• 2008-12-08 13:47:57
  • Selindek

Omaha suli – Ászok

Az előző pár fejezetben már kiderült, hogy milyen alap-kombinációkból épül fel egy jó Omaha induló-hand, és láttuk azt is, hogy a potlimit licitstruktúra milyen lehetőségeket ad a játék során. A követező néhány fejezetben végignézünk néhány tipikus lapcsaládot, illetve azt, hogyan érdemes velük preflop illetve a flopnál játszani.

Kezdjük az ász párt tartalmazó kezekkel, melyek értelem szerűen a legerősebb induló lapok. De rögtön tegyük hozzá azt is, hogy sokkal sebezhetőbbek is, mint az AA indulólap a Hold’emben! Mint arról már volt szó, ha legalább 3-4 ember néz flopot, akkor nem lehet arra számítani, hogy elég lesz a győzelemhez egyetlen pár. Így ilyenkor az ász párt tartalmazó kéz se más, mit egy húzólap – bár valószínűleg a legjobb húzólap az adott partiban. Ugyanakkor ha sikerül kettesben maradni valakivel, az ász-pár egyértelmű favorit lesz minden más kéz ellen (kivéve egy másik ász-párt), mert ilyen esetben sokszor már Omahában is elég a top pár. Itt is vannak persze fokozatok, egy jó sorozat lap ellen csak minimális előnye lesz, de egy KKxx szerű lap ellen már – Omahás mértékkel mérve is – egészen jelentős.

Az alapstratégia tehát egyértelmű: Ha nem volt előttünk emelés, emelni kell, hiszen várhatóan ez a legjobb kézben lévő lap egyelőre. (Az emelés mértékéről már írtam az előző fejezetben.)

Az igazi kérdés akkor merül fel, ha emeltek előttünk! Ha automatikusan visszaemelünk, akkor azzal gyakorlatilag elárultuk a kezünket. Kis tétes Omahában egy preflop visszaemelés az esetek 80%-ában ász-párt jelez! Ráadásul, ha az eredeti emelés se volt túl nagy, akkor a visszaemelésünk se biztos, hogy mindenki mást el tud ijeszteni. Ülhet mögöttünk egy totál szerencsejátékos, akit nem érdekel a dupla emelés, ő csak a nagy potot látja. De ülhet mögöttünk egy trükkös játékos is, aki egy jó sorozat-lappal bejön pozícióból, hogy levadásszon – vagy kiblöfföljön! Hiszen ő tudja a mi lapunkat, de mi nem tudunk az ő lapjáról semmit! De az is lehet, hogy valaki a pot-oddsal nem törődve beszáll még egy magas vagy közepes párral, reménykedve benne, hogy elcsíp egy setet. És persze az első megadó után minden további játékos egyre jobb oddsot kap a megadáshoz. A vége pedig az lesz, hogy ott ülünk egy óriási potban egyetlen párral, és ha nem jön az ász a flopban, akkor szinte biztos, hogy dobni kell. Ha pedig esetleg mégis jön az ász, akkor senki se fog kifizetni, hiszen – többé-kevésbé – mindenki számára nyilvánvaló a lapunk.

Ráadásul sokszor még az se segít ha sikerül kettesben maradni valakivel! Tegyük fel, hogy egy emelés és pár megadó után 25-30 BB-t tudtunk visszaemelni, amit csak az eredeti emelő ad meg. A flop nem segít nekünk és a másik játékos potot nyit, ami gyakorlatilag allint jelent. Most akkor mi legyen?

Ha van a flopban egy magas lap, akkor simán lehet, hogy a másik játékosnál már set van, hiszen egy magas kézbepárral joggal emelhetett preflop. De könnyen találhatott bármilyen két párt is egy tetszőleges lappal.

De ha csak egyetlen párja van és valami sorhúzója, már akkor is lehet, hogy jobban áll, mint mi! Ilyenkor ugyan megvan a potodds a megadáshoz, de az előző két esetben távolról se! És persze lehet az allin akár totál blöff is egy ijesztő boardon, hiszen ő tudja, hogy nekünk csak egy ász-párunk van!

