• 2010-12-13 14:47:06
  • Móriczka és RaiseDave

A 3-bet

Az előző részben megkezdtük azoknak a szituációknak a vizsgálatát amikor emeléssel szembesültünk, pontosabban egy emelő van előttünk a többiek pedig dobnak. A helyzet elemzését a megadás lehetőségének vizsgálatával kezdtük, ebben a részben a visszaemelés, vagyis a 3-betet helyezzük górcső alá. Szokás szerint itt sem a GTO stratégia megtalálása lesz a célunk, hanem az ellenfeleink tendenciáinak megfelelő maximálisan exploitív stratégia felállítása.

Preflop visszaemeléseink elsődleges célja tetszőleges ellenfél ellen a prémium lapjaink (QQ+) várható értékének a maximalizálása. Preflop a kassza növelésével egy alacsony SPR-es flopszituáció előállítása, így növeljünk annak a valószínűségét, hogy egy top pár, illetve draw ellen már a flopon könnyedén stackekért játszhassunk. Már a korábbiakban láthattuk, hogy a teljes stack betételére a preflop emelésen kívül négy bet, illetve raisere van szükség, így ahhoz, hogy egy simán raiselt potban mindent betehessünk, szükség lesz ellenfelünk közremüködésére (egy raise, vagy checkraise formájában). Ezzel szemben a 3-bet után, már ellenfelünk segítsége nélkül betehetünk mindent a 3 utcán. (A szokásos 100BB stackekkel) A 3bet méretétől függően ez már esetleg két utcán is megoldható.

Emlékezzünk vissza az implied oddsról tanultakra és vegyük észre, hogy ha a 3bet rangeünket QQ+-nak tartjuk meg, úgy könnyen exploitálhatóvá válunk, minthogy ellenfeleink tetszőleges pocket párral lecallolhatnak a megfelelő implied oddsban jogosan reménykedve. (Az hogy exploitálhatóak vagyunk önmagában természetesen nem volna gond, viszont ez a fajta játék – a pocket párokkal 3bet callolása - gyakran ellenfeleink nem tudatos stratégiájának része, s úgymond véletlenül fogják exploitálni a mi stratégiánkat) Ezt elkerülendő az ilyen játékosok ellen mindenképpen bővítenünk kell a value rangeünket az AK lapokkal. Azért az AK-val, mert a nem pocket párok közül, az AK-nak van a legnagyobb equityje és fold equityje tetszőleges callrange ellen. Ezzel megoldottuk, hogy implied odds reményében ne tudjanak pocket párokkal callolni ellenünk. A 3bet rangeünk kiszélesítésével nem csak ellenfelünk implied oddsát vágjuk el, hanem prémium lapjainkban rejlő valuet is megnöveljük, mivel így több akcióra számíthatunk.

Ahhoz, hogy megállapítsuk mely lapokkal profitábilis a preflop 3bet ismernünk kell ellenfelünk:

  1. Preflop nyitórangeét (pozíciós raise first/steal érték)

  2. Fold to 3bet értékét (a pozícióknak megfelelően. Esetleg Fold to Resteal)

  3. 4bet frekvenciáját

  4. Fold to Cbet in 3bet pot értékét.

Ezen frekvenciák függvényében, ellenfélprofiloknak megfelelően fogjuk vizsgálni a 3bet stratégiánkat.

A 4bet, vagy foldos játékos

Leginkább a feszesebb regulárokra jellemző, hogy ha IP 3betelik őket, nagyon ritkán callolnak OOP, a 3-betre többnyire 4bettel, vagy foldal válaszolnak. Az ilyen játékosok ellen komoly hiba AQ, AJs, TT szerű lapokkal 3betelni, majd a 4betjükre foldolni, minthogy ezzel blöffbe fordítjuk a lapunkat, mert sosem látunk vele flopot. Ezért fontos, hogy mindig előre tudjuk, hogy ellenfelünk különböző válaszlépéseire hogyan fogunk reagálni. Ezen játékosok ellen, ha value handel 3betelünk akkor a 4betre allin kell mennünk. 3bet rangeünk tehát két részből fog állni, az egyik felét a value handek fogják alkotni, amikkel 3bet/5betet játszunk a másik felét pedig azok a lapok amikkel ellenfelünk 4betjére foldolunk. Minthogy ezekkel a lapokkal flopot sohasem látunk, vagyis tisztán blöffölünk, így fontos, hogy olyan lapokkal tegyük ezt amikkel nem tudtunk volna profitábilisan coldcallolni. Az ilyen range, ami két részből áll, egyik felét nagyon erős handek, másik felét pedig gyenge (blöff) handek alkotják, a polarizált range. (Nincsen benne köztes erősségű – medium value – hand)

