| Szalon |



Szeretem Pécset, rengeteg minden odakötött egy időben. Barátok, szerelmek, kalandok. Soha nem unatkoztam a városban.

Pécsnek sok jellegzetessége volt, de egyik furcsa nevezetessége a sörgyár előtt kígyózó sor. Az üres flakonok gyorsan teltek a dolgozói jegyekért cserébe, a Tikettes csak így hívták a bennszülöttek.

A pécsi sörgyár nevezetes terméke a Szalon sör, mely nem egy túlzottan jó sör, de a rengeteg szép emlék miatt mégis a szívem csücske volt egy időben. A Balaton mellett sok helyen árulták és árban csak a Kanizsai és a Sirály volt versenyben, azok pedig ihatatlanok voltak.

A Szalon sör most újraéledni látszik, ehhez pedig egy reklámkampány kapcsolódik. Mi magyarok bár lehet, hogy a filmgyártásban sikeresek vagyunk, de reklámfilm fronton olykor nagyon erőltetettre sikeredik minden, bár ez az összes formájára - nem csak film - igaz. Hihetetlen nyelvi "bravúrokkal" próbálnak a "szakemberek" kínrímeket meghazudtoló színvonalú szlogeneket megalkotni. A nyelvi "bravúrok" az élet szinte valamennyi marketing, vagy üzleti területén, akár a névválasztásnál is, visszaköszönnek. Vannak ezek közül szerencsésebbek - pl a zseniális Csigavér Autósiskola - és van rengeteg szerencsétlen.

A Szalon kreatívjainak az óriásplakátra a következő két szlogent sikerült megalkotniuk: Jobb, mint valaha, Újra a régi.

Lehet, hogy csak én nem értem, de az biztos, hogy nagyon.

És ez a paradoxon még atment a megrendelőn is. Csak gratulálni tudok ennyi profihoz.

| Lehel |



Furcsa egy hely. Bár közel és jól megközelíthető helyen van, de évek alatt sem tudtam megkedvelni.

Az árusok évek óta ugyanazok, sőt hozzáteszem az áruk is. Nincs itt verseny, főleg úgy hogy a standok döntő többsége ugyanazok kezében van. A Lehel piac megtestesíti mindazt a sztereotípiát, melyet a piachoz kötünk:
- nagypofájú eladó, aki levegőnek nézi a vevőt és kollégájának anyázik, hogy miért mindenki zárás előtt 10 perccel jön, de közben az sem zavarja, hogy mindezt hallják
- sunyi eladó, aki a szatyrokkal mahinál, miközben öreg nénik és bácsik paprikáját és paradicsomját csomagolja óvatlan pillanatban kiemel egy-egy szemet és az asztal alatt megbújó ládába dobja. Unottan nézem a munkáját, majd visszatérve látom, hogy közel fél óra után komplett üríteni kellett a nem kicsi ládákat.
- tömeggyilkost megszégyenítő tekintetű kofák, akik machetevel szabnák le a vevő karját, mert a barackhoz nyúlt
- kedveskedő büdösszájú, aki mérés közben a kezét "illedelmesen" a mérlegen felejti
- stb, stb......

Néha mégis erre vetődöm, de megfogadom, hogy többé nem követem el ezt a hibát. Szemrebbenés nélkül indítanám a komplett atomarzenált, hogy porig romboljam ezt a förmedvényt, bízva benne hogy a romokon egy új, jobb és talán végre szebb intézmény jön létre.

Ma reggel is bűnbe estem: dinnyét és pékárut kívántam. A korai órában véigsétálok a piacon. A standok most telnek meg élettel, korai pakolás, készülődés a rohamra. A pékségnél diós búrkiflit és pogácsát rendelek. A 380 forintos számlára egy ma már szinte parányi címletűnek számító kétezrest veszek elő. Becsmérlő válasz jön: nem tudok visszaadni! Gondolom ez az én hibám. Kezemben a zacskó, adom az értetlent: És? Unottan szól át a szomszédba: Józsi, fel tudtok váltani egy kétezrest? Válasz nincs. Ideges hangon: Nem tdok vissszaadni! És? - kérdezem egyelőre még nyugodtan. Akkor várni kell - hadarja idegesen, mintha most öltem volna meg az anyját. Szó nélkül állok félre. Nyitáskor szinte csak a nyugdíjasok jönnek, most is odalép egy a pulthoz és az akciós tejfölből vásárol előre és pontosan kiszámolt összeggel, száz forinttal. Mivel már 2 perce állok és közel sem távol nem látok további potenciális vevőt: - Mégis mekkora bevételre várunk, hogy vissza tudjon adni? Idegesen ugrál a pult mögött, hogy nem tud mit tenni, Hát ja, biztos az én hibám, hogy vásárolni akarok. Végül leteszem az árut és apénzt kérem vissza. Ez varázsszóként hat, mert az egyik alkalmazott kinyitja a másik kasszát és lőn csoda, van apró.
Érzem, hogy az idegeim még borzolva lesznek, hisz' most jön csak a java: dinnyevásárlás.

Kásás, löttyedt dinnyék sorakoznak szigorú rendben a standokon. egyik sem bizalomgerjesztő. Az egyiknél megállok és a pult mögött, gúlába pakolva viszonylag formás és egészséges csíkosat látok. Ránézésre nem a kipakolt szériához tartozik.
- Mindegyik eladó? - kérdem. - Persze - jön a gyors válasz, de tudom, hogy ez csak a beetetés lesz. Rábökök a kiszemeltre, mely a gúla tetején van, de azért két-három dinnye még támaszkodik rá.
- Azt kérném - mutatok a vágy tárgya felé.
- És visszapakol utána? - jön a kérdés.
A dinnyee a zárt üzletben, embertől és istentől óvott helyen van, pusztán a bunkó árus keze érheti el. Ránézek, de tekintetéből kiolvasom, hogy nem viccnek szánta. Végignézek a csarnokon, egész dinnyét senki nem vesz, ily' magas árak mellett csak cikkeket visznek az emberek én barom meg jövök azzal, hogy komplett itthagynék érte legalább kétezret. Hát nem teszem. Szó nélkül fordítok hátat és távozom.

Ha a jövőben a blikkben olvasnátok, vagy az RTL megszakítaná adását, hogy egy ámokfutó baltával kergette ki a kufárokat a Lehel piac templomából, akkor ne lepődjetek meg, ha ez a napló pár hónapig nem frissülne, mert én leszek az. Ellentétben a sok balfasszal, akik az őket ért sérelemért a családjukat, szeretteiket bűntetik, én ott fogom leverni a dolgot, ahol fáj.

| The End |



Ma délután a szokásos Champs-Élysées-i befutóval végetér a 2010-es Tour de France és lezárul egy elképesztően sikeres pályafutás is. Ma utoljára lehet európai környezetben versenyezni látni az elmúlt évtized legmeghatározóbb kerekesét: Lance Armstrongot.
Az öreg idén már nem tudott lépést tartani a fiatalokkal, de ütőképes csapatot azért sikerült kovácsolnia, hisz' a RadioShack ,egnyeri a csapatversenyt és ebben neki is nagy érdeme van.
A mai etap lefutott, lényegében két nyitott kérdés marad: ki nyeri a zöld trikót, illetve ki nyeri a mai szakaszt? Ha fogadnom kellene, akkor Petacchi megnyeri a trikót, Cavendish pedig a szakaszt.
Az idei TOur sikeres és izgalmasnak bizonyult. Lance mögött felnőtt egy új nemzedik, akinek legjelesebb tagja ma immár harmadjára veheti át Párizsban a sárga trikót. Alberto Contador 28 éves és a jelenlegi legnagyobb csillag. Az idei verseny ismét Andy Schleckkel vívott csatákat hozott és a spanyolnak kétszer is szerencséje volt. Először Andy elvesztette egy bukás miatt legnagyobb segítőjét a testvérét. Nem nehéz lett volna megjósolni, ha Frank Schleck nem töri össze magát, akkor a spanyol kerekest a hegyekben szétszedték volna. A második legnagyobb balszerencse pedig a 15. szakaszon érte, ahol egy hegyi támadáskor a kerékpárja megadta magát. Mire a láncot visszatette perceket bukott, melyet végül sikerült 40 másodperces hátrányra faragnia. Jelenleg 39 sec-kel van Alberto mögött, így tény, hogy banális hiba miatt bukta az idei Tourt. Nagy fájdalom lehet ez a számára, mert idén rengeteget javult, főleg az időmérőn. Míg tavaly közel 2 percet vert rá egy rövidebb szakaszon Alberto, addig idén 52 km-en 31-et. Schleck egyértelműen a jövő embere, ha nem történik vele valami tragikus 2011-ben, akkor szvsz ő a legnagyobb favorit.

A két nagy csatája a szokott mederben zajlott. Contador a Lance-tól átvett taktikát folytatta: csapata a hegyi szakaszokon szétzilálta a mezőnyt, majd annak tudatában, hogy jobb időfutamos, mint ellenefele, lényegében a minimális hátrányra törekedett. Első kerekét folyamatosan Andy hátsó kerekére tette és tekert. Nem támadott, nem strapálta magát feleslegesen, a szakaszgyőzelmek nem érdekelték. A taktika a szerencsének köszönhetően bevált és immár harmadjára nézhet le Párizsban a pódium tatejéről.

