• 2008-07-30 11:48:51
  • Selindek

Az ellenfelek

Volt már róla szó, de nem árt ismét megemlíteni: A no-limit/pot-limit licitstruktúrájú játékokban sokkal több múlik egy-egy ellenfél játékán, mint a limites változatokban. Elég csak arra gondolni, hogy egy átlagos laza limites asztalon egy ellenfél egy-egy tétje várhatóan a teljes pot 5-15% lesz csak. NL játékban ez gyakran 30-50% is lehet! Ennek fényében érthető, hogy a limites Pókersuliban nem nagyon került elő az ellenfelek elleni specifikus játék: Egyszerűen nem érte meg ezzel foglalkozni, sokkal nagyobb volt a várható értéke annak, ha nyitott az ember egy (kettő, három... öt, hat) új asztalt és játszotta az alapjátékot.

Nos, a NL játékban már erre is érdemes - illetve szükséges - figyelni. Sőt, bizonyos szempontból itt kezdődik az igazi póker: amikor már nem a lapunkat, hanem az ellenfeleinket játszuk meg! Van persze ezzel némi probléma is. A limites pókerről szóló írásaim szinte teljesen egzakt matematikai modellekre épültek. Voltak benne persze közelítések, egyszerűsítések, de azért alapvetően megvolt mindennek a "tudományos" alapja. A NL ezzel szemben sajnos inkább már "művészet". Persze azért működik minden trükk és tipp amit eddig írtam, de ezek csak az alapok. Az igazán jó, nyerő játékhoz az ellenfelek lelkivilágának a kiismerése és az ehhez igazított játék is hozzátartozik.

A jó hír az, hogy a legkisebb téteken elég jól használható az a közelítés, amit az előző fejezetekben én is alkalmaztam: azaz feltesszük, hogy minden ellenfél "gyenge kezdő". A rossz hír az, hogy - bár az alapjátékkal is elérhető nyereség - már ezen a szinten is érdemes valamennyire az ellenfelekre is figyelni, ha komolyabb bevételt akar az ember. Nézzük, hogy miért:

1.Vannak - az adott szinthez képest - egészen jó játékosok is, akik valamiért még mindig itt játszanak.

2.Sajnos folyamatosan javul az átlag játékosállomány is. (Ez a kis tétes limites játékoknál - amik már sok-sok éve mennek - a legfeltűnőbb: gyakorlatilag már nincs is olyan szuper-laza asztal, amik között 3-4 éve én még akár válogathattam is.)

3.És ott van az is, hogy mindenki "másképp hülye". Azaz az átlagos "gyenge kezdő" játékosok is más-más hibákat szeretnek elkövetni, így még az ő esetükben is érdemes figyelni az egyedi licitmintákat.

A kicsit hosszúra nyúlt bevezetés lényege egy mondatban annyi, hogy már az első pillanattól kezdve érdemes jegyzeteket készíteni az ellenfelekről.

A jegyzeteléshez minden terem kínál valamilyen felületet. Amikor ismerkedsz egy teremmel (vagy akár magával a játékkal), ennek a használatát ugyanúgy tanuld meg és gyakorold be, mint pl. azt, hogy hogyan kell használni a csúszkát, amivel a tét nagyságát állítod.

Vannak nagyszerű programok, amik leveszik az ember válláról a jegyzetelés terhét, mint pl. a PokerTracker. Ezek automatikusan gyűjtik, elemzik és meg is jelenítik az ellenfelek játékának legfontosabb paramétereit. Tényleg nagyon sokat segít a használatuk! Amikor megnő a bankrollod annyira, hogy az első pénzkivétet vagy magasabb szintre lépést fontolgatod, akkor a legjobb amit tehetsz, hogy a nyereségedből inkább megveszed a PokerTrackert! Viszont amíg odáig eljutsz - főként ha nagyon kicsi a bankrollod, vagy esetleg egyenesen befizetés nélkül kezdtél el pókerezni - érdemes a manuális jegyzetelést gyakorolni! Egyrészt azért, hogy szokd azt, hogy figyelni kell az ellenfeleket, másrészt azért, mert később is - amikor már valamilyen elemző programot használsz - jól jöhet néhány olyan speciális egyedi megjegyzés, amire a programok nem figyelnek. Illetve így már az első pillanattól fogsz arra is figyelni, hogy esetenként nem elég az alapjátékot játszani, hanem néha az adott ellenfélre kell optimalizálni a játékodat.