Elsőre úgy tűnhet, hogy az eddigiekből az következik, hogy teljesen mindegy mely lapok alkotják a polarizált rangeünk alsó részét, de ez korántsem lesz igaz. Ugyan míg a blöffrangeünk equityje valóban nem játszik semmilyen szerepet a 3betünk várható értékben, úgy a fold equitynket tudjuk vele befolyásolni. (blokker-hatás) Azokkal a lapokkal lesz a legnagyobb a blöff 3-betünk fold equityje, amikkel a legtöbb handet blokáljuk ellenfelünk 4bet rangeéből.

Tegyük fel, hogy ellenfelünk 4bet range: {JJ+, AK, AQs} ami 44 kombináció, akkor az Ax lapokkal ebből 8 lapot blokálunk. (3db AA, 1db AQs, 4db AK) A Kx lapokkal 7-et (AQs-t már nem), a Qx lapokkal 4db-ot, a Jx lapokkal 3-at, a kisebbekkel pedig 0 kombinációt. A KQ, QJ (stb.), tehát ezeknek az eseteknek a metszetét itt azért nem vizsgáljuk külön, mert azokkal profitábilisan tudunk coldcallolni.

Vagyis, ha ellenfelünk sosem callolná a 3betet, úgy ebben a sorrendben lesz profitábilis a blöff 3betelés. A valóságban viszont az ilyen ellenfelek ritkák, valamekkora %-ban mindenki callol 3betet. Ezt figyelembe véve viszont Ax lapokkal nem lesz praktikus 3betelni, mivel ha callt kapunk, az ellenfél call rangeébe gyakran lesznek AQ, AJs kombinációk és top pár floppolása esetén komoly reversed implied oddsal számolhatunk. Továbbá a call lehetősége miatt érdemes lesz suited kártyákat tenni a blöff 3bet rangeünkbe is. Így a legjobb blöff 3bet lapok a Kxs, majd Qxs kártyák lesznek.

Hogy mi legyen a value rangeünk alja és ennek méretéhez képest mekkora legyen a blöff frekvenciánk azt az ellenfél 4bet és fold to 3bet tendenciájának a függvénye. Ahogy növekszik a 4bet értéke, úgy bővítjük a value 3bet rangeünket a QQ->99.. lapokkal, illetve ahogy nő a fold to 3bet, úgy bővítjük a blöff 3bet rangeünket egyre több Kxs (..Qxs) lappal.

A callolgató, postflop nézelődő játékos

Postflop nézelődés alatt itt többnyire floatokat értünk, tehát nem fit or foldos a játékos. Az ilyen játékosokat a viszonylag alacsony fold to 3betjüktől és az átlagosnál alacsonyabb fold to cbet in 3bet pot értékekről ismerhetjük fel. Mivel ezekben az esetekben a 3betünk után gyakran látunk flopot, így a polarizált 3bet range alkalmazása nem fog sikerrel járni. Ezek ellen a játékosok ellen ún. merged 3bet range használata lesz célravezető.

A merged rangeben nincsenek blöff handek, viszont a value rész jóval nagyobb. A mergelt rangeben lévő handek megválasztásakor nem a callrange elleni pot equity játszik elsődleges szerepet, hanem az implied odds és reversed implied odds. Vagyis ellenfelünk 3bet call rangeéből minél több handet domináljunk és minél kevesebb hand domináljon minket. Más szóval eltudjunk képzelni olyan eseteket, mikor a várt handet kialakítjuk és elnyerjük ellenfelünk teljes stackjét, míg a fordított eset kevésbé legyen gyakori. Azt, hogy a valuehandek sorában (AK,AQ,AJ,AT,..KQ,KJ..) meddig mehetünk el, azt ellenfelünk call 3bet értéke határozza meg.

A fit or foldos játékos

A fit or foldos játékosok között alapvetően kétféle van, egyik aki sok 3betet callol preflop, illetve aki kevesebbet. Közös ismertetőjegyük viszont a magas fold to cbet in 3bet pot érték, vagyis a cbetre csak akkor folytatják, ha kapcsolódik a lapjuk a flophoz. Ezeket a játékosokat polarizált rangel 3beteljük, aminek a value részét a call 3bet érték függvényében tágítjuk ki. Fontos, hogy az expectation oroszlánrésze a sikeres cbetjeinkből fog adódni, így az ilyen típusú játékosok ellen 100%-ban cbeteljünk.