Lance idén viszont elég megtört volt. Nem éreztem benne a mindent átütő motivációt, többször inkánn tehernek lűnt a versenyzése, sem mint egy pályafutás önfeledt lezárásának. Mikor már látszott, hogy az összetettben elúszik a jó szereplés a cspat ügyes taktikához folyamodott. A 14. szakaszon Lance a mezőnnyel "amerikázott", melynek haására az összetettben jelentős hátrány sikerült összeszednie. Ez viszont csak eszköz volt annak érdekében, hogy kipihenten nyugodtan indíthasson támadást a 16. szakaszon, hisz' a nagy hátrány miatt már az éllovasok simán elengedték szökevényként is. Viszont hiába tekert sokáig egy 9 fős csoporttal a szakaszgyőzelem elmaradt.

Mégis fejet kell hajtani - a sok támadás ellenére - a világ valaha élt egyik legnagyobb kerékpárosa előtt.

| Engedély |



Az ember csak idővel tudja meg, hogy mennyire veri a sor, ha nyáron szerzi meg a vezetői engedélyét. Az idővel azt jelenti, hogy ami késik, az biza nem múlik, bár szerencsére csak 10 évenként egyszer meríthetünk a jóság fazekából.

Kezdődik a probléma azzal, hogy az emberfiának van egy gyerekkori orvosa. Míg ő mobilizálódott, addig a másik továbbra is vidéken űzi a praxisát. A váltás nehéz: fodrászt, fogorvost, háziorvost csak nyomós indokkal vált az ember. Én nem tettem meg.

A szabályok azonban megint abba az irányba változtak, ami a probléma gyártás és nem megoldásról szólnak. Idéntől ugyanis az üzemorvosok már nem adhatják ki a vezetői engedély hosszabbításához szükséges papírokat, arra csak a háziorvosok jogosultak. A piszlicsáré papír 6.000 HUF-ba fáj, de őszintén baromira nincs kedvem 6-8.000-et elbenzinezni, plusz órákat közlekedéssel és sorbaállással elcseszni. Miután kideül, hogy a háziorvoson amúgy is szabadságon van, így felvetődik a jogos gondolat: bármelyik háziorvos jó lesz! A cél szentesíti az eszközt. Le is ballagok a sarokra és kellemesen csalódok, mert nincs tömeg, ráadásul a választott orvosom se akar olyan dolgokkal pepecselni és vesződni, mint EKG, labor, így némi vérnyomásellenőrzés és látásvizsgálat után - na meg persze 6.550 HUF legombolása után - boldogan távozok a rendelőből. Nem hittem volna, hogy 20 perc alatt a (lakásajtótól) abszolválom az egész műveletet. Win-win szituációk:) Becsüljük meg!
Amúgy itt megjegyezném, hogy az internet korában elég röhejes a szemvizsgálat. Kb be kell írni a gugliba, hogy Kettesy-tábla és lehet magolni. A soha nem látott apró számok is olvashatóvá válnak a rendelőben egy pillanat alatt.

A java persze még hátravan. Be kell szerezni az új okmányt. Eltelt 10 év és én balga úgy gondolám fejlődött valamit a rendszer. Hát nem! Visszafejlődés van!

Kezdődik azzal, hogy a Központi Okmányiroda nyitvatartásával kapcsolatban ellentétes infók lelhetőek fel még a kormányzati portálokon is. A reggeli biciklis körömet a Visegrádi utca irányába vettem, így hamar megállapítottam, hogy a 8 órai nyitás a hiteles. Gyors hazatekerés, majd vissza. A sor a röpke 20 perc alatt hatalmasra hízta magát. Azok az emberek, akik a legnagyobb pofával hangoztatják, hogy meglepi a közterületeseket a télen leeső hó, na azokat meglepi, hogy nyáron mikor nyaralnának qrvára nincs útlevelük, vagy lejárt. Na ilyenkor százszám lepik el az okmányirodát és idegelnek ki mindenki mást. Letépem a sorszámot: 6. vagyok. Mellettem az útleveles letépi a 600-kat. Lelke rajta, a remény hal meg utoljára.
Bent szardínia effektus. Felmérem a terepet, majd a sarokban húzom meg magam. A 6-kat féllábon is kivárom, gondolom én naív, de 1 óra mozdulatlanság után érdeklődöm. Imádom a közszolgák azon idióta alfaját, aki úgy gondolja, hogy az állampolgár a Magyar Közlönnyel kel és hál is egyben. 10 éve intéztem el egy papírt, honnan a rákból tudnám, hogy mi most az ügymenet? Neki napi rutin, nekem hál'isten évtizedes nyűg. Kioktató hangnemben kapom a választ: igaz, hogy 6. vagyok de valamennyi ügyet lényegében egyben kezelnek, így végig kell várnom az útleveleseket is. Hát várja ki a halál! Megjegyzem neki, hogy az általunk balkáninak titulált Romániában 3 óra alatt kézben a papír, míg a leköpött/lesajnált Szlovákiában közel 10 éve egy óra alatt bármit elintézhettünk. Ezen primitív emberek azt találták, ki hogy akinek azonnal, sorbanállás és várakozás nélkül kell a papír az fizesse a dupláját. Hát basszus ez működik! Persze útlevéllel ezt már nálunk is lehet, de a többi okmánnyal nem. Hogyan gondolom, hogy azt a rohadt plasztikot azonnal a kezembe foghatom?
10 éve bementem 2 fényképpel, az orvosi papírral és okmánybélyeggel, majd 2 nap múlva személyesen átvehettem az okányomat. Ma bemegyek és ebben az agyon digitalizált világban csak ki kell állnom egy sort, ahol kapok egy számot a fotóhoz. Onnan visszamehetek az ablakomhoz, ahol nyomtatnak egy csekket a nevemre - túl egyszerű lenne kikészíteni, hogy befizethessem - majd átballaghatok a Postára, majd vissza, hogy kitöltsem a papírokat, majd egy másik ablaknál be is fejezhetem pályafutásomat, hogy ezek után közel 20-30 nap múlva a postaládámban tudhassam az engedélyt. Fejlődik a világ, főleg mi benne!
FFeladom a reménytelen harcot és egy hirtelen ötlettől vezérelve a kerületi okmányiroda felé veszem az irányt. A Béke tér a béke szigete. A kedves előadó percek alatt kerít nekem egy át nem vett sorszámot, majd kezembe nyom egy csekket, amit az emeleti Postán sorbanállás nélkül fizetek be. Mire leérek már hívnak is és 10 perc múlva távozom. Lehet ezt így is! Van ahol ember embernek a barátja, nem farkasa és hál"isten vannak még közszolgák, akik munkájukat tényleg a köz érdekében végzik.

| Váltó |



Ez most ilyen TdF helyzetjelentő poszt lesz. Először is, aki még nem kapcsolt a Eurosportra az a héten mindenképpen tegye meg, mert a Pireneusok két legjobb szakasza és egy egyenkénti indításos időmérő - azaz a java - még hátra van.
A prológ videőban szereplő két szuperhősnek azonos a szponzora, ezáltal azonos a kerékpárja, mégis egyiküket ma cserben hagyta a milliós technika. A versenyzők alap kerékpárjai általában 2,5-3 milliót kóstálnak, de az időmérőkön ennél nagyságrendekkel drágább szerkezeteket is használnak. Tony Romingernek pl volt egy kb 100 milliós csodagépe, melyet a Lotus fejlesztett ki egyénileg a számára.
A technika viszont technika, azaz el tud romlani, most éppen Andy Schlecket hagyta cserben. A luxembourgi zseni - aki még mindig szemtelenül fiatal - megpróbált meglógni legnagyobb riválisa elől, erre a váltó ledobta a láncot. Banális és egyszerre fatális hiba, melynek a verseny további szakaszáira nézve is kihatása lesz.
Andy ma ennek a műszaki malőrnek köszönhetően elvesztette a sárga trikót, de lehet hogy ennél többet is. Az elkövetkezendő 2 szakaszon most már kb 1,5 perc előny kellene szereznie ahhoz, hogy tényleg legyen esélye a végső győzelemre. Elnézve a jelenlegi formákat jelenleg esélye sincs. Óriási veszteség, hogy testvére és hű fegyverhordozója kiesett, míg Albertonak sikerült betörni - főként a csapatfőnöknek köszönhetően - az elképesztően jó formában lévő Vinokurovot, így egyértelmű esélyes a párizsi befutóra. Vino esete érdekes. Az ASTANA lényegében ő érte jött létre, majd a bukása után is fennmaradt és vált a Tour egyik legmegehatározóbb csapatává. Vino visszatért és hiába van kiváló formában nem ő az első ember a "saját" csapatában. Az oroszlán már megmutatta körmeit, de többet nem tehet mint beáll a sorba, mert ez bizony, ha tetszik, ha nem, komoly csapatsport. Egyedül itt elvérzel. Senki vagy.

Holnap királyetap. Megmásznak két kultikus hegyet: a Col d'Aubisque-ot és a Col du Tourmalet-t. Ezt látni kell!!
Szerda pihenőnap, de csak azért, hogy egy elképesztő szakaszon hegyibefutó legyen ismét a Col du Tourmalet megmászva, majd pénteken egy pihentető szakasz, mely az összetettben már semmire sem jutó szökevényeknek kedvez és szombaton egy 52 km-es időfutam. Nincs sok hátra, de a lényegről még nem maradt le senki.

| Morzine |



Pár dolog beigazolódott és pár dolog rámcáfolt az idei Touron. Például nem gondoltam volna, hogy a kezdeti/korai szakaszok ekkora izgalmat tartogatnak, illetve hogy ennyire megrostálják az élmenőket.
A rengeteg bukás, az alattomos szakaszok, a pavak megtizedelték az esélyeseket és a legnagyobb legenda is elvérzett rajtuk. Bár először csak defekt és nyeregtörés keserítette az életét, de ezek csak az intő jelek voltak.

