Pókercsalók kézikönyve

Bevezetés

Ahogy Rejtő mára már klasszikussá vált művéből kiderül, a szerencsejátékok nem feltétlenül kínálnak a játékosok számára egyenlő esélyeket. Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy a szerencsejátékokat „üzemeltetők” törekvésük szerint csak a saját részükre előnyös fogadásokat tartanak fenn (sportfogadások oddsai, a rulett és kockajátékok nyerési esélyei), azonban „a tudásalapú szerencsejátékok” megjelenésével ez némiképp megváltozott – hiszen ezekben a játékokban a játékosok elvileg egyforma eséllyel indulnak, azonban szerencsejátékosok egy viszonylag szűk rétege pusztán képzettsége, képességei folytán képes volt ellenfeleivel szemben stabilan nyereséges játékot realizálni.

Tudásalapú szerencsejátékok az olyan játékok, ahol az eredmény rövidtávon a szerencse túlnyomó (szinte kizárólagos) befolyása alatt állnak, de hosszú távon viszont szinte kizárólag a képességbeni eltérésektől függenek. Ezeknél a játékoknál a játékosok egymás ellen vetélkednek, az üzemeltető számára lényegében közömbös, hogy ki nyer, hiszen az ő előnye az üzemeltetésért szedett díj. (rake, fee, belépési díj, fogyasztás, stb).

Az egymással versengő játékosok a szerencsejátékok megszületésétől kezdve próbáltak a szabályok “kreatív értelmezésével” is előnyt kovácsolni a maguk részére. Függetlenül attól, mekkora a lebukás veszélye, mekkora a várható büntetés, mindig voltak néhányan, akik a haszonszerzést előbbre valónak tartották, mint a fair play alapelveit.

A sorozat címe ne tévesszen meg senkit! Nem célom, hogy hamiskártyásokat tanítsunk mások becsapására (nekik egyébként sincs szükségük ezekre a cikkekre), viszont fontosnak tartom, hogy szórakoztató módon ismertessek néhány ilyen módszert, hogy a játékosoknak legyen legalább minimális esélye felismerni az olyan a helyzeteket, amikor nem nyerhetnek. Ennél nagyratörőbb célt kitűzni e tárgyban szerintem nem lehet, hiszen a közhiedelemmel ellentétben mindenkit be lehet csapni, nem csak a becstelen embereket. (Sőt, a gyanútlan becsületeseket a legkönnyebb megtéveszteni.)

Fel lehet egyáltalán ismerni azokat a helyzeteket, amikor áldozattá váltunk? Talán. A figyelmes játékos néha kiszúrhatja a nyilvánvalóbb árulkodó jeleket, és a rejtettek észlelésére is van némi esélye. A legáltalánosabb tanács, amit ezekkel a helyzetekkel kapcsolatban adni lehet: ha feltámad bennünk a gyanú, hogy ellenfeleink csalnak, szálljunk ki a játékból!

A pókercsalás definíciója: Az írott vagy íratlan szabályokkal ellentétes magatartás bármiféle előny megszerzése céljából.

A póker típusú (offline) kártyajátékokban négyféle csalástípus van: az információszerzési, az esélynövelő, zsetonszerző, és a szituáció-kialakító csalások. Az online játékban még számos egyéb speciális csalási módszer lehetséges, tulajdonképpen ide érthetők a felhasználói nevek és jelszavak megszerzésére irányuló kísérletek, sztekkelési csalások, bónuszcsalások, tiltott eszközök használata, de számtalan más módszer is idesorolható, aminek áldozatává válva megkárosíthatnak minket.

A sorozat terveim szerint bemutatja az offline majd online csalástípusok főbb variációit, és megpróbál útmutatást adni, hogyan védekezhetünk célszerűen ellenük, milyen gyanús jelekre érdemes odafigyelnünk..

Leggyakoribb csalási módszerek az élő pókerben A legismertebb módszerek:

- Előkevert paklik
- Titokban kicserélt kártyák,
- Takart kártyák megtekintése - másnak megmutatása,
- Azonosítható kártyák használata
- Mechanikus vagy egyéb segédeszközök használata
- Titkos licitmegállapodás, vagy társulási módszer, melynél az összejátszó játékosok információt cserélhetnek, vagy egymást egyéb módon segíthetik.
- Pénz lopása a tétekből, a kasszából, vagy más játékosoktól, a zsetonszerzés egyéb, nem kártyajátékkal közvetlenül összefüggő módszerei.

A csalóknak alapvetően két csoportja van, a megélhetési csalók (a profi hamiskártyások) és az alkalmi (amatőr) csalók. Az alkalmi csalók semmivel nem veszélytelenebbek, mint a profik, az egyetlen különbség, hogy valamivel könnyebben leplezhetők le!

Nézzük meg például a kártyakezeléshez kapcsolódó csalási módszereket a profi és amatőr csalók vonatkozásában!

