• 2008-11-14 08:14:00
  • Selindek

Omaha Suli – Az induló kezek összetevői

Azt hiszem, hogy az eddigiek alapján már sejthető, hogy Omahához nem lehet olyan szép táblázat-szerű indulási stratégiát írni, mint Hold’emhez, mert egyszerűen túl nagy a lehetséges induló-lapok száma. Ezért inkább egy olyan részletes, a stratégia alapelveit bemutató cikksorozatot próbáltam összeállítani, amit elolvasva, átgondolva és megértve Te magad is meg tudod majd hozni a megfelelő döntést minden helyzetben.

Az előző fejezetekben tulajdonképpen már szerepelt is minden lényeges tanács a jó induló-lapok kiválasztásához, de itt most szépen össze is szedem őket egy helyre:

Írtam egyrészt, hogy az Omaha induló-kéz a négy lap hatféle lehetséges kétlapos kombinációinak összességéből áll.
Szó volt arról is, hogy minden lap húzólap, azaz annál értékesebb egy induló-kéz, minél többféle flop tudja eltalálni, minél többféleképpen tud fejlődni. Ez általában azzal egyenértékű, hogy hány különféle lehetséges kombinációt tartalmaz.
Az előző fejezet végén nagyjából fel is soroltam a főbb kombinációkat, amiket szeretnénk a kezünkben látni.

Összefoglalva eljutunk ahhoz az alapelvhez, amit minden Omaháról szóló könyvben leírnak: Csak olyan indulólapokkal játssz, ahol lehetőleg mind a négy lap összefügg egymással valamilyen módon!

Vegyük tehát most ezeket a lehetséges „összefüggéseket” szépen sorra! A cél az, hogy az induló kezünkben minél több ilyen kombinációt találjunk és lehetőleg azokat is a minél erősebb fajtából!

Első kategória

AA

Ennek a kategóriának nincs is több eleme. Ez az egyedüli kombináció, ami önmagában is garantálja, hogy az őt tartalmazó induló-kézzel játékba szállhassunk. De még ez a kombó is kevés ahhoz, hogy minden esetben automatikusan emelhessünk vagy visszaemelhessünk vele! Az emelés amúgy is egy kicsit összetettebb probléma, mint Hold’emben, így erre majd még egy külön fejezetben visszatérek. Az ász-párokkal történő hatékony emelés pedig még ezen belül is egy külön témakör!

Második kategória

Magas párok – KK, QQ
Suited ász – Axs
Pozíció !!!

Gondolom kicsit meglepő, hogy a pozíciót miért írtam ide a kombók közé, de az ok roppant egyszerű: Omahában sokkal-sokkal fontosabb a pozíció, mint Hold’emben! Szintén fogok majd külön fejezetben is foglalkozni vele, most elég legyen hozzá annyi, hogy a besorolás alapján a jó pozíció értéke vetekszik egy magas pár értékével! A magas párokkal kapcsolatban pedig olvasd el újra az előző kategória leírásának első mondatát! Igen, pusztán egy magas pár önmagában sokszor nem lesz elég arra, hogy flopot nézz, különösen ha korai pozícióban vagy és esetleg emeltek is előtted! Ahhoz, hogy az ezeket a kombókat tartalmazó kezek játszhatóak legyenek, kell még legalább 1-2 kisebb kombó az alacsonyabb kategóriákból.

Vagy jó pozíció.

Amiért a KK, QQ viszont mégis külön került az egyéb pocket-párotól az az, hogy ha egy ilyen lappal sikerül izolálnod egy mániákus emelgetőt, akkor ellene közel ugyanúgy teljesíthetnek, mint egy ász-pár. Azaz egy ellenfél ellen elfogadható esély van arra, hogy önmagában a magas pár is nyer, ha pedig van mellé 1-2 kapcsolódó vagy suited lap is, akkor már szinte biztos, hogy erős favorit vagy egy mániákus ellen. Kicsit is feszesebben játszó játékosok ellen viszont már nagyon nem szabad ezeket a magas párokat agresszívan játszani, mert nagyon könnyen szaladhatsz velük AA-ba!

