NL25, 2 óra, +4$
színvonal dettó,
nem enged depózni az everest,
így 25-70BB közt keringőztem,
stat 14/10
pedig ma akartam 50-re lépni:)
és még ez is volt:
25BB AK 3bet ai egy sokszor emelőre,
mutat KK, de jött a mentőAutó,
aztán a net is mexakadt,
mentem alunni

NL10: másfél óra hullámvasút után -1$
1 vicces parti: az asztal hala AA-val csapdázik, nálam 56, flop 556, hívogatások, turn a bánatos 5, riveren overbet ai alonso módra, boldogan adja (közben épp fagyott le a kliens, a frász kerülgetett:)
A szépséghiba, h fordítva is megtörtént: nálam AA, és nem tudom kiűzni pre a K3o-ját, majd flopon se a 3. párját, turn: K, és persze itt is bekerült

A nyár örömei:

így fogy a magyar

és bűnöz:)

csak semmi póker:)
(küszködök az everestes MK-ért, eddig nem sok sikerrel, majd élménybeszámolok, gondolom)
Most viszont, na mi is? igen!

7végi irodalmi melléklet


Törpéből jósolni

Az idei könyvhét szenzációját Bűbájosi Etelka memoárja jelentette, melyben egy hosszú fejezetet szentel élete sorsfordulójának, a Hófehérke-epizódnak. Ennek az eseménynek a hatására Eta néni gyökeres jellemváltozáson ment keresztül: árvaházat alapított, jótékonysági koncertet szervezett és jelenleg köztiszteletben álló matrónaként tevékenykedik népes családja szeretetétől övezve. Az egykori gonosz mostohát ma már mindenki csak úgy ismeri, Budapest Nagyija.
Bűbájosi Etelka a Hófehérke-epizódhoz rendelhető emlékhalmazt függetleníti személyes indulataitól, és olyan meditációs objektumként kezeli, melyben egy sajátos szimbólumrendszer ragyog fel, számos meglepő tanulsággal a múltra és a jövőre vonatkozóan. Egy bölcs öregasszony lényeglátó felismerései ezek, túl minden evilági érdeken és részrehajláson. Ez alól csak a hét törpe tekinthető kivételnek, akiknek emléke továbbra is fenyegető árnyékként vetül a boldog öregkorra, és akiket szoros párhuzamba von a hét főbűnnel. A róluk szóló fejezet címe baljós hangulatot tükröz: Törpéből jósolni avagy Budapest Nagyija visszanéz.
A könyvből megtudunk néhány eddig nem ismert, kiegészítő adatot, mint például hogy a Hófehérke életét megkímélő fővadászt Ferinek hívták, de az igazi fölfedezések a történet lényegének kivesézése során tárulnak elénk. Szellemes levezetésben nyer bizonyítást, hogy a hét törpe nemcsak a hét főbűnnek, hanem a hét vezérnek is leszármazottja, például Szundi, aki a Lustaság bűnét jelképezi, megfelel Álmos vezérnek, két másik törpe pedig az őstörténet két legendás alakját idézi, Tudor és Vidor egyenlő Hunor és Magor.
De a szerző nemcsak a régmúlt árnyai felé tájékozódik, hanem megvizsgál néhány prófétikusnak nevezhető mozzanatot, melyek a jövő váteszi megsejtésére utalnak. A varázstükörben a televízió ősét sejti meg, Hófehérke története egy televíziós szépségkirálynő-választás körüli hercehurcával interpretálható. Ebben az olvasatban Bűbájosi Etelkát a lelketlen média manipulálja, „szép vagy, szép vagy, szebb a napnál stb.”, megfosztva őt az önálló véleményalkotás képességétől, a tükör összetörését pedig tekinthetjük a médiaháborúk előérzetének.
A sárga és piros féltekéjű almában, mellyel Hófehérkét megmérgezik, nem nehéz fölismerni a szocializmus és kapitalizmus huszadik századi küzdelmének allegóriáját. A fővadászos, televíziós mostoha-szépségkirálynő a ragadozó természetű karvalytőkést állítja elénk a kommunisztikus közösségben élő, tányérkás-pohárkás-ágyacskás törpedemokráciával szemben. Ebbe a demokráciába robban be Hófehérke a maga kommunaterápiás elképzeléseivel. A törpeágyak rituális feldúlása és a törpék erre adott rezignált válasza viszont már arra figyelmeztet, hogy a posztmodern társadalom családfelfogása idegenkedik a hippikommunák libertínus érosz-kultuszától.
Hófehérke kettős kötésű drámai hős, egyfelől elárvult, kisemmizett, lealázott királykisasszony, másfelől egy gnómokból felállított földalatti terrorbrigád markotányosnője. Visszakívánkozik a boszorkány által felkínált selyemöves, ezüstfésűs, aranyalmás világba, és hiába figyelmeztetik a kistestű kommunárdok, mindannyiszor vásárol, mindannyiszor elbukik. Ha a gonosz mostoha a kommunikációs elidegenedettség reprezentánsa, akkor Hófehérke a konzumálás tébolyáé. A vásárlások során a lényegétől foszttatik meg, önmagát degradálja árúvá és árulóvá. Nem véletlen, hogy a boszorkány az alma kommunisztikus felét preparálja méreggel. Hófehérke felőrlődik született és választott osztálya között, bukása törvényszerű. Az sem véletlen, hogy a bebalzsamozott és üvegkoporsóba zárt Hófehérke, akit egy tisztás közepén bárki megtekinthet, kísértetiesen emlékeztet Leninre, az orosz forradalom viharmadarára.
Könyvtárnyi irodalom foglalkozik a királyfi személyével, aki égből pottyant istenségként jelenik meg a történetben, feltámasztja és ágyába vonja a védekezni képtelen Hófehérkét. Sokak szerint az igazságra szomjazó nép óhaját fejezi ki a minden rossz ellenére való boldog befejezésre, illuzórikus vágykivetítés, és egyetlen valós funkciója, hogy a mesét hallgató gyerek gyorsabban elaludjon. Budapest Nagyija újabb szemponttal bővíti ezen aspektusok gazdagságát: szerinte a királyfi az ősüvöltés, az Urschrei manifesztációja, ami kiszabadítja a rabbá tett lelket a halál szorításából. Hófehérkét valójában nem ejtik ki a koporsóból a fejére, hogy az almát kiköhögje, hanem egy revitalizáló hatású hangélményben részesítik, ráordítanak. (Konkrétan a királyfi ordít rá.) Valaha a gégeporc a nemzés szerve volt, ennek emléke a kamaszkori mutálás, az emberek annak idején nem születéssel szaporodtak, hanem kimondták vagy kikiáltották egymást. Az asztrális kor üzenetére bukkanunk a Hófehérke feloldó és megváltó zárlatában.
Bűbájosi Etelka könyvheti dedikációja során bejelentette, hogy a könyvből mozifilm készül, de csak azzal a feltétellel engedte át a jogokat, ha a mű a törpék törpe kisebbsége mellett a kifosztott Hófehérkék, üldözött boszorkányok, nekrofil királyfiak, munkanélküli fővadászok és egyéb mesebeli halandók életét is hitelesen ábrázolja. Kíváncsian várjuk a filmet!