3-betjeinknél többnyire használjunk fix betméreteket (pozícióban 3x, pozíción kívül 3.5x), de a gyengébb játékosok ellen stratégiánk ezen része is lehet exploitív és erősebb kártyákkal 3beteljünk nagyobbat, találjuk meg azt a legnagyobb értéket amit még hajlamos becallolni, hogy megnézze a flopot.

A SQUEEZE

Ha egy játos emelését legalább egy játékos coldcallolja és ezt 3betelik, azt hívjuk squeezenek. Ereje abban rejlik, hogy a coldcalloló nem jelzett a lapjáról komoly erőt, így nagy ellene a fold equitynk, továbbá ha az eredeti emelőnél erős lap van arról egy 4bet formájában jeleznie kell. Ugyanis ha ezt nem tenné meg és csak callol (csapdázni próbálva minket), úgy a coldcallolók jó oddsot kapnának a folytatásra (leginkább egy pocket párral). Ideális szituáció lehet squeezere, ha a preflop emelő range nagy, valamint a coldcalloló jelentős 3bet értékkel rendelkezik, így valószínűtlen hogy prémium lapot slowplayezik. A squeezenél leginkább arra kell figyelnünk, hogy soha ne squeeze/foldoljunk olyan lapot, amivel az overcall profitábilis lett volna. Így ne squeezeljünk alacsony/közepes pocket párokkal, illetve suited connectorokkal (ha pluszos velük a coldcall). Kivétel lehet ez alól, ha a coldcalloló egy fish, aki gyakran callol 3beteket, akár pozíción kívül is, az eredeti emelő pedig egy regulár. Az ilyen esetekben nagyobb várható értéke lehet a squeezenek (az eredeti emelő 4betjére eldobva), mivel gyakran jön létre az a szituáció, hogy az eredeti emelő dob, és heads up maradunk a fishel egy olyan lappal amivel jelentősen a range előtt vagyunk.

A squeeze mérete pozícióban legyen 4x, pozíción kívül pedig 4.5x-es.

Példák:

pos

ellenfél pos

pos raise

f to 3bet/f to resteal

4bet

f to cbet in 3bet pot

Megoldás

D

UTG

14%

85%

10%

52%

Polarizált rangel 3beteljük, de a value rangünk ellene KK+ QQ-val, AK-val sem tudjuk valuért 3betelni

SB

CO

27%

50%

13%

45%

Merged rangel érdemes 3betelni,

~ {99+,AJs+,KQs,AJo+,KQo}

BB

D

40%

52%

8%

65%

Polarizált rangel, ahol a value része a rangeünknek körülbelül ~{99+,ATs+,KJs,AJo+,KJo}

CO

MP

18%

35%

5%

50%

Merged rangel:

{JJ+AQ+}

BB

D

30%

40%

10%

22%

Merged rangel {AJ+,88+,KJ+)

Mooriczka és RaiseDave

Mooriczka és RaiseDave a Tobet pókertermében játszik! Ha Te is szeretnél egyedi ajánlatot kapni, gyere és játssz nálunk és érdeklődj az ügyfélszolgálatnál!

Az alábbi linkről tudjátok letölteni a Holdem Manager HUD-hoz használható 3bet popupot.

Pontok: 5 (pontozók száma: 27)
    SH Pókersuli XVI. - A 3bet
    10
    2011-01-05 20:42
    Kedves Raisedave és Móriczka

    Régen nem látogattam az oldalt de mióta elkezdődött ez a cikksorozat rendszeres látogató lettem.
    Véleményem szerint nem létezik ilyen összeszedett és professzionális cikksorozat cash game kategóriában magyar nyelven.
    Köszönet és gratuláció a cikksorozathoz várom a folytatást.

    Üdv
    9
    2010-12-26 16:54
    Nem kell notepad.

    Jobb gomb a linkre -> cél mentése más néven. És mentsd a config mappába.
    8
    2010-12-26 16:03
    A config mappába létrehoztam notepaddal egy Default_3bet.pop nevű fájlt oda bemásoltam és lementettem, de a legőrdülő menüben nincs olyan h 3bet. Mi a hiba?
    7
    2010-12-26 15:24
    Üdv!

