
|
De emailben felteheted a kérdésedet! (részletek)


Elindult a High Stakes Poker újabb szezonja, rögtön egy, a már megszokott tematikára épülő montázzsal nyit a műsor, ahol az aktuális részekből különböző kiragadott pillanatokat vágtak egymás után. Egyből észre lehet venni, hogy több új arc is feltűnik majd, többek között Jason Mercier, Bertrand „ElkY” Grosspellier és Dennis Phillips. Nem az ő szereplésük lesz az egyetlen újdonság a hatodik évadban, de mindent a maga idejében.
Ezután az elmaradhatatlan Kaplan bevezető jön, amiben Durr tavalyi belépőjét Michael Jackson nyolcvanas évekbeli berobbanásához hasonlította, megemlítve, hogy mindegyik szezonját pluszosan zárta. De azért, teszi hozzá, most méltó kihívóra akadt Phil Ivey szeméjében, mivel ők ketten az összes részben szerepelnek majd. Miközben erről beszél, próbál jó fejet vágni az egészhez, de azért a látszik az arcán a szomorú cowboy örök igazsága („Magányos így a nyeregben, mióta meghalt a ló…”), hiszen a korábbi öt szezontól eltérően ezúttal egyedül áll a kamera előtt. A producerek megtalálhatták az asztalfiókjukban a feljegyzéseiket az egyetemi éveikből, így azt az axiómát is, hogy több nő = nagyobb nézettség, ami egyértelművé tette, hogy A.J. Benzának, helyét Kara Scottnak átadva, mennie kell.
Nemcsak a társa személye, hanem annak szerepe is változott, Scott kisasszony a játékosokkal fog interjút készíteni rögtön a fontosabb partik után, hogy megosszák a nézőkkel a leosztásokkal, nagy blöffökkel és még nagyobb dobásokkal kapcsolatos magvas gondolataikat. Emellett lesznek még kisebb változások is a műsorban, de ezekről majd menet közben ejtünk szót.
Az asztallétszám azonban változatlan, továbbra is nyolcan próbálják megmutatni, hogy hogyan is kell játszani ezt a nincs-felsőhatár fogdmeget. Az ülésrend ebben az epizódban így nézz ki: Hellmuth, Ivey, Andreas Hoivold Norvégiából, Negreanu, Hansen, Durr, Esfandiari és Minieri. Közülük csak Hoivold az új név, aki sunderlandi születésű, annak ellenére, hogy úgy nézz ki, mint egy Peter Crouch-ba oltott Dirk Kuyt és aki már Norvégiában és a pókerből él. Emellett képregényeket is gyűjt, a nagyon frappáns „Cartoon Collector” beceneve is innen ered.
Most hogy mindennel megvagyunk, kezdődhet is a játék!
Az első kört Ivey dobása és Hoivold emelése nyitja, utóbbi a treff T9-cét érezte elég erősnek. Hellmuthig mindenki dob, ő azonban beteszi a maradék 1800$-t (A vakok most is 400-800$ 200$ ante-val) különböző színű AJ-val. Dáma magas flop érkezik, két treffel, és mivel Hellmuth vakon passzolt, ellenfelének csak 3600-ig kell hívnia, és máris megnyerte az első potot, amiért a HSP-ben játszott. Persze ehhez kellett a meglepően passzív ellenfele asszisztálása is.
Aki a következő leosztásban sem változtat ezen a furcsa szokásán, Durr 3100as emelése és Minieri 10600-as visszahívása után se call, se beszéd, eldobja az ász-dámáját. Igaz, hogy pozíción kívül játszott volna, így a megadás szóba sem jöhetett, de két ilyen laza játékos ellen egy visszaemelést talán megért volna ez a lap. Durr már nem ilyen finnyás, és QJo-val beteszi a maradék 7500-at. A flop 967, mindegyik kör, csakúgy, mint Dwan bubija, ennek ellenére nem ő hív, hanem ellenfele, aki jól érzi, hogy a király magasával még jó egy pénzfeldobásra. A kicsit több mint félpotnyi hívás azonban kevés ahhoz, hogy Mr. New Jersey itt kiszálljon, így egy 48400as kassza mellett nézzük meg azt a két kettest, amelyek a turnön ill. a riveren érkeznek, mivel már egyik játékos sem hív. Durr azért, mert a negyedik utcán lejött a flösse és szinte csak jobb laptól kapna megadást, Minieri pedig azért, mert Durrnak lejött a flösse, és szinte csak a sajátjánál rosszabb lapot tudna dobatni.