Nemrég egy vacsorán egy német költő egy magyar költőhöz fordult az asztalnál. „Te most alacsony széken ülsz vagy depressziós vagy?” A fiatal magyar költő, nemzedékének jeles képviselője, egyfajta idol és példakép, lenézett maga alá, majd csodálkozva fordult körbe. „Jé, én ülök a cicaszéken?” Mivel titokban én is költő vagyok, sőt, mit takargassam, filozófus is, ily módon rendkívül fogékony a jelenségekből kibontható szimbolikára, az jutott eszembe, hogy a cicaperspektíva jól kifejezi korunk költőjének nézőpontját, mert a költészet valahogy pici lett, a dolgok viszont megnőttek, bonyolultabbá váltak, és bár körbe lehet őket szimatolni, de lényegüket vagy kozmikus összefüggéseiket, ha vannak egyáltalán ilyenek, megragadni aligha. A költő lángoszlopként, viharmadárként vagy a mennybolton suhanó, örök szellemként való leírása jelenleg mintha éppen nem lenne teljesen aktuális. A tökéletesség zavarba ejtő és valahogy olyan reménytelen. Ennél a pontnál (rágtam, úgyhogy feltűnés nélkül tudtam spekulálni), abba az irányba tereltem gondolataimat, hogy a kissé provokatív német kérdésre adott félszeg magyar válasz árulkodó természetű-e a két kultúra viszonyát illetően, illetve a cicaszék és a depresszió dialektikáját próbáltam volna alkotás-lélektanilag kibontani a költő eltörpülésének folyományaképp, de addigra annyira elfáradtam agyilag (egyszerre maximum kettőt vagy hármat tudok egymás után gondolni), hogy inkább átadtam magam a kulináris élvezeteknek, és a csörgedező beszélgetés puszta, reflexiómentes megfigyelésének szenteltem magam.
Volt még egy érdekes pillanata az estének, ami távolról a depresszió témájával rokon, azt találgattuk, hány hártya van az emberben, csonthártya, mellhártya, agyhártya, itt elakadtunk, és akkor a költő, nemzedéke Rilkéje, kihúzta magát a cicaszéken, és a vacsora roncsai felett a levegőbe lehelte, szűzhártya.
Másnap a BVSC sporttelep uszodájában, a langymeleg gyerekmedencében üldögélve arra lettem figyelmes, hogy egy őszes és pocakos úr feltűnően néz. Hamarosan kiderült, hogy gimnáziumi iskolatársam, mindketten kissé zavarba jöttünk attól, hogy belőle tekintélyt parancsoló külsejű úriember lett, míg én hamvas, bájos és üde maradtam az évtizedek során, de az igazi zavar akkor következett be, mikor udvariasan érdeklődő szokványkérdését nem volt módom mást válaszban részesíteni, minthogy én bizony foglalkozásomat tekintve író vagyok. Nem folytatom, mindenki biztos tapasztalt már effélét, mikor a nép úgymond egyszerű gyermeke, jelen esetben egy középkorú hologram-készítő, megütközve, értetlenül sőt hitetlenkedve áll a tény előtt, hogy ma is élnek írók, költők, mármint olyan írók és költők, akik nem újságot, lektűrt, reklámszöveget vagy politikai hirdetést írnak, hanem klasszikus értelemben vett szép- avagy magas irodalmat próbálnak előállítani az ihlet nevű kenőolaj segítségével, hasonlóképpen, mint, uram bocsá, Petőfi és Jókai, Hölderlin és Thomas Mann. De mégis, hogy?, kérdezte emberem gyanakvó kíváncsisággal, felkelsz reggel, írsz egy szonettet, és akkor azt neked valaki kifizeti? Látszott szánakozó majd gyorsan kiürülő tekintetén, hogy arra gondol, elvesztem a társadalom számára, az őrület örvényébe hullottam, jobb esetben haszontalan léhaságokkal foglalkozom, rosszabb esetben krónikus hazudozóvá váltam, és csak azért vezetem elő ezt a képtelen történetet a kortárs szépirodalomról, mert szégyellem, hogy munkanélküli, netalán hajléktalan vagyok, aki igazából mosakodni jár ide az uszodába, mosakodni és hazudozni, és éjjel a leeresztett kismedencében alszik.
Ahogy ilyen esetekben lenni szokott, mikor egy vigyázatlanul kiejtett, szégyenletes szó köt váratlan bogot a beszélgetés fonalára, a továbbiakban már csak őróla csevegtünk, a hologram-készítés fortélyairól, az üzleti esélyekről, és a leghatározottabban kerültük a költészet sikamlós témáját. Kiderült, hogy a hologram-készítés mellett húsz éve karatézik, és bizonyítékképpen, derékig a forró gyerekvízben állva - ne feledjük, pocakos, középkorú úriember - bemutatott egy hatalmas karaterúgást, hogy csak úgy fröcskölt a víz, és közben azt nyögte, na, ezzel tíz téglát eltörök.
Nagyon félek, hogy lesz tanulság, gondolkoztam, hogy legyen vagy ne, lesz.
Mert az jutott eszembe, hogy bár a költők már nem közvetítenek isten és ember között, hanem cicaszéken ülve, cicaperspektívából nézdegélik a világot, és lányosan elpirulnak, ha számot kell adniuk hivatásukról, mindez mégsem jelenti a költészet halálát, mert költészet a hirtelen elnémuló szoba csöndjébe áhítattal lehelt szó, szűzhártya, költészet, ahogy egy hologram-készítő bácsi karaterúgása nyomán szállnak a fényes és forró vízcsöppek a medence fölötti gőzben, és költészet maga a költő is, aki cicaszékén ülve meglátja és megmutatja nekünk ezeket a kicsi szépségeket és bolondosságokat és fájdalmasságokat, amivel mégiscsak mintha arra emlékeztetne, hogy élni jó.

7KÖZI IRODALMI MELLÉKLET
(ilyen se volt még:)

Múltkor vhol itt szóba került a limerick műfaja,
legyártottam néhányat, íme:


volt egyszer magyarba egy viszkis
nem volt ő szeszélyes sem hisztis
kirabolt bankot
szívet is rablott
üldözte közrendőr sőt tiszt is


volt egyszer amcsiban egy elnök
olyan volt tökre mint egy felnőtt
megszívta pipáját
elverte babáját
egynémely négerbe belélőtt


volt egy tag úgy hívták kis dezső
a kisz-ben volt tagdíjbeszedő
ellustult őkelme
nem tudták fölkel ma
nem kelt fel a rendszer összedőlt


lakott az utcánkban kettő pék
a lányok asszonyok kerülték
őket mert támadtak
kétfelől pusziltak
lecsapott rájuk a rendőrség
nem bánták mit nekik leülték
fő hogy a lányoknak
orcáján ragyogtak
kétoldalt lisztfehér pöttyöcskék


mátyásnak jól állt az álruha
a sarkon lókolbászt árula
arra járt beatrix
felsóhajt kruciffix
de szörnyű messze van pádua


mi történt washington dc-be
lizike rágyújt egy cigire
elszívja tövig
nem volt túl rövid
füstjelző megszólal izibe
prüszkölve eláz a vizibe
vijjog a plafon
csorog a falon
ez történt washington dc-be.


kiment a vince a vécére
nem figyelt kellőn a lécére
a vonat fékedzett
mielőtt készen lett
tapasztalt utazó létére
hófehér gatyája kész vége
jobb szárán paca lett
bal szárán paca lett
ez lett a vincének cégére


élt egyszer egy ínyenc amazon
egy kies helyen rakamazon
hajnalba korán kelt
egész nap lefetyelt
csüggött a férfi zamatokon


volt egy lány függött a pénisztől
nem tudta más csak a panaszfal
megsúgta hatszázszor
meggyónta ahányszor
rájött hogy hiába mégis köll


irénke pösze volt szegényke
látott egy filmet a tévébe
popóba pénisz
kiáltott én isz
aggódott piszit hogy befér-e


gézának hazája mátraháza
éjjel a tyúkólba hátra másza
betette egyiknek
reggelre e tiknek
tojásán ott fénylett násza máza


volt egy srác sliccéből kilóga
szólj végül róla te eklóga
egyszer próba-szerencse
a metróban kivette
üldözék kergeték meglóga

evvan...

