• 2008-04-24 16:13:20
  • Selindek

Játék agresszorként - több ellenfél ellen

Többször is írtam már róla, hogy arra kell törekedni a preflop emeléssel, hogy csak egy ellenfél maradjon játékban veled. Természetesen ez nem sikerülhet mindig:

Egyrészt ott van az a ritka eset, amikor tényleg több játékosnak is legitim lapja van ahhoz, hogy megadja az emelést.
A másik - gyakoribb - eset az, hogy az 1-2 hellyel mögötted ülő játékos valamiért megadja az emelést. A rákövetkező ugyan magában nem adta volna meg, de mivel már ketten vannak játékban előtte, így esetleg már neki is megéri. A következő úgy gondolja, hogy neki már pot-odds-a van, és így tovább láncreakció-szerűen... És az is lehet, hogy ha akár csak egy BB-vel nagyobbat emelsz, akkor az első játékos dobja, nem indul be a láncreakció, és csak a vakokat viszed. Azaz tulajdonképpen nem is rajtad múlt, hogy többszemélyes parti lett.

Nem kell tehát kétségbe esni, ha néha-néha több ellenféllel kell küzdened, ez is a póker része. A baj akkor van, ha ez túl gyakran fordul elő: Ekkor szinte biztos, hogy nem emelsz elég nagyot preflop.

Nézzük először meg kicsit alaposabban, hogy miért is lehet gond a sok ellenfél! Amikor egy standard emelőlappal emelsz, akkor az elsődleges célod, hogy egy magas párral vidd a potot. Mint azt pár fejezettel korábban írtam, ha kettesben ülsz le játszani valakivel, akkor általában egy magas lap is elég a győzelemhez. Ha egy tíz személyes asztalon preflop alakul ki heads-up, akkor - mivel itt 10 ember közül kerül játékba a két legjobb lappal rendelkező - általában már ennél több, azaz minimum egy top pár-top kicker kell a győzelemhez. (Azaz pontosan az, amilyen lapokkal általában emelsz.)

Ha viszont 2-3-4 ember néz flopot rajtad kívül és csak a flop után maradtok ketten, akkor ebből a 2-3-4 lapból marad benn a legjobb, egészen pontosan az, aki már a flopon talált valamit! Emlékezzünk rá, hogy a C-bet lényege az volt, hogy az átlag ellenfél lapjához az esetek legnagyobb részében nem illeszkedik a flop, ezért is lehet ilyenkor jó eséllyel dobatni. De egy több-személyes partiban a C-bet dobatásban rejlő ereje szinte teljesen elveszik, mert 3 emberből egy már szinte biztos, hogy talál valamit! Arról nem is beszélve, hogy a pot-odds miatt esetleg benn marad a játékban valaki egy húzólappal is, aki egyébként (ha heads-up lenne) simán dobna. Azaz ilyenkor a várható átlagos nyerő lap ismét csak erősebb lesz! Nagyjából valahol 2 pár körül. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lehetne néha még ilyenkor is nyerni ász magassal (pl. agresszív emelgető vs. calling station valami húzó-lappal), de sokkal többször lesz a nyerő kéz sor vagy szín is!

Tehát ott leszünk a flopnál egy emelt potban, kezünkben egy olyan lappal, amivel magas párra készültünk, velünk szemben pedig 3-4 ellenfél, és tudhatjuk, hogy várhatóan a pár nem lesz elég a győzelemhez. Na, ezért kell ezt elkerülni, amikor csak lehet!

Ha viszont már így alakult egy parti, akkor nézzük, hogy mit lehet kezdeni vele!

1. Nincs abszolút semmid, vagy maximum egy magas lap (Pl. cuttofból próbálkoztál egy vaklopással valami ♥6♥7 szerű lappal, de megadta a button és mindkét vak is az emelést, a flopra meg jött 1-2 magasabb lap): Ilyenkor ne próbálkozz blöffel, biztos, hogy van valakinél valami, amivel elkísérne. A C-bet alapfeltétele, hogy legyen esély a dobatásra is. Check-fold.