Hellmuth folytatja passzív ámokfutását, ezúttal osztóként képtelen emelni AQ-val. A két vak köszöni szépen az ingyen lapokatt, így hárman nézik meg a K-kicsi-kicsi (de ezt le se kéne már írnom) flopot. Ivey gyorsan hív kétezret a tízes magasával, hiszen kisvakként bármi lehet nála. Hoivold el is hiszi neki, Phil azonban tesz egy erőtlen kísérletet a kassza megszerzésére, és megadja az emelést. Ez azonban nem tántorítja el Iveyt attól, hogy a turn nyolcason is tovább hívja a lapját, ez a hatezer azonban már sok Hellmuthnak.
Ivey nagyon jól vette észre, hogy ezen a turnön teljesen legitimen hívhatja tovább azt a top párt, amit éreztetett, és a meglehetősen passzívan játszó ellenfele itt általában fel fogja adni a partit, főleg hogy ez a lap szinte semmilyen lehetséges kombinációt nem egészíthet ki.
Úgy tűnik, a pszichológus, akit Hellmuth felkeresett, hogy segítsen kontrolálni a dühkitöréseit, a nagy kasszákban látta páciense legnagyobb ellenségét, így rávette, hogy semmilyen körülmények között ne hívjon, akármilyen lapja van, ha pedig valaki más hív egy embereset, akkor biztos, ami biztos, inkább dobjon…
Mr. Poker Brat azonban most elégelhette meg ezt a tanácsot, mivel négyezerig hív AJ-val. Természetesen mikor máskor lenne kint egy nagy lap, ha nem most, és kinél, ha nem Iveynál., aki nem jár pszichológushoz, így nem okoz neki gondot 15k-ig visszaemelni a dáma párjával. Hellmuth azonban ha változtat a játékán, akkor azt nem csak úgy ímmel-ámmal teszi, hanem rendesen, így a nagyjából 190k-s stackjéből 55k-ig hív vissza!
Az ász-dámás limpelgetés és dobálgatás után meglepő ez a fordulat ezzel a gyengébb lappal, Iveyt azonban nem olyan fából faragták, hogy egy egyszerű fordulattól megijedjen. Egy halvány mosoly kíséretében szemrevételezi a már említett stacket, ami kissé lefitymálóan hat, mintha azt gondolná közben, „Hah, szegény ördög, ez a pénz arra sem elég, hogy a pontos végeredményre fogadjak belőle…”, majd kis gondolkodás után betesz mindent középre. Vagyis nem mindent, csak a több mint félmilliós zsetonkupacának 40%-át, de ez is elég ahhoz, hogy Hellmuth egy kis időhúzás és viccelődés („Azt hiszem, ez valami pikk 89 lehet”) után egy „Rendben van, jó blöff volt Phil” felkiáltással megszabaduljon a lapjától.
Persze ezt nem magának címezte, hiszen hiába fordította blöffbe a közepesen erős lapját, csak annyit ért el vele, hogy 55k-t bukott tizenöt-ezer helyett. Bár igaz, hogy Iveyval a háta mögött az ember nem szívesen játszik nagyobb kasszáért postflop…
Durr még gyorsan megpróbálja rávenni Iveyt, hogy mutasson bármit, ami nagyobb egy bubinál, de a jutalomként felajánlott kétezer dollár nem jelent elég motivációt arra, hogy az asztal láthasson egy dámát. De ennyi is elég ahhoz, hogy beinduljon a beszélgetés, Hellmuth elárulja, hogy ász-bubija volt, amire Negreanu akkorát nevet, mintha az év viccét hallotta volna, majd kicsit elszégyelli magát, amikor rájön, hogy a társa nem hazudott. Kicsit még magyarázkodik Phil, szerinte gyengeséget sugallt druszája 15k-s visszahívása, ezért emelt rá. Hansen erre hozzáteszi, hogy ez bizony ötven rongyába fájt. Hellmuth erre inkább felveszi a napszemüvegét, összefoglalja a korábbi leosztásait („Ász bubim vagy jobbam volt eddig mindig…”), majd kicsit keménykedve hozzáteszi, hogy meg kellett volna adnom azt a blöfföt, de ezzel nem hiszem, hogy tekintélyt vív ki magának, csak Iveyból vált ki vele egy harsány kacajt.
