Felhúrozva

Hogy ne csak sírás-rívás legyen, egy kis elkanyarodás a pókertől... Tegnap volt Lester William Polfuss (Les Paul) gitárosnak, az elektromos gitárok atyjának születésének 96. évfordulója. Ez alkalomból a Google jóvoltából lehetett egy kicsit pengetni is a nagy találmányt. Miért is írok erről? Nem meséltem még, hogy 13-14 évvel ezelőtt a lapok helyett a húrokat csapkodtam. Örök álmom pedig egy Gibson Les Paul volt... sajnos ez már úgy néz ki, álom is marad.

A sztori olyan sablonos, és semmi nagyszabású dolog nincs benne, csak a Google felidézett néhány kellemes emléket. Mindig is a rockzene volt a favoritom, imádtam a technikás, súlyos gitár szólamokat és hangzásokat, így az első spórolt vagyonomat egy olcsó Washburn Lyon Stratocaster-kópiára költöttem. Bár példaképeim mind Gibon Les Paulokat zúztak, ez nekem megfizethetetlen volt. Egy sörözős strandpartin 2 hasonló zenei ízlésű cimborámmal kissé illumináltan böfögtük felszínre hatalmas ötletünket: zenekart alapítunk vazze! Már másnap megállapodtunk, hogy Relic néven fogunk berobbanni a rockzene világába, és ott olyan magasra törünk egy év alatt, hogy a Metallicával csak akkor játszunk együtt, ha megelégednek az előzenekari pozícióval. Kettőnknek volt gitárja, a harmadik basszer jelöltünk meg addig húzta a vásárlást, hogy kénytelenek voltunk mást találni helyette. Dobos posztra nem volt kérdés: a szegedi rock-klubból mindenki által ismert Szilveszter barátomat "Sly"-t kértük fel, aki nem tudott nemet mondani. Egyéb iránt ő az, aki szerintem Mo.-n a valaha legtöbb zenekarban zenélt/zenekart alapított zenésze. Rajta kívül mind amatőrök, de kib...ottul lelkesek voltunk. Próbáltunk ezerrel, 2 feldolgozással és egyre többet jammeltünk lassan összeállt egy-két saját nóta kezdemény is. Akkori barátnők szerint elég ígéretesek is voltunk, bár lehet csak udvariasságból mondták hahaha. Hogy nézni ki odavágni: xarok vagytok, de szeretünk :D Bár még a Rock-clubról készült kisfilmben is felvették az egyik próbánk, igaz az operatőr tisztességesen be volt baxva, és a cucc is amin próbáltunk, rettenetesen szólt. Aki valaha próbált Szurdiék hátsó próbatermében az ősöreg csöves erőlködőkön, az tudja miről beszélek. Sajna erősítőre már nem futotta... Egy alkalommal a jó vastagra beállított Digitech DeathMetal és egy Digital Delay pedál-kombó segítségével sikerült a biztosítékot is szétcsapatnom az egész klubban hahaha.

Szóval a kezdeti sikerekben felbuzdulva sikerült beinvesztálnom egy használt Epiphone Les Paul Studio gityóra, őrá itt ni:



Innen a sztori apropója. Nem egy Gibson Les Paul ugyan, de úgy néz ki! :D Ez már egy majdnem megvalósult álom volt számomra, imádtam a gityót! Főleg, hogy rettenetesen dögösen szólt. Sajnos a sztori vége nem túl szép. Sokáig kerestünk énekest és billentyűst a bandába, sajnos eredménytelenül. Ez kicsit visszavett a lelkesedéből. A vége felé már sokat veszekedtem az alapító cimbimmel is. Be kell valljam, ő nagyobb lelkesedéssel tanult, és kezdett elmenni a technikásabb és gyorsabb vonal felé, hozta a kis riffjeit/ötleteit 32-edekben, amire mi többiek sok esetben csak vakartuk a fejünket. Egy nagyobb cirkusz után feladtam és kiléptem, ezzel a Relic is feloszlott. A kedvencemet pedig nem sokra rá a házasélet nehézségei miatt kénytelen voltam eladni. A Relicből nem maradt más csak egy VHS kópia a kisfilmről, és néhány lejegyzett tab a riffjeinkről (ha ki nem dobtam őket anno :S)

Otthon idén unokatesóm gitárját a kezemben tartva rá kellett jöjjek, kb. mindent elfelejtettem tizenegy-néhány év alatt. Csak néhány riff maradt, amit még el tudtam sutázni... Elnézve az akkor még kezdő kedvenceim (Amorphis, In Flames) mai sikereit, nem kicsit sajnálom, hogy nem lett komolyabb dolog a zenélésből. Azért ha egyszer meggazdagszom, ziher hogy veszek egy Les Pault!