A követezőkben végignézzük majd azokat a főbb stílusjegyeket, amikre érdemes figyelni, illetve amit érdemes feljegyezni az ellenfelekről. De előtte jöjjön néhány általános tanács:

A jegyzetelésnél mindenképpen érdemes rövidítéseket használni. Egyrészt így rövidebb és áttekinthetőbb lesz az egész, másrészt kevesebb idő kell a begépeléshez is. Egy jó, tömör rendszert használva így akár 4-5 asztalon játszva is lesz annyi időd egy-egy érdekesebb parti után, hogy be tudd írni azt a pár karaktert. Én történelmi okokból angol rövidítéseket használok, itt is ezeket fogom majd felsorolni, de te használhatsz tetszőlegest, a lényeg az, hogy első pillantásra nyilvánvaló legyen mindegyiknek a jelentése számodra. Néha magának a döntésnek a meghozatalához is kevés a gondolkodási idő, azaz nem engedheted meg azt a luxust magadnak, hogy közben kisregényeket olvasgass az ellenfelekről.

Nincsenek általános érvényű normák arra, hogy mi számít lazának, passzívnak vagy akár hülye játéknak. Az egyes játékosokhoz írt megjegyzéseidet mindig viszonyítsd a saját játékodhoz. Ha lazábban játszik mint te, akkor laza, ha agresszívebben, akkor agresszív és kész. Lehet, hogy mást esetleg összezavarnának így a jegyzetek, de ne törődj vele, hiszen ezeket alapvetően magadnak készíted! (Itt persze adódhat némi gond, ha később jelentősen változik a játékstílusod, de addigra azért az ellenfelek egy jelentős része is lecserélődhet, illetve - gondolkodjunk pozitívan - valószínűleg magasabb tétre fogsz menni, ahol szintén más játékosok lesznek, azaz a régi jegyzetek nem fognak összezavarni.)

A legtöbbet azok a jegyzetek érnek, amik azokból a partikból származnak, amiben az adott játékos ellened játszott! Egyrészt ilyenkor sokkal jobban figyelsz a játékra és a szituációra, mintha csak néző lennél, másrészt pontosabbak is lesznek a jegyzetek, mert lehet, hogy Ő is figyel téged, és ellened kicsit másképp játszik, mint a többiek ellen. (Ha elkezdesz több asztalon is játszani, akkor ez szinte automatikus lesz, mert úgyis csak arra az asztalra tudsz majd figyelni, amin épp játszol.)

Egy-egy játékosról alapvetően két féle jegyzet készülhet. Az első típus az általános játékjegyeit érinti, azaz, hogy mennyire feszes, mennyire agresszív, mennyit szokott C-betelni, stb... Ezeket én az első két sorba szoktam írni. Az első sorba a flop előtti, a másodikba a flop utáni általános stílusjegyek kerülnek.

A következő sorokba az adott játékos egy-egy érdekesebb húzása kerül. Ezekre akkor van lehetőség, ha terítésig megy a parti és így kiderül, hogy egy konkrét lappal hogyan játszott. Bár ezekből a konkrét szituációkból nem mindig lehet messzemenő következtetéseket levonni, ha összejön legalább 4-5 vagy több ilyen speciális jegyzet, akkor már lesz némi betekintésed az adott játékos lelkivilágába. Ezeket a jegyzeteket valahogy így kell elképzelni: l,cc ep Q4s, cs fldr, sb riv mfldr. Ha elég gyorsan gépel az ember, ennyit általában még pont be lehet írni a parti után.

És akkor végre tényleg térjünk rá a jegyzetekre, legalábbis a legáltalánosabbakra (A többi majd jön a következő fejezetben):