2. Két magas lap (Pl. ♥A♠Q egy alacsony flopon):

2.1 Ha első pozícióban vagy lapíts, és reménykedj ingyenlapban. Ha mindenki passzol mögötted, akkor van egy kis esély rá, hogy senkit mást se talált el a flop. Ha csak az utolsó játékos nyit - főként ha agresszív játékosnak ismerted meg - akkor megpróbálhatsz egy check-raiset. Ha a többiek dobnak, akkor maradt némi esélyed, mert többszemélyes flopnál egy jó játékos gyakorlatilag kötelezően belenyit a potba hátsó pozícióból. Persze, ha visszaemel, akkor dobni kell, ha viszont csak megadja, akkor végigmehetsz a partin a 'Játék elölről - agresszorként' fejezet alapján. (Ha viszont valaki más is megadta az emelésedet, akkor szinte biztos, hogy verve vagy.)

2.2. Utolsó pozícióból viszont nyiss néha keményen, minimum 3/4 pottal! A cél, hogy dobjanak. Ha sikerül egy ellenfélre szűkíteni a mezőnyt, akkor marad némi esélyed. (Abszolút kezdőként - főként kis bankrollal - viszont ezt nem ajánlom. Ekkor passzolj, és reménykedj, hogy a turn majd kisegít.)

2.3. Ha valaki nyit előtted, akkor jobb feladni. Elméletileg itt is játszhatnád az emeléses játékot, de az a baj, hogy míg leghátulról bármivel bele lehet nyitni a potba, korábbi pozícióról valószínűleg tényleg csak akkor fog nyitni valaki, ha talált legalább egy párt. Mondjuk pl. Ax-el, mert talált a kisebbik lapjához egy párt. Azaz ha esetleg később leesik az ászod, akkor csak még rosszabb helyzetben leszel.

3. Top pár, overpár: Ilyenkor az a cél, hogy leszűkítsd a mezőnyt, illetve, hogy minél hamarabb kiderüljön, ha verve vagy.

3.1. Ha elöl vagy, és elég agresszív az asztal ahhoz, hogy várható egy nyitás hátulról, akkor próbálkozhatsz check-raise-el. Egyébként nyiss egy pot körüli összeggel. Ha egynél többen adják meg, akkor gondban leszel!

3.2. Középről és hátulról ugyanez a teendő. Ha esetleg nyit valaki közvetlenül előtted, akkor emelj rá! Nem engedheted meg azt a luxust, hogy a megadásod becsaljon mégegy ellenfelet. Tudom, hogy kicsit sokba kerül itt az agresszív emelgetés, de még többe kerülhet, ha bennmarad egy potyázó és lejavul a turnnél vagy a riveren a húzólapjával. Jobb, ha még itt a flopnál sikerül tisztázni az erőviszonyokat - viszonylag kisebb tétekkel.

3.3. Ha a nyitásod vagy emelésed után lesz megadó, fékezz! (hacsak nem egyértelmű húzólap veszély van a board alapján, ekkor nyilván nem szabad ingyenlapot adnod) 2-3 ellenfél közül már simán találhatott valaki 2 párt vagy setet. Próbálj olcsón eljutni a terítésig!

3.4. Ha az emelésedre vagy visszaemelésedre is ráemelnek, akkor itt az ideje, hogy megtanulj letenni egy magas párt! Mikro-téten, többszemélyes potban 3-bet... gyakorlatilag kizárt, hogy blöff legyen. (Kivéve persze ha ismert maniac az illető.)

4. Két pár vagy set:

4.1. Ha veszélytelen a flop, akkor az a cél, hogy benn tarts néhány madarat. Ha várható hátulról nyitás, akkor akár check-call is mehet, egyébként nyiss akkorát, amit még megadnak, lényeg, hogy minél jobban hízzon a pot. A turnnél viszont már csapj oda erősen! Ha többen is vagytok még, és nincs már sokkal több zsetonod, mint ami a potban van, akár mehet az allin is!

