
Sokszor találkozunk fórumokon, cikkekben a range kifejezéssel, és bár legtöbben nagyjából tudják, mit jelent, annyi minden kapcsolódik hozzá, hogy szerintem mindenképpen érdemes kicsit körbejárni ezt a fogalmat. Magyar kifejezést nem nagyon tudok rá, talán a laptartomány a legjobb, amit láttam, de a probléma az, mint minden fordítással, hogy az eredetihez kapcsolódó jelentéstartalmat nem tudja visszaadni, és még jóval hosszabb is. :)
Szóval a range azon lapok összessége, ami az adott játékosnál lehet. Sokan azt gondolják, hogy na igen, range persze, de azért a póker többről szól, mint a range felállításáról meg számolgatásról, ami igaz is, de szerintem a range akkor is minden döntés alapja, ugyanis minden információ, legyen az fizikai vagy timing tell, vagy más adat, amit tudunk a másikról, a range-be "fut be", ezek alapján lőjük be, hogy mi lehet a másiknál. Szélsőséges esetben ez csak 1 hand, de ilyen ritkán van, általában néhány lapot, lapfajtát (top pár, overpair, draw lap stb.) értünk rajta. Ehhez kapcsolódóan ejtenék szót a súlyozott range fogalmáról, ami annyit jelent, hogy nem csupán az egyes lapok felsorolásából áll a range, hanem minden laphoz (fajtához) egy bizonyos százalékot rendelünk. Pl. AK-t az esetek kb. felében játszik így meg, draw-ra meg mondjuk 30% esély van. A súlyozott range-hez hasznos program a Holdem Ranger, ahol megadhatjuk, hogy melyik lapnak mennyi %-ot adunk, mielőtt equity-t számolunk.
Természetesen valós időben nem tudunk így számolgatni, de az agyunk elvégzi a közelítő számításokat a maga módján. Ahogy egyre többet játszik az ember, rutinosabb lesz, úgy lesznek egyre pontosabbak ezek a közelítő számítások, de azért érdemes az érdekesebb szitukat utólag kézzel is kiszámolni, ugyanis meglepő dolgokat tanulhatunk ezekből (amiket aztán később felhasználhatunk játékunk további javítására).
A következő dolog, amit fontosnak tartok, az a vélt és valós range közti különbség. Ha másról van szó, akkor természetesen sosem tudjuk a valós range-ét (még ha be is mutatja a lapját, nem tudhatjuk, hogy milyen lapokkal játszana még így), és arra törekszünk, hogy a vélt range a valóshoz közelítsen. Ellenben, ha magunkról van szó, akkor azt szeretnénk, ha a vélt range minél inkább eltérjen a valóstól (azaz pl. szeretnénk, ha azt hinné a másik, draw van nálunk, és kifizetné a monstert). Kezdő játékosok esetén, akik magukból indulnak ki (jobb híján), a mi vélt range-ünk megegyik az ő valósukkal, ezt jól kihasználhatjuk, pl. ha tudjuk, hogy bármilyen párral jön végig, akkor gyengébb lapokat is végig value betelhetünk, mert tudjuk, hogy a mienknél gyengébb lapokból is ki tudunk szedni pénzt.
A saját vélt range-ünk kihasználásra sok közismert példa van, pl. ha tight imidzsünk van, akkor hatékonyabban blöffölhetünk, illetve néhány blöff után visszaállunk kicsit. Vannak olyan szituk viszont, amikor nem csupán a saját vélt range-ünket, hanem a boardot is kihasználhatjuk. Pl. ha lejön riverre egy flush lap, akkor ellenfelünk, aki gondolkozó játékos, joggal gondolhatja, hogy ha kap egy river betet, akkor a range-ünk eléggé polarizált, azaz vagy nagyon erősek vagyunk (lejött a flush), vagy ráblöffölünk a scare cardra. Épp ezért érdemes lehet ilyenkor egy sima top párt, vagy gyengébb 2 párt is value betelni, mert nem számít rá. Másik példa, amikor egy K magas száraz floppon cbetel a tight ellenfél, ilyenkor tudjuk, hogy a range-ében nincsen sok K, így ez egy jó alkalom, hogy visszaemeljünk a cbetre.
Ezzel el is érkeztünk a cbet és a range kapcsolatához, ami megint egy érdekes kérdés. Itt is van néhány közismert tény, pl száraz flopokat érdemes cbetelni, összefüggő veszélyeseket meg nem annyira, de az ilyen kijelentések csupán a flopot veszik figyelembe, az ellenfél stílusát, és a stílus + statok alapján felírható range-t nem. Lássunk pár példát, hogy mire is gondolok.
Legyen mondjuk a flop A62 rainbow. Ki ellen érdemes ezt cbetelni 55-tel? Egy tight játékos ellen mindenképpen, mert egyrészt védjük a lapunkat egy JQ, KT típusú hand ellen, másrészt mivel csak megadta a preflop raiset, tudjuk, hogy erős ász nem lehet nála, és a 2 pár is elég valószínűtlen. Ha meg is adja a cbetet, érdemes lehet még a turnt és rivert is tovább blöffölni, ugyanis általában nem elég erős ahhoz, hogy állja a nyomást, és még az is lehet (ha oop vagyunk), hogy simán csak floatolt flopon király magassal. Ugyanakkor a check/call nem jó, mert akkor átadjuk a kezdeményezést, és a mi lapunk sem elég erős ahhoz, hogy megadjon 2-3 utcányi emelést. Plusz, a mi vélt range-ünkben sok ász van, így neki nem nagyon érdemes erőlködnie.
