allin helyzetben pont ilyen erős lepot kapott. Ha csak belimpelsz, kettő vagy három lap ellen már meredeken csökkennek az esélyek - és ezt nem ellensúlyozza a vakoktól beérkező kevesebb mint 6k további zseton.
    Ami meg sem fordult a fejükben a terítésig, az szerintem az, hogy ennyire 'pontosan' játszol. Hiszen neked a cél elérése érdekében ugye elég lett volna egy jelentőset emelned - viszont az adott zsetonhelyzetben ez az emelés az előtted lévő zsetonok kb 1/3-át jelentette volna, és ugye a nagykönyv szerint ekkor már jobb allint tolni :) Szóval szerintem a Te játékod itt jó volt, a hibát (a későbbiek érkező board ismeretében a Te szempontodból sajnos) ők követték el azzal, hogy erőnek, és nem kizáró gyengeségnek vették az allint. Egyszerüen meg sem fordult a fejekben ott az adott pillanatban, hogy valaki 80k zsetonnal az első leosztásban kockára merné tenni a továbbiakat nagy lap nélkül, így nem számoltak azzal, hogy a dobásuk után a Te szempontodból ugyanoda jutsz, mintha csak limpeltél volna - de nem 2-3, hanem csak 1 ellenfél ellen...
    ----------

     "50%-om van ellened" - jah, igen. Vagy lemákolsz, vagy nem...

    17
    2007-12-03 23:26
    Gratulálok a cikk szerzőjének az eredményéhez!

    Volt alkalmunk egy keveset egy asztalon játszani,és egy pár szót váltani távozáskor a ruhatárnál,csak a beazonosítás miatt írom.
    Bár lehet,h úgy egyszerűbb lett volna,ha azt írom,h én voltam,aki Q3s-del allint toltam az ultra ss kiejtésekor:)

    Ez a parti az asztalnál is heves vitát váltott ki,az ott ülők körében és hamár a cikkbe is bekerült,gondoltam kimagyarázom magam ebből a szituációból és egyben kíváncsi lennék mások véleményére is.

    Ez a parti az első leosztás volt ITM,közvetlenül a szünet után.

    Mivel a buborék hosszú volt nagyon,senki nem akart kiesni,ezért egy páran nagyon leestek,köztük én is:80k chipem maradt 4k/8k vakoknál 800 ante M=4!

    Elterveztem a szünetben,h kockáztatni fogok és agresszíven tolom bármivel,ha dobják előttem,mert az ITM sikerült a 10.helyig nincs nagy előrelépés a prizepoolban és nem akartam teljesen lefogyni.

    Mivel chipleaderként kezdtem a napot és hamar visszaestem egy hülyeség miatt,ezért kicsit frusztrált is voltam,h annak kell örülnöm,h bejuttam a pénzbe és nem tudtam kihasználni bubble-ban az asztalom passzivitását,mert már átlag alatt voltam.

    A legelső leosztásban Q3s-et kaptam CO-n és megfelőnek láttam betolni vele,ha mindenki dobja addig.
    Volt egy ultra ss srác aki 8400 chippel jutott be a pénzbe,úgy hogy 2 leosztás múlva nagy vak lett volna:)
    Na Ő betolta UTG+1-ből,a többiek dobtak és én reraise allint mentem, utánam dobtak bár a kis vak sokat töprengett és megjegyezte,h reméli,h jó lapom van :DD
    28400 volt a potban nekem 80k-m volt,tehát több mint a chipem harmadáért játszhattam 8400-ért.
    Persze benne volt,h callolnak mögöttem,de ha nem tolja be az ultra ss,akkor simán lopni próbálok ugyanígy allinnel.
    Az ultra ss-nél 99 volt, a board pedig T92 8 J lett és lemákoltam.

    Az asztalnál páran kritizálták,h kiesőnél miért zártam ki őket,ha csak megadom lecsekkeltük volna úgyis, és így még többet is nyerhettem volna,mert a kisvak is megadja.
    Erre mondtam,h engem az nem segít ki,ha M=4-nél végigcsekkelhetek egy partit Q3s-el és nem maradunk csak 29-en,miközben nem én viszem el a potot.Az se nagyon fájt volna ha nem mákolom le és bent tartom 36800 chippel...

    Kíváncsi vagyok a véleményetekre!

    üdv,
    zsemlemorzsa
    16
    2007-12-02 12:36
    a 33 már ITM-ben volt :) ITM előtt az AQ és a JT volt a két megfutamodós parti.
    ----------

     "50%-om van ellened" - jah, igen. Vagy lemákolsz, vagy nem...

