
Ahogy az előző részben ígértem, most jön a magyarázat a DoN stratégia egyes pontjaira. Az egyszerűség kedvéért ugyanúgy pontokba szedem, mint magát a stratégiát, azaz ugyanazon a sorszámon találjátok majd az adott ponthoz tartozó magyarázatot.
1.Allin vagy fold. Ez az egész stratégia alapja. Nem csak az volt a célom, hogy nyerő stratégiát alkossak, hanem az is, hogy könnyen játszható legyen 10 vagy több asztalon is. Ha csak allin vagy fold játékot játszol, akkor nincs flop utáni játék, ami a legtöbb figyelmet – és így a legtöbb időt – igényli. A felszabadult időben lehet még néhány asztalon játszani. Ugyancsak rengeteg figyelem spórolható az első vakszinteken, ahol szinte nincs is játék, azaz a teljes SnG játékidejének a felében szinte nem is játszol. Így közel kétszer annyi asztal indítható. Valóban lehetséges, hogy más, bonyolultabb, flop utáni játékot is tartalmazó stratégia eredményesebb lehet, de nem hiszem, hogy kétszer olyan eredményes lenne, mint ez. Azaz órabérben valószínűleg ez lesz a jobb. A másik érv a flop utáni játék ellen az, hogy az extrém lapos fizetési struktúra miatt rettenetesen nagy az eltérés a normál és az ICM szerinti potodds között már a verseny legelején is. (Nagy potnál ez az eltérés közel kétszeres is lehet!) Azaz minden flop utáni szituáció és döntés, amit a normál játékoddal játszol, itt jó eséllyel hibás lesz! Szerintem nincs ember, aki ilyen extrém helyzetben jó flop utáni játékot tudna játszani. (És ilyen körülmények nincsenek semmi más versenyen se, mert máshol a bubble közelében már olyan kicsik a relatív stackek, hogy eleve nem is lehet flop utáni játékot játszani.)
2.Átlagos zsetonszámnál, 9-10 játékosnál egy allinnél kb. kétszer annyit veszíthetsz ICM szerint, mint amennyit nyerhetsz. (Azaz minimum 70-30-nak kell lennie a nyerési esélynek a javadra, hogy kifizetődő legyen egy allin megadás.) Ráadásul ahogy esnek ki a játékosok, ez az arány egyre nő! Ha nem vagy kieső helyen, egyszerűen nem éri meg kockáztatni, mert szinte semmit nem nyersz a plusz zsetonokkal.
3.Ez a fentiek miatt magától értetődő. És nem azért, mert a jobb laptól kellene félned, hanem azért, mert magától a showdowntól kell félned!
4.CL-ként is ugyanúgy igaz, hogy többet veszíthetsz, mint nyerhetsz. És magas vakoknál hamar el tud kopni a sok zseton is egy-két rossz megadás után! Ez az a helyzet egyébként amiben Harrington is tévedett: Nem kifizetődő CL-ként az asztal sheriffjét játszani még egy normál versenyen sem, DoN-ban pedig főleg nem!
5.Ez a stratégia 6-7 embernél működik a legjobban. Ilyenkor már sokszor a gyenge játékosok is látják, hogy jobban járnak, ha nyugton maradnak, és nem kockáztatják a kiesésüket egy megadással. Persze befeszülhetnél Te is ilyenkor, de attól, hogy van 1-2 short-stack az asztalnál, még egyáltalán nem biztos, hogy nem fognak a következő körben felduplázni, és igen hamar találhatod magad Te az Ő helyükben, ha túlságosan befeszülve játszol. Így nem engedheted meg azt a luxust, hogy kihagyj egy ilyen ziccert. Ha a nagyvak totál idióta, akkor persze ez nem működik, de általában 6 embernél már megjön a játékosok esze.
6.Ez ugyanaz a szituáció, mint az előbb. A lényeg, hogy a kieső játékosok ne legyenek a vakok között, mert nekik már nincs vesztenivalójuk, és így esetleg adják az allint. Szintén a potenciális megadást csökkenti, ha nem játszol túl gyakran. Ha valakit látnak egymás után háromszor allin menni egy körben, akkor még a legfeszesebb játékosoknak is könnyebben száll el az agya.