Ezután kapunk egy összesítő táblázatot az eddigi változásokról, ami újdonság a műsorban, és az igazat megvallva tényleg hiányzott, bár most nem tartalmaz semmi meglepőt. Ivey a legnagyobb nyerő 60k-t kalapozva össze eddig, és pont ekkora a sor végén kullogó Hellmuth vesztesége is.
Esfandiari megirigyelhette Hellmuthtól, hogy mindig ő van a középpontban, így ő is csak limpel AQ-val, igaz első beszélőként. Példáját majdnem mindenki követi, Ivey kivételével az egész asztal flopot néz. És itt jön elő még egy újdonság, ezentúl akármennyien is vannak játékban, kiírják a nyerési esélyeket. Ez alapján láthatjuk, hogy a 765, két pikkes flopon hiába van ott Hellmuthnál a király magas flösshúzó, mégis 0% az esélye a győzelemre, köszönhetően annak, hogy Antonio lapjai is pikkben pompáznak. Emellett két sorhúzót is kiosztottak, így igazán nem lehet okunk panaszra. Mondjuk mindketten csak alulról várnak a színre, így Hansen szépen el is engedi a lapját és a másik sorhúzó tulajdonosa, Dwan is csak azért marad bent, mert ő hívta meg a flopot. A turnt így hárman nézik meg három-ezerért, de ott hamar eldől, hogy Durrnak ki kell szállnia, hiszen hiába jön meg a nyolcasa, vele együtt a flöss is kiegészül. Így nagyon úgy néz ki, hogy Hellmuth folytatja eddigi szerencsétlen sorozatát, és áttolja mindenét Esfandiarihoz.
Azaz csak gondolná az egyszeri játékos, és már dörzsölné is össze a tenyerét izgalmában, de Mr. Hellmuth már újra az a régi, nyugodt játékos, akinek megismertük, és aki nem játszik nagy kasszáért, főleg nem a harmadik legjobb lap birtokosaként. Így csak megadja ellenfele 11.1k-s emelését, és így tesz a riveren is, igaz itt már 32k-t kell betennie. Nem tudom, mi járhatott a fejében, hogy nem emelt vissza, hiszen a lapja teljesen alulreprezentált volt, ráadásul ha a riveren allin megy, akkor 2:1-es oddszot adott volna Esfandiarinak, amiért semmilyen flösst nem dob el, és azok közül az ászos az egyetlen, amitől kikap. (Jó, igen meg a színsortól is, de egy normális lelkiállapotú pókerjátékos nem retteghet attól mindig, hogy hátha most van ott az ellenfélnél ez a kombináció)
Nagyon úgy néz ki, hogy ez az évad, nem Hellmuthról szól. Vagy mégis? Elérkeztünk ahhoz a részhez, amit már Kara is említett a műsor elején, amikor megérdeklődheti Philtől, hogy mégis milyen érzés kikapni a második (sic!) legjobb lappal, a legjobb (sic!) lap ellen. (Szerintem sick!, de legalábbis cooler…). Ha nem mondana semmit, akkor is le lehetne olvasni az arcáról, hogy mi a véleménye erről a leosztásról (Nagyjából egy ’Nincs a teremtésben vesztes, csak én’ fejet vág), de azért elmondja, hogy szerinte nagy bajba kerülhetett volna, viszont érzése szerint jól játszott és örül, hogy ilyen olcsón megúszta a dolgot. Ezután ellenfele következik, aki saját bevallása szerint a turn megadás után tudta, hogy egy erős lappal áll szemben, ezért a riveren egy esetleges check/raise is megfordult a fejében, de aztán rájött, hogy a hívás kifizetődőbb.
Ezután visszatérünk az asztalhoz, ahol olyat láthatunk, amit még Kaplan sem látott soha, (legalábbis saját elmondása szerint nem) Phil Hellmuth élővakot tesz! Ennek ellenére nem ő lesz a leosztás főszereplője, mert miután Hoivold 3600-as emelését ketten is megadták, Esfandiari gyorsan lezárja a partit egy 25k-s emeléssel. Hát igen, egyszínű AK-val az ember ritkán viccel…
Hansen limpel középről 63-mal, követi a példáját Dwan is JT-zel, és ha már így alakult, akkor Hellmuth sem dobja el a lapját, így négyen nézik meg a flopot, ami nem kevesebb, mint két dámát tartalmaz egy ötös kíséretében. Ivey gyorsan felidézi a pókeregyetemről, a „Hogyan játszunk nagyvakból duplikálódott flopnál, két párral” kurzust és bele is hív 3k-t a potba. Hansen dobása után Durr gondol egyet és floatol, bízva benne, hogy ellenfele legfeljebb csak az ötösét hívta meg, és azt a legtöbb turnön ki tudja csavarni a kezéből. Mondjuk a négyes nem pont az a lap, ami kifejezetten alkalmas lenne az ilyen húzásokra, ettől függetlenül Ivey passza után Dwan csak meghívja hétezer-négyszázig, és ez elég is ahhoz, hogy megszerezze a kasszát. Phil valószínűleg úgy gondolhatta, hogy Durr nem blöffölne meg egy ilyen lapot, ráadásul szinte biztos, hogy riveren is folytatná a hívást, és a legtöbbször ott már dobnia kéne.