    15
    2007-12-02 12:34
    Alyr,
    szerintem itt nem lényeg, hogy szépen játszottál-e, vagy gyáván, a lényeg, hogy ITM -be akartál jutni, ez volt a legfontosabb, és ehhez a legnagyobb esély csak ugy van, ha a kockázatokat minimalizálod.
    Ha pl. 33-mal allin-t mondasz, az pénzfeldobás, és nem minimalizálás :)

    Azt kell eldönteni, hogy mennyire örültél volna annak, hogy 60/40-be belemész, és nem müxik a 60, és buborék elött kiesel...
    14
    2007-12-02 12:29
    talán egy... 40k zseton, 4k/8k/800 vak. És a díjazás emelkedése elég messzinek tünt ahhoz, hogy csak ugy eldobáljak párokat. Előtte kellett volna a 33-at betolni, az coinflip lett volna :( ráadásul az a limpek miatt nem csak duplázás lett volna, hanem jóval 100 fölé visz, ha megél, de ugy éreztem, a sok limp-ből lesz legalább egy megadó. Tévedtem...
    ----------

     "50%-om van ellened" - jah, igen. Vagy lemákolsz, vagy nem...

    13
    2007-12-02 12:25
    sajtóhiba, elöször Viki lapját írtam be, aztán vettem észre, hogy meg kell forditani, mert ugye az AA volt a short, és bentmaradt az 's' a javitáskor.
    ----------

     "50%-om van ellened" - jah, igen. Vagy lemákolsz, vagy nem...

    12
    2007-12-02 12:22
    Nem volt sok kamerázás, kamerás asztal se. Időnként a képünkbe tolták a vállkamerát (ezt persze csak viccnek szántam, nem volt zavaró), meg a díjátadásról volt 1-1 pár másodperces snitt.
    ----------

     "50%-om van ellened" - jah, igen. Vagy lemákolsz, vagy nem...

    11
    2007-12-02 12:20
    Aly grat! Azt kérdezném meg hogy volt-e tv-s asztal vagy az csak a FT-n lesz? :)
    10
    2007-12-02 10:57
    jo beszamolo es felfedezted - az eddig nem ismert - legerosebb indulolapot, az AAs-t (all-ineknel)
    9
    2007-12-02 10:19
    Óriási gratula Alyr! Az írásod is 5 pontyos.
    8
    2007-12-02 10:04
    Emiatt nem kell szégyenkezned, vagy bosszankodnod.
    néha talán jobb gyáván kasszirozni, mint bátran kiesni, föleg ha ekkora dijak vannak.
    ahogy néztem a kiesös partikat, meglepöen sok Riverre érkező lap jelentette a gyözelmet, (kicsit onlinepoker érzésem volt) a tuti lapok nem domináltak.

    na de vissztérve a következö nagyobb versenyen biztos felszabadultabb leszel, hiszen képletesen szólva letettél már valamit az asztalra. Ettöl függetlenóül én megtartanám a biztonsági üzenmodot az ilyen nagy versenyeknél.

    a 44-es partinál kb hány köröd lett volna még ha dobod a párt?
    7
    2007-12-02 09:31
    Köszönet mindenkinek :) A szép volt? hát, erre a második napra nem lehet mondani. Csúnyán, gyáván játszottam, saját megítélésem szerint. Agyonnyomott a tét, ami nekem bizony még nagyon komoly, és aztán mikor meglett az ITM, nem jött a szükséges mázli, hogy esetleg felszabadultan próbálhassak tenni valamit. Azt az AQ-t, JT-t, de legfőképp a 33-at még sokáig nem fogom elfelejteni...
    ----------

     "50%-om van ellened" - jah, igen. Vagy lemákolsz, vagy nem...

    6
    2007-12-02 09:09
    Gratula az eredményért, és köszönet a tudósításért!
    5
    2007-12-02 08:30
    Hatalmas gratula az ITM-ért és a cikkekért is!
    4
    2007-12-02 06:54
    gratta alyr!

    ennel kevesebbert nehezteltem volna;-)
    3
    2007-12-02 03:04
    Gratulálok, szép volt!!!
    2
    2007-12-02 01:46
    Gratula és külön nagy köszönet azért hogy egyből leírtad!
    1
    2007-12-02 01:36
    A tisztesség ugy kívánja, hogy leírjam: a leosztások felidézésénél az online közvetítésben leírtak is segitségemre voltak.
    ----------

     "50%-om van ellened" - jah, igen. Vagy lemákolsz, vagy nem...