7.Ebben a pontban a sorrend nagyon fontos!
a.A legfontosabb, hogy ne legyen emelő vagy limpelő előtted, aki valamilyen szinten már elkötelezte magát a lapjához. Persze van rá esély, hogy dob egy allinre, de arra jóval nagyob, hogy felveszi a kesztyűt.
b.A pozíció szintén nagyon fontos! Tulajdonképpen az SB, button és cutoff az a három hely, ahonnan viszonylag nagy range-el lehet lopni. Mivel a fő szempont az, hogy ne legyen megadó, minden egyes újabb játékos drasztikusan csökkenti a várható értéket. 6-7 játékossal mögötted pl. az AQ is veszteséges az ICM szerint egy átlagos szituációban!
c.Egy rossz játékos bármikor gondolhatja úgy, hogy a 44 vagy KT a kezében jó allin elfogadó lap. És jelen esetben tök mindegy, hogy jobb vagy rosszabb nálad, pusztán az, hogy van esélyed kiesni már veszteségessé teszi az allint.
d.Az átlagos zseton mögött ülők a legóvatosabbak. A short-stackek bármikor gondolhatják úgy, hogy ez az utolsó esélyük és jön az „egy életem egy halálom, lemákollak kisbarátom”. A big stack pedig dönthet úgy – egyébként tévesen -, hogy bebünteti ezt az agresszív emelgetőt. És mint már írtam: Nagyon nem akarunk rivert látni!
e.Ez tulajdonképpen ugyanaz mint a c. pont. Szintén az a lényeg, hogy minél feszesebb játékosok legyenek mögötted, minél kisebb legyen az esély a megadásra.
8.A DoN egy stratégiai játék. Mindig tisztában kell lenned a lehetőségeiddel. Azt sem árt folyamatosan figyelni, hogy aktuálisan hányadik helyen állsz, azaz mennyit kell kockáztatnod.
9.A 2.5 M azért vízválasztó, mert ha rád kerül a vak, és emelnek előtted, akkor még dobható. Ugyanígy a kisvakon is. Utána viszont amikor Te mész majd allin, mert már tényleg nagyon-nagyon kicsi a stacked, nem lesz fold equity-d! (Arról nem is beszélve, hogy addigra esetleg nőnek a vakok is…) Azaz olyan kevés zsetonod marad, hogy ha más nem is, de a nagyvak és/vagy a kisvak biztosan megadja – akármi is van nála, és jön a mumus: showdownt kell nyerned! Tehát visszagöngyölítve a helyzetet, 2.5 M-nél legkésőbb allin kell menni, mert itt még van rá esély, hogy dobnak a többiek! És persze annál nagyobb az esélye, hogy mindenki dob, minél kevesebben vannak mögötted. Azaz ha van rá lehetőség, ne várd meg amíg UTG leszel.
10.A fentiekből következik, hogy ilyenkor UTG van az utolsó esélyed, hogy terítés nélkül nyerj potot. Ráadásul itt még esetleg nem is veszik észre a többiek, hogy igazából ez már kényszer-allin a fentiek miatt. Egy kör múlva, 1.5 M-nél viszont már látni fogják! Ne várj addig!
11.Ez a pont látszólag ellentmond az eddigieknek, de itt is előre kell gondolkodni! Mivel a vak ilyenkor még beleszámít a stackedbe, ez az utolsó esély, hogy normális potot nyerj, amivel utána tudsz majd ismét dobatni is esetleg. Két akármilyen lappal is van általában 35% esélyed nyerni. Ha ilyenkor dobsz (és esetleg kisvakból is), akkor már olyan kevés zsetonod lesz, hogy ha Te mész allin, akkor is lesz minimum egy (de inkább két) megadás, ami ellen szintén csak terítéssel tudsz nyerni. Viszont ilyenkor már sokkal kisebbet tudsz nyerni, azaz egy allinnal nem tudsz kimászni a gödörből, azaz folyamatosan showdownokat kell nyerned, hogy szinten tartsd magad. Arra pedig ne számíts, hogy minden körben lesz jó lapod is, így ezeket az allineket is átlagosan maximum 40-45%-os lapokkal kell hoznod. Annak pedig, hogy két ilyen allint is nyersz már csak kb. 20% az esélye. A 35% után is kell persze majd még nyerned, de ott már igen-igen jó esélyed lesz dobatni is, tehát összességében – szerintem – több esélyed lesz így. Az egyetlen kivétel az lehet ebben a szituációban, ha hatan vagytok és utánad ül egy kisebb stack, aki garantáltan allin kerül miután Te dobsz. Ekkor az ő kiesésének az esélyét is beszámítva már jobb kivárni.
