Bronshtein megvette az FTOPS-győzelmét

  • 2010-02-23 15:42:55
  • brian
Cimkék: brian

Yuval “yuvee04” Bronshtein rendkívül jó eredményeket ért a Full Tilt Online Poker Serieseken, összesen háromszor nyert eddig, az FTOPS IX-n egy nap alatt kétszer. Ezért is furcsa, hogyan végződött a 100$ PL Omaha rebuyos verseny (FTOPS 23).

Amikor Brohnstein hármasban maradt a döntőben és vezetett, a következő ajánlatot tette két ellenfelének, stalex107-nek és Specialkmasternek:
yuvee04: hé, mindkettőtöknek adok extra 5K-t, ha enyém lehet a cím
yuvee04: és rögtön befejezhetjük
stalex107: lol nekem klassz
yuvee04: ez nyilvánvalóan fontos nekem



Annyira fontos volt, hogy Bronshtein eleget tett a 7500$-t igénylő, második helyen álló Specialkmaster kérésének, tehát a cím 12 500 dollárjába került. Mivel kifutottak a versenyzők által megbeszélt alkura való időből, a zsetonok szerinti osztást választották, és Bronshtein megígérte, hogy a plusz pénzt és a győzelemért járó összeg egyharmadát termen belüli transzferrel utalja át a másik két játékosnak. Cserébe stalex107 és Specialkmaster emelt, majd dobott yuvee04 visszaemelésére, amíg csak Bronshtein meg nem nyerte a versenyt.

Bronshtein indítékai nem egészen világosak: Nem került a pontverseny élére, ami személyreszóló avatart és az FTOPS XVI összes versenyére szóló belépőt jelentett volna (ennek értéke 8500$), és a büszkeségét is nehezen táplálhatta egy ilyen ellentmondásos győzelemmel, bár ki tudja, pár hónap múlva emlékeznek-e a körülményekre. Esetleg mint négyszeres FTOPS-győztesként full tiltes szponzorációban reménykedik, de ezt nem biztos, hogy így a legokosabb megcélozni.

2010. február 23.

Hozzászólások...

Pókersuli

Póker termek, póker bónuszok




HUSNG.COM