De persze néha dönthet úgy is az ellenfél, hogy passzol, és majd csak a mi nyitásunk után tolja be az allint. Vagy dob, ha tényleg nincs semmi nála.

A lényeg az, hogy teljesen ki leszünk szolgáltatva neki, mert ő elég biztos lehet benne, hogy nálunk mi van, mi viszont nem tudunk semmit az ő lapjáról!

Az egyetlen esély arra, hogy elkerüljük ezt a problémát az, ha sikerül az ász párral még preflop allin menni, vagy legalább a stack nagyobb részét betolni a potba. (Ez kb. a stacked 2/3-át jelenti.) Utóbbi esetben pot-committed vagy és teljesen mindegy, hogy mi lesz a flop, tolhatod az allint, a lényegét tekintve ugyanaz, mintha preflop allin mentetek volna. Ennek a játéknak az az értelme, hogy így gyakorlatilag a preflop nyerési százalékok alapján játsszátok le a partit, amikor még biztos, hogy Te vagy a jobb! Azaz biztos, hogy nem fogsz rossz döntéseket hozni, ha veszélyes flop jön! A preflop allint elérése viszont – hacsak nem vagy short-stack, ami itt is egy külön stratégiát igényel – elég nehéz. Az Omaha játékosok legnagyobb része igen-igen óvatos a flop előtt...

Ha a fentiek miatt nem látsz rá esélyt, hogy a visszaemelésed után eljussatok allinig, akkor általában kifizetődőbb, ha inkább nem is emelsz vissza! Így rejtve marad a lapod, és ha eltalál a flop több esélyed van rá, hogy rendesen kifizetnek. Mivel preflop nem emeltél, senki nem fogja gyanítani, hogy ászos setet floppoltál. Ha az eredeti emelőnél van ász, akkor számíthatsz rá, hogy belenyit a flopba. Ha nincs nála ász, és a Te nyitásod után dob, akkor egy másik megadó, akinél az utolsó ász van, szintén gondolhatja azt, hogy elég jó a lapja a folytatáshoz. Ugyancsak nagyot kaszálsz, ha valaki más is floppol egy setet, hiszen ismét csak rejtve lesz a lapod.

Vannak persze olyan erős lapok is, amivel megéri bevállalni a visszaemelést. Ha mindkét ászodhoz van színhúzód, ha mindkét maradék lapod magas lap, vagy ha a másik két lapod is egy legalább közepes pár, akkor tehetsz egy próbát akkor is, ha kevés az esély az allinre. Ha kapsz egy visszaemelést nagyon jó, ha nem, akkor a plusz húzóid adnak annyi extra értéket a lapodnak, ami miatt már érdemes volt kockáztatni. Ha viszont vállalsz ilyen visszaemeléseket, akkor néhány egyéb lappal is kell hasonlóan játszanod! A szóba jöhető ilyen lapok a sorozat-lapok, erős magas párok ásszal, illetve négy nagy lap, amiben van egy ászos színhúzó is. Az ilyen visszaemelések egyetlen veszélye az, ha pont az eredeti emelőnél van ász. Viszont a sorozat-lapok megállják a helyüket az AAxx ellen, a másik két típusban pedig van ász, ami valamennyire csökkenti az esélyét, hogy pont egy ász-párba futsz bele.

Ha viszont már variálod az ászos lapjaidnak a megjátszását, akkor érdemes variálni a másik irányba is. Azaz néha ne emelj velük, hanem csak limpelj. Erre szerintem a legjobb megoldás, ha akkor limpelsz AAxx-el, ha egyik ásszal sincs színhúzód. Ez kb. az esetek negyedében lesz így. Ha ennél azért kicsit agresszívabb érzed magad, akkor emelj akkor is, ha csak a két másik lapod egyszínű, és csak akkor limpelj, ha mind a négy lapod különböző színű!