Az ászos színhúzók nem a puszta erejük miatt kerültek ide, mert önmagában az, hogy egy ászhoz van egy egyszínű lap a kezedben csak pár százalékkal növeli a lap nyerési esélyét. Ami miatt erős ez a kombó az az, hogy könnyű vele játszani és jól lehet vele nyerni, ha bejön a nut flush.

Harmadik kategória

Közepes párok – JJ, TT, 99

Ezek a párok három ok miatt alkotnak külön kategóriát:

1.A legfontosabb az, hogy ez által jól érezhető legyen az előző és az ezt követő kategóriákban szereplő kombók erőssége. Ezzel emelem pl. ki, hogy a király magas színhúzó nem egyszerűen rosszabb az ász magasnál, hanem sokkal rosszabb!

2.Ezekkel a párokkal már nem szabad úgy játszani, mint a magas párokkal, amik speciális esetekben önmagukban is képesek nyerni. A közepes párok ereje pusztán abban van, hogy ha setté fejlődnek, akkor viszonylag kis esély van rá, hogy lesz kinn nagyobb set.

3.Határozottan jobbak viszont a következő kategóriában szereplő pároknál, amiknél már igen komoly kockázat az, hogy belefutnak egy nagyobb setbe.

Negyedik kategória

Kis párok – 88, 77
Királyos vagy dámás színhúzók – Kxs, Qxs
Kapcslódó lapok, pl.: KQ, T9, 76 illetve QT, 86, 75

A kis párok veszélyeit már írtam az előző kategóriánál. Ami miatt mégis játszhatóak az az, hogy nagyon jól tudnak együttműködni a közepes kapcsolódó lapokkal, és így olyan indulólapod lehet, amivel egyszerre tudsz setet és valamilyen sorhúzót floppolni. Azaz még ha bele is szaladsz egy nagyobb setbe, a sorhúzó miatt lesz tartalék terved is.

A királyos és dámás színhúzók azért kerültek csak a negyedik kategóriába, hogy semmiképp ne számolj velük, mint a lapod fő erejével. Akkor jöhetnek különösen jól, ha leesik az ász a színedből és így nut színhúzóvá válnak vagy ha nagy akció van a flopnál, ami miatt kiszáll a játékosok nagyrésze és a riverre backdoor színed lesz. Ilyenkor a flop emelgetések miatt van rá esély, hogy az ászos szín eldobta a lapját – mert a backdoor színen kívül nem volt nála más –, és így a magas backdoor színnel nyerni tudsz.

A kapcsolódó lapok az Omaha legérdekesebb kombói. Önmagában 1-2 kapcsolódás nem sokat – vagy inkább semmit se – ér. Pl. a ♠J♣Q♦7♥6 induló lap hiába tartalmaz két kapcsolódó párt is, még kisvakból se egészítenék ki vele. Viszont ha összejön 4-5 ilyen kombó, akkor nagyon jó eséllyel indulhatsz velük egy ász-pár ellen is! (pl.: ♠J♥T♣9♥7)

Ugyancsak jó lap lehet a három kapcslódás egy kézbepárral (♣T♣9♦9♥8) vagy egy suited ásszal kiegészítve (♥A♣8♠7♥6).

Ezek a többszörösen kapcsolódó sorozat-lapok az Omaha egyik legérdekesebb induló-lapjai. Egy külön fejezetben fogok velük részletesen foglalkozni.

Ötödik kategória

Egyéb suited lapok
Magas lapok

Ez a kategória már inkább csak amolyan fűszerezés. Mint a korábbi fejezetben volt már róla szó, az egyéb – dámánál kisebb – egyszínű lapok önmagukban nem igazán képviselnek értéket, pusztán amolyan B – vagy inkább C – tervként szolgálnak amikor allin megyünk egy settel vagy kombinált sorhúzóval. (Illetve jól jönnek olyankor, amikor arra számítunk, hogy az ellenfélnél van egy komolyabb színhúzó, és a saját két lapunkkal fogjuk két lehetséges outját.)

