Pókersuli

EPT Monaco 2015 - Németh András a főverseny 2. napján



Zajlott az élet Monacóban a hétvégén, két nagy verseny is véget ért, és elkezdődött a főverseny.

€100 000 Super High Roller



A verseny harmadik napjára nyolc játékos jutott el, közülük kettőnek (Scott Seiver,Dzmitry Urbanovich) 20 BB alatti zsetonnal kellett kezdeni a döntőt. Kettőjük sorsa drasztikusan különbözött, Seiver nem sokkal az indulás után 8. helyen kiesett, a lengyel játékos viszont egészen a heads-upig jutott. Ellenfele a jól ismert Eric Seidel volt, aki már a verseny előtt több mint 22 millió dolláros versenyeredményt tudott felmutatni.

Seidel a verseny során szinte végig zsetonhiánnyal küzdött és a mezőny végén tanyázott, a heads-up kezdetekor is 3-1 volt a zsetonarány a lengyel játékos javára. A veterán játékos azonban türelmesen játszott és a szerencse sem kerülte el, duplázni tudott amikor a lengyel K3-mal tolta be zsetonjait az AK-lyába. Nem sokkal később egy ♥Q♥7-val legyorsulta Urbanovich AQ-ját, és ezzel már nála volt a vezetés. A lengyel játékos innen már nem tudta visszafordítania mérkőzést, az utolsó partiban K9-cel bukott Siedel tízes párja ellen.



HelyezésNévNyeremény €
1.Erik Seidel 2 015 000
2.Dzmitry Urbanovich 1 446 600
3.Max Altergott 940 300
4.Dario Sammartino 709 500
5.Igor Kurganov 551 000
6.Thomas Muehloecker 427 100
7.Fedor Holz 337 500
8.Scott Seiver 261 800
9.Vladimir Troyanovskiy 199 620



€50 000 Super High Roller



Vasárnap rendezték az újabb nagy nevezési díjú versenyt, amit 1 nap alatt le is zavartak, mindössze 15 óra kellett ahhoz, hogy a 66 induló közül egynél gyűljön össze az összes zseton.

A 100 000 eurós versenyen Vladimir Troyanovskiy 33-mal ejtette ki a buborékban az ászokkal bűvészkedő lengyel Piotr Franczakot, majd nem sokkal később ő esett ki ászokkal. A sors úgy döntött, hogy jár neki még egy kis lecke, így az orosz játékos a vasárnapi versenyen megtapasztalhatta azt is, hogy milyen érzés a 10. helyet megszerezni egy olyan versenyen, ahol kilenc fizetős hely van.

A kilenc pénzbe jutott játékos közül ketten ott voltak az előző Super High Roller döntőjében is, Scott Seivernek most sem sikerült sokkal jobban, a 9. helyet sikerült megcsípnie, ellenben Fedor Holz a 4. helyig jutott.

A heads-upot a kanadai Mike Watson és az olasz Mustapha Kanit játszotta. Watson kezdett több zsetonnal, de Kanit szinte rögtön duplázni tudott és azzal átvette a vezetést. Innen már nem volt megállás számára és a PokerStarson 'lasagnaaammm' nickkel játszó játékosé lett a 936 500 eurós első díj.

HelyezésNévNyeremény €
1.Mustapha Kanit 936 500
2.Mike Watson 672 300
3.Martin Finger 437 000
4.Fedor Holz 329 800
5.Fabian Quoss 256 100
6.Andrei Streltsou 198 500
7.Mark Teltscher 156 900
8.Ivan Luca 121 700
9.Scott Seiver 92 860



Main event



A 10 600 eurós főversenyre két első napot tartottak, amire összesen 556 játékos nevezett be, és 299 jutott róluk tovább. A ma kezdődő második napon ennél nagyobb lesz a létszám, mivel a késői regisztráció még él, és aktívan használják is a játékosok. Ma reggel nevezett be például Daniel Negreanu, Max Altergott és Phil Ivey is. A vakok 400/800-nál állnak ők 30 000 zsetonnal kezdenek, miközben az átlag 55 000 körül van.



A verseny második napjára két magyar jutott el: Németh András a 12. helyen áll 132 300 zsetonnal, míg a 234. helyen 27 900 zsetonnal George Laszlo (Hungary) néven szerepel egy játékos, akiről feltételezem, hogy a thehendonmobon Gyorgy Laszlo néven szereplő játékossal lehet azonos.

Mindkettőnek nagy kalappal a mai napra. Az élő közvetítés ma délben kezdődött.

A továbbjutók listája

Köszönöm!
1

Hozzászólások...

sajtika 2015-05-05 10:46:00
Sajnos nem jutott egyikük se a harmadik napra :(