Lance képes volt egy ütőképes csapatot összelapátolni és idén rengeteget készült. Elindult olyan egynapos versenyeken, amelyeket azelőtt semmibe vett. Lancet lényegében a Tourra tenyészetették. Szuper csapatával már tavasszal végigjárta a távot. Gyakorolt, taktikát készítettek hogyan bírja majd a legideálisabban. A csapatot egy elképesztően profi stábként kell elképzelni, ahol még arra is volt ember, aki Lance számára az aznapi gumit kiválasztotta, de nem olyan póriasan, hogy mi az időjárás szempontjából a legmegfelelőbb, hanem 5-10 éves gumianyagból választotta a körülményeknek legmegfelelőbb ÉVJÁRATOT!

Ma nincs szponzor, aki ezt finanszírozni tudná. A doppingbotrányok kegyetlenül megtépázták a sportág megbecsülését. A Tourt milliónyian nézik, illetve milliók drukkolnak a helyszínen, a sport tovább él, de a szponzorok keményen visszavágtak a támogatásból, ráadásul jópár hatalmas szponzor egyszerűen kivonult. A csapat költségvetése meg sem közelíti a múlt pénzösszegeit, most abból kell főzni, ami van.

Bár összetettben Contadortól csak pár percre volt lemaradva Armstrong, érezni lehetett, hogy nem nagyon számíthatunk fordulatba. Folyamatos, apró bosszúságot, fáradság, megtörtség. Soha nem bukott a Touron (jó egyszer egy sapka beleakadt a sapijába, de az nem volt jelentős), a defektet pedig hírből sem ismerte, az idei évben viszont kijutott neki mindkettőből, mert eljött a szörnyűséges 8. szakasz a Morzine-i befutóval.

Bukás-bukás hátán és végül a nagyszerű Andy Schleck mögött 14 perccel ért be a célba. Bukása egyszerre önbeteljesítő jóslat is, hiszen mindig parázott a melegtől. Annó nagy kedvencem Ullrich is azokon a hegyi szakaszokon tudta legyűrni, ahol pokoli hőség fogadta őket. Az Alpokban persze szokatlan ez a meleg, de a Pirenneusokban sokszor belefutottak. Hát most elkapta, de rendesen!

Persze most sokan úgy érzik, hogy egy legenda lejáratja magát, de ők tévednek. Ez az ember egyre nagyobb a szememben. Soha nem tartozott a kedvenceim közé (sőt), de minél jobban öregszik, annál jobban kedvelem és becsülöm. Idei évét elnézve - komoly bukások - pedig a hozzáértők nem gondolták komolyan, hogy ő esélyes lenne, mert annak itt van Andy Schelck, Cadel Evans és persze a legnagyobb favorit Alberto Contador, akiről bebizonyosodtt, amit Lance mondott, hogy nem csapatember és ez könnyen visszavetheti.

Az öreg pedig teker tovább az utolsó Tourján a halhatatlanság felé és csendben, a háta mögött még a legnagyobb ellenségei (pl a Tour főszervezői, vagy a francia újságírók) megköszönhetik, hogy visszatért, mert újra a kerékpársportra és újra a Tourra fordította a világ figyelmét. Az érdeklődést mi sem jelzi jobban, mint az hogy éveken keresztül rendeltem a TdF hivatalos boltjából apró tárgyakat (kulacs, táska, mez, póló, stb). A csúcs években a verseny ideje alatt lényegében minden használható dolog elfogyott a boltból. Lance visszavonulása és a doppingmizéria után még Karácsonykor is hegyekben álltak az eladatlan készletek. A hős tavaly visszatért és ismét elfogyott minden, idén pedig már a rajtot megelőzően rengeteg termék vált beszerezhetetlenné.

Köszönöm, hogy láthattalak versenyezni és a bukásaidtól is csak értékesebb ember lettél a szememben!

| Elveszett |



Kánikula, hétvége előtt még pár dolgot el kell intéznem. A dél is eljön, így megéhezvén a rántott sajt/gomba kombót választom és leülök a WesEnd alagsori konyha részénél egy padra.
Érdeklődve figyelem az embereket: ki siet, ki nyugodtan vásárol, ki ebéd közben beszéli ki a kollégákat.
Egy kedves arcra leszek figyelmes. Mosolyogva áll, nézelődik a szemközti üzlet előtt. Első ránézésre Scarlett Johansson honi mása, csak barna hajjal. Sőt tegyük hozzá még jobb is mint hollywoodi riválisa, mivel az "Elveszett jelentés" bájos Charlotte-ja már a múlté. A színészi képességeit már elejétől vitattam - főleg pályatársával Natalie Portmannel összehasonlítva - de az utolsó alkotásban amiben volt szerencsém látni (A másik Boleyn lány), teljesen új megvilágításba helyezte. A szépsége eltűnni látszik: az orra megnyúlt, míg arca felpüffedt. Maradtak a telt ajkak és egy pocsék színészi alakítás.

Viszont az én látomásom még a korai Scarlettet idézi, ráadásul szüntelenül mosolyog és nem csupán a szájával, hanem a szemével is.

Kisvártatva feltűnik a lovag is, gyorsan csókot váltanak, majd immár együtt távoznak.

Maradok még a padon, ebéd utáni szieszta. Körbenézve még sok szép lányt látok, de a báj és kellem végleg eltűnt.

Furcsa nézni, hogy 15-25 közötti felhozatalban milyen erősek vagyunk mi magyarok, majd valami megtörhet, mert a 35+-os, de főleg a 40 feletti generáció már elképesztően elhanyagolt, nyoma sincs a 15-20 évvel ezelőtti szépségüknek, bár az igazi szépség belülről fakad, akár a délutáni látomásé.

| Nyárfa |




Imádok elnyúlni ezen a puha pázsiton.

Imádom közben nézni a gyönöyrű, kék eget, miközben bárányfelhők futnak gyorsan át az égen.

Imádom a szél hangját, amint belekap a nyárfa leveleibe.

Imádom a Duna felől áradó nyugalmat.

Imádom, ahogy a lemenő nap még utoljára aranyhidat rajzol az öböl tükrére.

Imádom, hogy közben a hasamra ugrik és incselkedve fogócskázni hív.

| Válság |



Rezignáltan nézek fel a totemre: 345 Ft. Már megszoktam ezt, ha idővel jön is valami csökkentés, akkor a régebben horrorisztukusnak hitt 300 Ft is álomárnak tűnik.

A gyémántboltba is leugrottam. Jól felkészültem: családi tuskós szatyor. Túl vállaltam magam, ilyen árak és fos áru mellet egy kis füles zacskó is elég lett volna. Ritka, 2 karátos málnát, július elején kásás csiszolt dinnyét (2 szelet), meg egy kis sárgát és pár szem barackért egy vietnámi falu éves költségvetését hagytam. Az ékszerbolt neve: piac. Jó volt kijönni. Mindig élvezem mikor drágán szart vehetek. De őszintén ehhez már hozzászoktam. Sokan azt hitték, hogy 2009 egy nagyon szar év, na ők már látják - ami tudható volt -, hogy 2010 sokkal szarabb lesz.

Megszokja az ember, túl kell élni, nincs mese és őrülni kell, hogy még így is bőven a világ szerencsésebb részén élünk, például a wc-ét is ivóvízzel húzzuk le, miközben a világ nagy részén halnak és ölnek érte.

Viszont van valami, amit nehéz megszokni, jelesül azt, hogy mennyire mélyre süllyednek az emberek és mennyi az elkeseredett, megtört ember, aki máson tölti ki dühét, bánatát.

Szép diákmunkás ül a tuskó pénztárában, munkatársához fordul és kedvesen kérdezi a briós kódját. Érdemi választ, segítséget nem, de kioktató szavakat számolatlanul kap, legalább rájön, hogy ha másért, leglaább ezért megéri tanulni, hogy pár év múlva ne itt végezze.
Áll a sor spurban. A hatalmas áruházban 1 kassza megy, az is csigalassan Pénztárosnő II. érkezik, de ahelyett hogy elfoglalná a helyét a depójában, osztozni kezd a kolléganővel, mert az véletlenül - ráadásul még tegnap - lehúzott egy bónos lapot. Mindezt a vevők szeme láttára/füle hallatára. Az eddig is idegörlő sebesség a nullára csökken, de ez az igazságosztót nem zavarja, érzi magában az erőt, ahogy itt és most mindenki előtt megalázza saját munkatársát. A főnök az ő pcsáját rúgdossá, a férje iszik, a gyerek meg nem csinál otthon semmit, de most megmutatja, hogy itt ki az úr a háznál.
Hétköznapi esetek, de sajnos egyre gyakoribbak és messzire mutató jelek ezek. Innen nehéz lesz feljönni.

És válság begyűrűzött az OPHU-ra is. Emberek vonulnak/tak ki teátrálisan moderálást és szakmaiságot hiányolva. Páran még állnak a vártán, de ők is csökkentett üzemmódban. Alkotók/blogírók hiányolják/ták az érdemi visszajezést, majd abbahagyták munkájukat.

Pedig a kevéshez - ami még maradt - szerintem érdemes ragaszkodni, mert különben - szvsz - kevesebbek leszünk mi is. Jelesül én kevesebb lennék egy sporttal, amit újra felfedeztem és három teniszpartnerrel. Emberekkel, akikkel kellemesen tudjuk az időt múlatni és akár egy-két sör mellett pár percet-órát képesek vagyunk elbeszélgetni, mindezt úgy hogy a fórum nélkül szinte biztos, hogy soha nem találkoztunk volna.
Ez persze lehet kis eredmény, de eredmény és értékes emberi kapcsolat, mert őszintén megvallva már bennem is kahlóban van a humanizmus. Pár hete vettem a fáradságot s míg gyermekem olvasgatott mellettem a padon elkezdtem nézni az embereket. Bár a lakóhelyem és környéke felfelé húzná a társadalmi átlagot, ennek ellenére több száz elhaladóból két kezemen meg tudtam volna számolni a szimpatikus embereket és azért ebben erősen benne volt a nemiség is :)

Olyan időket élünk, hogy a kicsit is meg kell becsülni, főleg ha kapunk valamit.

