
|
De emailben felteheted a kérdésedet! (részletek)


Megjelent a Póker Magazin 22. száma!
Ismét egy magyar világbajnok a címlapon! Iteopepe88 a WSOP 2010 7 Event 2500 $ 2-7 triple draw Lowball versenyen szerezte meg a világbajnoki karkötőt és vele együtt a dicsőséget is, amilyet eddig csak egy valaki tudhatott magáénak hazánkban. Óriási eredmény egy nagyon nehéz és rangos versenyen. Olyan ága ez a pókernek, aminek a szabályait is csak elvétve ismerik a hobbisták vagy a kedvtelésből pókerezők többsége, de még az egyéb sportágakban profinak számító pókerjátékosok is könnyen kihullanak egy ilyen versenyről, ha nincsen elég tapasztalatuk, tudásuk benne. Gelencsér Péter az egyik legjobb ebben a játékban, de elmondása szerint nem volt könnyű, mert több profi játékos is ott volt a mezőnyben, sőt az általa nagyon jóknak tartottak is. A vele készült interjú során ismét bebizonyosodott, hogy remek sportember, akinél az eredményorientált magatartás egyáltalán nem ment az emberi kapcsolatok rovására. Megmaradt önmaga, az, akit pár éve megismerhettünk, betekintést engedett nem titkolt és egyáltalán nem álszerény vágyaiba és céljai továbbra is világosak, egyértelműek a póker területén: minél jobbnak lenni.
A legjobb csapatnévvel kapcsolatos versenyt lezártuk, most pedig eredményt hirdetünk. Számunkra is meglepetés volt, hogy mennyi szavazat érkezet, amelyet ezúton is köszönünk minden résztvevőnek. Nagyon szorors csatában alakult ki a végső sorrend. 3. A pókertársadalom szégyenei (Budapest), 2. A pisztácia kifogyott (Budapest) és az első, egyben a győztes is az Óbudai Raiseművek csapatnév lett Budapestről. A szavazók közül a nyertes Csyk lett. Ezúton gratulálunk minden nyertesnek!
Ismételten pókertörvény. Nem sok minden változott ezen a téren, de beszélni, beszélnünk igenis kell róla. Sokféle hatása van ennek a pókertörvénynek, leginkább az a cseppet sem észrevétlen és örvendetes, hogy gyakorlatilag nullára redukálta az élő pókert hazánkban. Ez így nagyon nem jó, mert sok ezer embernek elvették a szórakozási lehetőségét egy olyan sportágban, ahol az élet egyéb területeitől, nemtől, kortól, fizikai adottságoktól és anyagi helyzettől is teljesen függetlenül akár napról napra is sikerélménnyel távozhatott egy-egy verseny befejeztével. Nem jó azért sem, mert sokak munkahelye szűnt meg egyik pillanatról a másikra, akik igenis nagyon értékes tagjai a társadalomnak, legalább annyira, mint bármely más szórakoztató iparágban, ahol a vendégért dolgoznak, a vendégért tesznek meg mindent. Mindenkinek szüksége van kikapcsolódásra, legyen az orvos, kőműves vagy tanár, és ha ilyen nagy számban a világ minden országában jelen van szinte az összes szakma, foglalkozás képviselője, akkor elmondhatjuk, hogy ez nem egy nagyon szűk csoporthoz szóló rétegtevékenység, hanem ez egy igazán populáris tömegsport, amely a szellemi sportok között igen előkelő helyen áll. Nem jó a szabályozónak sem abban az esetben, ha a célja a működőképesség megtartása mellett az adóbevétel növelése volt. Kinek lehet jó így, ebben a formában – kérdezhetnénk és meg is tesszük ezt jelképesen. Megpróbáljuk körüljárni a témát, a hazai és a külföldi jogi helyzetet az online és élő pókerrel és azok szabályozásával kapcsolatban, hogy egy áttekinthetőbb, tisztább képet kapva talán idővel mi is megértsük az okokat.