Speciális szabályok magyarázata:
1.Ha hat játékosból kettőnek is jelentősen kevesebb zsetonja van, mint neked, akkor a kettő közül az egyik már jó eséllyel kiesik. Ekkor már nem szoktam bevállalni még azt a kis kockázatot se a lopásra, amit az jelent, ha a nagyvak AA-t vagy KK-t talál. Persze, ha valamelyik SS dupláz, akkor vissza kell térni a „terrorizáljuk a közepes stackeket” stratégiára.
2.Ez egyszerűen a fenti szabály kiterjesztése 7 emberre.
3.8 játékostól viszont annyi bizonytalanság van még a játékban, hogy egyszerűen nem teheted meg, hogy lazítasz. Ilyenkor a normál lopkodást kell csinálni, függetlenül attól, hogy hány SS van.
4.Erről már a normál szabályok között írtam, de nem árt még egyszer megemlíteni. Nagyon sok játékos játszik „érzésből” és őket nagyon tudja irritálni, ha valaki túl agresszív.
5.Mivel az SS szinte biztos, hogy megadja az allined, ezzel a módszerrel növelheted az esélyét, hogy kiessen. Két ellenfél ellen drasztikusan csökken az esélye, hogy két random lappal nyerjen. Ráadásul, mivel jó lapod van, van esélyed arra is, hogy nyerj a másik megadóval szemben, aki esetleg egy gyengébb lappal csak azért jött be, mert vette a kis emelésed értelmét és beszállt levadászni az SS-t.
6.Ez az előző stratégia párja. Van egy potenciális kieső, neked elég zsetonod és jó lapod, megteheted, hogy beengedj még valakit a potba, hogy nagyobb eséllyel essen ki a SS.
7.Ha valaki olyan marha, hogy ilyenkor rád tolja az allint, ne adj esélyt magadnak a kiesésre, illetve arra, hogy SS-és válj. Engedd el nyugodtan a lapod, szinte biztos, hogy az emelőnél nagyon jó lap van. Ha meg mégse, akkor egyrészt tényleg idióta, másrészt úgyse lett volna meg a potoddsod az ICM szerint.
8.7 embernél bejön az a szabály, hogy csak akkor játssz becsorgásra, ha tényleg be van biztosítva a helyed. Azaz az aktuális kiesőjelöltön kívül van még 2 másik SS is. Mint már írtam feljebb, egy SS nem garancia semmire, bármikor mákolhat és duplázhat. Legalább két SS kell kieső-helyenként, hogy valamennyire biztonságban érezhesd magad. (Így is messze van persze a bejutás a 100%-tól, de elég közel ahhoz, hogy ne vállalj kockázatot) Szóval ha nincs elég SS és neked lapod van az SS ellen, akkor emelj rá, hogy ne jöjjön be más a potba, és így neked legyen esélyed kiejteni és megszerezni a zsetonjait. Jelen esetben ugyanis nem nyersz azzal sokat, ha kiesik valaki, de nem Te szerzed meg a zsetonjait. Viszont ha izolálod az SS-t, akkor nem a teljes stackeddel kerülsz játékba, hanem csak egy részével, és így nem olyan durva az ICM hatás, azaz vállalható az allin AA, KK, QQ-nál gyengébb lapokkal is.
Selindek
Erős pár a mi istenünk

Erős pár a mi istenünk
Erős pár a mi istenünk