Ha már az utolsó pár leosztás nem róla szólt, legalább most beszéljünk egy kicsit Poker Brat-ről, azaz Phil Hellmuthról. Kara Scott megkéri a játékosokat, hogy maximum tíz szóval jellemezzék játékostársukat. A nagyon diplomatikus „Remek tornajátékos” (Minieri), a „A valaha volt legjobb játékos” (Hoivold) és Durr egyszerű, de elképesztően pontos jellemzése („Hellmuth magas”) mellett kapunk néhány találóbbat is. Elezra Cry Babynek nevezi, Esfandiari pedig olyannak írja le, aki soha nem marad csendben. Mindemellett Hellmuth önjellemzései a legviccesebbek, mint az, hogy „Próbál a legjobb lenni”, vagy pedig, hogy „Szenvedélyesen élvezi az életet”. A lezárásáról nem is beszélve, miszerint ő egy „Nagyszerű pókeres”. Mondjuk azért az furcsa, hogy senki sem említi meg, hogy ő az a játékos, aki ki tudja kerülni a golyókat…
Miután visszatérünk az asztalhoz, Kaplan sem állhatja meg, hogy ne mondja el a véleményét Hellmuthról. Szerinte ő a póker David Hasselhoffja, és valószínűleg a színész valamelyik tehetségkutató műsorban való szereplésére utalva elmondja, hogy ’Nagyon-nagyon tehetségesnek tartja Hellmuthot’, aki szerinte egy ’Nagyon-nagyon jó játékossá válik majd’ és természetesen ’Nagyon-nagyon kedveli’.
Ha már ilyen népszerű, Hellmuth nem teheti meg, hogy ne emeljen kör J5-tel osztóként kétezerig, amit a két vak mellett a partiba kóválygó Dwan is megad. A flop 674, két körrel, ami elég pikánsnak hangzik, azért is mert a másik Philnél szintén ezek a színek vannak, csak királlyal. Meg is hívja a színhúzós két fölélapját 6k-ig, Hellmuth azonban pontosan tudja, mikor kell egy kombóhúzóval sok zsetont betenni, így visszahív még egy húszast. Ivey felméri az erőviszonyokat (Ellenfele durcásan, mint egy kisgyerek, közli vele, hogy 90 ezre maradt), majd megadja a hívást. A turn mi más lehetne, mint egy király, Ivey gyorsan elpasszolja, majd kicsit lassabban, de annál biztosabban adja meg ellenfele allinjét, ami még 82ezrébe kerül.
Pontosabban nem kerül neki semmibe, hiszen az összes zseton hozzá kerül, mivel, ahogy az a képernyőn is megjelenik, Hellmuthnak csak 6 outja maradt ahhoz, hogy túlhúzza ellenfelét és megszerezze a kasszát. Bár még tesz egy elvetélt kísérletet arra, hogy háromszor dobják ki a rivert, végül szomorúan konstatálva, hogy nem borította a papírformát, feláll és elhagyja az asztalt.
Ez elég furcsa, Kaplan meg is jegyzi, hogy még soha nem látott senkit a műsor eddigi történetében, aki rebuy nélkül távozott volna. Lehet, hogy azt hitte Phil, hogy egy tornán játszik, és most el kell hagynia az asztalt?