7végi irodalmi melléklet

1 AGY


Kedves én,

mikor rábukkantam a www.futureme.org-ra, még csak néhány százezer felhasználónál tartottak, és azt tervezték, hogy a legjobb jövőbe küldött levelekből könyvet állítanak össze. A lap grafikája egyszerű, felhasználóbarát. Mattről és Jay-ről, az alapítókról nem tudunk sokat, a rövid bemutatkozás végén tréfás „wish list” áll. Matt Paul Auster: Az orákulum éjszakája, Jay Malamud: The Fixer című könyvét kéri a lap ajándékozó kedvű híveitől.
Ma kaptam meg a három éve küldött üzenetet, pedig az email-címem megváltozott, úgy látszik, sikerült összekapcsolni a régivel. Azt írtam 2007-ben, hogy remélem, mire megkapom a levelet, rendeződik az iraki helyzet, és a budapesti Kossuth téren kordon vagy tüntetők helyett babakocsis kismamák, szerelmespárok andalognak, és a hon ügyéért felelőséget érző képviselők sietnek biciklivel és rollerral a Parlamentbe. Nevetséges és naiv elvárások. Az a vicc, hogy egy részük mára megvalósult, persze úgy és azért, hogy más globális és lokális feszültségeknek adja át a helyet. Mindazonáltal ennek a világban vándorló krízisnek mintha lelassult volna a mozgása. Ahogy a táguló világegyetem gyorsulása csökken, a civilizációt nyugtalanító katasztrófák mozgása is mintha lassulna. Ami más szempontból azt is jelenti, hogy az emberiség lanyhuló érdeklődéssel figyeli önnön – majdnem azt írtam: agóniáját – önnön, mondjuk így: téblábolását a felhalmozódott problémák körül. Ettől mintha maguknak a problémáknak a drámaisága csökkenne. Ami először tragédia volt, másodszor komédia, harmadszorra unalom és fásult szkepszis lengi be.
A kultúrák egymásba ízesülése (egymásba „züllése”, ahogy valaki mondta) egyszerre tragikus, komikus és ellenőrizhetetlen, irányíthatatlan folyamat. A szellem emberei várakozó álláspontra helyezkednek, távcsővel követik a fejleményeket, átadják a kezdeményezést a politikusoknak és az üzletembereknek. Legfőbb törekvésük arra irányul, hogy legalább szavakat, valamiféle nyelvet találjanak a helyzet leírására, elemzésére. A maximum: a megértés morzsái. Nincsenek se utópikus, se apokaliptikus víziók. Nincs jövőkép, ezért bizarr egy kicsit, hogy a jövőbe írok magamnak. Valahová, valakinek, amiről, akiről csak halvány elképzeléseim lehetnek. De azért bizonyára leszek még, ebben a reményben: adios!


Kedves én,

ma megérkezett a negyed százada küldött leveled a recehártya-boxomra. Matt és Jay ellenőrizték, nincs-e benne pixelbomba. Megrendítő olvasmány. Akkoriban optimistán abban reménykedtem, ha nyíltan nem is mertem bevallani, hogy az emberiség egy kataklizma-sorozatban megtisztulva egységes individuummá, önálló entitássá, organizmussá, költőien szólva egyetlen bizakodó, kíváncsi tekintetté válik az univerzumban. Az egyedek és közösségek – akár egy agy neuronjai és lebenyei – úgy hordozzák tovább egyéni jellegzetességeiket, hogy közben egy civilizatórikus mega-szubjektum olajozottan összeműködő részeivé válnak. Az ember átlépi önnön határát, belép a zavaros, kusza, tudathasadásos kamaszkor után érett felnőttkorába.
Arra is emlékszem, hogy úgy képzeltem, ez a korszak lenne logikusan az az idő, az a pillanat, mikor ténylegesen kilépünk a világegyetembe, hogy felvegyük a kapcsolatot idegen civilizációkkal. Vagy ők lépnek felénk, mert készen állunk a fogadásukra. És hogy ezt a különleges eseményt még én is megérhetem. A dolgok nem egészen így, nem ebbe az irányba alakultak.
A futureme.org kreatív játékból, üzleti vállalkozásból a radikális ellenállás üldözött, föld alá kényszerített, illegális szervezetévé vált. Bár kétlem, hogy még élek a század közepén, amikorra ezt az üzenetet küldöm, de ha mégis, talán nem haszontalan egy kis lecke a múltból.
A világ az elmúlt évtizedekben a vertikális és horizontális, időbeli és térbeli gettósodás útjára lépett. Mindent átfog, gúzsba köt, meghatároz a kormányzati szintre emelt szinkretizmus. A szinkretista civilizáció évtizedeit éljük, ami azt jelenti, hogy az emberek számára adott idő és tér szigorúan elkülönített szekciókra oszlik, és mindenki köteles a speciális szabályokhoz alkalmazkodni.
Az a temporális szekció, amit szinte véletlenül választottam (gyorsan kellett döntenem), a következő életforma-beosztást követi. Hétfőn a vudu vallásban hiszünk és állatáldozatokat mutatunk be, kedden A liberalizmus öröksége és jelene címmel tartunk és hallgatunk előadásokat, szerdán meggyónunk, áldozunk és elmondunk ezer Miatyánkot, csütörtökön testi élvezetekben és bűnökben tobzódunk, pénteken kollektivista sablonok alapján harcos kommunista és fasiszta gyűléseken veszünk részt (páros heteken fasiszták, páratlanon kommunisták vagyunk), a szombat a kábítószereké, vasárnap pedig elmerülünk a nirvána, a füstölők és mantrák semmijében.
Ezeket a minden átfogó időbeli mártixokat térbeli, faji, digitális mátrixok metszik. Eredetileg a globális üzleti hálózatok jöttek rá a mátrix-gettók hasznosságára, felosztották és hatékonyabbá tették a piacot, aztán a rendszer elszabadult, önjáróvá lett, és ma már senki sem tudja, kik irányítják, kinek az érdekeit képviselik, hogy a Földkormányzat egyáltalán emberekből, gépekből vagy ufókból áll.
Az ellenállás a cybertérbe húzódott a futureme.org vezetésével. A húszas években Mattel és Jay-jel kidolgoztuk az anti-szinkretista ellenállás elméleti és gyakorlati elveit. Anti-szinkretista gócok jöttek létre világszerte, a mozgalom erősödésére a hatalom üldözéssel válaszolt. Illegalitásba vonultunk, mint a múlt századi forradalmárok, de tudom, hogy győzni fogunk. Mire ez a levél megérkezik, 2048-ban, ha én már nem is leszek, de az emberek szabadabb, reménnyel, bizalommal teli világban fognak élni. Adios, éljen a jövő!