Lássuk ugyanezt a flopot egy laza passzív játékos esetén. Érdemes itt cbetelni? Ha teljesen csak a lapját játsza, akkor nem nagyon, mert jobb lapot nem fog dobni egy cbetre, több utcát blöffölni meg ilyen játékos ellen nem akarunk, mert pl. ászt úgysem dob, de lehet, hogy 67-tel is végigjön. Tehát ilyenkor érdemes visszaállni, és csak a saját lapunk erejét megjátszani. Ha a turn mondjuk 4, akkor ott már érdemes lehet emelni, mert akkor már lehet nála rosszabb lap, amivel adja, 4-es pár, gutshotok.
Egy másik példa: 78J, flush draw-val, nálunk pedig 22. Ez általában az a flop, amit nem szeretünk cbetelni. Egy laza játékos ellen ez rendben is van, mert sose tudhatjuk, hogy mi van nála, de mi van egy tight játékos esetén? Nála sokszor lesz alacsony pár, vagy ász magas, amivel ilyen veszélyes flopon nem akar nagy potba keveredni, és inkább feladja.
Harmadik példa: hátulról loptunk K9s-sel, BB, egy tight játékos adja, aki szeret rárabolni a potra, ha gyengeséget lát. A flop KJ5, flush draw-val, de nem a mi színünkből. Az első reakciója mindenkinek az, hogy cbetelni kell, hiszen top párunk van. A probléma viszont az, hogy egy checkraise-t már nem szívesen adunk meg, egy további turn betre pedig már dobnunk is kell általában. Viszont ha nem cbetelünk, akkor az ellenfél szemében a vélt range-ünkben nem lesz top pár, illetve semmi erős lap, hiszen azt cbeteltük volna, nem? És épp ezért sokszor blöffölni fogja a turn-t, river-t, vagy pl. JT-vel emel turnön, adjuk, river blank, mi pedig emelünk 2/3 potot, és kifizet szépen. Ha cbeteltünk volna, akkor csak 1 utcányi pénzt tudtunk volna kihozni a lapból (plusz még dobathatta is volna a jobb lapunkat mondjuk flush draw-val).
Negyedik példa: Hasonló szitu, de ezúttal A9o van nálunk, ellenfelünk egy passzívabb tight játékos, a flop pedig QJ5 rainbow. Ez is egy cbetre alkalmas flopnak látszik, de tegyük fel, hogy a következőket tudjuk az ellenfélről:
1.Turnön nem szokott blöffölni, csak adogat végig a közepes lapjaival, a jókkal viszont nyit
2.77-99-cel nem 3betel pre, és megadja a flop cbetet, majd a turn cbetet is, ha a turn blank
Tehát mondhatjuk, hogy nagyjából egy tipikus low-stakes regularról van szó. Ellene az egyik lehetőség, hogy flopon cbetelünk, aztán turnön vagy tovább emelünk, vagy feladjuk. Néha egész sok pénzbe tud kerülni ez, és frusztráló is, amikor nyomjuk a 2nd barrelt, és nem tudja elengedni a nyomorult 8-as párt. De mivan, ha lecsekkoljuk a flopot, majd nyitunk turnön? Ezzel egyrészt tudunk egy 2. párt reprezentálni, hiszen ász magassal vagy semmivel cbeteltünk volna, nem? (ha van annyi esze, hogy erre gondoljon), másrészt jöhetnek olyan turn lapok, amik segítenek: A és 9 párt ad, K és T pedig gutshotot, és a figurás lapok ijesztőek - igaz, ezek ugyanígy segítenek egy cbet után is, viszont egy flop check után hihetőbb, ha egy K-t betelünk meg; harmadrészt, mivel ismerjük a játékát, a turn akciója alapján (check vagy bet), be tudjuk lőni, hogy hol állunk a handben, megéri-e 2 utcát blöffölni, illetve ha lapja van, akkor nem bukunk egy cbetet. Lehet vitázni mondjuk azzal, hogy nem éri-e meg inkább végig blöffölni ellene (azaz river shove), de ehhez pontos számolgatás kéne (plusz tudni kéne, mivel adja az allint), és a példa lényege az volt, hogy pont a flop check-kel szereztünk információt a lapjáról, és ha már 2 utcát akarunk emelni, akkor jobb, ha az a turn-river lesz.
Természetesen, ahogy a fentiekből látszik is, önmagában a range ismerete nem elég az optimális döntés meghozásához. Ismernünk kell az ellenfél stílusát, azaz nem elég azt tudni, hogy mi lehet nála, hanem hogy azokkal a lapokkal hogy fog reagálni a mi lépésünkre; próbálgatni kell a lehetséges line-okat, kreatívnak, meglepőnek kell lennünk.
Sawa
PS: Új sorozatunkban a kijelölt topicba az ophu olvasói által berakott handek közül elemzünk minden hónapban ötöt, a legérdekesebb handet beküldő user pedig egy másfél órás online coachingot nyer tőlem.