
|
De emailben felteheted a kérdésedet! (részletek)


A cikkekként kikerülő szövegek jelentős része, legalább vázlatszerűen közvetlenül a játék vége utáni percekben kerül megírásra. (Sőt, bevallom, néha már a játék alatt elkezdek írni.) Ennek előnye, hogy az elemzések valós, frissen szerzett benyomásokon alapulnak és érzésem szerint életszerűbbé teszik az írásokat. A hátránya viszont, hogy nem mindig olyan rendezettek és analitikusak minta később csak visszanézném a meccseket és érzelmi töltés nélkül elemezném az azokban történteket. Úgy gondolom ennek az írási módnak az előnye messze túlmutat a hátrányon, de beismerem előre, a mai írást a megszokottnál kicsit jobban áthatják a -negatív- emóciók. Gondoltam rá, hogy a mai bejegyzést átírom utólag, de végül mégis meghagytam az eredeti szöveg jó részét, mert úgy érzem, jól érzékelteti az események lélektani hatását.
A lent olvasottakból (és a lejátszásokat visszanézve) jól látszik, hogy fellazult a játékom, de ennek ellenére állítom, hogy a tilttől messze vagyok még. Félek később (szerencsére jópár napnyira innen) odáig is elérkezem majd. Ez olyan valami, amiért nem kérek elnézést, ez is a játék része, nincs aki ne menne tiltre időről-időre valamilyen mértékben. Míg az oktató anyagokat, videókat gyártóknak megvan az a luxusa, hogy csak a legjobb arcukat mutatják, én ebben a sorozatban ahogy ígértem minden lejátszott heads-up-ot közzéteszek, még akkor is ha azok nem éppen a legjobb formámat mutatják.
És íme:
Hihetetlen. Egy az egyben az előző napi folytatása. Elképesztő mennyiségű szemetet kaptam, ha mégis jött valami azzal vakot vittem vagy vicces módon ami még gyakoribb volt, egyszerűen közöm sem volt a flophoz. Újabb komplett idiótától sikerült kikapni és ezen a ponton erősen fontolgatom, hogy szünetet tartok, mert ez így ebben a formában teljesen reménytelen. Korrekció, anyádat!
Oké, ez már egy az egyben az eddigi események hatása. A játékom érezhetően esett színvonalban, jóval több kockázatot vállalok. Ami még rosszabb, a helyzetfelismerő készségem sincs teljesen rendben. Normális esetben azon meggyőződésem, hogy AK vagy alacsony pár van nála azért emel mint egy idióta igaznak bizonyul volna, most azonban nyilvánvaló, hogy az elképzeléseimnek köze nincs a valósághoz.
Most komolyan. Ez nem oké. Az előző tíz ellenfélből hét annyira gyenge volt, hogy gyakorlatilag minimális veszélyt jelentettek volna rám. Ehhez képest egyetlen egyet sikerült megvernem közülük. (Irónikus módon tegnap a jobbakat vertem inkább.) Csak az utolsó leosztást kell megnézni ebből a meccsből magyarázatképpen. Nem tudom hány leosztást és meccset vesztettem ugyanilyen nevetséges módon. Az egy dolog, hogy rosszabbul játszom és kétségkívül szerepe van annak is a történtekben, vegyük csak a 66-ot, amit eldobhattam volna, tudván mekkora pechjem van éppen, mégis bevállaltam a pénzfeldobást. De ezt a lapjárást nem tudom elhinni. Vagy jobb lappal rakom be a pénzem és levernek vagy rosszkor blöffölök és úgy vernek le. Egyik jobb mint a másik.
Megbízhatóan dobott, ha nem volt semmije, érdemes volt blöffölni ellene. Éppen ezért jóval gyakoribb volt a contbetem ugynaakkor az emeléseit igyekeztem komolyan venni. Preflop volt pár preflop reraise all-inke mikor ezer környékére vagy alá került, ezeket már kevésbé vettem komolyan, de nem volt megadólapom.
Ezzel véget ért még egy nap, mely kevéssé volt sikeres. Objektíven nézve a dolgokat a fenti történések pont annyira természetesek és gyakoriak mint a korábbi napok pozitív eseményei. Amit viszont bosszantónak találok, hogy az eredményre való játék megkötései miatt nem tehetem azt amit normálisan, azaz játszom amikor megy és nem játszom amikor nem. Az első 17 nap minimum felében szívesen játszottam volna többet is, remekül ment, jó volt a lapjárás, minden ideális volt egy kis „extra” profit begyűjtéséhez. Ehhez képest mikor elértem a napi célomat abbahagytam a játékot. Ugyanekkor mikor ennyire rosszul megy mint ma és tegnap kénytelen vagyok tovább játszani. Egyszerűen nem látok logikát ebben. Első pillantásra a napi eredményre való játék ideális arra, hogy valamilyen célt és szabályrendszert adjon a játékosnak, de valójában amit igazán nyújt azok oktalan megkötések.