Aztán kitudja, lehet pár év múlva majd a karkötőkön ülök én is :) "egyszer majd a színre lépek..."

| TdF|



Holnap egy rotterdami prológgal kezdetét veszi az év legfontosabb - számomra - sporteseménye: a Tour de France. Foci vébé ide, foci vébé oda, ezt az eseményt évek óta várom. Hogy miért? Aki veszi a fáradságot és a fenti videót végignézi annak nem is kell többet mondanom.

Az idei Tour több szempontból is érdekesnek ígérkezik. Sok az erős és kiegyenlített csapat, de Contador továbbra is kimagaslik a mezőnyből, így ha az Astana csapatként teker, akkor nehéz lesz őt letaszítani a trónról. A többi csapat között vannak erősek és elég kiegyenlítettnek tűnik Contador mögött a mezőny, de majd az első komolyabb hegyi szakasznál - a 9. - majd tisztulni fog a kép.

A 9. szakasz végén megmásszák az Alpok egyik kultikus hegycsúcsát, a Col de la Madeleine-t, de őszinte sajnálatomra idén le is jönnek róla :( Így a komoly hegyibebutónak lőttek. A Madeleine-ről dióhéjban ennyit kell tudni: 25,5 km hosszú, átlagosan 6,2%-os emelkedő. Ez körülbelül annyit tesz, mintha az érdi emelkedőn - páran tán ismerik - az ember Adonyig tekerne. Gyilkos!

A durva az, hogy sajnos az Alpoktól kb ennyivel el is búcsúzik a mezőny. Szinte pihentetőnek tűnik az idei útvonal, persze ez vicc, de tényleg! Nagyon kímélő, legalábbis az ő szintükön.

A furcsaságoknak a Pireneusokban sincs vége, mert olyan lesz idén, amire nem emlékszem, hogy valaha megtörtént volna a Tour elmúlt időszaki történetében, jelesül a Tourmalet-t kétszer mássza meg a mezőny. A 16. szakaszon a táv 2/3-dánál mennek fel rá, majd a 17. szakaszon végre hegyibefutó, mindez a Col Du Tourmalet-n. A hegyről csak ennyit: 18,6 km, 7,5%-os emelkedő. A halál maga!

A Tour elképzelhetően ezen a két szakaszon fog eldőlni, vagy mint tavaly, itt fogja a győztes bebiztosítani az időfutamokon megszerzett előnyét.

Mindenkit arra biztatok, hogy kapcsoljon a Eurosportra és kövesse az eseményeket. Sokak elképesztően unalmasnak tartják a kerékpársportot, de egyszer nézzenek megy komoly szakaszt és talán megértik, hogy miért elképesztően csapartsport, ez az egyéninek tűnő sport és miért modernkori gladiátorok a versenyzők.

| Lift |



A világon rengeteg alantas és rengeteg bunkó dolog van, ráadásul ennek a kettő halmaznak van egy méretes metszete is. Szerintem ebbe a metszetbe simán belevehetjük a liftben való fingást.

Az alap esetben természetesen azt feltételezzük, hogy 4-5 ember szoron a liftben, folyamatosan megsértve egymás auráját. A szemkontaktust mindenki kerüli és ekkor hirtelen valami orrfacsarót érzünk. Mindenképpen valami extrém büdös lesz, mert akinek ilyen környezetben kiszalad, annak már nagyon kell és akinek nagyon kell, hát....
A hangtalanság miatt a beazonosítás nehézkes, így szerintem mindeki szimpátia - vagy pontosabban épp az ellentéte - alapján dönti el, hogy ki lehet a fing gazdája. A többség vélhetően legunszimpatikusabb, ápolatlan egyedre testálja ezt a cselekedetet.

Amikor az esemény - már mint a liftben való fingás - igazán alantas, aljas, sunyi és bunkó huzássá válik, na az viszont eltérően néz ki. Jelesül így: ácsingózunk a lift előtt, majd az érkezésre gyorsan beugrunk az üresen tátongó szerkezetbe. Kezünk és agyunk egyelőre a gombok impulzusával van elfoglalva, így csupán az ajtók záródásakor érezzük, hogy valaki anális bonbonokat ajándékozott nekünk, vélhetően az előbb az 5-en kiszálló, láthatatlan szomszéd. A szag orrfacsaró és menekülésre esély sincs. Alíg bírjuk kivárni a -1., de ekkor jön a sunyi csavar a dologban. A lift megáll a földszinten. Ajtó kinyílik és utasok szállnak be, mi pedig ittragadtunk a bűzbe búrkolózva. Az újonnan érkezőknek kétségük sincs, hogy ki lehet eme iszonyú bűz forrása. Ekkor adrenalinunk magasra csap, hisz' igaztalan támadásnak vagyunk kitéve - bár szögezzük le, hogy útitársaink a szokásosnál is jobban kerülik a szemkontaktust - és esélyünk sincs a helyzet tisztázására.

Megérkezünk, Kiszállunk és távozunk. Mást nem tehetünk. Ja és átkozzuk az 5-en lakó bunkót, de rajtunk már ez sem segít.



OFF:

Budapesten, vagy Pest környékén (Diósd, Érd, Törökbálint, Budaőrs) tud valaki jó dinnye lelő helyet? Mert idén még csak pocsék görögdinnyéket láttam/ettem.

| 458 |



Különös élmény hétvégi reggeleken a város máskor oly' zsúfolt pontjain áttekerni: Szent István körút, Teréz körút, Andrássy út, Bazilika, Ráday utca, Váci utca, Kecskeméti utca, Gellért tér, Fővám tér, Kopaszi gát. Vasárnap reggel minden nyugodt és csöndes, kár kihagyni. Lassan már annyira gyűlölök autóba szállni, hogy még az indexen tesztelt Ferrari 458 sem igazán - max ideig-óráig - hozna izgalomba. Az autós műsorok és cikkek meg amúgy is színtiszta PR-cikkek-filmek, talán a Top Gear jelent kivételt, amit képes vagyok egyáltalán végig nézni. Na ja ott lehet pusztán a műsorból is megélni és akár nyíltan leszarozni egy hazai falu éves költségvetését kitevő autót is.

Amúgy az időjárás meg monnnyon le! Baromira unalmas ez a reggeli napsütés, majd déli borulás. A hétvégére elszaródó időről már nem is beszélve. Nyár van basszus, legalábbis a naptár ezt mutatja! Ha ez a böszme felhő elmegy az ország felöl, akkor meg valószínűleg egy komplett Szaharát, a velejáró 50 fokkal kapunk a nyakunkba.
A hétvégén elromló időjárás miatt az ember kénytelen-kelletlen változtat a programján és mondjuk a csemetét szórakoztatván az Állatkert felé veszi az irányt (a Vidámpark a hülye árképzésével már szóba sem jöhet). Maga a ZOO most már kezd élvezhető formát ölteni, de továbbra is minden annyira magyar, hogy már lassan fáj! Mert mivel kezdi egy gyerkőc, aki még nem a Hannah Montana-s, vagy idióta amerikai szuperkilleridiótarajzfilmhős korszakát éli, hanem egyszerűen gyerek? Na ja, lufit vetet. És mivel kezdik az Állatkert bejáratánál? Hogy lufival tilos a bemenet. Innentől garantált a jókedv: sírásra görbülő gyermeki száj. Gratulálok! Gondolom szegény állatokat, a felszálló lufi látványa, vagy hébe.hóba pár kidurranása elképesztően megzavarhatja és egy percig sem zavarja őket a molesztáló, visító gyermekek zaja, a zsebkendőnyi terület és a rácsok. Csak az a rohadt lufi. Na meg a ZOO iq-fighter vezetőit biztos nem zavarja, hogy amúgy egy gyermekeknek szánt területen a szülők unottan fújják a gyerkőcök képébe a füstöt, mert dohányzni persze nem tilos. Miért is lenne, hiszen az átlag életkor kb 9-10 év.

| Invictus |



Mikor a trailert megláttam, azonnal eldöntöttem, ezt a filmet meg kell néznem. Az idő telt-múlt és most, mikor már a tékák polcára is megérkezett, lett alkalmam, hogy megtekintsem.

Clint Eastwood neve már sejteni engedte, hogy nem egy pörgős történetvezetésben lesz részünk. Nyoma sincs az "Any Given Sunday" Oliver Stone-i rendezésének és elképesztő kameravezetésének. Clint nem szögez minket a pályára, hogy szinte magunkon érezzük a mázsás testek súlyát. Embereket mutat és emberi történeteket, mint tette ezt valamennyi rendezésében. Két nagy szerű színész játsza a főszerepe: Morgan Freeman Nelson Mandela szerepében, míg Matt Damon Francois Pienaar bőrébe bújik. Sajnos egyikük sem tud nagyot alakítani, ebben a lassú, de néhol magával ragadó műben. Színészi játékuk a tökéletesített dél-afrikai akcentusban merül ki, amelybe szinte bele is merevednek. Az alkotáson nyomát sem érzem Afrikának, túl sterilre sikerült. Az Utolsó skót király, A fegyvernepper, vagy a Hotel Ruanda képes volt a fekete kontinensre repíteni képzeletben, ez mű adós maradt ezzel is.

