EPT Bécs: Oláh József és Kovács András a negyedik napon

  • 2014-03-27 12:22:36
  • OPHU


Az EPT főverseny harmadik napján már azért küzdhettek a játékosok, hogy ha már ki kell esniük, akkor lehetőleg fizetős helyen történjen. Ez persze nem mindenkinek sikerülhetett, mivel csak 135 fizetős hely van a versenyen. Az utolsó játékos aki most pénz nélkül távozott Ronny Kaiser volt, aki 2011-ben Tallinban megnyerte a versenyt. Most ♣A♣K-lyal volt all-in ♣T♥T ellen, és nem tudta hozni a flipet. (Artem Metalidi szemszögéből nézve persze úgy hangzik a történet, hogy bejött neki a flip, és ezzel sikeresen kiejtett egy játékost. )

A következő napra 50 játékos jutott el, a versenyt Pablo Gordillo vezeti, egyedül neki van több mint 2 millió zsetonja, az őt követő Anatoly Filatov 1,5 milliót gyűjtött. Az ismert játékosok közül kiesett Sam Tricket, Bertrand "ElkY" Grospellier , Gus Hunsen és Isildur is, mindegyikük pénzben végzett.

A harmadik napra jutó hét magyar játékos közül csak Kulcsár Gergelynek nem sikerült a pénzig eljutnia, négyen kiestek fizetős helyen, ketten pedig a negyedik napra jutottak.

  • 31. Oláh József 360,000
  • 45. Kovács András 186,000
  • 51. Róna Gergely €14 600
  • 123. Váradi Csaba €8 700
  • 134. Mayer Szabolcs €8 700
  • 135. Szabó Zoltán €8 700


A verseny élőközvetítése itt található.



HelyezésNévZseton
1.Pablo Gordillo2 111 000
2.Anatoly Filatov1 500 000
3.Timo Pfutzenreuter1 065 000
4.Simeon Naydenov1 040 000
5.Miltiadis Kyriakides1 034 000
6.Wilfried Sigmund Harig1 005 000
7.Miroslav Alilovic 990 000
8.Roman Korenev 966 000
9.Adrian Bussman 930 000
10.Artem Metalidi 815 000
11.Jude Ainsworth 788 000
12.Rumen Nanev 786 000
13.Sebastian Trisch 764 000
14.Umberto Vitagliano 745 000
15.Robert Haigh 721 000
16.Gavin O'Rourke 667 000
17.Frei Dilling 567 000
18.Oleksii Khoroshenin 540 000
19.Ludovic Riehl 522 000
20.Marcel Luske 512 000
21.Dan Murariu 508 000
22.Marco van Opzeeland 505 000
23.Johnny Lodden 477 000
24.Fabio Sperling 460 000
25.Anthony Ghamrawi 434 000
26.Jonathan Roy 423 000
27.Julian Herold 420 000
28.Timothy Davie 420 000
29.Jan Bendik 405 000
30.Mike Adamo 372 000
31.Jozsef Olah 360 000
32.Ivan Neytchev 345 000
33.Stephen Chidwick 340 000
34.Marko Neumann 334 000
35.Patrick Fasching 326 000
36.Clement Thumy 285 000
37.Atanas Kavrakov 273 000
38.Steven Lewzey 256 000
39.Jack Salter 246 000
40.Jonas Lauck 219 000
41.Gregory Lane 210 000
42.Dmitry Morozov 209 000
43.Vit Blachut 205 000
44.Sebastian Panny 203 000
45.Andras Kovacs 186 000
46.Andreas Samuelsson 181 000
47.Marko Vukoja 176 000
48.Michael Tabarelli 164 000
49.Michel Abecassis 130 000
50.Mathias Rinnhofer 122 000


HelyezésNévNyeremény Eur
51.Gergely Rona 14 600
52.Ziga Jamnikar 14 600
53.Thomas Brauner 14 600
54.Yulius Sepman 14 600
55.Alexander Kravchenko 14 600
56.Henrique Pinho 12 600
57.Fabrice Soulier 12 600
58.Alex Bilokur 12 600
59.Cailin Jin 12 600
60.Richard Milne Snr 12 600
61.Joni Jouhkimainen 12 600
62.Carl Carlsson 12 600
63.Michel Dattani 12 600
64.Paul Delaney 12 600
65.Konstantin Puchkov 12 600
66.Aku Joentausta 12 600
67.Kilian Kramer 12 600
68.Igin Viacheslav 12 600
69.Patrick Sacrispeyre 12 600
70.Joao Baumgarten 12 600
71.Gus Hansen 12 600
72.Hector Alvarez Rodriguez 10 650
73.Ryan Spittles 10 650
74.Markus Stranzinger 10 650
75.Justas Vaiciulionis 10 650
76.Viktor Blom 10 650
77.Jorma Nuutinen 10 650
78.Paraskevas Tsotsonos 10 650
79.Iliodoros Kamatakis 10 650
80.Robert Zipf 10 650
81.Vladimir Geshkenbein 10 650
82.Stefan Zollinger 10 650
83.Marcus Balmert 10 650
84.Christian Nolte 10 650
85.Ali Abdalla 10 650
86.Madis Muur 10 650
87.Sasa Lalos 10 650
88.Matthias Kurschner 10 650
89.Marc Bebawi 10 650
90.Lasell Marvio King 10 650
91.Arne Edberg 10 650
92.Oleg Poluzhnikov 10 650
93.Kevin Stani 10 650
94.Daniel Melten 10 650
95.Carter Swidler 10 650
96.Artur Koren 9 550
97.Ben Warrington 9 550
98.Tam Truong 9 550
99.Kurt Guldvik 9 550
100.Virgil-Cristian Nicelescu 9 550
101.Raed Mouawad 9 550
102.Antonio Buonanno 9 550
103.Christopher Ulsrud 9 550
104.Antoine Saout 9 550
105.Preben Stokkan 9 550
106.Lukas Fritz 9 550
107.David Dolak 9 550
108.Dragan Kostic 9 550
109.Jeff Rossiter 9 550
110.Hannu Peltola 9 550
111.Jasper Wetemans 9 550
112.Jamil Kanji 9 550
113.Jesper Hoog 9 550
114.Patrice Brandt 9 550
115.Sergey Baburin 9 550
116.Joao Ribeiro 9 550
117.David Vamplew 9 550
118.Armin Mette 9 550
119.Bertrand "ElkY" Grospellier 9 550
120.Torsten Pischl 8 700
121.Rino Mathis 8 700
122.Sergii Baranov 8 700
123.Csaba Varadi 8 700
124.Marc-Andre Ladouceur 8 700
125.Sven Reichardt 8 700
126.Mikko Turtiainen 8 700
127.Martin Staszko 8 700
128.Dennis Bejedal 8 700
129.Antoine Zeziola Granath 8 700
130.Claas Segebrecht 8 700
131.Alexey Makarov 8 700
132.Nikita Nikolaev 8 700
133.Sam Trickett 8 700
134.Szabolcs Mayer 8 700
135.Zoltan Szabo 8 700
Köszönöm!
1

Hozzászólások...