A fenti megoldás azért is jó, mert ha nem lesz ász a flopban, akkor általában már csak az ász-magas flushben bízhatsz. (Tehát ha az ászos flush-húzó nélkül nem emelsz, akkor csükkented a szórást.) Ha nincs közvetlen sor-veszély a flopban és floppolsz egy színhúzót az AAxx lapoddal, akkor az overpár+nut flushdraw általában elég ahhoz, hogy támadj vele. Ezzel sokszor még két pár ellen is előnyben vagy! Azaz ilyenkor nyugodtan nyithatsz pottal, illetve emelhetsz is. Ugyancsak így játssz akkor is, ha broadway sorhúzót floppolsz. Ilyenkor is csak a settől kell félned, de még az ellen is van közel 40% esélyed a nyerésre! Szóval a potodds alapján nyugodtan menj allin a flopnál, ha flush- vagy többszörös sor-húzód van! Ha esetleg egyszerre lesz szín- és sor-húzód is, akkor gondolkodás nélkül mehet az emelés/visszaemelés. Set ellen közel 50%-od lesz, a két párok ellen pedig sokkal több.

Minden egyéb esetben – azaz ha az ász-páron kívül semmi értékelhető húzód nincs – ha legalább ketten játszanak még és van akció, nyugodt szívvel dobd az ászokat! Ugyancsak nincs sok értelme ilyenkor a C-betnek se. (Omahában általában sincs sok értelme a C-betnek) Az egyetlen kivétel, ha pozícióból emeltél flop előtt és a flopnál mindenki passzolt. Ilyenkor jó esély van rá, hogy tényleg nem talált el senkit a flop és hátulról próbálkozhatsz egy semi-blöffel. (Igen, ász-párral nyitni itt pusztán semi-bluff! Szokni kell az Omahát még, igaz?)

Nos, egyelőre ennyit az ász-párokról. A flop kombinációkról illetve a húzólapokról szóló fejezetekben persze lesznek még olyan tanácsok, amiket az ászos lapok megjátszásához is hasznosak lehetnek.

Selindek

Pontok: 4.5 (pontozók száma: 22)
    Omaha suli – Ászok
    5
    2008-12-15 19:59
    Az ászpár nem mindeig a lehető legerősebb. Egy száraz AA72-nál esélyesebb pár százalékkal egy 789T double-suited. Tehát, ha van olyasvalaki (hülye), aki csak AA-val emelne preflop, azt ilyesmi lapokkal lehet legjobban elfogni és mégcsak nem is TJQK-szerűekkel, KKxx-/QQxx-val meg ugye pláne nem.
    4
    2008-12-08 22:49
    "Elég sokszor kapok emelést rá,de hát a semmire nem betelek"

    pedig kellene, mert igy mindenki tudja, hogy ha hivsz akkor van hozza lapod...

    A c/r nem alternativaja a Cbet-nek, mindket "move" masra valo...
    3
    2008-12-08 19:00
    Hello.
    NIncs értelme c-betnek?Hát szerintem azért van,kis téten játszok.Elég sokszor dobnak c-betre.
    Elég sokszor kapok emelést rá,de hát a semmire nem betelek.Flopon azért tisztába vagyok vele,hogy mit hozhatok ki a partiból és ugy cselekszek.Elég sokszor hasznosabb a c/r.
    Nagyon ritkán dobnak akkor,legtöbbször all in lesz belöle.

    Szerintem c/r sokkal jóbb mint a c-bet.
    2
    2008-12-08 18:12
    "Omahában általában sincs sok értelme a C-betnek"
    ez talan kis teten igaz, ha egyaltalan...
    1
    2008-12-08 14:27
    "Ezzel sokszor még két pár ellen is előnyben vagy! "

    Ez így nem teljesen igaz, a fent írt példában, csak azért vagyunk előnyben, mert van még egy luksor húzonk is.