Mert végső soron mi jelentősége van annak, hogy egy adott időszak (mondjuk egy hónap) alatt milyen ütemben gyűjtöm össze az kívánt profitot? Miért jobb az, ha napi x ideig vagy dollárig játszik az ember? Minden eddig szerzett tapasztalatom ez ellen beszél. De majd meglátjuk hogyan alakulnak még a dolgok.
Statisztika
| Induló bankroll | $300 | |
| Jelenlegi bankroll | $565 | |
| Jelenlegi tét/HU | $30 + 1,5 | |
| Játéknapok száma | 19 | |
| Napi átlag nyeremény | $13,9 | |
| Átlag napi játékszám | 2,26 | |
| Napi átlag leosztás | 121 | |
| Napi átlag játékidő (perc) | 29 | |
| Eddig fizetett rake | $64,5 | |
| ROI | 19,6% | |
| Ma | Összesen | |
| Eredmény | -$126,5 | $265 |
| Heads-Up szám | 4 | 43 |
| Leosztások száma | 261 | 2294 |
| Játékidő (perc) | 64 | 554 |
Vega
A cikksorozat további részei::
Ajánlott cikkekSNG Alapok V. - A Buborék és az ICM modell WaspVincent Firestarter18 Reflektorfényben frtk brian Az 5-25 szabály a pozíción kívüli kis párokra Jennifear SNG alapok VI - Buborékjáték 2. rész Wasp Gyakori hibák a végjátékban Kevin ”kice” Iacofano 65. session Alonso Second barrel Alonso |
| |||||||||||||
2009-06-05 17:03:07
17
Tonio
Hsz: 40 db - Első: 2007-10-17 Mindenre ami HUSNG :)
előzmény: (16) MisimaNincs konkrét kérdésem egyelőre, csak jó volt olvasni. |
2009-06-05 16:32:24
16
Misima
Hsz: 1277 db - Első: 2007-07-06 Nincsen szándékomban. Ha jelentősen tudok fejlődni játékban és késztetést érzek az írásra talán...
előzmény: (15) TonioMire lennél kíváncsi? |
2009-06-05 16:15:11
15
Tonio
Hsz: 40 db - Első: 2007-10-17 Ha már a blognál tartunk esetleg folytatás...?
előzmény: (13) Misima |
2009-06-04 14:02:29
14
d0k1
Hsz: 112 db - Első: 2009-04-06 Megtaláltam, olvasgatom.Szerintem hasznos lesz...
előzmény: (13) MisimaKöszi! |
2009-06-04 13:10:06
13
Misima
Hsz: 1277 db - Első: 2007-07-06 Misima = Hideyoshi, és nem ezen az oldalon.
előzmény: (12) d0k1Igaz, próbálkoztam itt is vele, mint ahogy írod, de a képfeltöltés számomra akkor nem ment, így felhasználó barátabb mellett maradtam. |
2009-06-04 07:49:15
12
d0k1
Hsz: 112 db - Első: 2009-04-06 Üdv!
előzmény: (5) Misima"A dolog rettentő egyszerű, erről már részletesen írtam a blogomban, de írok egy kis résumét ide is. " Elárulod, hogy az a blog merre található? Mert én kerestem, de nem találtam, csak egy olyat amiben egy darab hozászólás sincs. Kössz! |
2009-06-04 07:33:10
11
Veho
Hsz: 2 db - Első: 2008-03-25 Mondjuk én elég amatőr vagyok, de szerintem a téthez képest kicsi a célkitűzésed. Legalább a duplája kéne, mert így, ha megy, tényleg korán le kell állnod. A 16. napnál te is hasonlót mondtál: 25$-os napi célhoz 10$-os tét illik. Akkor 30$-on miért nem vállalsz többet?
|
2009-06-02 15:47:23
10
Misima
Hsz: 1277 db - Első: 2007-07-06 - Hát az a gondom, hogy nincsen statisztikám arról, hogy mennyit játszom időben játékonként, de úgy 20-30 perc között mozoghat érzésem szerint. De talán a legjobb, hogy óránként 2 játék van bennem kb, mivel egy asztalos játékos vagyok. Így napi 2-3 óra (5-6 játék) a játékidőm. (A "brutális jó roi"-t vadászattal értem el, de mostanság már ritkán várok másra, jöjjön aki mer és üljön mellém. Szóval így a tiszta játékidős rész csökkenőben.)
