Albipoker naplója 137. bejegyzés

in the BLACKHOLE at APOCALYPS

"A nap amikor, eltuntek a vilagbol a szinek, kialudtak a csillagok es teljes szurkeseg borult a Foldre..."

Az ember testerol sos izzadtsag csordogalt, a poros uton a kicsi szurke es fekete koveket rugdosta. Hata enyhen meggornyedt, rovid korpas haja egy foltban hianyzott. Fel merfolddel elotte egy koromfekete felho szorta a jegesot az egbol, de emberunk csak ezt figyelte, szeme mint a merev szikla bamulta a sotetseget. Fancsali vigyorral a kepen poroszkalt a felho iranyaba, hogy annak kokemeny jeges szilankjai fajdalmak kozepette felszagassag boret. Vagyta, hogy teste a vorosen habzo eletet ado verben furodjon...

Az uton egy zold es piros ruhat viselo vandor tunt fel. Hatan egy hatalmas zsakot cipelt, de lenduletes lepesei arra engedtek kovetkeztetni, hogy a zsak tartalma ures. Pedig aki jobban odafigyelt az lathatta, hogy a pupos zsak rejti a vandor mindenet. Mellette egy fel fejjel alacsonyabb, kopcos alak hasonlo iramban szedte a lepeseket. Arcukon a jokedv es az elszantsag tukrozodott, ahogy a tavolban magasodo, kekcserepu, csucsos kastelyt figyeltek. A kastely karcsu falai a lenyugvo nap biboranak es az eg vilagoskekjek kontoseben csak meginkabb felerositettek a vagyat a ket fiatalban, hogy masnapra odaerjenek...

A ket vandor faradtan es kimerulten hajtotta alomra fejet a meg parazslo tabortuz kozeleben. Az elalvas elotti fel oraban meg a remenyteli jovorol beszelgettek, hogy milyen hatalmas lehetosegek varjak majd oket a kastelynal. Biztosak voltak benne, hogy ott megtalaljak majd azt, amiert erdemes volt eddig elni, ennyi szenvedest es kint kiallni az evek folyaman.

Az este azonban nem telhetett el bekesen, mert egy ot farkasbol allo horda kiszimatolta taborhelyuket es az ej leple alatt nekikrontottak. Az elso farkasuvoltes valamikor ejfel utan hagyta el a ragadozok vezerenek nyaltol habzo pofajat, ezt kovetoen pedig a tobbiek tamadasba lendultek. A ket vandornak csak annyi ideje volt, hogy meg az elso harapasok elott felugorjanak es bokrokon keresztul, gallyak recsegese kozepette menekulesre fogjak. Nem volt szerencsejuk, foleg nem a kisebbiknek. Kopcos termete miatt 3 farkas hamar utolerte es alkapcsukkal az alak vadlijaba es combjaba is belemartak. Szegeny ficko hamar a foldre kerult es az ordasok korebol mar nem volt menekves. A magasabbikat igy futni hagytak, neki sikerult megmenekulnie. Karjait es felsotestet az agak szuros tuskei, meztelen labat az eles kovek es gallyak sertettek fel. Az ingbol es pamutbol keszul alsojabol allo ruhazata cafatokban logott testerol. A lenyeg viszont, hogy eletben volt.

Nem tudta megemeszteni az ejszaka folyaman tortenteket, legjobb baratjanak elveszteset, ezt a hirtelen tamadast. Egyetlen remenye az alma, a tavoli kastely, aminek korvonalai meg igy az ejszaka sotetjeben is latszottak. Orak teltek el, mig pirkadni kezdett es a nap elindult szokasos korutjan. Ahogy a forro egitest sugarai eloszor megjelentek, egy furcsa dolog tortent. A megszokott vorosessarga csillogas helyett valami vilagosszurke homaly jelent meg, majd az aranyszinu korong helyen egy fekete, lukteto amorf jelenseg tunt fel. Ahogy a feketesegbol egyre tobb es tobb bujt elo a horizont hataran, ugy tuntek el a szinek az ember orra elol. Mintha ez a fortelem beszipkazta volna a keket, a pirosat es a vilag minden szinet. A vandor szemeivel a kekcserepu, karcsu kastelyt kereste, de annak helyet egy sotetszurke, novekvo felho vette at. A felho csak nott es meretenek novekedesevel szine is egyre sotetebbre valtott. Az ut szelen az este meg tarka szinekben pompazo viragok most lekonyulo szirmukkal olyan egyszinunek tuntek, kihalt beloluk az elet.

A vandor nem tudta mit kezdjen magaval, hisz egy nap alatt elveszitett mindent ami fontos volt szamara az eletben. Egyetlen valasztasa maradt csupan, szenvedesei kozepette az ut porat orraba szivva elindult a fekete felho fele...