Kedves én,

ma kaptam meg a levelet, amit tizenkét éve írtam a jövőbe. Pupillamozgással, pislogással és bioárammal hívom le a mailjeimet, így mozgatom a kurzort a recehártyámon.
Néhány éve szinkretista rohamosztag ütött rajtunk, Jay-t és Matt-et elhurcolták, az Ügy (az utóbbi években így hívtuk), elveszett, sejtjeinket felmorzsolták. Engem bíróság elé állítottak, és testvesztésre ítéltek. A testvesztés a létező legsúlyosabb büntetés. Agyamat és fő érzékszerveimet egy berendezés tartja életben. A testvesztést sokan rosszabbnak tartják a halálnál, de vannak, akik önként vállalják, mert így az emberi kor legvégső határán túl elvegetálhatnak, és fennáll a lehetősége, hogy valamikor visszatérhetnek egy testbe.
A futureme.org-ot nem szüntették meg, redukált, eredeti formájában működik tovább, így kaphattam meg 2036-os levelemet, így írhatom ezt az újat.
1 szürkeállomány, 1 agy vagyok 1 dobozba zárva.
Egyetlen funkcióm az írás, de nem lehetek benne biztos, hogy eljutnak a szavaim, üzeneteim a címzettekhez, és a hírek, levelek, amiket kapok, igazak. Egy virtuális valóság számomra való szimulálása puszta energiapocséklás lenne, ez az egyetlen érv amellett, hogy van még kommunikáció, hogy a jelek valami létezőre utalnak. Miért találnának ki egy világot, mikor már nem vagyok tényező, nem vagyok veszélyforrás? A totális manipuláció lehetősége régen is fennállt, mikor úgy képzeltem, hogy fizikai valómnak, cselekvőképességemnek, akaratomnak teljes birtokában vagyok. A szolipszizmus teóriája cáfolhatatlan és igazolhatatlan.
Ha a jelek mögé pillantok, ha megpróbálom feltörni az üzenetek kódját, úgy sejtem, egyfajta középkori terror dühöng odakint. A fogyasztás-kényszer és az erőszak törvényerőre emelkedett. A kasztok és gettók szigorú mátrixát pre-genetikai manipulációval és magzatokba ültetett chipekkel biztosítják. Az egymásra nem hasonlító, egymással kommunikálni képtelen, egymást nem érzékelő fajták és csoportok közt a klónok új nemzedéke csak egy alcsoport. A rendszer működik, és tökéletesen áttekinthetetlen.
Annyit tudunk, hogy a legfőbb hatalom a mindenek fölött álló Törvény. A Törvény határozza meg a csoportok létmódját, működését, funkcióit. Vannak csoportok, ahol a Törvény alapján egy bizonyos korban mindenkinek öngyilkosnak kell lennie, mások egyetlen szót ismételgetnek egész életükben. Vannak ikermagzatok, akik már anyjuk méhében nemző- és fogamzó-képessé válnak, gyereket szülnek, fölnevelik őket, miközben még meg sem születtek. Vannak, akik egész életükben vásárolnak, nem esznek, nem isznak, nem alszanak, nem élvezik a megvásárolt javakat: amint járni kezdenek, bemennek egy giga-marketbe, és görbe hátú, százéves korukig megállás és pihenő nélkül járják a pultok és polcok végtelen sorát. Vannak, akik száz évig öltözködnek: levetkőznek, felöltöznek, mások lakberendeznek, fogat mosnak, fésülködnek, énekelnek, hajszálaikat számolják.
Az ember elvesztette eredeti tulajdonságait, nembeliségét, méltóságát. Hálók szövedékének rezgéspontjává, egydimenzióssá vált, katasztrofális vereséget szenvedett.
Persze nem zárhatom ki, hogy tévedek. Hogy végzetesen félreértek valamit. Lehet, hogy az ember nem a múltja, a hagyományai, a kultúrája, az ember kizárólag az, amivé lesz. Ami felé törekszik, ami felé idő, akarat és körülmények taszítják. Az ember kihívás és elhajlás. Ezt látom én – régi veterán – vereségnek. Nevetséges őslény vagyok, aki olyasmikben hisz, mint szépség, igazság, költészet. Ráadásul erőszakkal akartam ezeket az értékeket érvényesíteni, miközben új, számomra felfoghatatlan értékek jegyében szerveződött a jövő. Lehet, hogy ebben a világban is van szépség, csak én már nem érzékelem, nincsenek rá antennáim.
Ezt az utolsó levelemet nem a számomra felfoghatatlan jövőbe, hanem a múltba irányítom, 2007-be, mikor az első levelemet írtam a futureme.org-on. Üdvözlégy, múlt, üdvözlégy, boldog századelő!

Szerencsés flótás
(avagy Isten outjai kifürkészhetetlenek)

A június (1-jén) egy élő cg buktával kezdődött (-5K), azóta, ha volt egy kis időm, letoltam 1-2 SNG-t, nem sok sikerrel, de legalább végeztem a SNG könyvvel, cikkekkel, videókkal. Tegnap délután tudatosult bennem, hogy a hónap utolsó napja van, és bár nem kerestem vissza, úgy rémlett, hogy tavaly szeptember óta nem volt mínuszos hónapom. Ekkor valami isteni sugallattól megszállva bepattantam jó öreg Mondeómba, és irány a R. nevű pléhmaniklub.
Reggel négykor értem haza, virradt, csiripeltek a madarak, de még üres volt az utca, valahol templomi orgona szólt.
Végig sztenderd játékot játszottam, közepes luck faktorral, gyakorlatilag showdown nélkül, nyolc óra alatt nem volt fullom, flösöm, sorom, egy setre emlékszem, meg néhány nagyobb párra, nem ezen múlott. A hullafáradt társaság ITM-be érve osztást javasolt, és én 210K-val 20/40-nél nem ellenkeztem. A hónap így egycsapásra mínusz 6K-ból plusz 31-re ugrott, vááá.
Próbáltam finomhangolásokat végezni a játékomon, hogy nagyképűen fejezzem ki magam, nem bonyolódnék most bele (mivel nem értek hozzá:), még több poziciós (gomb, CO) játék gyakorlatilag lapfüggetlenül. Érdekes volt a játékosállomány, egy részük „szemre”, dumára, viselkedésre, sőt néha a többiek játékának elemzésében is értelmesnek tűnik, majd irtózatos süketségeket művelnek, hogy van ez? Nem értem. Volt egy-két tényleg ügyes is, és végig jó volt a hangulat, szimpi társaság, körítés, osztók, stb.
Tervek: a nagy baj, hogy unom a SNG-t. Pontosabban az elmélet, annak is az MTT-kre vonatkoztatható része nagyonis érdekel, ám játszani nem nagyon szeretek. Nem inspirál a max öt buyin? Nem tudom, talán. Tanultam hasznos dolgokat (ICM, egyebek), de most tartanék egy kis nyári, MTT-s szünetet (a DON és a HU előtt), élő, online vegyesen, van valami everestes Magyar Kupa vasárnaponként, most hétfőn a Betsafe-en egy 10K-s, ilyenek.
Amúgy a július jól is kezdődhet akár: az OPHU-s Fantasy League-ben kinéz néhány száz ponty, ez megadhatja a kezdőlendületet.

És végül a bonus track, immár nem pókeres téma,
ezen
a linken chatelhetsz – Istennel.
(Nem vicc.)