Legutóbbi számunkban azzal kezdtem az előszóban, hogy „lezajlott az I. magyar Póker Magazin freeroll csapatverseny, amelyre igazán büszkén tekintünk vissza”. Hogyan másképp is folytatódhatna a történet, hogy a lehető legjobb legyen a folytatás, minthogy bejelenthetjük, hogy meghirdetjük a II. Magyar Póker Magazin Freeroll Csapatversenyt. A tét ismét óriási,
8000 dollár és továbbra sincsen semmilyen kikötés a nyereménnyel kapcsolatban. Sokaknak okozott gondot az I. Magyar Póker Magazin Freeroll csapatversenyre való regisztrálás. Ennek, mint már korábban említettük, több oka is volt, de most a főszponzor az Everestpoker, tehát a korábban tapasztalt technikai problémák, amelyek a regisztrálást nehezítették. most ezen az oldalon minden valószínűség szerint nem fordulhatnak elő, annál is inkább, mivel az egyik legnagyobb online pókeres cégről lévén szó, valószínűleg sokaknak már eleve van regisztrációjuk az oldalon. Reméljük, hogy ez alkalommal minden csapatnak, amelyik indulni kíván, a csapatversenyen nem lesznek nehézségei a regisztrálás során és talán még nagyobb volumenű és ezáltal még rangosabb lesz az esemény. Természetesen mindenkit buzdítunk arra, hogy ha kérdése van a versennyel, annak feltételeivel vagy a versenyre való regisztrálással kapcsolatban, akkor mielőbb írjon levelet nekünk a csapatverseny@pokermagazin-hu.com címre, hogy időben megérkezzen és legyen időnk segíteni, bármilyen jellegű is a kérdés, probléma. Tessék hát felhasználni, megjátszani a nyerő lapokat minél előbb, mi már kiosztottuk őket a csapat minden tagjának!
Ajánlott cikkekAlonso 100k challenge - $4792 AlonsoAz elérhető nyerési ráta Tannhauser NL100 vakjáték - video moriczka, rezdavid Megvan benned, ami kell, hogy a pókerből élj? Chris Fox Wallace A Jó, a Rossz és a Csúf I. Wasp A HUCG sajátosságai Tannhauser A preflop visszaemelés (3-bet) Tannhauser Alap- és asztalválasztás Tannhauser |
| |||||||||||||||||||||||||||
2010-09-03 19:56:24
10481
AtiFCOD
Hsz: 2653 db - Első: 2009-05-13 Jaja, 50 milla nekik semmi. Az ország éves költségvetése kb. 10000 milliárd forint...ebből tudnak "farigcsálni" maguknak. ;)
előzmény: (10473) betomy |
2010-09-03 19:04:54
10480
jocoka81
Hsz: 2062 db - Első: 2008-08-25 Fiatalság bolondság... :DDD
előzmény: (10479) AlyrArkhon |
betomy nem :)
előzmény: (10478) jocoka81 |
2010-09-03 18:41:02
10478
jocoka81
Hsz: 2062 db - Első: 2008-08-25 Szerintem ezt mindenki tudja... :DDD
előzmény: (10477) zeon.hu |
2010-09-03 18:26:53
10477
zeon.hu
Hsz: 2557 db - Első: 2005-12-16 Az "Indul a bakterház" c. filmből idézett!
