Phil Ivey fellebbez a bíróság döntése ellen, és néha kártyázik is

  • 2014-11-07 14:42:54
  • OPHU



  • Ez egy mozgalmas hét volt Phil Ivey számára: először ideiglenesen felfüggesztette az IveyPoker.com működését, utána engedélyt kapott egy orvosi marihuána üzletre Vegasban. Ivey a közelmúltban elbukta a londoni Crockfords kaszinó elleni 7.8 millió fontos perét, a bíró úgy döntött, hogy a kártya vágási hibáinak kihasználása csalás.
    Ivey ügyvédje most úgy nyilatkozott, hogy fellebbeznek a Legfelsőbb Bírósághoz.

    Tegnap azt is bejelentették, hogy Dan Fleyshman a Victory Poker korábbi ügyvezetője átigazolt az Ivey Pokerhez, és 2015-ben újraindítják a játékot.

    Ivey azért a kártyaasztalnál is feltűnik időnként. November 5-én FLO8-cat játszott a Full Tilten, és néhány óra alatt 449 000 dollárt nyert. Az eredményt kicsit árnyalja, hogy egy kis pihenő után ismét beült játszani, és KPR16 144 leosztás alatt 200 000 dollárt nyert el tőle.





  • Negreanu álmait megronthatta a PokerStars rake növelése miatt kialakult vita, és rémálmai voltak. A twittere szerint azt álmodta, hogy elrabolták az ISIS terroristái, és maga George H. Bush menette ki őt a fogságból.



Köszönöm!
3

Hozzászólások...

_user_66109 2014-11-09 15:39:23
ügyvéd fellebez: A kaszinó adta a kártyát
kaszinó: Yvey körmölte....stb.