A határ előtt bekövetkezett, amitől féltek, két egyenruhás állt az úton. Paja a parázsra köpött, a spanglit zsebre vágta; fű az ülés alá, pipák, fecsik, pirulák a kesztyűtartóba. A szakadt Trabant limóba ülések helyett hokedlik voltak betéve, Paja napszemüvegben vezetett, gallérján csipesz, azzal fogta meg a körömnyi dekket, amit Eta nyújtott előre. Küronya lehunyt szemmel diktafonba beszélt, egy domb felett repült széttárt karral, alatta tajtékzó tenger. Június vége, minden le volt száradva. Küronya messzelátóval pásztázta a földet, délebbre még lesz, mondta. Kiszálltak hugyozni, Paja talált egy csigát, magával vitte a kocsiba. Most Küronya vezetett, Paja a csigát az ablakra tette, nézte közelről, hogy csápjával tapogat, a hosszabbikon volt a szeme.
A határőrök lemeszelték őket, Küronya előbb mintha el akart volna száguldani mellettük, aztán csikorgó kerékkel fékezett. Lehúzta az ablakot, és a füstöt benntartva, hasbeszélő torokhangon válaszolgatott a bajuszos katonának. Ki kellett szállnia, kinyittatták vele a csomagtartót, tele volt vadkenderrel. Ez mi? Gyógytea, mondta Küronya, és erősen a bajuszos szeme közé nézett. És megtörtént a hihetetlen, a felfoghatatlan, a csoda, elengedték őket, csak vissza kellett fordulniuk. A határral párhuzamosan hajtottak tovább délnyugati irányban.
Végre észrevettek egy apró mákföldet, a kocsit a földúton hagyták. Eta vacogott, pupillái akkorára tágultak, hogy nem látszott a szeme fehérje, Küronya a hátán vitte be a lila szirmok közé, bokáig süppedt a sárba. Rosszul vagyok, nyögte a lány. Tarts ki. Paja a Trabantot álcázta faágakkal, tűzött a nap, messze, a távolban valaki egy fóliasátor mellett hajladozott. Kezd azon a soron, én ezen, mondta Küronya; szüretelni kezdtek, lekushadva, hétrét görnyedve, ő sniccerrel, a lány zsilettel, nem sokára Paja is csatlakozott.
Bőven volt teje, többször esett a héten. Nyalogatták a mákzsírt a filmes doboz széléről. Egy lelakatolt csőszkunyhó mellett lőtték be az első adagot. Eta magához tért, pupillája összeszűkült, hangja elmélyült. Szar ez a mák, mondta, adjuk el, vegyünk hernyót. Nem hercsizünk, mondta Küronya, a mák tiszta esszencia, a természet ajándéka, nem laboratóriumi szar. Eta minden áron vissza akart menni Pestre: tuti, hogy ez az utsó föld a határ előtt. Nem, mondta Küronya, holnap leszedjük a maradékot, aztán tovább, északra. A határsávban vagyunk, mondta Paja, hová északra? Északra, motyogta Eta, ezt hallgatom hetek óta.
Küronya fölvette a hátizsákját: körülnézek. Hozzál kaját. Meg piát. Ketten maradtak a kunyhónál. Paja a csiga mozgását figyelte, fékezett lassúsággal, óvatosan jött ki a házából, aztán mikor végre elől-hátul kitüremkedett, úgy csúszott előre mozdulatlanul a földön, mintha damilon húznák. Paja filctollal, biztos, ami biztos, ráírta a házára, hogy „csiga”. Hányingerem van, mondta a lány. Elmúlik, nyugi. Terhes vagyok. Paja a lányra nézett: mi van? Terhes vagyok. Terhes? Igen. Biztos? Biztos. Paja a csigaházon dobolt a csipeszel és a tollal, a csiga visszaszürcsölte magát a házba. Küronya tudja? Nem, és félek, hogy kirúg, nem akar gyereket. Ja, igen, közeleg a világvége. Arra gondoltam, mi lenne, ha te mondanád el neki. Én? Paja abbahagyta a dobolást a mészvázon, épp idejében, a csiga odabent kezdett idegösszeroppanást kapni.
Mire megjött Küronya, mindketten aludtak. Lepakolt, elkészítette magának a fecsit, lőtt, a flesben megint az a vízió villant be: lejtőn rohan lefelé, előtte, alatta vörösen hullámzó tenger.
Reggel Paja megkocogtatta a csigaházat, jó reggelt. Nincs benzinünk, bemegyünk Sóvárra? Küronya összehajtogatta a szakadt térképet. Félérett vadcseresznyét reggeliztek, a környéket pásztázták látcsővel. Paja elkezdte mondani Küronyának, hogy tegnap beszélt Etával… Megdugtad?, kérdezte Küronya. Dehogy dugtam, csak dumáltunk. Küronya észrevette, hogy figyeli őket egy autós társaság, a két messzelátó éppen egymásra szegeződött. Fehér Lada hajtott a bekötőútra, kiszállt négy férfi botokkal, a kutyájuk csaholva, hörögve futott feléjük. Az ágakkal letakart Trabanttal menekültek, Paja majdnem ott felejtette a csigát a nagy rohanásban.
Szerencséjük volt, sikerült meglépniük, mentek vagy tíz kilométert, aztán egy fészerbe húzódtak, a kocsit megint letakarták lombokkal. Nem mertek mozdulni, a mák elfogyott, a benzin-ízű vadkendert szívták. Kenuzik a spanglid, piszkálta Küronya Paját. Haza kell menni, mondta Eta, vége, nincs több föld, minden leszáradt. Dehogy száradt le, mondta Küronya, ha leszáradt, följebb megyünk. Följebb, bazmeg, hova följebb? Északnak, mondta Küronya a megfellebezhetetlen bizonyosság hangján, és a csizmasarkán ütötte ki a hamut.
Este szinte egyszerre lettek rosszul, Küronya ordított, pakoljatok ki a zsebetekből, de gyorsan, azt mondtam, pakoljál már ki, nem érted?! A maradék szürkésbarna porban fényes szilánkok csillogtak. Küronya reszkető kézzel készítette a cuccot, azt mondta a duzzogó Pajának, legföljebb megkínállak, kis csíra, ha szépen kérsz. Eta a sarokban nyöszörgött.
Pókhálós arc, talpak beszappanozva, ujjáról jég csöpög, előtte vérvörös, lánghabos tenger.
Csokit faltak, amit Küronya lopott tegnap a közértből, Paja kifújta a csipeszből a körömnyi dekket, a parázs a földre hullt, megperzselt egy szalmaszálat. A csiga a tapogatójával érezte meg a füstöt, és nem tudta, meneküljön vagy visszahúzódjon a házába. Eta azt mondta erőtlen hangon, hogy reggel hazamegy. Ráérünk, mondta Küronya. Később nem vesznek fel az elvonóba. Nem mész elvonóba, én leszek az elvonód. Figyelj, Küronya, valamit akarok mondani. Majd holnap, most fáradt vagyok.
Hajnalban géppisztolyos határőrök jöttek az álcázott kocsihoz, egy madár hangosan rikoltozni kezdett, a csiga rémülten tapadt háza síkos falára. Paja és Eta a kiserdőn át az út felé rohant, Küronya viszont északnak, föl a fészer mögötti kis dombra. Hatalmas, végtelen búzamező hullámzott előtte a felkelő nap vörös fényében. Bekerítették, ordítottak, hogy álljon meg. Az első lövésre elesett, de rögtön felállt, ment tovább, csak lassabban, a második után térdre rogyott, és úgy maradt. A határőr odament hozzá előretartott géppisztollyal. Küronya arca fehér volt, tiszta, egyszerű, lehullt róla a téboly maszkja, szemén ott volt az utolsó kép a világról, ami mostantól nélküle lesz.

Misimának (és mondjuk Tunyacsápnak), barátsággal:

7VÉGI IRODALMI MELLÉKLET


Hablegény

Azzal a hírrel jött haza a fiam, hogy a falu határában találtak egy fej nélküli hullát. A kaptárak mögött aludtam, a bicikli csengőjére ébredtem fel. Kérdeztem, mégis pontosan hol. A parton, a focipálya alatt. Épp tegnap jártam arra, valaha kastélypark volt, Szinyei itt festette a Faun és Nimfát. Pénteken a pálya mögött állította fel a sátrát egy vándorcirkusz. Elkezdődött a meccs, a szögletzászlónál legelt egy láma, ha arra futott az akció, a szélsőnek ki kellett cseleznie, hogy be tudja adni a labdát. Egy távoli lövés elsuhant a kapufa mellett, és eltalálta, a láma az ijedtségtől megvadulva rohanni kezdett fel-alá. Félbeszakadt a meccs. A sátrak és lakókocsik közül artisták jöttek elő, körbevették az egyesület elnökét, a százkilós Bélát, aki széles gesztusokkal próbálta őket megnyugtatni. A láma legelni kezdte a füvet. Mire Béla és a törpék megnyugodtak, megszűnt a gólvonal. A láma állt a kapuban, és fehér pofával nézett a semmibe.