4.2. Ha van bármi sor- vagy flush-húzóra esély a board alapján, akkor nyiss pottal, illetve emelj keményen, ha nyitottak előtted! Ha a turnnél kiegészül a lehetséges húzólap, és nyit valaki akkor gond van, esetleg számolj pot-oddsot, de leginkább be kell dobni, mert ha többen néztetek potot, akkor igen jó eséllyel betalálhatott valakinél a szín vagy a sor. Ha viszont semleges a turn, akkor mehet az allin! Komolyan! Ez az a szituáció, amikor az átlag kezdő játékos nagyon nem tudja elengedni a flush-húzóját. Sok emberes parti, nagy pot, majd most Ő megmutatja, hogy mekkorát tud nyerni! ? ámen.

5. Neked lesz húzólapod: (Mivel általában magas lapokkal emelsz preflop, ez várhatóan nut flus- vagy nut sor-hózó lesz.)

5.1. Ha elöl vagy, az gáz. Lehet persze check-callt játszani, de mivel mindenkinek pozíciója van rajtad, elég kérdéses, hogy ki fognak-e fizetni, ha bejön a lapod. Ha nem túl nagyot nyitnak, és esettleg meg is adja még valaki rajtad kívül, akkor OK. Egyébként számolj pot-odss-ot, de csak mérsékelten kalkulálj implied odds-al! Ha a turnre nem jött be a lapod, és ismét nyitnak mögötted, akkor szinte soha nem lesz meg a potodds a megadáshoz. Egy normális - 3/4 pot körüli - nyitással ugyanis csak az implied oddsal együtt lesz meg a megfelelő várható értéked, viszont ha le is jön a flush ilyenkor, az esetek nagy részében nehéz lesz kifizettetni... (Ha már turnre megjön a lapod, akkor két licitkör alatt azért általában be tudsz húzni annyi pénzt a potba, hogy behozd a flop megadás árát.)

5.2. Ha hátul vagy, akkor itt is mehet a semi-bluff nyitás. Illetve call, ha nyitnak előtted. Mivel hátsó pozícióban vagy, kevésbé hiszik majd el, hogy tényleg megjött a lapod, illetve a nyitással/emeléssel is kicsit nagyobb mozgástered lesz. Arról nem is beszélve, hogy - mivel Te emeltél preflop is - nem fogják elhinni, hogy tényleg a flushre mész, és akár egy teljes beülőt is kifizetnek 2 párral vagy settel. Ezért ilyenkor ne arra törekedj, hogy kiemeld az ellenfeleket, inkább próbálj egy hatalmas potot nyerni, ha bejön a lapod.

6. Ha kész sorod, vagy flushöd van, akkor is támadj! Egyrészt nem biztos, hogy elhiszik, hogy kész lapot floppoltál, másrészt fizettesd rendesen azt, aki túl akar húzni. A legszebb az, amikor valaki K-magas flush-húzóval akarja lejavulni a kész ász-magas flushödet. :)

Mint látható, azért nem teljesen reménytelen a helyzet több ellenfél ellen se, de ilyenkor változtatni kell a hozzáálláson. Gyakorlatilag fel kell adnod az agresszorként megszerzett előnyödet, és félig-meddig védekező játékot kell játszani. Sok tanács vissza fog köszönni majd a következő fejezetekben, a védekező játékstratégiáknál is.

Olyasmi ez, mint egy igazi csata: Egy rajtaütésnél ott is mindig a támadó van előnyben... egész addig, míg ki nem derül, hogy az ellenfél többszörös túlerőben van. Egy jó hadvezér ilyenkor inkább menti a menthetőt, és nem vágyik mindenáron hősi halálra...

Pontok: 4.6 (pontozók száma: 44)
    Pókersuli II. - Játék agresszorként - több ellenfél ellen
    9
    2008-05-06 14:06
    ladin játszom
    Sokan csak flopot akarnak nézni, így monsterrel hiába emelek preflop, dobják.
    Ha flop-ra tercem van, emelek, azt is dobják gyakran.