    C:\Program Files\RVG Software\Holdem Manager\Config -ba kell bemásolni

    A hud options, player preferences-nél rámész a 3-Betre, jobb oldalt van a popup és ott a lenyíló menübe válaszd ki a 3bet popup-ot.
    6
    2010-12-26 14:55
    A 3bet statokat hova kell bemásolni?
    Csak azért kérdezem mert fish vagyok és nem akarom szétvágni a HUD-omat:)
    5
    2010-12-14 18:27
    Köszi
    4
    2010-12-14 18:24
    SikWitIt:

    Természetesen hamarosan ezekre is sort fogunk keríteni :)

    MMate:

    "Ha magas a 3bet%-unk, bővítsük-e a value rangeünket jj-vel pl, és menjünk-e vele 5betallin, vagy itt inkább az ellenfél statjai dominálnak (4bet%/fold to 3bet)? "

    Ez teljesen az ellenfél f to 3bet-jétől tegyük függővé. Ha nagyon sokat 4betel, akkor érdemes több value handet is berakni a 3bet rangeünkbe.
    Amíg nem adjustál mondjuk és alacsony a 4betje, de azért callolgat, addig nyugodtan lehet JJ-t is 3bet foldolni.

    "Késői emelőkre játszunk-e vissza adott esetben blokker nélkül is, vagy fontosabb a blokker, mint az ellenfél pozíciója?"

    Itt nem csak a bloker hatás számít, hanem
    úgy kezeljük ezeket a Kxs, Qxs szerű lapokat, mintha "AA-t kaptunk volna" tehát ha adott ellenfél ellen azt kaptunk és megfelelő a szituáció, akkor mindig. Ha valaki feltünően sokat nyit és sokat dob, akkor belevehetünk még lapokat, Jxs, alacsony 2gapper suitedek handek, stb.

    "Squezze szitunál hasonló a kérdésem, mondjuk mindkét ellenfélnek magas a fold to 3betje, akkor blokker nélkül is tolhatjuk-e?"

    Igen. Sőt! vétek kihagyni ezeket a szituációkat.


    "Mennyünk-e lightan 5betallin?"
    Persze, de nagyon fontos, hogy megfelelő ellenfél ellen tegyük és ezekben a szituációkban ami még fontosabb a dinamika. (az asztalnál rengeteget 3beteltük az ellenfelünket, és már érett a 4bet)

    "És végül van egy 1010-nálunk nagyvakon, utgből emel egy regulár mindenki dob, mit tegyünk? (nl100) 21/15 fold to 3bet: 73 "

    Call, bár jó lenne tudni egy pozíciós first raiset is, de nem lehet olyan széles utg ranget a kezébe adni (ami reális), ami ellen ekkora f to 3bet érték mellett jó lenne a 3bet.
    3
    2010-12-14 16:28
    Sziasztok!

    Ha magas a 3bet%-unk, bővítsük-e a value rangeünket jj-vel pl, és menjünk-e vele 5betallin, vagy itt inkább az ellenfél statjai dominálnak (4bet%/fold to 3bet)?

    Késői emelőkre játszunk-e vissza adott esetben blokker nélkül is, vagy fontosabb a blokker, mint az ellenfél pozíciója?

    Squezze szitunál hasonló a kérdésem, mondjuk mindkét ellenfélnek magas a fold to 3betje, akkor blokker nélkül is tolhatjuk-e?

    Mennyünk-e lightan 5betallin?

    És végül van egy 1010-nálunk nagyvakon, utgből emel egy regulár mindenki dob, mit tegyünk? (nl100) 21/15 fold to 3bet: 73
    2
    2010-12-14 04:32
    Nagyon tetszik! Lesz olyan rész ahol boncolgattok postflop szituációkat 3betelt kasszákban? Gondolok itt pl "BB vs D 30% 40% 10% 22%
    Merged rangel {AJ+,88+,KJ+) "
    példátokban call-t kapunk és jön egy low&rainbow flop
    Elsősorban line-okra gondolok, ha ezeket egyáltalán össze lehet gyűjteni egy csokorba.

    köszi a cikkeket, igazi profi munkák!
    1
    2010-12-13 18:14
    Azt hiszem kezdem látni a tudásom határait.
    Ja, nem a mostanit, hanem az esetleg megszerezhető tudásom határát.
    5 pont.
    ----------

     Fórum aláírás (helyett).