Egy ideig a kastély romos melléképületében laktam. Egyik cigit szívtam a másik után, literszám vedeltem a kávét. Volt olyan éjszaka, hogy maréknyi altatót szedtem be, mégsem tudtam elaludni. Vasárnap délután tízfilléres alapon zsíroztam az anyósommal. Kimentem a meccsre, álltam a korlát mellett. Volt ez a tűzoltó gyerek, a Béla, középhátvéd, akkor még csak hetven kiló. Egyszer tizenegyest kaptunk, Béla rúgta. A kapufáról visszapattant, Béla bebikázta, mire a bíró szabadrúgást ítélt kifelé. Béla széttárta a kezét, és akkor az apja, a Béla bácsi, aki addig is folyamatosan kiabált, átbújt a korlát alatt, és elindult a bíró felé. Nemcsak a bíró, de maga Béla is menekülőre fogta, pusztító tűz égett az öregben. Az eset után kitiltották a pályáról. Következő héten odaállította a biciklijét a kerítés mellé, ráállt a nyeregre, és kezdte a kurvaanyázást. A kastélyból is hallottam. Mikor hétköznap felhangzott a Ladából krumplit árulók kurjantása: búúúrgonyááát, azt hittem, meccs van, és a Béla bácsi ordít.

Akkor kezdődött az álmatlanság, mikor a sógorom hazajött Amerikából. Rengeteg pénz volt nála, és piszkosul tudott inni. Taxival jártunk a kocsmába, nem csinálhattok velem semmit, kiabálta, ahol állok, az amerikai terület. Hajnalban értünk haza, két óra múlva mentem munkába. Ő meg aludt délig. Este jött, hogy gyerünk inni. Ez ment hónapokig. Azt mondta egyszer, megöllek, ha bántod a húgomat, és elutazott. Ez volt májusban. Júniusban elkezdtem ledrótkefézni a kerítésről a rozsdát és a pattogzó régi festéket. De már nem fejeztem be. Hátizsákba pakoltam pár cuccot, és leléptem. Hónapokig csöveztem a romos kastélyban. Mindent otthagytam. Akkor már egyáltalán nem aludtam, munkát se tudtam vállalni, olyan voltam, mint a holdkóros. Mintha egy sűrű anyagba süllyedve fulladoznék. Hajnalban a patakparton ültem, egyszer csak előttem állt egy sellő, nézett nagy, kerek szemmel. Mondom, ez jót jelent.

Másnap megkaptam a behívómat. Ott aztán megtanultam újra aludni. Utolsó időben megengedték, hogy egy hörcsögöt tartsunk a körletben. Ez volt a világ legvadabb hörcsöge. Nem lehetett megsimogatni, azonnal beléd mart. Gazdája, az egyik szakasztársam úgy döntött, végez vele. Megetetett vele fél kiló patkánymérget, semmi baja nem lett. Bedobtuk az őrkutyához, hogy az majd elintézi, de beleharapott a kutya orrába. Jött a zászlósunk, hogy majd ő kitekeri a nyakát, de a hörcsög őt is megmarta, és berohant a szekrény alá. Nem tudtuk kiszedni, sötét volt a szekrények alatt. Valaki javasolta, hogy fújjunk be foszforeszkáló festéket. Mikor leszereltem, egy haver mesélte, hogy éjjel egy világító patkány rohangált a laktanyában. A poltiszt kémpatkánynak vélte, Pestről hívattak elhárító tisztet.

Kérdem a fiam, nő vagy férfi? Azt mondja, nő, a folyó sodorta ki. Jól van, mondom, mehetsz. Addigra az összes méhem kirajzott. A test az iszapos parton feküdt, fürtökben lógtak róla a méhek. Senki sem mert közel menni. Álltunk széles körben, a törpék, a Béla, a pályagondnok, két műlovarnő, és néhányan a faluból, köztük a sógorom, aki közben hazatelepült, és keleti látvány-kertészetet alapított a faluban. A törpék göbös öklüket rázták felém, mikor megtudták, hogy az én méheim. Kiderült, hogy a halottat Gelencsér Évának hívták. Úszónő volt, aztán egy balesetben elvesztette a lábát. Egyszer a strandon megkérdezte tőle egy gyerek, miért nincs lába, azt mondta, mert ő egy sellő, mire a kisfiú: that’s cool. Éva félt, hogy a gyerek meglátja a protézisét, írt egy cégnek, akik a King-Kongot tervezték, hogy csináljanak neki halfarkat. Plasztikai sebészekkel tárgyalt. Szöget ütött a fejébe, hogy sellő lesz. Sellőként fog élni, idejét medencékben, tavakban tölti. Sikerült is, írtak róla az újságok, híres lett, és elszegődött egy cirkuszhoz. A felnőttek jobban értékelték a produkcióját, a gyerekek meglátták, és legyintettek, ja, csak egy sellő. Tegnap este ünnepelte a születésnapját, éjfélkor visszavonult, azóta nem látták. A méhek kezdtek elszállingózni. A volt sógorom szemébe néztem, és tudtam, hogy Éva feje egy japán bonsai gyökerei közt pihen a falu széli kertészetben. Az utolsó méh is eltűnt. Újszülött nagyságú torzó fehérlett előttünk a sárban. Hirtelen olyan ismerős lett az egész, rájöttem, hogy amit látok, azonos Szinnyei Merse képével, csak faun és nimfa nélkül. Pár hét múlva kipergettem a mézet. Forró, augusztus délután, senki nem járt a poros utakon, üres volt a ház. Levetkőztem, és lassan beleereszkedtem az arany fényű zselébe. Már csak a fejem látszik ki, nagy levegőt veszek, és elmerülök.

Épp van net, úhogy gyorsan: a lényeget kihagytam a májusból: egy hét leforgása alatt sikerült lesztekkelnem Bélabácsit (online), és Luigit (élő) - hahaha, mintha bármit jelentene, de klassz volt velük játszani!
GL!

Katasztrófa

És nem is a póker-fronton: 3 hete harcolunk a netért, amiért amúgy nem is keveset fizetünk. Nem részletezem, már minden volt, minden kütyüt kicseréltek, átszereltek, átkábeleztek, közben persze eltűntek napokra, nem hívtak vissza, kioktattak, lealáztak, lehúztak, és nem és nem és nem és nem és nem megy!
Muszáj kimondanom: fck t-home, vagy most épp mi a neve ennek tehetségtelen bűnszövetkezetnek.
Ilyen körülmények közt (a kezdeti naív periódust és a szakadozó net miatt jópár elvesztett dollárt leszámítva) póker nemigen volt. Ma döntöttünk: szolgáltatót váltunk. Jöjjön a kábel és a digi.
De addig még 8 nap.
A májusi egyenleggel is „tartozom”: a május, szeptember óta, mikor havi bontásban is monitorozni kezdtem az eredményeket, a második legjobb hónap volt, a 2 MTT-s sikernek köszönhetően, +250 usd. Még az előző hónapoknál is kevesebbet játszottam a net-problémák és a rengeteg utazás miatt, tehát tart a misztikus upswing:)
Ez a hónap viszont egy -5K-huf élő cg-vel kezdődött a füstben, sörben és bűnben pácolódva, néhány dodót még online is elbuktam, aztán vége. SNG-kvíz, ICM-tréner, videók, ilyesmikkel szórakoztatom magam, és várom a csodát.
Talán holnap elmék élőzni Sajtival, bár fogalmam sincs, hová, mivel, mennyiért.
Tervek: a Lee Nelson könyv SNG-fejezeteit átpörgetem, aztán jön(ne) a DON, amihez ugye kell(ene) a net (videók, cikkek), meglátjuk.
Érdekes lenne majd játszani is, most már aztán tényleg mindent, de mindent tudok elméletben a SNG-król, nem tudom, úgy azért kipróbálnám gyakorlatban is.
Egyetlen liga, ahol jól állok: a WSOP Fantasy Liga: buborék. Lindgren és Seed segíthetett volna, most Anette, Juanda, Ivey és Negro csatáznak értem, rajtatok a világ szeme, skacok, hajrá!

hm...

elkezdődött...