l A legáltalánosabb megjegyzés, elég sokszor fogod használni a mikro-tétes asztalokon. A játékos lazán játszik. Ez nem igényel speciális megfigyelést, ha csak nagyjából is követed a játékot, észre fogod venni, hogy ki van sokszor játékban. Önmagában még nem jelenti azt, hogy rossz játékos, de ha a flop után is sokszor játékban marad, akkor számíthatsz rá, hogy sokszor fog kifizetni pl. a kisebb kicker miatt.
ll Az előző eset fokozása, amikor egy játékos minimum minden második partiban játszik. Várhatóan rengeteget fogsz nyerni tőle, de egyúttal nem árt vigyázni is, mert gyakorlatilag bármilyen flop eltalálhatja, és adhat neki mondjuk valami teljesen valószínűtlen sort vagy két párt.
t Tight, azaz feszes játékos. Ez az egyik legritkább megjegyzés mikro-téten. Nem csak azért mert nagyon kevés ilyen játékos van, hanem azért is, mert egyszerűen észre se veszed őket, hiszen alig vannak játékban. Ha viszont bekerül valakihez a megjegyzés, akkor tessék fokozott óvatossággal játszani ellene!
tt Ultra-feszes játékos. Ha játékba jön, akkor szinte biztos, hogy nagy párja van vagy minimum AK-AQ. Nagyon hasznos kis megjegyzés!
a Agresszív játékos, sokszor száll be a játékba emeléssel. Az ilyen játékosok ellen a legnehezebb játszani, mert agresszíven játsszák a határeset lapjaikat is. Soha nem tudhatod, hogy épp mi van nála. (Valami ilyesmi játékstílus elérése a Te célod is.) Ha nem muszáj, ne konfrontálódj vele!
aa Nagyon agresszív játékos, rengetegszer emel. Ezt jól ki is lehet használni, ha pl. mögötted ül, és valami monster van nálad, akkor lehet check-raise-re menni. Szintén érdekes lehet, amikor egy ilyen játékos középső vagy hátsó pozícióból nem emeléssel nyitja meg a licitet. Jó eséllyel valami nagy lap van nála, amivel akciót akar.
maniac Őrült emelgető. Ilyen sajnos nagyon kevés van, és azok is elkopnak hamar. (E miatt nincs is rövidítésem rá... ) Viszont ha van egy ilyen jegyzeted valakiről, akkor érdemes beülni az asztalához, függetlenül az asztal egyéb paraméterétől vagy egyéb játékosaitól. Pusztán ez az egy játékos nyereségessé teheti a sessiont.
p Passzív játékos, aki nagyon ritkán emel. A feljegyzés legnagyobb haszna, ha egy ilyen játékostól emelést látunk, akkor biztos, hogy az valami tényleg jó lap. Ha a flop utáni játéka passzív valakinek, akkor az általában azt jelenti, hogy a viszonylag jó kész lapjaival sem nyit vagy emel, hanem csak megadogat. Ilyen ellenfél ellen nem szabad felbátorodni pl. egy top pár top kicker laptól. Egyúttal nagyon komolyan kell venni ha a flop után emelni kezd.
pp Szinte soha nem nyit vagy emel. Ha mégis, akkor AA van nála. Esetleg KK, mert épp részeg. Flop utáni emelés pedig minimum set. Na, pl ilyenkor érdemes dobni az AA-t.
cc Cold-call. Azaz amikor a játékos sokszor jön be emelés után is. Ezek azok a játékosok, akik mikor meglátják a lapjukat eldöntik, hogy ők márpedig játszani fognak ebben a partiban, és nem érdekli őket, hogy emeltek-e vagy nem. Önmagában nem ér sokat ez a megjegyzés, de hasznos adalék a játékos lelkivilágának megértéséhez.
Ha már csak ezek az alap információk megvannak az ellenfeleid 30-40%-áról (És ha rendszeresen ugyanabban a teremben játszol, akkor ez pár hét alatt össze is jöhet), az már rengeteg segítség lehet a játékod finomítására.

Pontok: 4.5 (pontozók száma: 52)
    Pókersuli II. - Az ellenfelek
    4
    2009-11-19 00:46
    nagyon jó irás ez is!
    föleg kiellemzés tetszik. ki milyen player!
    a poker trackeren is gondolkodtam, most már lehet rászánom magam!
    ----------

     

    3
    2008-08-05 10:36
    Milyen igaz, amiket írsz. Sajnos ugyan ezeket figyeltem meg én is, és nem értettem miért toporgok majdnem egy helyben (na jó azért a játékom se tökéletes még :) ). Viszont a jegyzetek sokat segítenek. Én azt vettem észre az utóbbi időben, hogy jobban szeretek olyan asztalokon játszani, ahol "feszesebbek" az ellenfelek, mert azoknak legalább valamennyire kiszámítható a játéka. Ezek ellen már mikro téten is lehet gyakorolni a LAG játékot.
    De ahol sok az idióta (és valóban annyira eltérő módon idióták), ott sokkal többet bukok.
    2
    2008-08-05 01:57
    Annyira meggyőzően érveltek a PT3 vagy egyéb segédszoftver mellett, elgondolkozom a beszerzésén.Csak az a baj, annyira antitalentum vagyok, még a számítógépet is alig tudom bekapcsolni egyelőre, nemhogy szoftvert telepíteni meg hasonlók.
    :-)
    ----------

     

    1
    2008-08-04 12:45
    A haverom, - aki már elég jól nyomja a pókert -, is mindig hangoztatja, hogy a Poker Tracker (és HUD) használata milyen hasznos egy-egy parti során, és később a játékok elemzésekor. Azt hiszem, nekem is el kell kezdenem ezekkel komolyabban foglalkoznom, ha nyereséges akarok lenni. :-)