előzmény: (9) Vega- Nem megy a többasztalozás. - Az órabér, a fentiek alapján, 12-14$ közötti. - 10 órás napokat havonta többet is szoktam nyomni, de max. ennek a duplája. De ezzel nincs vége, mert: én 5 bónusz dolcsiból építkeztem, így nagyon meg kellett becsülnöm minden nyereményt. A gyakori pénzkivételek, nagyon megnehezítették a dolgomat, mert egyszere bankot+"fizut" kellett megteremtenem. Ennek okán ez módszer bizonyítottan működik kis igényű, bankkal nem rendelkező játékosok számára. Tudom kevésnek tűnik a profit egy cg-nek, de nekem nem volt időm (most se nagyon) órákat a gépnél csücsülni. A biztos jövedelem számomra az első! Miután helyre álltam anyagilag (egy átlagos magyar középkategóriás vezető havi jövedelmével), mostanság költöztünk kis családommal egy felsőkategóriás bérlakásba. Szóval most járok a fejlődésem 2-ik szakaszának a végén, így ennek tükrében kell ezt figyelni. Az eddigi pályafutásomat elég tudtosan építettem így fel és közel sincs vége.
|
2009-06-02 13:53:01
9
Vega
Hsz: 2807 db - Első: 2004-03-06 Nem látok különbséget a profit vagy buyin alapján történő meghatározás között. A probléma itt a napi cél meghatározással van szerintem. Teljesen oktalanul állít korlátot a játékos elé.
előzmény: (8) MisimaA másik problémám egyébként az órabér. Nézzük a te példádat. Brutálisan jó ROI-t produkálsz jobbat mint a játékosok 95%-a valaha képes lesz. Profit szempontjából azonban nem vagy az 5%-ban, sőt. Megosztanál velünk pár adatot (persze csak ha nem titok)? - Mennyi ideig tart egy átlag HU-od? - Képes vagy egyszerre több HU-t sikeresen játszani? - Mekkora volt az órabéred mondjuk az elmúlt egy évben? - Hány órát vagy képes játszani egy nap max? Amíg válaszolsz, had tippeljek. $50-et játszva 15-20 dollár között lehet az órabéred. Feljebb lépve már beleütközöl az ellenfélválasztás okozta nehézségekbe. Rádasul az órabérbe igazából az ellenfélre való vadászattal töltött időt is bele kéne számolni, ami egyre nő minél feljebb lépsz. Ehhez képest 15-20 közötti órabért már 0,25/0,5 dolláros asztalokon el lehet érni röhögve, igaz nem egy asztalon játszva, de még mindig kevesebb energiával, tudással és stresszel mint HU-t játszva. És ugye nem az a cél, hogy egy jobb játékosnak, hogy 0,25/0,5-on hülyéskedjen. Azzal a kiemelkedő tudással amit a SNG HU játékban produkálsz máshol messze magasabb profitot lehetne elérni. De ha a HUnál akarsz maradni, a cash game HU is jóval magasabb órabért produkál. Az igazi előnye a SNG HUnak a relatíve kis bankroll ingadozás, de ez egy bizonyos szint felett már nem igazi szempont. |
2009-06-02 13:30:47
8
Misima
Hsz: 1277 db - Első: 2007-07-06 A napi átlag hozamot a hosszútáv állította be, de alapból 2 buy in nyerése után le szoktam állni. Nálam a napi 30$ átlag alakult ki, de ebben 5-től 100 dolláros tétig való játék is benne van.
előzmény: (6) VegaTalán akkor szerencsésebb másképpen fogalmazni, ne x$/nap hozamról beszéljünk, hanem buy in-nekről. És akkor a szabály arról szóljon, ki mennyi buy in + vagy - áll le. Amúgy igazad van, az aktuális havi átlagot szerencsésebb figyelni, de ezek csak akkor működnek, ha van már egy haszálható mintád, múltad ebben a játékmódban. |
2009-06-02 13:29:13
7
zalan98
Hsz: 15 db - Első: 2009-04-09 Köszi a gyors válaszokat. Épp azért 2/3 potolok, hogy ha dob erre is dob, ha van valmije és megadja a c-betemet, akkor kevesebb a veszteségem. Igaz, ha én vagyok a jobb, akkor kevesebbet nyerek. De kis tapasztalatom alapján ritkán adnak a semmire.
előzmény: (4) VegaMégegyszer köszi. Sok sikert a cg-ben is! |
2009-06-02 13:18:50
6
Vega
Hsz: 2807 db - Első: 2004-03-06 Én ezzel mind egyetértek kivéve azzal, hogy miért is jó a napi hozamot belőni? Mi jelentősége van egy ennyire speciálisan rövid időkereten belül célt kitűzni szemben egy hónappal vagy akár csak egy héttel?