előzmény: (10476) betomy
|
2010-09-03 13:02:09
10476
betomy
Hsz: 1645 db - Első: 2008-11-03 Hát azért az a három felkiáltójel eléggé arra utalt, hogy komolyan gondoltad. Főleg, hogy bankrollt tekintve egy sorban említed a szüleidet és Viktor urat
előzmény: (10475) jocoka81
|
2010-09-03 12:56:28
10475
jocoka81
Hsz: 2062 db - Első: 2008-08-25 Hisz tudod hogy ezt csak képletesen a poén kedvéért irtam.. :DDD
előzmény: (10473) betomy |
2010-09-03 12:54:37
10474
JANuLLrich
Hsz: 2 db - Első: 2010-09-03 Bendegúz :9
előzmény: (10470) jocoka81 |
2010-09-03 12:49:38
10473
betomy
Hsz: 1645 db - Első: 2008-11-03 50 millió forint? Szerintem ennek sokszorosa is van és nem csak a miniszterelnöknek
előzmény: (10470) jocoka81
|
2010-09-03 12:45:24
10472
attiati
Hsz: 2361 db - Első: 2006-08-06 már sokszor írtál
előzmény: (10471) Runner-Runner23
|
2010-09-03 12:34:28
10471
Runner-Runner23
Hsz: 167 db - Első: 2010-07-03 Egy ilyen versenyre már érdemes szponzort keresni. Lehet írok is a szponzort keresek topicba azonnal
előzmény: (10470) jocoka81
|
2010-09-03 12:23:39
10470
jocoka81
Hsz: 2062 db - Első: 2008-08-25 Na ez aztán a verseny!!! Ennyi pénze se anyámnak se apámnak de tán még minszterelnöknek sincs!!!
|
2010-09-02 19:21:30
10469
brian
Hsz: 2874 db - Első: 2004-12-29 Köszi, már javítottam.
előzmény: (10468) Axe Miskolc |
2010-09-02 12:51:54
10468
Axe Miskolc
Hsz: 3027 db - Első: 2005-10-01 Bár 2,6 millió dollárt élő tornákon, inkább készpénzes limites játékokban erős.
Egy "nyert" szó kimaradt. |
2010-09-02 12:03:26
10467
KeXiii
Hsz: 50 db - Első: 2010-01-18 Ha sokat jár bulizni, akkor meg így hívják majd: Jack of clubs
előzmény: (10464) kAAloz
|
2010-09-02 10:58:51
10466
the SW3DE
Hsz: 255 db - Első: 2006-10-16 Hajrá McEvoy! Ha tényleg hozzájárult a dohányzás betiltásához a versenyeken, akkor már önmagában ezért megérdemelné!
|
2010-09-02 10:09:24
10465
kAAloz
Hsz: 434 db - Első: 2007-05-16 Szerintem Negreanu a Duke affér miatt idén elbúcsúzhat a taggá avatástól:(
|
2010-09-02 10:08:33
10464
kAAloz
Hsz: 434 db - Első: 2007-05-16 Egyértelmű, Jack!
előzmény: (10456) attiati |
TEssék csak tessék, szabad követni a példájukat, dobj fel 440 eurót te is a közösségnek, sztem belőled is hír lesz :)
előzmény: (10460) turbolovag |
2010-09-01 21:33:52
10462
Gazza8
Hsz: 3220 db - Első: 2009-02-14 Gondolom meg volt ez nyomva egy kicsit a tobet reszerol.. :)
előzmény: (10460) turbolovagOlvashattunk Tobet team Pro naplot is a WSoprol.. Nincs ezzel baj sztem. |
2010-09-01 19:34:05
10461
MUSLI
Hsz: 940 db - Első: 2008-02-06 Jól hangzik.
Majd alakul. |
2010-09-01 18:04:01
10460
turbolovag
Hsz: 30 db - Első: 2010-05-03 egy 100$os freeroll mar hírértékü ?:)
|
2010-09-01 14:31:39
10459
brian
Hsz: 2874 db - Első: 2004-12-29 Most járnak 8000/16 000/2000-nél.
előzmény: (10458) Axe Miskolc |
2010-09-01 14:26:25
10458
Axe Miskolc
Hsz: 3027 db - Első: 2005-10-01 Milyen vakokkal folytatják?
|
2010-09-01 11:55:35
10457
brian
Hsz: 2874 db - Első: 2004-12-29 Cantu twittere a noirduckos leosztásról (bár más asztali kártyákat ír, de szerintem ez az):
brandoncantu: Unbelievable... 331k aq with the ace of hearts vs 99 flop q32 all hearts turn 9... Thats the worst beat i have ever taken |
| 2. oldal>>> |
A fórumban lévő hozzászólásokért az oldal készítői semmilyen felelősséget nem vállalnak!
A cikk utoljára módosítva:: 2010-07-27 11:58:28 | Eddig 477 alkalommal nézték meg ezt az oldalt.