Gyakori profi kártyakezelési módszerek:
- Részleges keverés (blind shuffling),
- megtörés (crimping),
- kiválasztás (culling),
- kamu emelés, kamu keverés,
- kukucskálás
- Építkezés (stacking): Las Vegas módszer, takart keverés (overhand shuffle), stb

Amatőr módszerek:
- a második, alsó, középső lap kiosztása,
- az emelés meghiúsítása

A profi csalók nem csak abban különböznek az amatőröktől, hogy nehezebben felismerhető kártyamanipulációkat hajtanak végre, de abban is, hogy a különböző módszereket kombinálják. Ilyen tipikus kombináció az összejátszás és a kártyamanipuláció keverése, melynél az osztó soha nem saját maga előnyére csal!

Megjegyzés: Ha egyedül van a csaló, és igazán jó abban amit csinál, akkor is végrehajthat hasonló kombinációt (kártyakezelési és „összejátszási” csalást), hiszen megteheti, hogy nem a saját maga részére keveri a kártyát, hanem az erősebb játékostól pumpálja át a (vele szemben pozíciós hátrányban levő) gyengébbhez a zsetonokat, akitől aztán becsületes játékkal is képes lehet azokat elnyerni. Ennek a csalásnak az „előnye”, hogy a végén mindenki mindenki örül. A gyenge játékos azért örül, hogy nyert, (vagy legalábbis nem vesztett olyan sokat), az erősebb játékos örül, ha végül valamennyit vissza tudott szerezni a – szerinte borzasztó balszerencsével - elvesztett pénzéből (plusz vigasztalja az is, hogy hosszú távon visszanyeri majd a gyengétől). Végül, de nem utolsósorban, a csaló is boldog, mert - bár nem feltűnően - több pénzzel távozik az asztaltól, mint amennyivel odaült. Ez egy nagyon kifinomult módszer, nem is gondolnám túl gyakorinak. Az összejátszás-kártyamanipuláció kombinációt, mint csalástípust, az élő játékban nagyon nehéz észrevenni, bár egyáltalán nem lehetetlen. A Pókerarcok című filmben a pakli aljáról osztással, túl nyilvánvalóan a társát segítve bukott le a rendőrökkel kártyázó Féreg (Edward Norton) és a barátja Mike McDermott (Matt Damon).

(Egy perc harminc másodperctől – angol nyelven)

A csalások felosztása a végrehajtás nehézsége szerint

A csalástípusokat végrehajtási nehézség szerint is be szokták sorolni, könnyűek közé tartoznak a „going south” vagy ratholing csalások (amikor készpénzes játéknál a játékos a SAJÁT zsetonjait lopja az asztalról, hogy minimalizálja a veszteséget, ha gyenge keze van, és a kezében-zsebében levő zsetonokat visszapottyantja a zsetonjai közé, ha épp jó lapja van), míg a kártyamanipulációk általában a nehezebbek közé tartoznak.

A nehezebben kivitelezhető és a könnyebben kivitelezhető csalások vonatkozásában semmi összefüggés nincs az észlelés esetleges könnyűségével! Ha valaki a saját zsetonjait lopja, azt például nehezebb észrevenni, mintha a pakli aljáról osztana, de a meggyűrt kártyánál sokkal könnyebb, mivel az – helyes végrehajtás, és gyanútlan játékosok esetén – teljességgel észrevehetetlen.

Egy tanulságos történet:

John Finn (egy mára már visszavonult pókerjátékos, akinek tapasztalatait Frank R. Wallace könyvében a "Poker, A Guaranteed Income for Life by Using the Advanced Concepts of Poker"-ben) írták le egy nap dél felé utazott, és talált menet közben egy nagyobb kaszinót egy hatalmas kártyaszobával. Harminc percet töltött el azzal, hogy figyelje a magasabb tétes asztalok játékát, majd leült egy közepes tétű (10-20 dolláros) seven-stud asztalhoz, mert ott tűntek a játékosok leginkább képzetlen vesztőnek. Mindannyian vidéki szerencsejátékosok, és turisták voltak, kivéve két hölgyet, akik egymás mellett ültek, pont Johnnal szemben. A két hölgy beszélgetéséből kiderült, hogy mindketten tapasztalt helyi játékosok, bár látszólag rendkívül gyengén játszottak. A gyenge játékuk ellenére közepes mértékű nyerőben voltak, annak köszönhetően, hogy összejátszottak egymással. Az összejátszás durva volt és figyelmes játékosnak nyilvánvaló: nem fárasztották magukat titkos jelrendszer kidolgozásával, hanem játék közben megmutatták egymásnak a kártyáikat, és a licitjeiket is úgy koordinálták, ahogy kettejüknek épp a legkedvezőbb volt. A többi játékos mindezek ellenére mégsem észlelte az összejátszásukat, vagy ha észre is vették a gyanús jeleket, egyáltalán nem törődtek velük.