Kara gyorsan megérdeklődi tőle, hogy milyen érzés elbukni két kilót kevesebb, mint fél óra alatt, Hellmuth azonban teljesen diplomatikusan elmondja, hogy bár nagyon jó játékosnak tartja Iveyt, azt el kell ismerni, hogy most elég szerencsés szituációkba keveredett. Ettől függetlenül bármikor szívesen leülne újra játszani vele. Abszolút nyugodtan, korrektül beszél, lehet, úgy tűnik, az a pszichológus tényleg nem végez félmunkát…
És hogy mennyire igaza volt Hellmuthnak Ivey szerencséjével kapcsolatban, azt jól mutatják a további leosztások is. Esfandiari emel elölről 2600-ig A7tel, amit Phil és Hoivold is megad. Negreanu úgy érzi, itt az ideje leporolni Harrington versenystratégiáját és satuba fogni az ellenfeleket egy 14k-s emeléssel. Terve azonban kudarcot vall, mert mind a négyes pár, mind az AQ elég erőses ahhoz, hogy egy ekkora emeléssel elbírjon. A kártya pedig természetesen őket igazolja (Legalábbis a szetbányász Iveyt), a flopon már ott virít a harmadik négyes. Ráadásul egy J54 asztal tökéletes ahhoz, hogy Negreanu tovább vigye kilences magassal a blöffjét, és mivel színesély sincs kint, arra is, hogy Phil lassítson kicsit a játékon. Miután Hoivold dob, egy tízes érkezik a turnön, ami igazából lényegtelen, mert Daniel már azután feladta a partit, hogy megadást kapott, így ellenfele 60k-s hívására készségesen dob, szegény Iveynak így csekély 60k-s tiszta nyereséggel kell beérnie.
Kapunk még egy összesítést a pénzekről, Ivey nagy nyerőben, rajta kívül csak Esfandiari van pluszban, illetve Durr nullán, a többiek kisebb-nagyobb, de inkább kisebb mínuszban.
A következő parti elég rövidre sikeredik, Ivey megpróbálkozik egy 3k-s hívással, Negreanu azonban nyerni szeretne végre, így 15k-ig meghívja a T5-jét, ami elég is ahhoz, hogy véget érjen a leosztás. Daniel egy ’Én vagyok a főnök, akar még valaki próbálkozni?!’ arckifejezéssel néz körbe az asztalon, és miután konstatálja hogy győzött, magához húzza szerény nyereményét.
Ezután érkezik a következő újdonság, a Pokerstars szponzorálásával készült ’Tudsz róla?’ című rovat, amiben Negreanu közöl érdekes részleteket a póker történetéből. Ezúttal a sokak által ismert Dead Man’s Hand (Halott ember lapja) lapkombinációról mesél, amiről mindenki tudja, hogy ezeket a lapokat tartotta a kezében Wild Bill Hichock, amikor lelőtték, és hogy ez egy ász-nyolcas két párt jelent (természetesen csak fekete lapokkal). De ez nem így van. Az első írásos emlék erről a kombinációról 1886-ban jelent meg egy Észak-Dakotai lapban, és ott még egy bubi-tízes fullt neveznek így. Ezek szerint ez az igazi Dead Man’s Hand.
De vissza a jelenbe, mivel Gus aktivizálta magát és 3.5k-ig hívott A6-tal. Csak Ivey adja a gombról, treff AJ-val, így a flop nem is lehetne más, mint 537 két treffel, hogy mindenki találjon valami kedvére valót. Hansen meg is próbálja folytatni a hívást, az 5.6k-s emelése azonban csak arra jó, hogy ellenfele nagyobbat tudjon visszahívni, és ezzel a 21.000-s téttel véget is vet a partinak.
A következő leosztás sem tart tovább, Esfandiari korai emelését a két vak adja, majd a flopon Hansen, miután talált egy kilences párt, kiviszi a kasszát.
Az ezt követő történések azonban már izgalmasabbnak ígérkeznek. Ivey 3k-s emelését csak Antonio adja A7-tel. A flop AT5, ami Ivey T9-t sem hagyta érintetlenül, pont ezért, ellenfeléhez hasonlóan ő is elpasszolja azt. A turn azonban egy kilences, amivel kezd érdekessé válni a leosztás. Esfandiari ismét checkel, Ivey 5k-t hív, amit ellenfele megad. A river egy nyolcas, ami nem gátolja meg Iveyt abban, hogy megpróbáljon még egy kis valuet kifacsarni az asztalból, és nem is kell csalódnia, mert Esfandiari gond nélkül megad még 15k-t az ászpárjával, tovább növelve ezzel Phil eddig sem csekély nyereségét.