előzmény: (5) Misima |
2009-06-02 13:09:54
5
Misima
Hsz: 1277 db - Első: 2007-07-06 A dolog rettentő egyszerű, erről már részletesen írtam a blogomban, de írok egy kis résumét ide is.
előzmény: (3) VegaHa valaki hu sng-ra adja fejét, akkor nem kell mást csinálnia, mint játszon és játszon. Ha ráérez az ízére és profitot is lát benne, akkor jönnek a szabályok a képbe. Véleményem szerint, mivel ez a legnehezebb játékfajtája a pókernek, itt nagyon könnyen tiltre lehet menni. Ennek elkerülésére, csak egyetlen módja van: nem időre játszani. Ha tudod mire vagy képes, nyugisan be tudod lőni a napi hozamot, úgy hogy ne kapjon el a variancia ördöge. Aki azt mondja ez nem okés, mint Vega, az nézze meg az én példámat, hogyan működik ez hosszútávon! |
2009-06-02 13:02:25
4
Vega
Hsz: 2807 db - Első: 2004-03-06 2/3 pot a legtöbb esetben jó, az a gondom vele, hogy nem fogják kevésbé megadni vagy dobni tőle mintha teljes potot hívsz. Akkor meg minek a zsebükben hagyni 1/3 potot? Persze amikor blöffölsz akkor az az ideális ha a lehető legkevesebbet emeled amitől már eldobják, viszont itt bejön az, hogy a következetes emelési stratégia mindennél fontosabb szerintem.
előzmény: (2) zalan98Limit emelés. Nagyon egyszerű, ha a bankrollod megengedi menj feljebb és játsz. Ha jobb profitot érsz el mint a előző limiten, maradj, ha nem, lépj vissza. Próba cseresznye. |
2009-06-02 12:57:18
3
Vega
Hsz: 2807 db - Első: 2004-03-06 Konkrétumokat, pls. Mondj nekem egy olyan napi eredményre való játék szabályzatot ami logikusabb annál, hogy az ember akkor játszik amikor jól esik neki, maximum arra ügyel, hogy egy adott időszakon (mondjuk egy hónapon) belül lejátszon cirka X játékot. Ha valaki tudja egy adott szinten milyen ROI elérésére képes, milyen /játék profitot, milyen órabért tud kihozni mi értelme egy olyan rövid időre mint egy nap bármilyen célt kitűzni?
előzmény: (1) Misima |
2009-06-02 12:10:37
2
zalan98
Hsz: 15 db - Első: 2009-04-09 Szerintem sem rajtad múlik. Ha abból indulsz ki, hogy a 25 usd-t átlagosan kell teljesítened, akkor jobb lenne a helyzet. Mondjuk 20 napon nyersz, 10 napon vesztesz átlagban 50 usd-t, akkor a nyerő napokon átlagban több mint 60-at kellene nyerned. Ez gondolom nem okozna problémát.
Két dolog érdekelne: 1.ha hívsz, szinte mindig potot, csak ha nagyon erős vagy kevesebbet. Van-e ennek valami oka (pot odds vagy más)? Én kis téten(5,25) játszom a HU-t, de emelt poton csak 2/3 potot szoktam hívni. Hibás játék-e ez? 2. Ha bankrollom alapján nagyobb szintre léphetek (majd talán), mindenképpen érdemes- e feljebb menni? Ha jobbak az ellenfelek ,lehet kevesebbet lehet profitálni a magasbb össegekből. Nagyon tanulságos a kisérleted, és köszönet érte. |
2009-06-01 22:47:41
1
Misima
Hsz: 1277 db - Első: 2007-07-06 Dehát Te is tudod, a szabályzatod a gyenge láncszeme a kísérletnek.
Pl. jelenleg rossz Alkotmánya van az országnak, ettől ilyen suta a demokráciánk. Amint érzed, hogy gondok vannak, ezen változatni kell/lehet közben, nem kell ide 2/3! Mindenki magához állítgathatja, mint egy jó autó szerelő. A finomhangolások szükségesek idővel, ettől még nem kell elkárhozatatni a megkötéseket. Ha rossz a prekoncepció és az út, az eredmény se lehet jobb... |
A fórumban lévő hozzászólásokért az oldal készítői semmilyen felelősséget nem vállalnak!
A cikk utoljára módosítva:: 2010-01-06 17:34:29 | Eddig 1298 alkalommal nézték meg ezt az oldalt.