
Július másodikán indul a az OPHU Liga 3. fordulója, ami ismét NL holdem lesz. Az első két forduló 5 dolláros versenyekből állt, a 3. fordulóban 10 dollár lesz a buyin. A forduló ugyanúgy 12 versenyből fog állni, mint az eddigiek.
Pontozás: A pontokat a PS TLB-hez használt képletével fogjuk osztani, azzal a kivétellel, hogy itt minden induló játékos fog pontot kapni. (pont = 10 * [sqrt(indulok szama)/sqrt(helyezes)]. A buyin részt kihagyjuk a képletből, mert minden verseny egyforma lesz ). FONTOS, hogy a 12 verseny eredményéből mindenkinél a legjobb KILENC fog számítani!
A verseny teljes díjazása 3000 dollár, ami két részből áll: a Liga díjazása, illetve a garantált nyereményalap.
Díjazás: A szokásoktól eltérően nincs előre meghatározva, hogy melyik hely mennyit ér, csak a teljes nyereményalap, ami 2200 dollár. A versenyen a Top10 helyezett fog pénzt nyerni, méghozzá egy súlyozás után a pontjaiknak arányában. Tehát ebben a rendszerben még a biztos elsőnek is érdemes elindulnia az utolsó fordulóban, mert ha több pontja van akkor többet is nyerhet.
Garantálás: A forduló versenyei $350 garantáltak lesznek, amíg az erre szánt $800-as alap kitart. Ha ez elfogy, a későbbi fordulók már nem lesznek garantáltak. Ha viszont marad belőle, akkor a maradék összeget hozzácsapjuk a verseny nyereményalapjához!