A „magas lapok” kifejezés szintén csak annyit jelent, hogy bármilyen fentebb említett kombó annál jobb, minél magasabb lapokból áll. De ez vonatkozik még a kombókból esetleges kilógó negyedik lapra is. Azaz ha van pl egy QQJx lapunk, amit még a pozíciónk is támogat, akkor inkább 8-as legyen a negyedik lap, mint 5-ös.

Mínusz kategória

Nos, itt van minden egyéb, amiről eddig nem volt szó. Különös tekintettel a 22 – 66 közötti párokra, amik még a kis pár jelzőt se érdemlik meg. Velük kapcsolatban az a tanácsom, hogy kerüld őket! Vedd úgy, hogy ezek nem növelik, hanem inkább csökkentik a lapod értékét! Ezek tipikusan azok a lapok, amik ha kiegészülnek a flopon akkor vagy kis potot nyersz velük, vagy nagyot buksz! Eleve minden set felett ott leselkedik annak a veszélye, hogy egy sor- vagy szín-húzó túlhúzza, de ezekből a párokból kialakult setek felett ráadásként ott van az is, hogy szinte bármilyen egyéb set megveri őket! És az Omahában nem hetente fogsz set-set ütközést látni, hanem óránként!

Ugyanígy mínusz pont jár minden kettes és hármas lapért. (A négyes határeset. Egy 8764 szerű sorozat-lapban még épp van létjogosultsága.) Vedd úgy, hogy ezek nem is igazi kártyák, csak valami fecnik, amik valahogy belekeveredtek a pakliba. Hosszútávon valószínűleg még akkor is jobban jársz, ha névjegykártyákkal és söralátétekkel játszol helyettük! És ne röhögj, mert nem olyan vicces! Ezekből a lapokból rengetegszer lesz kisebb sor, kisebb full, esetleg kisebb két pár, amik Omahában egyenlőek a „mínusz egy beülő” kifejezéssel. Emlékszel? „Kicsit nyersz vagy nagyot veszítesz velük”.

Nos, gondolom nem egészen ilyen indulótáblázatra számítottál, de Omahában sajnos nem megy másképp. Itt nem elég megtanulni a jó lapokat, érteni is kell, hogy miért jók. Nagyon azért nem kell megijedni, a következő fejezetekben végigmegyek majd a fenti kombinációkból összeállítható főbb laptípusokon és lesz mindegyikhez valami alapstratégia is.

De előbb tegyünk egy kis kitérőt!

Selindek

Pontok: 4.4 (pontozók száma: 31)
    Omaha Suli – Az induló kezek összetevői
    20
    2008-11-20 08:51
    http://www.amazon.com/Pot-Limit-Omaha-Poker-Jeff-Hwang/dp/0818407 263
    19
    2008-11-19 21:00
    tud valaki omaha szakirodalmat? linket, könyvesboltot légyszíves. köszi
    18
    2008-11-16 16:41
    tisztán blöffölni is nehéz - a rengeteg húzó lehetőség miatt simán megadják az emeléseket.
    17
    2008-11-16 12:28
    Na látjátok feleim erről beszéltem, a sorhúzó mi pénzt megér egyeseknek...
    Gus tudta mikor kell kiülni.
    ----------

     