A film korrekt, iparos munka, egyszer nézhető kategória. Viszont a nézése közben elképesztő mennyiségben törtek rám az emlékek. Az 1995-ös rugby vb a legemlékezetesebb sportesemények közt van a memóriámban elraktározva. Soha nem szurkolok hazai csapatnak, de ez az egy eset kivétel volt. Kezdetektől Dél-Afrika, a Springboks volt a kedvencem, annak ellenére, hogy az ellenfelek közt volt az az Új-Zéland, mely kedvenc országai egyikei és az a maori, aki az általam valaha látott legnagyobb (értsd minden értelemben) járékos: Jonah Lomu.

Lomu kb annyi a rugbynek, mint Maradona a futballnak és én örülök, hogy láttam pályája csúcsán. Felejthetetlen marad. Felejthetetlen, mint a 95-ös döntő, ahol bár célt egyik csapat sem ért el, mégis minden percében elképesztő csata zajlott. Lomut leszedték a Gazellák a pályáról. Két hústorony váltogatta egymást, akiknek semmi más dolguk nem volt, mint rávetni magukat az All Blacks kiválóságára. Tudták, ha ez az ember begyorsul (11 sec alatt futotta a százat 120 kilója és közel 2 méteres magassága ellenére) képtelenek lesznek megállítani. A maorit felőrölték és végül a hosszabbításban egy mezőnygólnak köszönhetően nyertek és velük együtt a világ is. Azóta minden rögbi vébét megnézek és talán látva az idei futball vébét, meg kell vallanom, hogy a 2011-es új-zélandi megmérettetést jobban várom, mint a július finálét.

Addig is egy kis ízelítő és ne felejtsétek el: 2011. New-Zealand. Lehet érdemes lenne a helyszínen megnézni pár meccset, bár valószínűleg NZ az az ország, ahonnan talán haza sem jönne az ember.

| 3G |



Kezdődött az egész azzal, hogy tiltották a flasht, majd a javat. Folytatódott, hogy bizonyos oldalak tiltólistára kerültek, illetve a vállalati etikai kódexben is egyre nagyobb hangsúlyt kapott az internethasználat.

Nekem pár ezer forintért senki ne túrkáljon a levelezésemben, illetve ne nézegesse, hogy mit, mikor, mennyi ideig böngészek, ezért döntöttem beszerzek egy mobilinternetes előfizetést. Hűséget nem akartam, eszközt ezért kifizettem. Mindegyik szolgáltatót kipróbáltam az érintett területen és magasan a Vodafone nyújtotta a legjobb szolgáltatást. Döntöttem: korlátlan csomag!

Lejárt az egy év és megkerestek, hogy ugyanmár hosszabbítsak, vagy legalább maradjak az ügyfelük. Mondom OK! Mondják ők, hogy van egy kis probléma: megdobnak 10% havi, állandó kedvezménnyel, de a tarifacsomagom megszűnt, így lennék szíves váltani. Voltam szíves. Amúgy a szolgáltatással teljesen elégedett voltam az eltelt egy évben. Nem volt kiesés, hálózatkimaradás (még a legnagyobb viharban sem), az általam bejárt területeken folyamatosan, jó minőségben tudtam netezni.

Na aztán most jött el a feketeleves! A feketeleves a fekete kontinensen rendezett vb képében jelentkezett. Balga user él a streaming lehetőségével és megpróbálja a meccseket ezen követni. A lelkesedés csimborasszója, mikor az autóban is beélesítem a gépet, hogy kövessem az eseményeket. Akadozás, lassulás, baljós jelek.

A munkahelyre beérve szakítottam időt a dolgok ellenőrzésére , de ekkor már derengett az adatkorlát átlépésének szörnyű képe. A net sebességére rámérve, majd az adatkártya sms-eit elolvasva már kétség sem férhetett hozzá, hogy lekorlátozták a sávszélességemet a számlázási időszak hátralévő részére.

A számlázás általában 17-20 között szokott megtörténni, így nem tűnt távolinak az időpont, de a félreértések kiküszölése miatt befáradtam egy ügyfélszolgálati irodába.

A számlázás kezdete 7-e volt, így a 14-re lemerített keret elég durvának tűnt. Persze az is kiderült, hogy közben az általam választott tarifacsomag ismételten törlésre került és jelenleg egy 2.500 forintos 2GB-os és egy 6.000 8GB-os csomag közül választhatok. Az eladó srác együttérző és megértő volt, mikor közöltem, hogy a 8GB továbbra sem vagyok beljebb, max 4-5 nappal növelem az életemet. Kérdezem: korlátlan? Hát az nincs.

Megértően bólogat, mikor megjegyzem, hogy akkor az elmúlt 2 évben nem érdemi előrelépés történt, hanem visszalépés, a tarifacsonagokkal való zsonglőrködés, ami nem arról szól, hogy én kapjak egyre többet és jobbat a pénzemért, hanem pont fordítva. Másfél éve 6.000-ért volt korlátlan netem, most ugyanennyiért lehet korlátozottam. Kösz, nem kérem!

A válságra amúgy a multiknak egyre inkább az a válasza, hogy árat emelnek (drasztikusan és pofátlanul), közben a minőség meredeken esik. Szerintem ez jó irány, érdemes tartani! Ennek a gondolkodásnak köszönhetően idén még egy rohadt strandpapucsot sem sikerült vennem, mert mondjuk júniusban még nem érkezett meg. Ugyanez a helyzet teniszruhával és rengeteg dologgal.
Kapják be, meg kapja be a fogyasztói társadalom is, bár nem tudom tényleg ha csak az olcsó munkaerőt tartják meg (ergó a hülyéket) és csupa eladhatatlan dolgot gyártanak, amit még időre képtelenek is eljuttatni a fogyasztóhoz, akkor mit is várunk a jövőtől. Szép, új világ elé nézünk!

| Vipera |



Utálom az osztrákok, de Ausztriát és benne Bécset kiemelten, mégis szeretem. Paradoxon. A sör sör, a kávé kávé és a belvárosban is nyugodtan nyomhatom a virslit megfizethető áron, high-tech/saválló bódék előtt állva.
A Duna partján itt nem autóút, hanem kerékpár- és gyalogút fut. A fontos utakon modern villamosok kígyóznak, a villamos pálya több helyen füvesített. Persze itt sincs kolbászból a kerítés, de mégis látszik, hogy itt rend van.
Ritkán használom Bécsben a tömegközlekedést, de néha mégis kénytelen vagyok. A kocsik tiszták, ez alap, viszont amint láthatóan külföldiként felszállok a villamosra, egyből rosszalló tekintetekkel veszem fel a szemkontaktust, mivel első utam nem a jegykezelőhöz vezetett.
A metróra felszállva már veszek jegyet és kezelek is, itt a meglepetés a mozgólépcsőnél ér. Bár nálunk is ki van írva, hogy jobbra tarts, de itt érdekes módon be is tartják az emberek.
Barátom lassan évek óta kint él és dolgozik. Mivel útbaigazításra van szükségem - bár a Hauptstrasse ( Fő utca) név azért jelzi, hogy meg fogom találni - ezért telefonos segítséget kérek. Elbeszélgetünk a kinti viszonyokról és elmesélem a tapasztalataimat. Megjegyzi, hogy az ozstrák bunkó egy népség és az emberek itt azért tartják be a szabályokat, mert a többiek betartatják velük. Ha nem a jobb oldalra állsz a mozgólépcsőn, akkor rád szólnak. Többször volt szem és fültanúja, amint a peronon szemetelőt többen erélyesen figyelmeztették, illetve az élet rengeteg területén nem mennek el szó nélkül a hétköznapi jogsértések mellett.

Valószínűleg ez az egyetlen járható út, bár ez rengeteg kockázattal és mérhetetlen egyéni felelősségvállalással jár. Ugyan melyikünk merni megkockáztatni, hogy a Kökin szotyizó tizenéves hordára rászóljon? Hány viperának kell az ember zsebében élesítve lennie, ha szóvá tenné a Klinikáknál a ozgólépcsőn felfelé haladva pár agyonfukszozott szubszaharai géniusznak, hogy mi lenne ha a jobb oldalon álldogálnának?

Pedig, ha az ember egy társasházban él - vagy egy országban - akkor a 20 lakóból hiába van 19 normális és rendes, ha a huszadik bűntetlenül a falra firkál és a lépcsőház sarkába piszkít, mert akkor előbb-utóbb - de inkább előbb - az egész ház egy szaros, koszos kupleráj lesz.

| Hűség |



Retro van, hallgatom a 80-90-es években kedvenceimet (F.O. System, VHK, URH? európai Kiadó, A.E. Bizottság), közben álmosan legeltetem szemem a tájon. Vezető hírportálon a bulvárban teljesen elhülyült cikkírók szerint még ennyi eső is jót tesz, de nekem nem úgy tűnik. Az ország és az egykori ország legértékesebb mezőgazdasági területei: Kisalföld, Csallóköz, most inkább valami lápos vidékre emlékeztet. Várom már a kócsagokat és a pelikánokat.

Az út mellett óriásplakátot hada: választ az ország! Eddig a komoly háború elkerülte a vidéket...eddig. Magyar magyarnak a farkasa. Nem nagyon ártottam bele magam a belpolitikába, szemlélődő vagyok, aki ezen útmenti reklámokból próbálja levonni a következtetéseket. Van egy ország, ahol van kb 600.000 magyar, ez a lakosság 10%. Eddig volt egy magyar párt, érthető módon kb ennyi szavazatot szerzett az előző választásokon, de most szakadás van. Új versenyző lépett a rinbe, a Bugár Béla vezette Híd (Most). A párt üzenete egyértelmű: ott leszünk! Egyelőre úgy tűnik ők valóban ott lesznek, míg a Magyar Koalíció Pártja nem biztosan. A Híd plakátjai profi munkára vallanak, nagyszerű beállítások, jól megfogalmazott üzenetek és profi kivitelezés. Az arcok és a színek is gondos kezek munkáját dícsérik, illetve tudatosan nem próbál magyar lenni a megjelenés. Fehér alapon fakó narancs színek, zakó nélküli mosolygós tekintetek, illetve sok nő.

