Újra próbálkoznak Kaliforniában

  • 2015-01-29 12:49:53
  • OPHU
Cimkék: PokerStars


Kalifornia az USA legnépesebb állama (kb. 38 millió lakos), és egyben a legerősebb gazdasága is. Kalifornia adja az USA GDP-jének 13.2%-át, önálló államként a 8. helyen állna GDP szerint a világlistán. A fentiekből következően, ha sikerülne itt is legalizálni az online szerencsejátékot, akkor annak bevétele messze meghaladná az eddigi három legalizált állam együttes bevételét is. Mivel sok pénzről van szó, komoly lobbiérdekek csapnak össze, ami még tovább nehezíti a törvénykezési folyamatot.

Az egyik kulcspontja a legalizálási törvényeknek az un. Bad Actor klauza szokott lenni, ami praktikusan a PokerStars-ot sújtja leginkább a jelenlegi nagy szereplők közül. A PokerStars tavalyi tulajdonos váltása mögött is részben ez áll, ezzel próbálták növelni a Stars amerikai esélyeit. A PokerStarsnak is igen fontos Kalifornia, ezért már korábban szövetséget kötött a két legnagyobb szerencsejátékban érdekelt indián törzzsel, és a három legnagyobb kaliforniai kártyateremmel.

Ezek után nem meglepő, hogy amikor tavaly év végén Mike Gatto benyújtotta a saját törvénytervezetét, ez a szövetség erősen kampányolt ellene, és végül nem is lett belőle semmi.



Az online pókerre várakozó kaliforniaiak most új reményt kaptak: pár napja Reggie Jones-Sawyer AB167 néven új tervezetet adott be.

Az új törvénytervezet kizárólag a pókerrel foglalkozik, és lehetőséget adna kártyatermeknek, az indián törzseknek és lóversenypályáknak, hogy online pókert kínáljanak. Az online póker szerencsejáték adója 8.5% lenne, viszont induláskor 10 millió dollárt kellene befizetni az engedélyért. A törvénytervet szerint a legalizált termekben 21. életévüket betöltött, fizikailag is Kaliforniában tartózkodó játékosok játszhatnának.

Az új törvénytervezetben nincs egyértelmű Bad Actor záradék, tehát a PokerStarst nem zárják ki már magával a törvénnyel a piacról.

Ha a törvényt hamar el is fogadnák, akkor sincs arra esély, hogy 2016 előtt elinduljon az első legális terem, mivel a törvény esetleges elfogadása után az államnak 270 napja van arra, hogy létrehozza az online pókerrel foglalkozó hivatalokat, majd további 365, hogy elbírálja a kérelmeket. Ráadásul az állami és törzsi termeknek saját felügyeleti szerve lenne, ami tovább bonyolítja majd a dolgokat.

Az elmúlt hetekben Washington és Mississippi államban is új online szerencsejátékot legalizáló tervezetet mutattak be, ha végre néhányat el is fogadnak majd, akkor talán ismét fejlődének indul az amerikai online szerencsejáték piac.
Köszönöm!
1

Hozzászólások...