Ezzel el is érkeztünk az este záró partijához. Valószínűleg ezt Hoivold is megérezte, így aktivizálja magát, és elsőként 2.6k-ig hív az ötös párjával. Daniel adja JT-zel és Ivey 66-tal, így már csak a flop másik két lapját kell kitalálnunk. Igen, mert a harmadik csak egy hatos lehet, nehogy véletlenül szegény No Home Jerome szet nélkül legyen kénytelen tovább játszani . És persze, ha ez nem lenne még elég, Hoivold is most érzi elérkezettnek az időt ahhoz, hogy visszajátsszon rá. Mivel a 4600-as folytatólagos hívást Daniel megadja, ezért Ivey a visszaemelés mellett dönt. Hiába mutat azonban erőt azzal a húsz-ezerrel, amennyivel emelt, a norvégiai játékos még ráhív 36k-t.
Valószínűleg úgy érezte, hogy Ivey itt nem emelne vissza legitim lappal, mert egy K46 flop azért elég száraznak tűnik, ő viszont elég erőt mutathat így ahhoz, hogy az esetleges királyokat is eldobassa vele. A szet ellen azonban semmilyen fondorlat sem használ, így Ivey allinje is bőven elég arra, hogy ellenfele megváljon blöffbe fordított ötös párjától.
Ezzel vége is az új szezon első részének, ígéretesnek tűnnek az újítások és a műsor közbeni apró változtatások is (Mint pl. a helyzetjelentés a játékosok zsetonállásáról), kérdés, hogyha elmúlik az újdonság varázsa, akkor is fontosnak érezzük-e majd ezeket a részleteket. Emellett azért eléggé hiányzik Kaplan mellől Benza, az öreg komikus valahogy kevésbé tűnt lelkesnek a társa nélkül…
Még a végén szokás szerint kapunk egy kis ízelítőt a következő epizódból, ahol megint csak nagy izgalmak várnak ránk, egyrészt, mert megérkezik Elezra, másrészt meg, mert valaki Phil Hellmuth sorsára jut. Tartsatok akkor is velünk!
MM
A cikksorozat további részei::
Ajánlott cikkekAlonso 100k challenge - $2439 AlonsoLaptartományok resteal-allinhoz mooncreator Interjú: Firestarter18 Lord Malavine Interjú: Alyr Arkhon Lord Malavine A szórás a barátod Selindek Interjú: Zcsaba Lord Malavine Hosszútáv talger Alonso 100k challenge - $4616 Alonso |
| 0 pont 1 pont 2 pont 3 pont 4 pont 5 pont |
| Értékelése: 3.92 pont (12 szavazat) A cikkeket csak bejelentkezett olvasó tudja értékelni! |
| |||||||||||||
2010-02-25 18:42:51
6
dr kovacs
Hsz: 317 db - Első: 2007-12-23 2. bekezdés 4. sor: szeméjében helyett személyében.Kéretik javítani.
|
2010-02-25 14:20:08
5
jatekos22
Hsz: 485 db - Első: 2006-04-20 Igazad van, pedig kétszer is elmondja egymás után, hogy egy bubi párt szeretne legalább látni...
előzmény: (4) cheecoÚgy látszik, túl sokszor hallottam már a baráti cashgameken azt, hogy "Legalább egy bubit mutass!", és nem tudtam ettől elvonatkoztatni... Remélem azért ennek ellenére tetszett a cikk! MM |
2010-02-24 23:05:33
4
cheeco
Hsz: 787 db - Első: 2004-09-26 szerzőnek: JJ-nál jobb lap ért volna 2000 $-t Ivey-nak. (apróság, a lényegen nem változtat, de ez volt az ajánlat)
|
2010-02-24 21:40:28
3
brian
Hsz: 2874 db - Első: 2004-12-29 |
2010-02-24 21:21:47
2
karc01
Hsz: 36 db - Első: 2009-07-20 Fent vannak ezek a részek valahol ingyenesen a neten?
|
2010-02-24 13:10:39
1
the SW3DE
Hsz: 255 db - Első: 2006-10-16 Hoivold bemutatta az iskolapéldáját annak h h nem szabad játszani AQval multiway potban. wp.
Upsz, most látom h ez az első rész, az AQ csak a másodikban lesz, így már spoiler lett sry.... Ebben viszont sajnáltam az öreg Hellmuth-t.... |
A fórumban lévő hozzászólásokért az oldal készítői semmilyen felelősséget nem vállalnak!
A cikk utoljára módosítva:: 2010-02-24 12:39:36 | Eddig 927 alkalommal nézték meg ezt az oldalt.