Az MK más utat jár: Hűség a közösséghez! Hangzatos, de semmitmondó és nehezen megfogható üzenethez úton-útfélen nemzeti trikolórba öltözött képek, rajtuk a Hazafias Népfrontot is megszégyenítő jelöltek csokorja.

A belsőség ismerete nélkül egyértelmű, hogy ha szavaznom kéne, szombaton kire tenném a voksomat.

Érdekes viszont, hogy egész Csallóközben 1 db Smer (Fico) plakáttal találkoztam, ennél még Meciar is jobban reprezentált. Már-már vicces mikor Vlado pártja jó ötletnek tartja, hogy reklámhelyeket vegyenek egy közel 90%-ban magyar lakta településen. Az öreg egyik képen önállóan, míg a másikon fiatal értelmiségiek gyűrűjében, ingujjban ül a laptopja előtt. És mosolyog! Mindezt teszi lefogyva és kisimult arccal.

A városban is a kampány fogad. A valóságban is visszaköszön a plakátokon felsejlő különbség, míg az egyik fél zenekarokkal és promininsek beszédével - háttérben sör-virslivel - készül, addig a másik már bontja sátrait a főtéren. Napközben e dolgos városban a munkanélküli és/illetve munkakerülő romákon kívül nem sok embert találnak. Talán ők a célközönség, mert kolbászt és kenyeret osztanak, biztos a hűség a közösséghez jegyében.

Minek nekünk ellenség (román, ukrán, horvát, szerb, szlovák) hisz' itt vagyunk mi egymásnak.

| Laikus |



Hajnali ébredés, vidéki munka. A Rakpart lezárva, a Duna már ellepte az utat. Az időjárás átírta a útitervet: a Kamaraerdő felé veszem az irányt. Az út kihalt, magányosan és tempósan autózom, szinte megszokásból, vakon vezetve. A törökbálinti letérő után a szokásos hajtűkanyarból kijőve tűzoltók állják utamat. A Balatoni út teljes szélességében lezárva. A szántóföldön kerülöm ki a pár perccel ezelőtt rommá tört két autót. Hétvégi, hajnali gyorshajtás: féknyom nélkül. A Corsa a felismerhetetlenségig roncsolódott, az áldozatokat már elszállította a mentő, pusztán a véres légzsák és egy ketté szakadt autó marad mementóként.

A munkahelyre beérve a reggeli híreket lapozom: Halálos baleset a Balatoni úton, fogad a szalagcím.

Este már békésen hazafelé tartok. Laikus szemlélőnek fel sem tűnik a néhány órával korábbi incidens. Pár üvegszilánk, egy-két autóalkatrész és az árok partján egy mély nyom a reggeli maradványai. Egy ember élete eddig tartott. Még a levegőben lóg a "vigyázz magadra", "óvatosan vezess", de célba nem ér. Lassan hétköznapi halál. Wild at Heart.

A Budaörsi úton szinte leszorítva az útról index és bármi előzmény nélkül elém vág egy Ferrari Spider, ő is siet valahová.


Bor

Demeter Zoltán: Tokaji Furmint 2007

Az alkotó egy idézettel indít: A bor maga az élet, megismételhetetlen és mégis újra teremthető. Nagy közhely, mégis nagy igazság, amiből ebbe a borba - mármint az igazságból - jutott rendesen. Ez egy igazán jó bor. Bár a maradékcukra a félszáraz kategóriába röpíti, mégsem veszít eleganciájából. Szinte tökéletes, a 3.100 forintos ár pedig ily' minőségért jutányos. Örömteli, hogy Tokajban többen rájöttek, hogy nem az aszút kell erőltetni, hanem a nagyszerű furmintot, emellett pedig megjelentek minőségi termelők elérhető áron. Szepsy szuperlatívusz, de Demeter is jó úton jár. Ha látjátok, vegyétek, mert kifutó tétel. Polcokon már a 2008-as évjárat.

| Burn |



Már évekkel ezelőtt felhagytam a férfimagazinok vásárlásával. A Playboyban még születtek értelmes cikkek, az FHM-nek is volt egy sikeres időszaka, a CKM viszont mindig pocsék volt, ennek ellenére úgy tűnik, hogy a válságot a hazai piacon csak ez utóbbi termék éli túl, illetve a Playboy még próbálkozik Liptai Claudiás médiahackkel, de már ez is unalmas.

Az ehavi CKM viszont overlayesnek tűnt, hiszen egy másik magazin, illetve egy Burn shot volt mellé csomagolva. Úgy tűnik, hogy a Red Bull próbálkozását a többiek is lemásolják, lelkük rajta, hiszen maga a Red Bull sem más, mint egy Thaiföldről koppintott ötlet. Másolók persze brandingben messze elmaradnak a Vörös Bika mögött, de ez nem meglepő, mert ebben hatalmasat alkotott Dietrich Mateschitz.

Az újság persze ismét 3-4 perc alatt átlapozható. Pár nagyvilágból, internetről összegyűjtött hülység képekkel illusztrálva, több tucat trendnek álcázott fizetett reklám és 2-3 szalonqrva. Meglepetés nincs, "színvonal" a régi.

Kényelmesen elheveredek a nyugágyon és felbontom a kapcsolt terméket. Már a szaga is borzalmas, az ízére pedig nincs szó. A kanalas orvosság kellemesebb ízű, mint ez a borzalom. A hatás sem várat sokáig magára, mert percekkel később métereseket ásítva figyelem a jövő ifjúságát, amint gondtalanul fürdőzik/csúszkál ezen az esős napon. Közeledik a nyári szünet, most pedig az osztálykirándulásokon a sor, ezért viszonylag sokan vannak. SZomorúan konstatálom, hogy valóban hízik a magyar. Eddig jellemzően 30 felett adtuk meg magunkat, de ma már sajnos az álatlános iskolában is tucatszám rohangálnak a mázsás "kisgyerekek". Csak úgy rengenek a mázsás csípők, a lépcső olykor leszakadni látszik. Nekem az általánosban egy, a középiskolában pedig kettő túlsúlyos osztálytársam volt, ez ma már a múlté.

Közben a Burn megteszi "jótékony" hatáság és majdnem elszenderedek e hétköznapi idillben. Mind a Burn, mind a CKM - bár tűnjön bármennyire is overlayesnek - baromira badbeat.

| Szolidaritás |



Jól megszervezett/tervezett provokáció. A jelenlegi nemzetközi gazdasági helyzetért okolható, önmagát mégis megmentőként, a válságból kivezetőként aposztrofáló menedzseri réteg immár új jelszavakat tűz zászlajára. Hatékonyság, innováció, megtakarítás, pro-aktivitás!

Az egész olyan, mint a hihetetlen idióta OTP reklám, melyben egy vezető talicskaként használva kétkezi beosztottját, téglát tol. A szlogen: Van ennél jobb megtakarítási ötletünk! Na ja Te barom, ennél csak jobb lehet! Aki a munkaeszközön illetve a tényleges dolgozó állományon spórol az hülye!

Az igazgató elvegyül az egyszeri melósok között, onnan figyeli beosztott alvezére szavára miként reagál a nép. Majd eljöve a kérdések órája, mely nem szól másról, mint az elmúlt évek alatt egyre növekvő feszültségben egységbe kovácsolódó állomány teljes szétzilálásáról. És eljövének az áldozati barmok, akik félnek nyíltan besározni vezetőiket, így elkezdik egymásra lapátolni a szart, miközben önmaguk alatt hatalmas csapásokkal vágják a fát. A főfőmánágerigazgató pedig dörzsöli a tenyerét, számítása bejött. Egyenként sarokba szorítja ezeket az orruknál alig tovább látó barmokat és egymás ellen kijátszva őket, egyesével fogja valamennyit kicsinálni.

Fejem a tenyerembe hull. Középvezetői átok: elülről tapossák, alulról köpködik az embert, mégis a velem született szolidaritási érzés miatt a gyengébb oldalára szoktam állni, de most ennek vége. Nincs tovább! Mindenki azt kapja, amit megérdemel. Magára vessen az, ki félve az erősebb kéz hatalmától, abba a kézbe harap, melytől egyedüli jóra számíthatott. Az empátia napjainkban a gyengeség jele, pillanatok alatt tőrök tucatját kapjuk hátunkba "megérdemelt" jutalomként.

Zarathustra tevéjeként hordjuk hátukon a szolidaritás púpját, mely magányos vándorlásra kárhoztat a sivatagban.

Valóban mindig meg kell védeni a gyengébbet? Valóban mindig tisztelni kell a másságot? miért kellene folyamatosan megalkudnunk, miközben a másik ember a másságán és gyengeségén kívül semmilyen emberi értéket nem képes felmutatni? Vajon érdemes-e megfelelőlnünk másoknak?

A válasz egyre inkább a NEM. Otthon, a családnak kell bizonyítani. Jó szülőnek, társnak, barátnak kell lenni, a többi nem számít.

| A kezdő pókeres téveszméi, avagy ahogy én látom: A BÉR |



Az emberek többsége nem vitatkozik, mikor csúnyának, kövérnek, öregnek, stb látják, de azt mindenki kikéri magának, ha hülyének tartják. Saját magunk észbeli képességeit hajlamosak vagyunk túlértékelni, másokét pedig alábecsülni. Emellé párosul az önmagunk tévedhetetlenségébe vetett hit, melyből kifolyólag hajlamosak vagyunk nálunk tapasztaltabb, bölcsebb emberek tanácsait, vagy olykor ironizáló szúrkálását, melyet azért a segítőszándék vezérel, csesztetésnek venni és dacból egy általunk újnak vélt irányba elindulni.