    16
    2008-11-16 11:41
    Érdemes kipróbálni, bár ez olyan game, ahol iszonyatosan oda kell figyelni, hogy milyen lapok baszhatják el a te lapod.
    Én rengeteget dobálok ilyenek miatt. Nutlow húzó, 3an emelgetnek, egyik semmivel, másik kettő second lowra ment.....nem lejött a 2-es. Fold.
    ŰNagyon észnél kell lenni
    Viszont ha allinezés van, kb 70%-ra megmondom, mi van a másiknál ... :D
    15
    2008-11-16 01:08
    Full Tilt Poker Game #8993329122: Table Pantheon (6 max) - $200/$400 - Pot Limit Omaha Hi - 19:04:54 ET - 2008/11/15
    Seat 1: Gus Hansen ($68,469), is sitting out
    Seat 2: Da Munsta ($19,196)
    Seat 3: Patrik Antonius ($72,944)
    Seat 4: GooGie MonA ($6,598)
    Seat 5: Ozzy 87 ($74,259)
    Seat 6: Your_NIPMO ($49,291)
    Your_NIPMO posts the small blind of $200
    Da Munsta posts the big blind of $400
    The button is in seat #5
    *** HOLE CARDS ***
    Patrik Antonius raises to $1,400
    GooGie MonA folds
    Ozzy 87 folds
    Your_NIPMO calls $1,200
    Da Munsta raises to $5,600
    Patrik Antonius calls $4,200
    Your_NIPMO calls $4,200
    *** FLOP *** [♠6♣9♥A]
    Your_NIPMO checks
    Da Munsta has 15 seconds left to act
    Da Munsta bets $13,596, and is all in
    Patrik Antonius calls $13,596
    Your_NIPMO has 15 seconds left to act
    Your_NIPMO raises to $43,691, and is all in
    Patrik Antonius calls $30,095
    Your_NIPMO shows [♣Q♦9♥9♦8]
    Da Munsta shows [♥6♦K♠7♠K]
    Patrik Antonius shows [♣6♠8♠T♦7]
    *** TURN *** [♠6♣9♥A] ♣5
    *** RIVER *** [♠6♣9♥A♣5] ♠2
    Your_NIPMO shows three of a kind, Nines
    Patrik Antonius shows a straight, Nine high
    Patrik Antonius wins the side pot ($60,190) with a straight, Nine high
    Da Munsta shows a pair of Kings
    Patrik Antonius wins the main pot ($57,586) with a straight, Nine high
    Da Munsta adds $8,000
    Your_NIPMO is sitting out
    *** SUMMARY ***
    Total pot $117,778 Main pot $57,588. Side pot $60,190. | Rake $2
    Board: [6s 9c Ah 5c 2s]
    Seat 1: Gus Hansen is sitting out
    Seat 2: Da Munsta (big blind) showed [♥6♦K♠7♠K] and lost with a pair of Kings
    Seat 3: Patrik Antonius showed [♣6♠8♠T♦7] and won ($117,776) with a straight, Nine high
    Seat 4: GooGie MonA didn't bet (folded)
    Seat 5: Ozzy 87 (button) didn't bet (folded)
    Seat 6: Your_NIPMO (small blind) showed [♣Q♦9♥9♦8] and lost with three of a kind, Nines
    14
    2008-11-15 17:37
    Ma próbálgattam Omahát freerollon gyakorolni, legtöbbször Hi potot,de egyszer csak látom osztunk, mikor nut flush - sel nyernem kellett volna.Na mondom szép, mi történhetett.Visszanéztem és lám Hi- Lo ra ültem, de nem vettem észre . LOL.
    Az induló kezekre nézve nincs még kialakult ösvényem, de próbálgatom, melyik mire elég ha emelgetek preflop és flop.Többször adják meg fél pot- pot emelést mint vártam, mert eszerint mindenki a húzásra vár, valószínűleg közepes vagy az enyémnél gyengébb induló kézzel is.Szép perspektíva lehet ha valaki jól játssza, mert a sokkal több lehetséges variáció miatti nehezebb elemzés és játék miatt, kevesebb igazán jó játékos van még omahán.Gus is ezen kaszál a neten igazán.
    ----------

     

    11
    2008-11-14 16:39
    A2, v bármilyen nut ló, ha lejött hozzá. Megérezni azt, h a mellette lévő hi-valami mire elég, az kb olyan sztem, mint hion 'tudni', h mikor elég a top 2pár.

    Önmagában A2 még nem nagy dolog, sőt az A278, A29K szerű lapokat preflop akár dobni is lehet. Túl sok limp itt se jó. Nagyszerű, ha az ász mellé van még 1 olyan színű lap is!

