Doyle Brunson Budapesten

Nem gondoltam volna, hogy 100/200-as alapon fogok Doyle Brunsonnal valaha is hold'emezni, de ez is megtörtén, ráadásul élőben. Ültem a Doyle Brunson Klubban, és nem hittem el, hogy mit csinálok, de aztán megszoktam. Mondjuk nem próbáltam túl sokszor kiemelni egy potból, mivel vélhetőleg nagyobb a bankrollja, mint az enyém, az viszont kifejezetten szórakoztatott, amikor az egyik megnyert kasszát simán odadobta az osztóhoz jattnak.

Úgy kezdődött az egész, hogy néha lejárok a Doyle-ba, mert közel van és családias, semmi extra, csak pókerezés, lötyögés, ami tökéletesen megfelel mostani anyagi helyzetemnek, mivel a gazdasági válság nem hagyott érintetlenül, ha értik, mire gondolok.

Egyik nap szólt a főnök, hogy lenne itt valami, jön Doyle Brunson Budapestre, és itt fog játszani egy versenyen, valamint egy cash game estén, úgyhogy amennyiben vannak kapcsolataim, próbáljam megszervezni a televíziós közvetítést.

Jártam már szopni az erdőben, de ekkorát még nem hasaltam, mint ezzel az ötlettel, pedig meglehetősen jók a nexusaim a Sport TV-vel, és a Sport Klubot is személyes ismerős révén kerestem fel, azonban mindez nem akadályozott meg a kudarcban.

A Sport TV-ből simán eltanácsoltak, hivatkozva az őszre, a lezárt költségvetésre és az általános szegénységre, amit természetesen megértek, de ez a dolog nem jelentett volna annyi kiadást sem, mint egy magyar bajnoki labdarúgó mérkőzés szünetének közvetítése, miközben azért Doyle Brunson mégiscsak Doyle Brunson.

Megjegyezném finoman: bárhová fordultam, senkinek sem mondott semmit Brunson neve, a megkeresetteknek fogalmuk sem volt róla, hogy kicsoda, amitől először ideges lettem, aztán csak szomorú.

A technikai feltételek egyébként adottak lettek volna: ugyanaz a stáb, amelyik a BPO-n. Forintosítva mindez annyit jelentett volna, hogy egy közvetítő kocsi, sok kamerával kb 1,5 millió egy napra (ez tévés szinten nem összeg), plusz a vágás, egyéb szöszmötölés, úgyhogy az egész verseny és riport kijött volna 4 millióból, majd az anyagot el lehetett volna adni bármelyik európai televíziónak, elvégre világsztárról van szó, de nem, kullogtam tovább a Sport Klubhoz. Első beszélgetésünk alkalmával elkérték az írásos anyagot, amit elküldtem, majd vártam a visszahívást. Nem volt ilyen kísérlet, úgyhogy megint telefonáltam, majd megint vártam a visszahívást.

Mivel időközben Doyle Brunson elutazott, szerintem már nem fognak visszahívni, de amennyiben az írás megjelenése után megtörténik, feltétlenül tájékoztatom a drága olvasókat.

Egyetlen érdeklődő akadt: a Budapest TV, aminek alkalmazottja rendszeres játékos a teremben, de a televízió időközben megszűnt, arról nem is beszélve, milyen érdekesen festett volna két idegbeteg jósnő és egy lelki sérült népdalénekes között a pókerközvetítés, amit bizonnyal vállra rakott egykamerás megoldással abszolváltak volna, ha egyáltalán.

Itt álltam Budapesten, ami elfogult politikusok szerint világváros, és abban az idióta helyzetben találtam magam, hogy sport televíziók vezetőinek próbálom elmagyarázni, kicsoda is Doyle Brunson, miközben egyre közeledett az érkezés időpontja.

Senkit sem sikerült meggyőznöm, pedig már hangzatos hasonlatokat is építettem, és elmagyaráztam mindenkinek, hogy ez olyasmi, mintha Brad Bitt ugrana be a József Attila Színházba egy előadásra. Rohadtul nem érdekelt senkit.

Doyle Brunson a legnagyobb élő pókerlegenda (itt nem kell legalább magyaráznom), aki valószínűleg életében utoljára jött Magyarországra, játszott itt, jól érezte magát, találkozott pókeresekkel, majd elment, és ez egyetlen televíziót sem érdekelt különösebben, egy kis színesnél mélyebben. Ennél szánalmasabb helyzettel nem nagyon találkoztam eddig.

Szombat este aztán csörgött a telefonom, és a Doyle-ból hívtak, hogy van-e kedvem pókerezni Mr. Brunsonnal. Big Game-ről volt szó, úgyhogy próbáltam kimenteni magam, miszerint momentán nincs 5000 dollárom a beülőre, de megnyugtattak, hogy nyugi, 100/200-as alapon játszik és siessek. Éppen három 70 dolláros s 'n' g-ban ültem, ahol hárman-hárma maradtunk a hatfős asztalokon, a játékosok meg nem értették, miért változott hirtelen ekkorát a játékom, mert olyan durva push-olásba kezdtem, amilyet még nem láttak. (Megjegyezném a történeti hűség kedvéért, hogy kettőt behúztam, és csak egyből estem ki.)

Taxival rohantam, és azt hittem, hogy a körútnál fog állni a sor vége, de semmi: két asztalnál ültek, az egyiknél Doyle Brunson, a másiknál pedig két ember társalgott, ami nem nevezhető őrjöngésnek. Ráadásul volt még szabad hely, ahová beültem, váltottam 20000-ért, és vártam a lapot. Teljesen hihetetlen volt a helyzet, bemutattak, makogtam valamit angolul, mire ő texasiul válaszolt, zavarban voltam, mint Voksán Virág az IQ-teszten, bámulni sem akartam, de közben azt sem szerettem volna, ha lemaradok valamiről, ami azért kihatott a játékomra.

Egy idő múlva a stáb elment vacsorázni, de mondták, hogy jönnek vissza, és tényleg. Vertem a fejem az asztalba, hogy otthon hagytam a Szuper Systemet, de aztán végül sikerült egy 10-est és egy 2-est dedikáltatnom, nehogy már úgy maradjak itt, hogy semmi emlékem nem marad.

Az emberek egyébként továbbra sem özönlöttek, Doyle Brunson pedig úgy döntött, hogy nem kezd nagy játékba, szórakozzon inkább mindenki, maradjon a 100/200-as vakstruktúra, és ökörködjünk tovább ezen az alapon, ne a nyerésről és a vesztésről szóljon az éjszaka.

Mint a szervezők elmondták, Brunson hihetetlenül rendes volt velük, minden külföldi tévécsatornának és újságnak kiemelte a szervezést, a klubot és a fejeket, teljesen jól elvolt, pedig azért elképzelhető, milyen neki Budapesten mikrolimiten pókerezni.

Hazafelé azon gondolkodtam, hogy én vagyok az egyetlen ember, aki cash game-zett már Korda Györggyel és Doyle Brunsonnal is, de ezt később a fáradtságomnak tudtam be. Egyébként meg vesztettem egy huszast.

Para-Kovács Imre