FEJLESZTÉSI ÖTLETEK

OPHU-póló:

HÉTÉGI IRODALMI MELLÉKLET

Selyemidő

Meg kell lennie, még ma, ha nem sikerül, végem. Abu bezárta az ajtót, most vette észre, hogy a nénik a gangon már kitették a petúniákat. A múzeum falát polírozták, sivított a csiszoló, hiába tarkállott tulipánerdő a lábainál: a szürke szemű munkás arra figyelmeztetett, hogy porrá leszünk. Abu elindult a fák felé, ez az utolsó lehetőség, ezek az utolsó órák, hogy megtegye, amit meg kell tennie. Úgy látszik, idén se lesz csónakázó tó a Városligetben, a csónakok elkorhadtak, elvitték őket a csónaktemetőbe, a csónakpap csónakimát mondott értük, és a csónaksírások elásták őket. A száraz betonteknő fölött régi emlékek szállnak: szerelmespárok és az a bizonyos boldogan sarjadó marihuána-bozót a Vajdahunyad vára melletti senkiföldjén.
Gyerekcsoport, vidékiek: látszik a ruhájukon, a bőrükön, a mozgásukon. Az egyik felkiált, ott is van valami, az Anonymus-szobor felé mutat. Egyszerre akarják a fényes aranytollat megsimogatni, fürtökben lógnak a szutykos purdék a Névtelenen, olasz turisták videózzák őket.
Kétszínűre oltott rózsafa, lent piros, fölötte éles vonallal elválasztva, fehér. Csirregés, csipogás, csattogás, susognak a lombok, lány ül egy fiú ölében, de nem rá, a madarakra figyel: ti-ti-ti-ti, a másik: prty-prty-prty, veszekednek jókedvűen, beszáll a harmadik: csakcsakcsak, majd egy komoly, direktori hang: pi-tyu-ka-te-ha-za-mész, pi-tyu-ka-te-ha-za-mész.
Nincs mese, el kell végezni a dolgot, gondolja Abu, ki kell tenni a pontot, vagy - ahogy manapság mondják - be kell tolni a mondatot a pont elé. Miért vagyok ilyen szerencsétlen, épp most, mikor kitört a tavasz, aludni se lehet a rügypattogástól, ezer apró tenyér tapsol.
Hogy milyen hónap van, onnan tudni, milyen messze érződik az állatkerti elefántok (vagy a cirkuszi lovak?) ürüléke. Márciusban, szagtalan téli fagyok után besurran e kesernyés illat a Széchenyi-fürdő árkádjai alá, ahol idegen nyelveket nem beszélő pénztárosok, kabinosok, jegykezelők, büfések vívják ádáz tusáikat a külföldiekkel. Áprilisban, melegebb napokon már a hídon is érezni, ahol Karinthy Frigyes hasonmása rója a hosszakat, föl-le, megállás nélkül, csak a hídon, mintha kizárólag ott lenne biztonságban. Májusban pedig, széljárástól függően, a Liget legtávolabbi pontjain is találkozhatsz az elefántok (cirkuszi lovak?) pikáns üzenetével.
Az állatok érzik a tavaszt, a zebra hátán kiélesedik a vonalkód, vad zenebona szól a tyúkketrecben, nyakát nyújtogatja a zsiráf, hogy jobban hallja, a víziló összeszorított foggal tűr, szörnyű, ahogy ez a dilettáns Tyúk Ellington klimpírozik.
Abu behatol a sűrűbe, a feladat, amit el kell végeznie, ólomsúllyal nyomja. A romos ház tövében két hajléktalan: toboznak és uborkásüvegnek öltöztek, a másik kettő, a ráspoly és a gyufásdoboz a sakkasztalnál borozgat. Vattaszerű szöszmösz száll a levegőben, amit Nini következetesen növényspermának hív; nézd, Abu, növénysperma. Bizonyára saját lelemény, saját szóköltemény, olyan elégedetten tudja mondani, hogy az már nem a szöszökre, hanem magára a szóra vonatkozik. A jelölő, e vén despota, leigázza a jelöltet. Sok múlik azon, mikor eljön az idő, és Nini azt mondja, nézd, Abu, növénysperma, Abu ne bosszankodjon, ne vágjon arcokat, ne tanítsa Ninit, hogy elemi udvariasság, hogy nem ismételjük magunkat, hogy mindig légy váratlan, kiismerhetetlen, légy szokatlan, légy légy, mely mindig új hangon dönög. Nem tanítgatja, nem bántja, mert más tekintetben Nini, ahogy magában hívja, élmény- és látványfeleség. Mindig megfogadja, hogy jövőre megelőzi, ő mondja előbb, de Nini gyorsabb, ki se tavaszodik, nézd, Abu, növénysperma, kiáltja, aha, mondja Abu, és sötéten bólogat.
Mi van még, a királydomb szemérmébe lágy ajkat vájtak a biciklikerekek, duci nő ernyőt nyit a babakocsi fölé, mert a nap, a vérgőzös Salome, ledobva fátylát, kisüt keményen. Egy kutya oldalra lógó, rózsaszín nyelvvel liheg, vicsorog bele, olyan melege van a futástól. Gazdija átlátszó zacskóban barna hurkát tart maga előtt, mintha azt mondaná, nézzék, milyen friss, olcsón adom.
Ha most nem teszem meg, hörgi magában Abu, ha most hibázok, nekem annyi.
Habzó biomassza, égből aláomló, bódító orgonafürtök, és az obligát kérdés, mitől bújtak ki idén is a rügyek? Úgy látszott, nem is olyan biztos ez az egész, és most mégis, mint millió éve, hersegve tombol a természet. Be van programozva? Vagy valami tehetetlenség, mint az eldőlő dominók? A világ költő, és ilyenkor megszállja az ihlet? Vagy van valami cél? Télosz és logosz? És vajon egy logosz van vagy több, egy főnök irányít, vagy minden külön intéződik, minden hajtásnak külön felügyelője, istenkéje van, aki éjjel átcsavarozza nagyobbra és zöldebbre a rügyeket?
A sakkozóknál ezüst halántékú, mesebeli bácsik múlatják az időt, Abu közelebb ér, az egyik zihálva oldalra köp, és azt mondja a másiknak, te baromarcú. Tíz méterről normálisnak tűntek. Lehet, hogy azok is, megint a jelölővel és a jelentéssel van a gubanc, a szó nem szó, a szó lelkiállapot, hangulat, a szó vegetatív automatizmus, mint a légzés, nincs jelentése, csak jelentősége.
A diktafon kijelzőjére zöld potrohú légy száll, lábát dörzsöli lelkesen. Abu el akarja zavarni, abbahagyja a mosakodást, áll szigorú figyelembe dermedve, és akkor Abu meglátja a szőrös lábak alatt, hogy már fölvett kilenc percet a diktafonra, és úgy dönt, ennyi elég. Ha még most begépeli, gyorsan beposztolhatja, és az ophus tömegek, akik már napok óta lélegzetvisszfojtva várják, hogy mikor fogja őket megajándékozni egy újabb felejthetetlen bejegyzéssel, fellélegezhetnek, és rávethetik magukat a Selyemidő cimű hsz-re.

zcsabának a mai naplóbejegyzéséhez egy kis adalék (talált tárgy):


Nyirkos lett a cicim a pusáp alatt,
Mer az ofiszban a mítingen nem éri a nap,
Pedig aszondják, a szilikonnak jót tesz az uvé,
Mint hó végén a számlámnak az aputól jött lóvé.