    És igen, sokkal jobb, ha még 1 kis lapot is tartalmaz, ami maximum 5és fél legyen! (a 6os (csak) akkor lehet erős, ha véletlen lejön a 3-4-5)

    Pozíció nagyon fontos.
    Ha kívül vagyunk, és a kicsin kívül nincs párunk, a csak callolgatás ált veszteséges.
    Ha van vmi, akár sor v színhúzó, akkor floppon mehet erősen is, és nyilván törnön is inkább megadás.

    Összességében úgy vettem észre, h topló + toppár általában plusszos, még ha szín v duplázódás is van lent. Topló + 2. pár átlagos/semleges boardon szintén jó szokott lenni.

    HU-ban; aztán, ha többen vagyunk bent, az más téma, ott 'tudni' kell, ki mire játszik; illetve érdemes nutnak lenni legalább 1 irányba!
    10
    2008-11-14 16:15
    Hm, igazad lehet, az a legpraktikusabb.
    Azért sztem 1-2 mondatnyi megemlékezés elfért volna külön róluk is!
    9
    2008-11-14 16:05
    söralátét, lol, szép gondolat:)
    8
    2008-11-14 16:05
    Csak egy példa rá, hogy miért kell elhinni, hogy télleg ott van a full a duplicated boardon:

    etoofils1 posted the small blind - $0.05
    Kisi00 posted the big blind - $0.10

    ** Dealing cards to Kisi00: 4c, 6s, Ad, 8s
    Jurppis folded
    rocco125 called - $0.10
    fuzzy1953 folded
    imomahadonky folded
    catfisher999 called - $0.10
    etoofils1 called - $0.10
    Kisi00 checked

    ** Dealing the flop: 10c, 3c, 5d
    etoofils1 checked
    Kisi00 checked
    rocco125 checked
    catfisher999 checked

    ** Dealing the turn: 7s
    etoofils1 checked
    Kisi00 bet - $0.40
    rocco125 folded
    catfisher999 called - $0.40
    etoofils1 called - $0.40

    ** Dealing the river: 5s
    etoofils1 checked
    Kisi00 checked
    catfisher999 bet - $1.60
    etoofils1 called - $1.60
    Kisi00 called - $1.60
    catfisher999 shows: 3h, 8h, 5c, Ac
    etoofils1 shows: Jh, 5h, 8d, 10d
    Kisi00 shows: 4c, 6s, Ad, 8s
    etoofils1 wins $3.04 from the main pot
    Kisi00 wins $3.04 from the main pot with the best low hand
    7
    2008-11-14 14:46
    Én az eddigi játékom alapján úgy vettem észre, hogy HI-Lo-n A2xx prg szerint adható, még akkor is ha nincs tartalék. Nem hiszem, hogy ez hosszú távon plusszos tud lenni, mert legtöbbször az emelés miatt nem mehetünk végig, és amikor meg mi emelünk, akkor is van sok esély, hogy nem lesz low hand. Sztem A2 mellé legalább kell még 1 kis kártya, de nemárt, ha mind 9 alatt van .... mi erről a vélemény?
    6
    2008-11-14 14:18
    Kezeld a magasabbik pár alapján.
    5
    2008-11-14 12:55
    Mi van az osztott 2párokkal?
    Ez a kategória mintha az újságból (P.M.) is kimaradt volna.
    Vagy az is a magas/közepesbe sorolandó?
    Azért vmivel csak többet ér, mivel minden 4. alkalommal szettesedik, nem?
    4
    2008-11-14 11:17
    Köszi a gyors reakciót ;)
    3
    2008-11-14 11:07
    Javitva
    ----------

     

    2
    2008-11-14 10:04
    Ez érdekes.
    A cikk tényleg nem Az indulási stratégia alapelve, de szerintem nem a link rossz, mert a hozzászólásokat jól mutatja, hanem olyan, mintha a cikk lenne "felülírva" ezzel az újjal.
    1
    2008-11-14 09:51
    Nekem nem jön be az
    Omaha Suli - Az indulási stratégia alapelve

    Ha rákattintok bárhonnan, mindig ez a legújabb cikk jön be.
    Valami elromlott a linkekkel !