A póker észjáték hangoztatjuk, ezért a fenti hibák fokozottan fordulnak elő, illetve követik el az emberek.

Ha azon szerencsés kevesek közé tartozunk, akik már a kezdeti pár dollárral meredeken felfelé vesszük a pályánkat, hajlamosak vagyunk "easy money"-ként tekinteni a játék ezen formájára. Kötetlen időbeosztás, könnyed pénzszerzés!

Az idő persze ránk cáfol. AZ időbeosztásról hamarosan kiderül, hogy messze nem kötetlen, hiszen a teremtől függően - amelyben éppen játszunk - hamar rájövünk, hogy mely időpontokban érdemes leülnünk az asztalhoz. Az MTT-ket játszóknál pedig ez fokozottan érvényes, hiszen a nagy versenyek időpontja változatlan és hogy rosszabb legyen a helyzet érthető módon a tengerentúli játékosokhoz alkalmazkodik a kezdési időpontokban. Az elhúzódó versenyek, az állandó egyforma kezdési időpontok miatt hamarosan ráébredünk, - amennyiben kenyérkeresetként kacsingatunk a póker irányába - hogy a kötetlen időbeosztás illúzió. Ráadásul a hétvégéken talán még kevésbé fogunk ráérni, mintha az átlag "jómunkásember"-létet választjuk.

A másik fontos probléma a bér. Könnyű pénzként tekinthetünk rá a kezdeti időben, de ha játékunk a grind irányába hajlik bizony szembetalálkozunk az ősellenséggel, a szórással. A szórás az, ami lényegében kiszámíthatatlanná teszi a dolgot. Tompítására elengedhetetlen egy kiváló rakeback, mert az biztosítja az alapbérünket. Érdemes megnézni pl Bokut is, aki 5 dollárból kevesebb, mint egy év alatt elérte a kitűzött 100.000 dolláros célját, de ezt lényegében 40.000 dollár rakebackkel sikerült. A kezdő, naív pókeres sokesetben nem is hallott a rakebackről. Rengeteg terembe regisztrál különböző oldalakról, majd kinek több, kinek kevesebb idő után bizonby összeáll a kép: ha komolyan gondolja a játékot, akkor bizony a nem kellő körültekintés okán már a startnál súlyos lépéshátrányt szenvedett.
A pókeres bére lényegében alapbérből (rakeback) és prémiumból (potok által megnyert pénz) tevődik össze. Ez utóbbi sokesetben mínusz előjelű, ezért számolni, tervezni nem egyszerű.

A profi pókeressé válás lényegében vállalkozás: fix és változó költségekkel,hullámzó, kiszámíthatatlan bevétellel. A sikerekhez a tudáson kívül rengeteg egyéb tulajdonságra és "vállalkozásunk" megfelelő menedzselésére lesz szükségünk és bár kezdőként kötetlennek és szabadnak tűnik a vállalkozás és pénzkereset ezen formája ne higgyük, hogy ez így van! Bejelentett csinovnyikként bizony megtehetjük, hogy az iroda mélyén, a bőrfotelben kényelmesen elnyúlva, a mobilinternet lehetőségét (vagy egy segítőkész admin jelszavának köszönhetően) kihasználva kijátszuk a vállalati tűzfalat és amolyan fizetett sziesztaként délutáni kártyázásra adjuk a fejünket, a saját "pókervállalkozásunkban" ezt a lazaságot, már nem biztos, hogy megengedhetjük.

| Lucky fish |



Nyáriasan meleg, vasárnap délután. Lassan gyülekezik a nép a B-teraszra, melyet most a lemenő nap melege hevít. Az ismerős arcok lassan foglalják el megszokott helyüket, a szezon utolsó meccsére készülnek, az ellenfél a Vasas.

Kikerülnek a drapériák és feltűnik a régi ismerős is. Gyerekkorom egyik nagyon jó ismerőse,. Rengeteg hatalmas hétvégi biliárdcsatán vagyunk már túl, de az élet évekkel ezelőtt elsodort minket egymás mellől. Évek óta, itt a Szuszában találkozunk. Koccintunk, felemlegetünk régi dolgokat és elbeszélgetünk a csapat jövőjéről. Nagyon jól ismer mindenkit a csapatból és jó meglátásai vannak, azon ritka emberek közé tartozik, akinek adok a véleményére.

Pár hónapja eltűnt, gondoltam munka vagy család miatt. Lepacsizunk és viccesen a hiányzásról kérdezem. A mosolyom hamar elolvad két szó hallatán: szklerózis multiplex. Másfél hónapja arra ébredt, hogy nem lát az egyik szemére, a diagnózis pedig rengeteg vizsgálat után a múlt héten született meg. Esélyei: 20-80. Nem jó odds. Elég valószínűnek tűnik, hogy az elkövetkezendő 1-2 évben teljesen lebénul, ennek tükrében most még annak is örülni tud, hogy egyelőre csak a látásának egy részét vesztette el. Külső szemlélőnek életerős, fiatalembernek tűnhet, pedig belül rágja a gyógyíthatatlan.

Hányszor ülünk az asztalnál és üvöltünk fel, mikor AA. KK-nkat az asztal fishe már megint lemákolja egy preollé után a kisebb osztott párjával. 80-20, elbukjuk és már pörög is az ujj a billentyűn, szaporodnak a szavak a chatablakban. Szitokszó valamennyi, az idióta fish a legfinomabb.

A póker maga az élet játéka, de talán másként zajlanak a dolgok, mint ott. Hosszú távon a bukott 80-20-at majd megnyerjük és remélhetőleg gazdagok leszünk (persze nem), de az élet igazi értékét pont az elbukott 80-20-ból merített erő jelenti, hogy begyűjtsük a virtuális Slansky-dollárjainkat, hogy mikor jön az igazán komoly probléma és döntéskényszer, akkor - bár rossz kezet mutatunk - talán egyszer mi lehetünk az a lucky fish, aki behúzza a 20-80-at, vagy esetéeg a még durvábbat, a runner-runner str8 flusht a flopolt nut ellen. Talán, egyszer. Én szorítok, hogy így legyen.

| Komp |



Csöngött a telefonja, a testvére kereste.
- Meghalt.
- Mikor?
- Vasárnap. Kórházban - válaszolta.
Az elmúlt tíz évben összesen háromszor találkoztak, egyszer az esküvőn, melyen elvette az új asszonyt és nem sokkal utána a kórházban, mert hirtelen megbetegedett, ő pedig bement meglátogatni. Azóta semmi. Érezte a tanácstalanságot és zavartságot a vonal másik végén, hirtelen ő sem tudott mit kezdeni az érzéseivel. Ürességet érzett, sem mint fájdalmat, mérhetetlen ürességet.

Kinézett az ablakon: esett az eső és az évszakhoz képest hideg is volt. A nő már többször kereste a nővérét teléefonon, valamennyiszer magát sajnáltatta és pénzt kért. Folyamatosan. Miért is kellene neki a nőt támogatnia? Ha régebben is jelentkezett, mindig pénzt kért, soha nem érdekelte más, akkor most is miért adjon? Mérhetetlen szomorúság tört rá hirtelen, árva lett, ha más nem ennyivel tartozik az apjának. A szekrényhez lépett és egy borítékba pénzköteget rakott, még többet is mint amennyibe az egész temetés kerül. Beindította a motort, a testvére és a családja már várta.
A kompra csak ők hajtottak fel. A Duna alacsony volt, a parton egyetlen ember sem látszott. A kompkapitány és az inas is ittasnak látszottak, de ez most nem érdekelte. A ravatalozónál már ott állt a "család". Nem ismerte őket, de végignézve rajtuk nem is akarta megismerni egyiket sem. A nővére tartotta a kapcsolatot még pár évig, ő váltott pár szót a pereputtyal.
A szertartás hamar elkezdődött, így nem volt ideje átadni a borítékot. Hátrébb lépett és távolról hallgatta a papot. A szokásos beszéd után a család felkérésére egy nő mondott búcsúbeszédet. A sablonos kezdet után a fiatal nő belelkesedett. Előre megírt szövegét immár átéléssel adta elő. A hirtelen meglelt nyugalomról, az előző család után. Itt felkapta a fejét. A beszéd itt jóformán átment vádiratba, mely nem ártott kitérni még az édesanyjára sem, de ebben sem volt köszönet. Kudarcnak, zsákutcának, elvesztegetett éveknek állította be az anyját és vele együtt őt és nővérét is. A vérnyomása érezhetően emelkedett. A boríték átadása már eszébe sem jutott. A végső útra még elkísérte az urnát, de az elhelyezést és a részvétnyújtást már nem várta meg. Dühösen fordított hátat az elképedt gyászolóknak. A nővéréék is szó nélkül követték. Beült az autóba és hárta se nézve indított.

