A8o-m volt, és rengeteget emelt hátulról. Úgy gondoltam, hogy nagyon erősnek tűnik ha 20bbből nem betolom hanem 3betelek és csak erős lappal teszi rám. Sajnos nála volt. Dennis nem mondtam hogy rossz eredmény sőt 10 verseny alatt plusszoltam végül is szóval még jónak is mondható :) Csak boldog ettől még nem vagyok tőle.
A 2. napon kb 20 bb-ből 3-bet foldoltál egyszer a dealer emelésére. Ott mid volt?
Tényleg frusztráló a tornapókerben, hogy a sok évi tanulás és játék sem biztos, hogy meghozza a várt eredményt, míg más szinte semmi múlttal és tudással, bemákol egy nagy scoret a szerencsének köszönhetően. De ezért lesz a póker mindig is népszerű, mert habár hosszútávon döntő a tudás és tapasztalat, de bármilyen versenyt megnyerhet bárki. Mindenki lehet milliomos akár 1 versenyből is.
Az a baj sajnos, h mivel 10% körül díjaznak, így 9 versenyből várhatóan 1en fogsz ITM lenni. szóval objektíven ez egy átlagos eredmény, nem pedig rossz. De legközelebb még jobb lesz!! Good Luck!:)
Szia santos22!
Örülök, hogy írtál végre:) Annak viszont nem, hogy megint nem jött össze:( Fél óra késéssel tudtam bekapcsolni a laptopom, egyből mentem a versenyedre, gondoltam jól állsz. Erre már csak a kiesők között kereshettelek... Pedig az estét úgy terveztem, hogy sör-chips kombóval végignézem, ahogy megnyered a verenyt. Sajna nem így lett. Azért persze grat így is a SCOOP végéhez!
Várom nagyon a videót, elhiheted:)) Magamat visszanézve, néhány hand igen siralmas, de majd meglátod. Azért ha a végére érsz majd egyszer, az összbenyomásra nagyon kíváncsi leszek, mi a véleményed a játékomról.
Vasárnap ha tudok, megyek én is a versenyre. Addig is GL!
Tuzson
Szia santos22!
Az esti 20:30-as PS 3$ rebuy cka 4000 fős, múlt vasárnapi versenyét nincs kedved lekommentálni? HU-ban kötöttem alkut. A videóid nagyban segítették az elmúlt időben a játékomat, örülnék ha megcsinálnád. Talán másoknak is tanulságos lehet. Átnéztem utólag a versenyt, persze néhány dolgot máshogy csinálnék...
Sztem én olyat nem igértem :) Ugyanis egy turbo 180 fős sng-n sok okosat nem lehet elmondani, szinte csak push or fold szakaszok vannak. De átnézek egy-két 180 fős győzelmet hogy mennyire jó videóanyagnak és lehet, hogy az lesz a következő.
Jó poszt, reméljük jön a nagy score.
A mi party packunk ez, szorozva amennyivelbírjuk:)
180 fős MTT SNG
2012-02-20 14:56:48
santos22
Rátérek kis időre a SNG-k világára, erről elmélkedem kicsit
Sziasztok!
Korábban esett szó róla, hogy egy session közben szoktam 180 fős SNG-t is játszani. Elég sok ismerősöm foglalkozik a műfajjal és úgy tapasztaltam, hogy mindenki plusszos belőle. Elhatároztam, hogy 1-2 hónapig beleásom magam kicsit és megpróbálok elég sokat lejátszani. Kíváncsi vagyok, hogy mennyi profitot, vpp-t lehet összeszedni, már ha sikerül plusszt termelni egyáltalán. Az elmúlt években 3-4 ezer darabot játszottam kb, és eléggé EV felett futottam, mert 20% körüli ROI-m volt rajta. Remélem ez így is marad. :) Több okból döntöttem úgy ,hogy kipróbálom:
1. Januárban kicsit beleuntam az MTT-be és kell egy kis pihenő úgy érzem. 1-2 hónap múlva újra óriás motivációval akarok neki kezdeni, nem akarok befásulni.
2.Mivel egy MTT session közben is sok 180 főst játszok ezért tökéletesíteni akarom a játékom a műfajban.
3. Akkor ülök le játszani amikor akarok.
4. Ha már konyítok valamit a versenyekhez akkor ez a műfaj nem igazán bonyolult.
5. És ami a legfontosabb, elvileg ha nem is sokat, de fix profitot termel.
Eddig 3 sessiont toltam, mindegyik pici bukó lett, de ugye ez még nem minta. Egy hónap múlva jelentkezek majd egy olyan naplóval amiben a műfajban szerzett tapasztalataimat osztom meg. 8$ 15$ és 35$-ost fogok játszani. Azt már most látom, hogy nagyon unalmas az MTT-k után, de hát ezt eddig is sejtettem.
Kikerült nemrég az oktató videóm 4. része is, úgy érzem egyre jobban belejövök. Remélem nem vagyok ezzel így egyedül, és lehet belőle tanulni :)
Tegnap voltam jégkorong meccsen, jók ezek a szabad vasárnapok. Fura is volt, hogy nem a gép előtt ültem 3-tól reggelig. Sok sorozatot is nézek mostanában. Végignéztem a Spartacus összes elérhető részét. Kijött az új Walking Dead is, nagyon vártam már. Régi nagy kedvenc a Gyilkos Elmék még, folyamatosan követem. Sons of Anarchy lesz a következő, többen is nagyon ajánlották. Voltam moziban is kétszer, megnéztük kedvesemmel a Tetovált lány-t és a Védhetetlen-t. Mindkettő nagyon tetszett, ajánlom mindenkinek. Denzel Washington óriási kedvenc, minden filmjét láttam, a Védhetetlenben is zseniális. A Kiképzés számomra a legprofibb tőle, nem véletlen kapott érte arany szobrocskát.
Na megint elkezdett esni a hó... Hihetetlen, hogy Szegeden nem tudja abbahagyni végre. Bőven elég volt már ennyi belőle. Légyszi szurkoljátok be, hogy olvadjon el két hét alatt, mert akkor jön a kocsi és semmi kedvem a hóba kivinni. :) Az összes gondolatom az új kocsi körül forog, nagyon várom már. Soha semminek nem örültem még annyira mint ennek. Ha meglesz mindenképp beszámolok róla.
Na mára ennyi, kérdés óhaj-sóhaj jöhet kommentbe ;)
santos22
A bejegyzést eddig 4 látogató ajánlotta a címlapra
Nekem pont a 180 fős MTT SNG a kedvencem az említett okok miatt, szóval már alig várom :)
Vmint csatlakozom az előttem szólóhoz, nagyon jók az MTT videóid is!
Walking Dead itt is nagy kedvenc.Nem értem a fanyalgókat akik állandó hentelést akarnak látni (arra ott van Romero sorozata).Nagyon komoly kérdéseket boncolgat a sorozat ami nem feltétlen egy zombiapokalipszis de más nagy katasztrófa után ugyanígy előkerülnének:közösség-egyéni érdekek ütközése,társas kapcsolatok (barátság,szerelem.halálos ellenség) dinamikus változásai stb.
Én is szegedi vagyok (pontosabban domaszéki) és azt hittem megúszom tavaszig a hólapátolást erre vasárnap egy adagban lezúdult az összes hó a házunkról gyakorlatilag hermetikusan elzárva a bejárati ajtót.Mindez éjfélkor történt hatalmas dörgéssel nem kicsit fosta le a bokáját a kis család :D.
A videók nagyon jók Isten tartsa meg a szokásodat és köszönjük szépen!
MM