John Finn, mivel észlelte a mintát a játékukban, észrevette a csalást, gyorsan előnyt tudott a dologból kovácsolni, és a hölgyek az összehangolt játékuk ellenére rövid időn belül vesztővé váltak. Ez működött is egy darabig, mégpedig amíg John el nem vesztett ellenük egy meglehetősen nagy potot. E leosztás alatt a hölgyek nemcsak hogy megmutatták egymásnak a lapjaikat, de elég nyilvánvaló módon ki is cserélték az utolsó kártyáikat. Ennek köszönhetően az egyik hölgy fullal vihette el a kasszát John valamivel gyengébb lapja ellen. Amikor azonban a kasszát megnyerő hölgy büszkén felcsapta a lapját, John Finn ráhelyezte a kezét a zsetonokra, és nem hagyta, hogy a dealer azokat a nyerteshez tolja át. John egyetlen szó nélkül kiszámolta a saját zsetonjait a kasszából, majd miután egyenként a két hölgy és az osztó szemébe nézett, megkérdezte: "Van kifogás?". Nem volt. John Finn ezután zavartalanul összeszedte a zsetonjait, és átült magasabb tétű asztalokhoz.

A történetnek két tanulsága van: az első az, ha rájövünk, hogy ha rossz játékosok primitíven csalnak ellenünk, akkor a magunk javára fordíthatjuk a dolgot, a második pedig, hogy nem érdemes gyanúnkat magunkban tartani – hacsak nem kell attól félnünk, hogy ellenfeleink gyanakvásunknak hangot adó észrevételünk után elásnak minket a kukoricásban.

A történetben említett egyik csalási forma, az összejátszás a legrégebbi és legegyszerűbb előnyszerzési módszer. Az online termeknek elvileg nagyon komoly apparátusa dolgozik az ilyen visszaélések kiszűrésén. A termek által biztosított védelem mindazonáltal nem teljeskörű, hiszen egyrészt csak késve tud reagálni a csalásra, másrészt pedig csak elegendően nagy minta teszi lehetővé a statisztikai alapokon nyugvó szűrést.

Nemrégiben egy komplett DoN csaló hálózatot buktattak le a PokerStars hálózatában. A profi csalók összejátszását lebuktatni, mint már említettem, meglehetősen nehéz, hiszen a hosszabb távú visszaélésekre berendezkedett játékosok a döntési határukon belül hoznak meg racionálisnak tűnő döntéseket, a lapjaikról titokban kicserélt információnak köszönhetően. Ez utóbbi egy teljes asztalnál - ahol a játékosok fele összedolgozik - akkora előny, hogy önmagában lehetetlenné teszi a profitábilis ellenjátékot a legrosszabbul játszó ellenfelekkel szemben is! (ilyenkor a játékosok 10 kártya helyzetét ismerik a közös kártyákon kívül, könnyű belátni, ennek mekkora jelentősége van húzókezek esetén.) A buta módon történő összejátszást viszonylag könnyű lebuktatni, a legprimitívebb módja a „satu”, amikor látszólag szkvízelnek ellenünk, azonban ez túl gyakran történik meg az eredeti emelő dobásával. Ilyenkor érdemes lehet online játéknál jelezni a dolgot a supportnak, élő játékban pedig a lehető leghamarabb felállni az asztaltól. A supportnak azért is érdemes jelezni, a csalás gyanúját, mert – ha nem is találják a dolgot megalapozottnak – a gyanú árnyéka rajta marad a visszaélő játékoson, és a vele rendszeresen egy asztalon játszó játékosokat is figyelni fogják.

A következő részekben terveim szerint végigfutunk egy-egy csalástípuson, és bemutatom, hogyan zajlik a gyakorlatban. Terveim szerint csinálok majd néhány videót is, ahol a tipikus, csalásra utaló jeleket “élőben” is szemügyre vehetjük.

Tj66a

Néhány fogalom magyarázata: Kiválasztás, azaz culling: A pakli kezelése közben a kívánt kártyának a pakli aljára vagy tetejére helyezése.
Építkezés, azaz a stacking: Egy meghatározott kártyasorozat kialakítása, miközben a paklit kezeljük
Részleges keverés azaz blind shuffling: A kártyák keverése - látszólag az összesé - miközben a pakli egy része érintetlen marad.
Megtörés: egy lap olyan módon történő megjelölése, hogy az hajlása, vagy hullámosodása révén segítsen a beazonosításban (leggyakrabban emeléseknél alkalmazzák)
A cikksorozatban felhasználni tervezett források elsősorban:
Frank R. Wallace: Neocheating,
Steve Badger: Poker Cheats,
Wikipedia.org,
Bill Rini: The Definitive Guide to Online Poker Cheating,
Arnold Snyder: Poker Tournament Cheating and “Semi-Cheating”