OPHU light


Cikkek | Hírek | Fórum | Naplók

Megannyi dolog történt velem az év során. Most azonban még nem az év végi szokásos összefoglalóval jelentkezek, hanem egy karácsonyi beharangozóval.

Úgy tapasztalom, hogy az év közben tisztességesen dolgozó halak már egy héttel korábban megkezdték a karácsonyt, hogy meglegyen a kis kéthetes vakációjuk. Emelt szintű horgászatomat így december 15-én meg is kezdtem, úgyhogy ahogy a proletárok két bevásárlókocsit tolnak a hipermarketben, hogy meg tudják vásárolni a teljes üzlet tartalmát, úgy én két pecabotot dobtam a vízbe.

Ez az ünnep számomra arról fog szólni, hogy annyit játszok, hogy a fülemen is zsetonok folyjanak ki. Nem is elsősorban a pénzért, na jó, igazából azért az nagyon nagy érv. De főként azért, hogy nyerjek. Persze pénzt, de imádok nyerni, imádok mások felett diadalmaskodni.

Főként készpénzes játékokat fogok játszani, de néhány versenyt is beütemezek. Egyet már be is húztam, úgyhogy az első napokban remekül alakultak a dolgok számomra.

Egy kicsit nosztalgikus hangulatba kerülök így mindig az év végén. Elrévedek azon, honnan, milyen tudatállapotból indultam, milyen gátló tényezők próbáltak páros lábbal felrúgni, és mégis hol tartok most. Amit elérhettem, azt elértem, és ha a sors úgy akarja, ez még nem a vége.

Ez ad erőt akkor is, amikor az osztott ászaimmal emelek a gombról, a nagyvak megad, majd az A54 flösshúzós flopon bekerül mindenem, természetesen egy 23 ellen, ami holdol.

Ennek ellenére még mindig nem vesztettem el mindenem. Pedig már milyen régen megígérték ezt nekem.