    Ha mindenki tercre, flush-re játszik, azzal nem lehet normálisan nyerni.

    akármennyit olvasok, nem találom a nyerő stratégiát
    8
    2008-04-28 17:54
    Az rendben van, hogy limpelni kell, néha de az agresszív akciókat limp után is végig kell vinni, vagy csak akkor, ha emeléssel léptem be preflop. Tehát hihető lesz-e a terorr?
    7
    2008-04-28 16:33
    Ha limpelsz, akkor nem te vagy az agresszor. De nyilván még a legagresszívebb játékosnál is vannak olyan helyzetek, amikor csak limpel.
    6
    2008-04-28 16:14
    Ez a sok regular miatt van, akik elolvastak 1 könyvet és betűről betűre betartják
    Ők azért már láttak sok mindent és nehéz ellenük trükközni.
    Régebben valóban jobban ment a slowplay, most már csak maniacek ellen slowplayezek, azt is rainbow boardon, mert engem azért az nem vigasztal, hogy valaki hű de szar játékkal elviszi 1 backdoor flush-sel a slowplayezett setem.

    És inkább 5 dollár plusz, mint 1 beülő minusz 1 4 outos bad beat miatt..
    5
    2008-04-28 16:03
    Van egy kérdésem, ami sokszor foglalkoztat, amikor a pókersuli aggresszív fejezeteit olvasom. Az agresszorként való játékba beletartozik az is, amikor belimpelünk?
    Ekkor ugyanis nem emeléssel agresszorkodtunk, és nem mutattunk erőt sem.
    Ekkor nyilvánvalóan bármi lehet bárki kezében.
    Esetleg lesz majd később egy fejezet erről is.Ki mit gondol róla.
    3
    2008-04-25 10:34
    És tényleg. Én is ezt vettem észre. Próbáltam már slow playt egész a riverig, hátha blöffnek gondolják a hívást, de semmi, próbáltam kicsit hívni, de volt, hogy 3 ember dobta a 2BB-s! hívásra, volt, hogy nagyot emeltem és semmi. 10 set-ből jó ha 2-vel nyerek valami normálisabbat általában SS vagy fél beülős ellen.
    2
    2008-04-25 10:20
    Legalább jó lappal és jó játékkal vesztettél. :)

    Engem az zavar mostanában, hogy Ongame-en a seteket nem tudom rendesen kifizettetni. Bármely más teremben eddig magasam pluszos volt a játékom bármely párral, de itt csak szenvedek velük. Ennek legfőbb oka, hogy a flop 3-ból 2-szer hoz valami kész soresélyt + 2 színt, majd a turnnel jön a 3. szín. Ekkor vagy buktam, vagy nem fizet senki. :( Ez megy 4 esetből 3-szor.
    1
    2008-04-24 23:04
    4.2. Ha van bármi sor- vagy flush-húzóra esély a board alapján, akkor nyiss pottal, illetve emelj keményen, ha nyitottak előtted! Ha a turnnél kiegészül a lehetséges húzólap, és nyit valaki akkor gond van, esetleg számolj pot-oddsot, de leginkább be kell dobni, mert ha többen néztetek potot, akkor igen jó eséllyel betalálhatott valakinél a szín vagy a sor. Ha viszont semleges a turn, akkor mehet az allin! Komolyan! Ez az a szituáció, amikor az átlag kezdő játékos nagyon nem tudja elengedni a flush-húzóját. Sok emberes parti, nagy pot, majd most Ő megmutatja, hogy mekkorát tud nyerni! ? ámen.


    ----

    nos ez a szitu gyakran megesik.

    mondjuk: As Ac
    enemy1 7h 8h
    enemy2:JcJs
    enemy3. 9h9c
    ------

    flop

    5h Jh Ad

    ---
    Én bet pot
    enemy1 : all in
    enemy2: call and all in
    enemy3: fold
    én call.

    turn

    10 c
    river
    4 h
    ---
    :(:(