Egy pillanat alatt ömlött ki belőle a felgyülemlett feszültség és keserűség. Ez a szedett-vedett népség mer az anyjáról bármi rosszat is mondani? Ezek akik csak akkor hívták fel telefonon, mikor az apja már meghalt, akkor is csak a pénzért?
Ő soha nem hagyta volna a saját vérét egy kórházban, idegenek között, szinte kivert kutyaként megdögleni, ezek megtették.
Rengeteg dolgot nem értett meg apja tetteiből, de már soha nem is fogja, mert ez a csürhe mér a lehetőségét sem adta meg annak, hogy valaha is elmesélje a saját szemszögéből a történteteket. Sőt esetleg elnézést is kérjen, így örökre távozott a megbocsátás lehetősége nélkül.

| Buci |



A fóti Colin McRea a napokban újra akcióba lépett és némi fehér csíkok és elfogyasztott alkoholok hatására egyenessé tett egy körforgalmat, benne két vétlen autóval és azok utasaival.
A történetben egyelőre egy pozitív szálat sikerült felfedeznem: végre nem Liptai Klaudia van a címlapokon. Évek óta tartó műházassága és művállása Gesztesi "Shrekmegmindenreklámszinkronjavagyok" Károllyal már az idegeimre ment. Mire elülni látszott a dolog újabb vihar támadt: öngyilkosság. Véleményem szerint Daróczi berepítette Claut a halhatatlanságba. A színésznő, a díva, akikért férfiak hullajtják vérüket. Speciel 7-8 éve találkoztam utoljára Claudiával. Már akkor is komoly súlyfeleslegekkel küzdött és bár szexdémonnak, egy dívának volt beállítva, nekem inkább tűnt egy közönséges utcalánynak.
Liptai kb 2 év után kénytelen átadni a bulvárlapok és portálok címlapját Stohl Bucinak. A balesetről a beszámoló után pillanatok alatt több száz komment érkezett az index-re. Bár Stohl ritka nagy parasztságot csinált és örülhet mindenki, hogy senki nem vesztette életét, de furcsa, hogy ebben az országban nyugodtan lehet lopni, csalni, ölni, gyereket/feleséget verni, de ittasan vezetni, vagy roki kártyával parkolni, esetleg rokkantaknak fenntartott helyre parkolni, na azt nem lehet. Ebben az országban pl közlekedési miniszter (vagy bármilyen miniszter) sem azért mondott le, mert lopott, csalt, hazudott, hanem mert a söfőrje balesetet okozott.
Mindenesetre az még érdekes lesz, hogy le tudják ültetni Stohl, vagy megússza felfüggesztettel. A zászló áll a sittnek, mert visszaeső, ráadásul a BTK két elég komoly passzusát is kimerítette, azaz megvalósult a közepes ittasság és a súlyos sérülés ténye is, persze várjuk ki a végét, hiszen mégis csak Császár Előd is szabadon jár-kel országa vagyunk.
A Császár-ügyben amúgy nálam legjobban az vágta ki a biztosítékot - nem mernék belemenni, hogy ki volt a felelős, mi miért történt, egy biztos Előd rengeteg pénzt utalhatott a rendőr családjának, hogy megússza - ami szvsz már túl volt a pofátlanság határán, ez pedig jelesül, hogy az első esetből kifolyólag felfüggesztett börtönre ítélték, majd párhuzamosan indult egy okirathamisításos történet is, mely egy visszadátumozott biztosításról szólt. Az okirathamsításért Elődöt ismételten felfüggesztettre bűntették. A bíróság az ítéletet egy nappal az előző, még révényben lévő felfüggesztett bűntetés lejárta után hozta meg. Na ehhez kell a pofa! Nem Elődnek, mert az sima sor, hogy az ember nem szeretne sittre menni, hanem a bírónak, aki felolvasta az ítéletet.

| Impresszió: egy nap |



Hajnal

Két amerikainak ható, meglehetősen elhízott lány sétál át az úton előttem. Csípő tájékon jelentőssé dagadó testüket tapadós futószerelésbe gyömöszölték, egyikük pórázzal és annak végén felsejlő fekete ölebbel. Kezükben Cola persze light és egy diétás pékárut reklámozó papírzacskó.
Mindig meglepődve tapasztaltam külföldi útjaimon, hogy temes fenék és egyéb mérettel rendelkező amerikai és főként spanyol turisták miként veszik magukhoz falatnyi reggelijüket, mely főként gabonapehelyből, joghurtból és narancsléből állt. Ha társaságban vannak, mily szemérmesen szednek és esznek, akkor vajon miként rakódnak rájuk-e méretes terhek?

Reggel

Gyakran állok meg reggelente ennél a Budafoki úti Tesconál. Bár nem kedvelem a nagyáruházakat, de a vizet és egyéb nagyobb mennyiségben vásárolt terméket itt és általában reggel szoktam beszerezni. A sorok között álmos emberek bóklásznak, többségük munkaruhában. Főként festők, kőművesek, akik e korai órában épp a napi betevőt vásárolják meg.
A pékáru a Tuskóban katasztrófális, nem vetemednék az árával még oly csábító 59 Ft-os lekváros buktára sem. A pékség ajtajában gyakran feltűnik egy nagydara
b, magas fehár ruhás férfi. Vélhetően ő a Tuskó fő pékje, ennek a sok sz.rnak a legyártója. A férfi áll és szúrósan nézi a munkásokat, amint a frissen kihordott kiflit, buktát pakolják a zacskóba. Orra alatt folyamatosan mormol, majd ajtó nyílik és távozik.
Ma akarva-akaratlanul is fültanúja lettem az elmorzsolt szavaknak. A főpék, e részleg félistene ordenáré módon szídta a munkáját épp megvásárló embereket. "Ezaz egyétek parasztok", "Vigyétek azt a szart is, ha tudnátok mit tettem bele", stb. Eddig sem voltam termékeinek felhasználója, ezután sem leszek.

Dél

Dugó. Rühellem a külső kerületeket. Egy-egy perem kerületbe olykor tovább tart eljutni, mint Bécsbe kiérni. Mátyásföld az útirány. Közben elautózom a Stadion mellett, már gyülekezik a nép az esti Metallica koncerte. Pár mindenre elszánt, vélhetően külföldi ücsörög várva a még távoli kapunyitást. A XVI. kerületet is elérem végre. Helyes, törékeny, fekete lány közeledik. A mosolya is bájos. A papírmunkával gyorsan végzünk, így hamar utamra mehetek. Kültelki vállalkozás, kevés alkamazottal, de a jelek szerint mehet a bolt, mert az iroda előtt újnak tűnő M5-ös parkol.

Délután

Dolgozni is kéne, de minek mert ebből bár megélni lehet, de előrelépni nem. A mosdó felé veszem az irányt. A piszoárban méretes haj-, vagy "egyéb" szálnak tűnő dns-minta fogad. A hossza alapján - kb 30 cm - két dologra tudok következtetni:
a, vagy valamely férfi kolléga orális örömökben részesült és így került ide e nemesnek nem, sokkal inkább gyomorforgatónak tűnő testrész
b, vagy valamely férfi kolléga meglehetős méretű fanszőrzetet növesztett.
Mivel a mai női felhozatal az irodában egyáltalán nem fényes, így sem a, sem b, variáció nem tűnik jó dolognak.

Este

Új szaga árad belőle, az a tipikus új autó "illat". Megyek vele pár fordulót, nézem a reflektor elől elugró őzeket és nyulakat. A víz emelkedik, árad a Duna.

| Wayfarer |



Szögezzük le, rüheltem a 80-as éveket! Mivel a tudatos létemet az évtized végére teszem, így pontosabb így fogalmazhatnék: rühellem a 80-as évek második felét!

A mainstream területeken a legszarabb, legízléstelenebb "stílus" tombolt. A zenei fősodor a Modern Talkingból állt. Már-már egy Alphaville-nek, vagy A-hanak is örülni kellett, pedig higgyétek el azok is szörnyűek voltak. Talán a Pet Shop Boys tudott felülemelkedni ezen a fos szinten. A mozik kínálatában a bődületesen szar Dirty Dancing, Koktél és hasonló amerikai förmedvények mellett még a Bud Spencer, Terence Hill filmek jelentettek felüdülést. Az öltözködés meg katasztrófális volt. Répa nadrágok, melyek szűkek voltak és idegesítőek, magasszárú cipők.

Az elmúlt években az aktuális trendhullám pont erre az általam nem szeretett időszak felé sodorta a retroőrülteket. A szúk nadrágok és idióta magasszárú cipők már tavaly óta köztünk élnek. Nagydarab kamasz lányok gyömöszölik magukat a szűk nadrágokba, miközben nőies testű, vasalt hajú barátaikkal doboz sörrel a kézben róják az utcák. Amúgy egyre többször vetődik fel bennem a kérdés a mai tizenéveseket elnézve, hogy ki dug kit, mert egyre több 43-as lábon lavírozó, talpraesett és öntudatos fruskát látok meglehetős méretű bicepszekkel, miközben barátjuk inkább egy elveszett kislányra emlékeztet.

A pocsék évtized egyik emblematikus kiegészítője tört, mit tört, robbant be az idei év kult darabjai közé. Az isten neve: Ray Ban Wayfarer. Ez az a napszemüveg, amely az 50 évek végén, 60-as évek elején még stílusos darabnak számított (bár akkor kellett hozzá egy Kennedy vagy egy Audrey Hepburn) a 80-as években Andy Warhol közreműködésével visszatért. Nekem kamaszként kb Tom Cruise-zal fonódott össze és ezzel kb érzékeltettem is, hogy mennyire kedvelem a terméket.

A 80-as években a legjobb az volt, hogy a 90-es évek követték. Főleg az elején a zenei mainstreambe kerülhettek olyan zenekarok, mint a Metallica, a Guns'n'Roses, a Nirvana, a Pearl Jam, Faith No More vagy pl az Alice in Chains. A diszkókban is rendszeresen olyan zenék szóltak, mint a fenti EMF és végre nem a korai fos George Michael csöpögős szarságait vagy a Modern Talkingot kellett hallgatni.