A nonfigi a derekamon marha jól mutat,
Tolatáskor jelzi, az agyamhoz az utat,
Bár szolcsiban a csajok szerint egész jó a mellem,
De nem nyerhetnék vele még a légzsákom ellen.

Kígyóbőr csizmám, kicsit több volt mint hetven,
Külsöm, mint egy statisztáé, a LeniKrevic klipben.
Mango szatyor, telcsi, szájfény felken,
Fontos az összhang, a trendem rendben.

Karrierem építése nem egyszerű feladat,
Gyakran kell térdelnem, az íróasztalok alatt.
A píáros szakma, nem könnyű kenyér,
A háton fekvő egértől, kérges lesz a tenyér.

De hagyjuk is munkát, mert sietek éppen,
Talizunk a csajokkal a Liszt Ferenc Téren.
Indul a péntek esti “Szex és Nyújork” paródia túra.
Ez a nagyvárosi, kozmo, trendi kultúra,

Egy negyvenes ügyvéd, álmaim lovagja,
Bájos az a poci, ha fakormányra rakja,
Nem minden a külső, tartja a mondás,
Dzsípiesz és klíma nélkül, hiába vagy Hondás.

Ha eltűnnek a pasik, az ágyjelenet után,
Hogy miért történik veled, te csak csodálkozol bután,
Főzni azt nem tudsz, és nem akarsz gyereket,
Egy liter tejért, mi meg nem tartunk tehenet,

Húspiaci értéked, ahogy konvergál a nullához,
Sorsod, mint a folyó, melyik olvadáskor hullát hoz,
Macskát tartasz gyerek helyett, beszélsz majd a kutyádhoz.
A vénlányok klubja, lassan téged is elátkoz.

Nem az élet ver, hanem Te szívatod magad,
Kicsit sokat néztél tévét, és ez átmosta az agyad,
Bármit is mond anyukád, és tömi fejed a média,
Az az út, amit jársz , az nem vezet sehova.

Családod az nem lesz, igaz lóvé mint a pejva.
De a temetőben tudod, nincsen menedzser fejfa,
Az önmegvalósítás, meg a karrier a fő cél,
Te döntöttél cicám, eszed, amit főztél.

Van benne 1-2 szép fordulat,
pl. „menedszer fejfa”, ez tetszik...

Zappa retro

Késve érkeztünk az eső miatt Sajtival, épp kezdtek, és hová húztunk helyet, na hová, Luigi jobbjára mindketten. Az első órában leuralta az asztalt a májsztró, aki szerintem a legjobb magyar videókat készíti, a pókertársadalom nagyobb dicsőségére. Sajtinak sajnos bucsuznia kellett, aztán valahogy kiegyenlítődtek a viszonyok, én is meccseltem L-val néhányat, váltakozó sikerrel:). Ugye, szuper mezőny, sok emelés, leginkább 3betekkel operáltam, a lap is segített, FT-n már csak Márkó volt a prók közül, aztán ő is kiesett, majd én is kb. fél 2kor. A10-zel toltam be a 12BB-t UTG-ből (kicsit talán túl lazán is, harmadszor emeltem abban a körben), Kopi JJ-t talált kisvakon. Asszem 5-től volt pénz, Kopi volt a masszív CL, de mint ma kiderült, Zehy húzta be. Összességében elég jól ment, jól éreztem magam, nem kellett SC-t vennem, knockout bonust is kaptam, olcsóér’ játszhattam a sztárokkal:) Volt persze 2-3 hand, amit szarul toltam (pl. megint egy AJ-s hand, már el se merem mesélni – lehet, hogy a sok ICM-ezés miatt feszült így be a calloló rangem?), de a magammal szemben táplált jóindulattól vezérelve önmarcangolás helyett hadd fogjam ezúttal a melegre, füstre, fáradtságra. A szervezés kitűnő, osztók profik, a location OK, negyed óra séta itthonról, de hát a pinyó az viszont sajnos pinyó:(
Azért még 1x kösz, és kérjük az ismétlést!
7/37
Ja, nagyon elmaradoztak az irodalmi mellékletek, hát ezen most majd lassan változtatni fogunk, reszkessetek:)

Versenyfutás a halállal (1. rész)

Mini ECOOP, 5+5, R/A turbo, 20K gar, 17000 playa
Nem kezdődött túl jól, set vs. full, bukott 2 pár vs. fldr, és máris 3 rebuy, de aztán kezdtem építkezni, kezdő 3x-osa, mikor 2 bigsztek ellen allin keveredtem 1010-zel kicsi-szutyok flopon, AK és fldr ellen tripláztam, CL lettem, vááá. Viszont azonnal átültettek. Az új asztalomon kusza, agresszív játék ment, lap nélkül hiába próbálkoztam, open- és cbetjeimet konzekvensen megtámadták, épp csak szinten tartottam magam, a 15-20K-mal viszont a turbojelleg miatt hamarosan SS lettem, majd 2 hiba után A9s-del SB-n tettem be 8 BB-vel, BB call 88-cal, potty, pedig itt ha duplázom, átlag fölött újból versenyben találtam volna magam. A 2 hiba: bár akkor úgy tűnt, h a korai pofonok hatása elmúlt, most gyanakszom, hogy semitilt miatt baltáztam el ezt a 2 handet. (Plussz a CL-ból való viharos deklasszálódást se könnyű ugye feldolgozni.) Az első: begőzölt SS push, én 66-tal a sztekkem harmadáért - fold, a sok halott maniért kóláznom kellett volna tán. De a másik az igazán durva, itt nincs magyarázat: kb. 7BB-vel UTG2 AJs fold, inkább nem kommentálom.
Nem sok jó kezdőlapot kaptam, egy AK, AJ, QQ, 1010, kis pocketek, viszont volt a tripla, mondjuk közepes szerencsével játszottam.
370/1700
MTT-zés nincs tervbe véve, SNG-kurzust folytatom, ha lesz időm, a köv-ő két hétben 5 vidéki városban haknizunk.
Viszont kedden: Zappa revival Luigiék ellen, várom nagyon!

Versenyfutás a halállal (2. rész)

Lapzártakor érkezett a friss hír…
Tegnap Füreden BL-döntő a Fidelben, mászka, iddogálás, majd éjjel 2-kor, már itthon, na mit csinál a nagyon okos Abu és drága gyermeke, Szamvan? Beneveznek több száz fős versenyekre, na persze.
Szamvan sajnos hamar kiesett, Abu viszont, Szamvan hathatós segítsége, sőt kócsingja közben, amiért innen is köszönet, FT-ig vergődött! Megpirkadt, madár csicser, nap tűz, és boldogan zuhan ágyába az öreg.
(Persze itt is volt egy AJ, amit furán játszottam meg, a gyerek hangosan sikítozott, de ezek most legyenek az ünneplés percei:)